Élet Isten királyságában – 2. rész: az Örökkévaló Atya tulajdonságai

Írta: Dr. H. Maurice Lednicky

Az előző számban azt mutattuk be, hogy a Szentírás szerint milyen az élet Isten királyságában. Csak két szellemi birodalom van: a Világosság és a Sötétség birodalma. A világosság az Örökkévalótól származik, a sötétség a gonosztól, Sátántól. De Isten és a Sátán nem két egyenlő ellentétes fél. Sátán (Lucifer – magas rangú főangyal) teremtett lényként lázadt fel Isten ellen, és saját teremtőjénél is magasabbra próbált emelkedni. Ez a csata mind a mai napig tart itt a földön. Az embernek pedig el kell döntenie, hogy melyik királyságban akar élni. Krisztusban élet és világosság van. Egyedül ő tud bennünket a sötétségből kiszabadítani és a világosságba áthozni.

Most pedig ismerjük meg mennyei Atyánkat!

Nehezen találunk megfelelő szavakat az Atyaisten jellemzésére. Ennek pedig elég egyszerű oka van. Véges szókincsünkkel nem írhatjuk le a végtelen Istent. Az Örökkévalóról szerzett ismeretünk korlátozott, különösen azóta, hogy Ádám és Éva fellázadt az Édenkertben. Sátán elferdítette az igazságot, amikor azt mondta Évának, hogy „jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz”. (1 Mózes 3:5) A teremtmény soha nem fejlődhet olyan magas szintre, hogy egyenlő legyen a Teremtővel. Így megtesszük a tőlünk telhetőt, engedjük, hogy szívünket a Szent Szellem világossága ragyogja be, és az Igében állhatatosan kutatjuk Isten örökkévaló természetét és tulajdonságait. Ennek következményeként még dicsőségesebb és magasztosabb kép alakul ki bennünk róla – noha Ő maga nem lehet Önmagánál nagyobb. Amikor Dávid így énekelt: „Hirdessétek velem az Úr nagyságát, magasztaljuk együtt az ő nevét!” (Zsoltárok 34:4), vagy Mária azt mondta, hogy „Magasztalja lelkem az Urat” (Lukács 1:46), akkor a „magasztal” (t.i. „nagyobbá tesz”) szóból az derül ki, hogy a kinyilatkoztatás következtében nagyobb lett Isten a szemükben.

Kapcsolódás a végtelenhez

Az ember elméjében a végtelen egyszerűen azt jelenti, hogy nincs ismert korlátja, határa. Minél erőteljesebb eszközzel vizsgáljuk a világűrt, annál több univerzumot fedezünk fel, köztük olyanokat is, amelyek sokkal nagyobbak a miénknél. Ma már tudományos bizonyíték létezik arra, hogy több millió ilyen galaxis létezik. Így gyorsan levonjuk a következtetést, hogy a galaxisok egyre bővülő száma korlátlan. Ugyanakkor Isten egyedi jellemzője, hogy létezésének nincs külső korlátja, határa. Isten nem a létező lények összessége; Ő inkább valamennyi létező felett áll. Például Isten nincs benne a természetben, hiszen mindenek Teremtőjeként minden teremtménye felett áll. Ez azt a bibliai igazságot erősíti, miszerint a bűnbe esett ember véges értelme nem fogadhatja be Istent.

Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál. (Ézsaiás 55:8–9)

Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Mily megfoghatatlanok az ő ítéletei, és mily kikutathatatlanok az ő útjai! (Róma 11:33)

1. Önmagában létező

Az Izráel népének adott progresszív kinyilatkoztatásban az Úr így szól Mózeshez: „Vagyok, aki vagyok.” (2 Mózes 3:14) Később, amikor a fáraó nem akar engedni Mózesnek, nem akarja a népet szabadon bocsátani Egyiptomból, az Úr megerősíti szövetséges ígéreteit: „Én vagyok az Úr! Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg, mint ‘Mindenható Isten’, de azt a nevemet, hogy ‘Úr’, nem nyilatkoztattam ki nekik.” (2 Mózes 6:2–3) Jézus azt mondta, hogy „mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok” (János 8:58).

Isten tökéletesen teljes önmagában. A jelen idejű lét Isten legelemibb természetéhez tartozik. A szellemi királyság tanulmányozása szempontjából ez nagyon fontos. Ha bármely más isten az Igaz Isten előtt már létezett, vagy ha van más isten, amelyet vele egyenlőnek nyilváníthatunk, akkor a hitrendszerünk összeomlik. Neki nincs sem kezdete, sem vége. Ő mindig is volt – és mindig is lesz. Dicsőség Neki!

2. Változhatatlan

Ennek az egyszerű meghatározása úgy szólna, hogy nem lehet megváltoztatni, azzal az erőteljes kiegészítéssel, hogy nem is képes a változásra. Olyan személyre is ezt mondjuk, aki makacsul ragaszkodik álláspontjához, de valójában ez a jellemző csak az Örökkévalót illeti.

„Systematic Theology” c. művében A. H. Strong az alábbi következtetésre jut Isten változhatatlanságával kapcsolatban:

Ez alatt azt értjük, hogy Isten természete, bármelyik tulajdonsága és akarata mentes mindennemű változástól. Az értelem azt mondatja velünk, hogy Istenben elképzelhetetlen a változás, akár növekedésről, csökkenésről, előrehaladásról, visszaesésről, sorvadásról vagy fejlődésről legyen szó. A változás vagy jobbá, vagy rosszabbá tesz. Isten viszont a teljes tökéletesség, így jobb már nem lehet. A rosszabbá válás éppen ennyire összeegyeztethetetlen a tökéletességével. A változásának sem Istenen belül, sem rajta kívül nincsen kiváltó oka.

Van, aki azzal érvel, hogy bizonyos helyzetekben – mint például miután a niniveiek bűnbánatot tartottak és megtértek (Jónás 3:10) – Isten meggondolta magát. Isten természete ellenben nem változott, mert igazsága és irgalma valamennyi ember számára egyformán elérhető. Tehát valójában az ember változott (tért) meg, és így Isten irgalmát élvezhette. Isten ígéreteihez sokszor „feltételek” kapcsolódnak. Ha te így, akkor Isten úgy…

Malakiás, az utolsó ószövetségi próféta maga jegyezte fel az Úr kijelentését: „Én, az Úr, nem változtam meg…” (Malakiás 3:6). A Zsidókhoz írt levél írója azt jelenti ki, hogy „Jézus Krisztus pedig tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsidók 13:8). A mennyei jelenéseit megörökítő János négyszer is a görög ábécé első és utolsó betűjét – az alfát és az ómegát – használja a Jelenések könyvében. Nézzük csak ezt a nyomatékos kijelentést:

Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható. (Jelenések 1:8)

3. Egy

Isten Igéje szerint teljesen egyértelmű, hogy EGY igaz Isten létezik.

  • „Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!” (5 Mózes 6:4)
  • „Ezt mondja az Úr, Izráel királya és megváltója, a Seregek Ura: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten.” (Ézsaiás 44:6)
  • „Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust.” (János 17:3)
  • „Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyetlen Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen. (1 Timóteus 1:17)

Isten egysége egyáltalán nem mond ellent a SZENTHÁROMSÁG tanának, amely legvilágosabban az Újszövetségben rajzolódik ki előttünk, amikor a Fiú és a Szent Szellem különféle feladatokat végez a földön. Krisztus azért jött, hogy az ember bűnének büntetését kifizesse, a Szent Szellem pedig Krisztushoz vonzza az embert, és lakozást vesz benne. Ez az igazság különbséget tesz az isteni személyek között, de azt is fenntartja, hogy az örök isteni természet egy.

A tökéletes egységet saját céljai elérése érdekében korlátozza maga Isten. Például, Krisztus eljött a mennyből, és emberré lett. Azaz egy rövid ideig (hozzávetőleg 33 évig) emberi testben való létre korlátozta magát a földön (Filippi 2:5–11).

A teremtett világ egészéhez való viszonyában

Isten „minden-” jellemvonásai egyszerűen, de mégis pontosan és mélyre hatóan érzékeltetik, hogy Örökkévaló Istenünk MINDENÜTT JELENVALÓ, MINDENTUDÓ és MINDENHATÓ. Isten iránti tiszteletünk egyre csak növekszik, ettől függetlenül nagyon vigyáznunk kell, hogy ne magyarázzunk bele a Szentírásba olyat, ami nincs benne. Például, ha mindenütt jelenvalósága alátámasztására azt mondjuk, hogy „benne van” az erdő fájában – ezért azt imádnunk kell –, akkor ezzel a panteizmus szintjére degradáljuk Őt. Teremtőként Isten nincs „benne” a természetben, nem „egyenlő” vele; az egész teremtés felett áll. Egy másik példa: hajlamosak vagyunk szembe állítani Isten „ismeretét és bölcsességét” az Ő „erejével”. Egyik nem nagyobb a másiknál. Isten egyenrangú tulajdonságai ezek. Mindenható bölcsessége nem múlja felül mindenható erejét, és ez megfordítva is igaz.

1. Mindenütt jelenvaló

Azt látjuk a Bibliában, különösen a Zsoltárok könyvében, hogy Isten a föld fölött lakozik.  „Ki hasonlítható Istenünkhöz, az Úrhoz, aki a magasban lakik, és a mélybe néz, az égre is, a földre is?” (Zsoltárok 113:5–6) Ez a költői kép nem egy elidegenedett, személytelen Istent akar bemutatni, aki annyira távol került az embertől, hogy már nincs is vele kapcsolatban. Inkább fenségének tiszteletteljes kifejezéséről van szó. Ugyanez igaz Salamon templomszentelő imádságára is:

Uram, Izráel Istene! Nincs hozzád hasonló Isten sem fent az égben, sem lent a földön!… De vajon lakhat-e Isten a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged, hát még ez a ház, amelyet én építettem! (1 Királyok 8:23, 27)

Dávid fennkölt 139. zsoltára erőteljesen mutatja be Isten mindenütt jelenvalóságát és mindentudását. Nézzük csak meg egy pillanatra a 7–10. vers ihletett szövegét:

Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem.

Az ehhez kapcsolódó igazság az, hogy Isten mindig a gyermekeivel van – bárhol, bármilyen körülmények között is vagyunk.

Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi… (2 Krónika 16:9).

2. Mindentudó

A végtelen ISMERET és BÖLCSESSÉG páratlan kombinációja az, ami miatt az Istent ismerők biztonságban érezhetik magukat és megbízhatnak Istenben. Hétköznapi értelemben ismeret alatt a tények összegyűjtését értjük, míg a bölcsesség a rendelkezésre álló információk megfelelő alkalmazását jelenti. A Mindenható tudása viszont nem a véges gondolkodás eredménye. Nehéz – sőt, lehetetlen – számunkra felfogni, mivel ismereteinket az érzékszerveink segítségével szerezzük. A megszerzett ismeret pedig az új „tények” alapján folyamatosan változik. Az ember a múltbeli tapasztalat alapján összegyűjtött empirikus bizonyítékokra építve akar feljutni Istenhez, hogy meghatározza örökkévaló bölcsességét. Az ember soha nem érheti el a végtelen ismeret és bölcsesség állapotát, így az erre irányuló kísérletei már eleve kudarcra vannak ítélve.

Itt egy pillanatra megállok egy olyan kérdésnél, amely szinte mindig felmerül, amikor Isten mindent magába foglaló ismeretéről van szó. „Ha Isten mindent tud, akkor nem Ő a felelős magáért a bűnesetért?” A kérdésre adott egyértelmű válasz: NEM! Igen, Isten előre tud mindent. Tudta, hogy Lucifer (Sátán) fel fog lázadni. Tudta, hogy Ádám és Éva engedetlen lesz az Édenkertben. Mivel viszont valamennyi öntudattal rendelkező teremtménynek választási lehetőséget adott, nem kényszerítette bele őket e bűnök elkövetésébe. Ahogy később még kitérünk rá, Isten nem az akaratát programként végrehajtó rabszolgákat teremtett. Szeretete és közösségvállalása kiterjesztéseként olyan lényeket alkotott, akik önkéntesen választhatják, hogy Őt imádják és neki szolgáljanak. Annyira jól látta az eseményeket már előre, hogy az ember megváltására még a világ megteremtése előtt tervet készített.

…Drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén [váltattatok meg]. Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott… (1 Péter 1:19–20)

Salamon kifejezése lenyűgöz:

Az Úr bölcsességgel vetette meg a föld alapját, értelemmel erősítette meg az eget. (Példabeszédek 3:19)

Miért nem azt mondta, hogy „erővel”? A teremtéstörténet elbeszéléséből egyértelműen kiderül, hogy Isten egyszerűen „szólt”, és bonyolult rendszereivel együtt a föld előállt. Tehát, nem kételkedünk az erejében. A teremtés viszont nem valamiféle nagyobb erőfitogtatás volt. A vízben élő halaktól kezdve az ehető termést adó gyümölcsfákig minden részletre kiterjedt figyelme. Gondoljunk csak az emberi testre, amelyben a szív hatalmas érhálózaton pumpálja át a vért egész életünkben!

Miközben mindentudásával próbálunk saját szintünkön megbarátkozni, gyakran az Isten iránti hittel és bizalommal küszködünk. A „méltányosság” és „igazság” talaján állva bizonyos eseményekre gondolkodásunk logikai rendszerében nem találunk megfelelő választ. „Miért történhetett ez meg?” – a kérdés számos hívő keresztyént sem hagy nyugodni. Az Úr Jézus Krisztus mutat tökéletes példát nekünk. Attól kezdve, hogy János a Jordánban bemerítette (Máté 3:13–17), az „ember Jézus Krisztus” tisztában volt földi küldetésével. Rögtön attól a pillanattól kezdve, amikor Jézus megtudta, hogy halál vár rá, Sátán erőteljes kísértésekkel bombázta (Máté 4:1–11), és még azt is felajánlotta neki, hogy a világot egy „könnyebb huszárvágással” visszahódíthatja, ha leborul előtte és imádja őt (Máté 4:8–10). Megváltónk legintenzívebb küzdelmére minden kétséget kizáróan néhány órával keresztre feszítése előtt került sor. A Gecsemánéban Jézus háromszor imádkozott nagy buzgalommal: „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár (a szenvedés, halál); mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.” (Máté 26:39) (kiegészítés tőlem). A végső kérdés mindig az, hogy teljesen Istenre bízzuk-e magunkat, hiszen az Ő akarata mindig helyes, mindig a legjobb választás (Zsoltárok 18:30). Idézzük fel Pál apostol római gyülekezetnek írt megnyugtató szavait:

Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott. Mert akiket eleve kiválasztott, azokat eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő sok testvér között legyen elsőszülött. Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette. (Róma 8:28–30)

3. Mindenható

Vajon létezik-e izgalmasabb bibliatanulmány annál, amikor az Isten hatalmáról és erejéről szóló elbeszéléseket olvassuk?

  • „Az ég és a föld” megteremtése (1 Mózes 1)
  • Mózes átvezeti Izráel népét a Vörös-tengeren (2 Mózes 14)
  • Jerikó falai összeomlanak (Józsué 6)
  • Gedeon 300 fős serege megveri Midján seregét (Bírák 6–7)
  • Illés tüzet hív le a mennyből az áldozat megemésztésére (1 Királyok 18)
  • Dániel megszabadul az oroszlánok verméből (Dániel 6)
  • Jézus számtalan csodát tesz (testi gyógyulás, démonoktól szabadulás, természeti erők feletti hatalom – Máté, Márk, Lukács, János)
  • A sánta férfi meggyógyítása az Ékes-kapuban (Cselekedetek 3)
  • Péter kiszabadul a jeruzsálemi börtönből (Cselekedetek 12)
  • Krisztus feltámad a halálból (Máté 28, Márk 16, Lukács 24, János 20)

A Mindenható elmúlt évezredekben megmutatkozó ereje semmit sem változott. A Szent Szellemmel betöltött hívő keresztyének Istennek ugyanazt az erejét tapasztalhatják meg ma is. Az evangélium hitelesítéseként a nagy missziós parancs kitér a jelekre és csodákra is (Márk 16:15–18). Nem csoda hát, ha gyakran kérjük Istent, mutassa meg erejét az életünkben. Ő pedig igenis hajlandó kinyilatkoztatni dicsőségét nemzedékünkben – éppen úgy, mint a múltban tette.

Ezzel együtt hadd álljon itt figyelmeztetésül: ne próbáljuk Isten erejét saját dicsőségünkre használni. Az a helyes motiváció, ha Istennek szeretnénk dicsőséget szerezni. Jézus szavai bátorítóak, és egyben útmutatásként is szolgálnak:

Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek, és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem. (János 14:12–14)

Egyik kezünkkel Isten MINDENHATÓSÁGÁBA kapaszkodunk, azzal a bizonyossággal, hogy Ő mindent MEGTEHET.

A másik kezünkkel nem eresztjük el Isten MINDENTUDÁSÁT, tudván, hogy BÖLCSESSÉGÉVEL mindennek ismeri a megfelelő módját.

Levelében János apostol még jobban kibontja, amit az evangéliumban feljegyzett.

Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle. (1 János 5:14–15).

Az öntudattal rendelkező teremtményekhez fűződő személyes viszonyában

Ebben a viszonylatban ismerheti meg személyesen az ember Istent. A kulcsszó a „kapcsolat”. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy az emberrel való kapcsolata az Ő kezdeményezésére jön létre. Ádám és Éva megteremtésétől kezdve Krisztus bűnbocsátó kegyelme befogadóinak üdvözítéséig minden Isten tervére épül. Az ember semmit nem tud felmutatni. Nincsen alkudozás, nincsen barter-ügylet, nincsenek izzadtságos érdemek. És mindemellett a megromlott természetünkből kiömlő bűnös gondolatok és cselekedetek ellenére Isten személyes kapcsolatra vágyik velünk, öntudattal rendelkező teremtményekkel. Ebben az összefüggésben szent és irgalmas nagylelkűségének mértéke letaglóz bennünket.

Nem próbálok fontossági sorrendet felállítani Isten három tárgyalt tulajdonsága között. Bizonyos bibliatudósok úgy vélik, hogy Isten első számú tulajdonsága a szentség. A helyes értelmezésben Isten valamennyi tulajdonsága maga az abszolút tökéletesség. Ezért nem lehet az egyik magasabb szintű, mint a másik, mert akkor annak tökéletesebbnek kellene lennie a többinél. Egyszerű végkövetkeztetésünk: Isten TELJESSÉGE teljes egész. Nincsen benne megosztottság, versengés.

1. Szeretet

A Szentírás azt jelenti ki tömör egyszerűséggel, hogy „Isten szeretet” (1 János 4:8). Természetének ez vitathatatlan, elválaszthatatlan, megváltoztathatatlan jellemvonása. Most viszont az öntudattal rendelkező teremtmények felé kinyilvánított szeretetéről beszélünk. Mivel a szeretet inkább szubjektív, mint objektív kérdés, jellemezni is egyéni megítélésünk alapján szoktuk. A szószékről gyakran hallhatjuk, hogy Isten szeretete „feltétel nélküli” szeretet. Ez az állítás igaz is, meg nem is. Ha úgy értjük, hogy Isten akkor is szeret bennünket, amikor gyakorlatilag szerethetetlenek vagyunk, akkor igaz (Róma 5:8). Ha viszont úgy gondoljuk, hogy Isten nem akar elszámoltatni bennünket tetteinkkel, akkor nem igaz (Róma 14:12). Így tehát Isten szeretetével kapcsolatban is a teljes Írás tanítását kell magunkévá tennünk.

Krisztuskövetőként tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire hatalmas az Isten szeretete a bűneiben elveszett, megromlott ember iránt.

De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek!… Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka… (Efézus 2:4, 8).

Ugyanilyen fontos, hogy megismerjük és megtapasztaljuk Isten szeretetének fegyelmező–felkészítő oldalát is.

„Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését (felkészítését), és ne csüggedj el, ha megfedd (megbüntet a helytelen cselekedetért) téged, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek Isten, mint fiaival… ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk… (Zsidók 12:5–11; kiegészítés tőlem).

Ne felejtsd el, „SEMMIFÉLE más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (Róma 8:37–39).

2. Szentség

„Szent, szent, szent” – hangzik az Isten trónja körül szolgáló szeráfok (magas rangú angyalok) lankadatlan tanúságtétele, akik a neki kijáró tiszteletet adják meg Istennek, és ezzel szeplőtlen tisztaságát is hirdetik (Ézsaiás 6:2–3). Az emberrel való viszonyában Isten mindig szent Istenként kerül elénk.

  • Mózes 2. könyvében, amikor Isten arra ad útmutatást Mózesnek, hogy milyen legyen az egyiptomi fogságból kiszabadult Izráel népének istentiszteleti helye (a Szentsátor) és módja (áldozatok, ünnepek, felajánlások), akkor azt a kijelentést kapjuk, hogy Ő szent. A kezdetektől fogva félni kellett Istent szent természetéért, amelyet a bűnbe esett ember képtelen megélni.
  • Mózes 3. könyvében, amikor Isten az öntudattal rendelkező teremtmények kapcsolatrendszerére vonatkozó útmutatását fejti ki, valamennyi kapcsolat összekötő mozzanata a szentség volt. Egymás – sőt, még egymás tulajdonának is – megfelelő tisztelete az elvárt magatartási norma. Súlyos büntetés járt annak, aki nem akart engedelmeskedni Isten parancsolatainak.
  • A szent élet iránti elvárás nem vesztette hatályát, amikor Jézus Krisztusban nyilvánvalóvá lett, hogy egyedül rajta keresztül vezet az út az Atya jelenlétébe. Sőt, az Újszövetség még erőteljesebben szólít fel a szent életre. Ami Mózes törvényében még csak a cselekedetekre vonatkozott, Jézus tanításában magasabb szintre került, és kiterjed a gondolatainkra, motivációnkra és hozzáállásunkra is. A hegyi beszédben (Máté 5–7) Jézus többször használja a „hallottátok, hogy megmondatott a régieknek… én pedig azt mondom nektek…” fordulatot, amelyben a szent Istennel való szent kapcsolatra és a belső ember szentségére hív bennünket.
  • Péter apostol azt emeli ki, hogy a külső szentség a belső szentség gyümölcse (1 Péter 1:13–17). Előfordulhat, hogy valaki külsőleg megigazult életet él – gondoljunk csak a Jézus által oly gyakran megfeddett vallási vezetőkre (Máté 23) és a kettős mércéjükre –, de belső emberében mégsem tiszta. Az ember szentség nélkül is lehet megigazult, de megigazulás nélkül nem lehet szent.

3. Igazság

Vaskos félreértéshez vezethet, amikor azt állítjuk, hogy Isten az igazság. Az igazságot gyakorta az érzékszerveink által érzékelhető, alapos tudományos vizsgálattal hitelesíthető valóságnak tartjuk. De Isten több a kinyilatkoztatott igazságnál. Ő a teljes igazság forrása. Az igazság nem tetszőleges, nem valami választható opció. Isten ismeri és akarja az igazságot, mert Ő maga az igazság. Ezért tehát szabadon, teljes mértékben megbízhatunk abban, amit Isten magáról állít. Tanítványaiért és az Egyházért elmondott főpapi imájában, nem sokkal a keresztre feszítése előtt így szólt Jézus: „Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság.” (János 17:17)

Pál írásaiban elő-előjön a téma, hogy Isten nem hazudik (Róma 3:4; 2 Timóteus 2:13; Titusz 1:2). Tehát Isten nem tagadhatja meg saját tökéletes – és így abszolút igazságot hordozó – természetét.

Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy miként hat ez a teológiai okfejtés a saját személyes életemre. Visszaérkeztünk Isten örökkévaló királyságának fundamentumához. Ha Istennek az öntudattal rendelkező teremtményei körében kimondott és megerősített szava nem igaz, akkor miben hihetünk? Elragadhat-e olyannyira emberi racionalitásunk, hogy már nem is gondolunk rá, hogy Istenhez hit által kell közelednünk? Elhintheti-e Sátán véges emberi intellektusunkba a kétely magvait Isten végtelen igazságával kapcsolatban?

Isten Igéje a kinyilatkoztatott igazság. A 119. zsoltár – a Biblia leghosszabb fejezete – Isten parancsolatairól, törvényéről, rendeleteiről, rendelkezéseiről és útmutatásáról beszél. Dávid így vall Isten Igéjéről: „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” (Zsoltárok 119:105) Jézus az élő Ige. Az írott Igében találjuk meg az élő Igéről és a mindennapi hitéletünkhöz szükséges útmutatásról szóló kinyilatkoztatást.

T-Fav

A következő számban a Mindenható és közöttünk helyreállított kapcsolatról elmélkedünk majd. Isten csodálatos terve az elbukott emberrel az, hogy helyreálljon, és kapcsolatba kerüljön vele. Mindez teljesen felvillanyoz! Ahhoz, hogy felfogjuk ezt az erőteljes igazságot, meg kell vizsgálnunk, mi volt Isten eredeti célja az ember megteremtésével. Fia, Jézus Krisztus önkéntes áldozata miatt a tökéletesen szent Isten jelenlétébe fogadja a romlott embert.

A cikk a „Kingdom Living” c. könyvből származik. Copyright © 2013 H. Maurice Lednicky.
A szerző engedélyével. Minden jog fenntartva!