Egyensúly a szolgálatban kontra túlzott, extrém szolgálati hangsúlyok

Gyakran feltesszük a kérdést: mit jelent az egyensúly a szolgálatban? Mi jellemzi – elsősorban a helyi gyülekezet „pásztor–nyáj” kontextusában – az egészséges, fejlődő, kiegyensúlyozott szolgálatot? Az alábbiakban a téma vitaindítója található azzal a felhívással kísérve, hogy a helyi gyülekezet mindennapi életében és szolgálatában törekedjünk egyensúlyra, és fejlesszük azt.

Milyen a kiegyensúlyozatlan szolgálat általában

A felületes szemlélő számára a kiegyensúlyozatlan szolgálat sokszor szuperszelleminek, földöntúlinak tűnik.

  • A kiegyensúlyozatlan szolgálat a Szent Szellem megdicsőítése helyett gyakran inkább az edényt (a szolgálattevőt, az ajándék felhasználóját) emeli ki.
  • A kiegyensúlyozatlan szolgálathoz általában az illető látható megnyilvánulása SZÜKSÉGES, hogy ezzel „bizonyítsa”, a Szent Szellem „mélyen” megérintette (t.i. elvárt elesés, remegés, sírás, nevetés, beszédképtelenség, felemelt kéz, ismeretlen nyelven szólás valamennyi imaválaszban, szélsőséges mértékű összeg odaadása stb.).
  • A kiegyensúlyozatlan szolgálat sokszor a „mi kontra ők” mentalitás gyümölcse, amelyet a szószéki szolgálatok és imádkozások közben oly gyakran tetten érhetünk.
  • A kiegyensúlyozatlan szolgálat hajlamos valami ellen fellépni. Ilyenkor általában erről válik ismertté, ahelyett, hogy a tanbeli tisztaság megőrzése mellett mindenkit szeretettel fogadna el.

Igaz, hogy Isten jelenlétében, az ő munkálkodására a fent említett valamennyi fizikai és érzelmi reakció életszerű és hihető – sőt, akár esetenként kívánatos is – lehet, de ha elvárjuk, vagy akár még meg is követeljük bármelyiket is, akkor a szolgálati egyensúlyból való kibillenés útjára lépünk. Így tehát, amikor valakiért imádkozunk, a kiegyensúlyozatlan szolgálattevő vagy szemlélődő látható (vagy „elvárt”) jeleket keres, ahelyett, hogy a befogadó életében végbemenő vagy éppen elmaradó hatást szellemileg ítélné meg.

Sajnos nagyon gyakran voltam szemtanúja az évek során, hogy „szelleminek” vélt emberek rendszeresen a fenti fizikai manifesztációkkal reagáltak. Hisztérikusan nevettek, kontrollálhatatlanul sírtak, hosszasan, hangosan más nyelven szóltak (újra meg újra), hogy az egybegyűltek azt higgyék, ők a „szellemi ember” megtestesítői, de úgy tűnik, hogy a szellemi manifesztáció saját szellemükre nem gyakorolt hatást. Továbbra is keserűségben és haragban élnek, testi vágyakkal telve bizonyos dolgok, emberek és a hatalom után, másokat kihasználnak, olyan szokásokkal, amelyek nem dicsőítik meg a Megváltót – és így tovább.

Egyértelműen és nyomatékosan le kell szögeznünk, hogy a kegyelem valódi munkáját nem az hitelesíti, hogy milyen hangosan és hosszasan imádkozik valaki, vagy milyen gyakran és látványosan demonstrálja a Szent Szellem ténykedését, hanem az, ahogyan például a feleségével (vagy férjével) bánik, a Szent Szellem gyümölcsét termi. Ha egy adott szolgálatnak felajánlott ÓRIÁSI HATALMAS NAGY egyszeri adomány a Szent Szellem vezetésének való engedelmességről beszél, akkor a rendszeres, megszokott, mindennapi tizedadakozás és a különleges szükségletekre az Ige útmutatása alapján adott egyéb felajánlások (t.i. a naponkénti áldozatos adakozás az Isten Igéje és a Szent Szellem vezetése alapján, ahogy az özvegyasszony és a két fillér esete mutatja a Márk 12:41–44-ben) még sokkal inkább.

Milyen a kiegyensúlyozott szolgálat

Az emberek – beleértve az egyházhoz tartozókat is – nagyon sokszor csak a külsőt, a láthatót nézik, nem pedig azokat a tulajdonságokat, cselekedeteket, melyek Krisztus szolgája valódi belső állapotát tükrözik. Magazinunk mindig is nagy hangsúlyt fektet a Szent Szellem személyére, erejére és jelenlétére. A pünkösdi gyakorlati szolgálat kiegyensúlyozott, a teljes Írást felölelő bemutatásában viszont a Szellem gyümölcsének, majd ajándékainak kell kapnia az első helyet.

Felelősségteljesen fel kell tennünk az alábbi kérdéseket:

  • Kit érdekel, hogy prófétálunk, ha nem tudunk szeretni?
  • Kit érdekel, hogy ki tudjuk űzni a démonokat, ha továbbra is napi szinten kritizálunk másokat, és pletykálunk róluk?
  • Kit érdekel, hogy kirobbanóan adakozunk, ha közben elhanyagoljuk az időnk és áhítatunk áldozatos odaszánását Megváltónknak, amikor senki más nem láthatja, csak mi?

A kiegyensúlyozott szolgálat a Megváltó példáját követi az élet minden területén, így az Úr által ránk bízott nyáj vezetésében is. A kiegyensúlyozott szolgálat Isten tanácsát fürkészi minden területen.

  • Egyensúly az egyházi doktrínák bemutatásában
  • Egyensúly az életszentségben, de nem törvények és szabályok, hanem növekedés és mindennapi döntések segítségével
  • Egyensúly a Szent Szellem ajándékai ÉS gyümölcse terén
  • A megtaláltakra (és a még elveszettekre) összpontosító egyensúly…

Vajon miért vált még maga az „egyensúly” szó is kellemetlenné a szolgálatban az elmúlt évek során? Az egyház hajlamos végletesen gondolkodni a Szent Szellem ajándékairól és gyümölcséről. Egy ideig a végletekig konzervatívak vagyunk, eladdig, míg nem mindent és mindenkit törvényeskedve méregetünk magunk körül. Utána az inga kileng a másik oldalra: már mindenfajta magatartásformát elfogadunk, és ezzel Krisztus kegyelmére fogjuk, hogy – Pál apostol szavaival élve – „továbbra is vétkezünk”.

A Szentírás célirányos tanulmányozása során azt tapasztaltam, hogy maga Jézus mindig is élesen elítélte a bűnt, míg a bűnös személy felé irgalommal, szeretettel, ítélkezéstől mentesen fordult. Senkinek nem kellett tanítványnak állnia ahhoz, hogy ellátást vagy gyógyulást kapjon tőle. Nem ellenőrizte le a „zsinagóga felekezeti hovatartozását”, mielőtt szombaton bement tanítani. Gyakran étkezett és töltött időt „nem hívőkkel”, ami sokszor bosszantotta azokat, akik naponta vele jártak. Jézus mind a MEGTALÁLTAKAT, mind az ELVESZETTEKET szenvedélyesen szerette és elfogadta – úgy, ahogyan manapság kevesen a pünkösdi gyülekezetekben. Az egyensúly azt jelenti, hogy hozzájárulunk azok növekedéséhez, akiket már megtalált az Úr, miközben baráti kapcsolatot ápolunk, és minőség időt töltünk azokkal, akik még nincsenek Isten királyságában. Ha egy tant vagy jelenséget túl sokáig hangsúlyozunk folyamatosan, akkor ezzel annak tesszük ki magunkat, hogy valamelyik végletbe esünk, és gyakorlati teológiánk kizökken az egyensúlyból.

A pünkösdi gyülekezeti kultúra már a kezdetektől fogva a „valami elleni fellépés” hajlamát mutatja világszerte. Sokak számára ezt a valamit többek között az öltözködés, az ékszerek, a hajhossz, az arcszőrzet, a szépészeti eszközök, a játékok, a sportrendezvények, a filmek vagy a zene testesíti meg. Bármely adott időpontban a gyülekezet (helyi és intézményesült szinten is) „valami ellen” van. Hatékonyságát az alapján méri, hogy mennyire sikerült a nyájat a legfrissebb vélt tisztasági elvárások alapján „tisztán és szentnek” megtartani. Ebben az esetben akkor feltehetjük a kérdést, hogy mi is az elvárható mérce egy pünkösdi keresztyén életében az öltözködés és a viselkedés terén. Hogyan mérjük, hogyan értékeljük?

Néhány önértékelési támpont a kiegyensúlyozott szolgálat elérése érdekében:

  • A Szentírás keveset ír arról, hogy pontosan milyen ruhát viseljünk, de azt megemlíti, hogy szerények legyünk, kerüljük a megbotránkoztatást és a más keresztyének bűnbe esését előidéző viselkedést.
  • A szószéki szolgálat terén Pál arra bíztatja Timóteust, hogy az Igét hirdesse (ne pedig a divatos irányzatokat vagy népszerű teológiai álláspontokat). Ebben segítségünkre lehet az adott témát igényesen feldolgozó sorozat vagy akár egy egész bibliai könyvet versről-versre elemző tanulmány. Ezzel a megközelítéssel biztosítható, hogy Isten igazságának egyensúlyát látóterünkben tartsuk. A Bibliában még a legítéletesebb könyvekben – például a kispróféták írásaiban – is megtalálhatók Isten emberek iránti szerető jóságának és irgalmas lehajolásának jelei – ha versről-versre feldolgozva a teljes Írást, nem pedig csupán a nap kulcsmondatát hirdetjük.
  • Igehirdetéseid éves rendjének megtervezése, hogy az alapvető hittételek rendszerezett helyet kapjanak. Ez NEM zárja ki a Szent Szellem szavát és útmutatását, hiszen vezetőként az előre eltervezett menetrendtől időről-időre el lehet térni, ahogy azt a Szent Szellem megmutatja. Ugyanakkor a Szent Szellem által vezetett pünkösdi létforma nem tagadhatja a tervezés és az Ige intenzív tanulmányozásának és a ránk bízott gyülekezetbe járók megfelelő, rendszeres, kiegyensúlyozott táplálásának létjogosultságát.
  • Nagyon sokat tanulhatsz belőle, ha legalább havonta egyszer meghallgatod saját szolgálatodat. Ha igehirdetésed NEM táplálék saját lelked számára, akkor jó eséllyel mások számára sem az!
  • Néhány szolgálattevőből építs kis csapatot magad köré, amelyben kölcsönösen felhatalmazzátok egymást, hogy egymás életébe beleszóljatok. Az őszinteség, a felfrissítő elfogulatlanság, a kérdésfeltevés és a válaszadás lehetősége erősíti az egyensúlyt a vezető-szolgálattevő életében.
  • Vassal formálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat. (Példabeszédek 27:17)
  • És természetesen imádkozz sokat. Nem csupán a megszokott imaformákban, hanem kommunikálj folyamatosan a Megváltóval – magadban a szív nyelvén, és a menny nyelvén is, amelyet a Szent Szellemtől kaptál. Az imádság nem csupán az Istenhez szólást, hanem az Őrá figyelést is jelenti. Rendszeres imaéletedben alakíts ki olyan pózt, amely az utasításra váró szolgára vagy a vezérezredes parancsára váró katonára emlékeztet.

A kulturális határokat átlépő szolgálat egyensúlya a XXI. században

Jól átgondoltam, és az a véleményem, hogy napjainkban a nem hívőknek és a friss megtérteknek szóló MINDEN szolgálat valójában kulturális határokat átlépő szolgálat. Ilyen esetekben nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben szabad feltételeznünk a megértéshez szükséges kulturális ismeretek meglétét. Ha valaki a szívében hittel, a szájával vallást téve, és hitét cselekedeteiben is megmutatva áll rá Krisztus megváltó művére, akkor azonnal részesül az üdvösségben. Az viszont sokkal több időt vesz igénybe, hogy a posztkeresztyén (nem keresztyén) kulturális közegben felnövekedjünk Krisztusban, ezért ezt a szolgálatot sokkal átgondoltabban kell végeznünk, mint azt a múltban tettük.

Személyes kép

1992-ben az egyesült államokbeli pásztori szolgálatot hátrahagyva feleségemmel és két kisgyermekünkkel a délkelet-ázsiai Laosz belső vidékére költöztünk. Még soha nem jártunk ott azelőtt, nem ismertük a nyelvet és a szokásokat, nem voltunk tisztában az államhatalom szerkezetével, és még folytathatnám a sort. A levegő furcsa illatú volt (nem rossz, de szokatlan), a nyelv felettébb „beszélhetetlennek” hangzott, az étel pedig legyőzhetetlen akadálynak tűnt. A legnagyobb kulturális nehézséggel viszont akkor szembesültünk, amikor rájöttünk, hogy egyáltalán nem ismerik a keresztyén kultúrát és szolgálatot, fogalmuk sincs arról, hogy mi a Biblia vagy a gyülekezet – sőt, számukra még az „isten” sem mond semmit (hát még a Fiú vagy a Szent Szellem). Rájöttem, hogy tulajdonképpen semmilyen kulturális vagy vallási közös nevezőnk nincsen az észak-laoszi emberekkel. Nem idézhettem nekik a Szentírásból, hiszen semmit nem jelentett nekik. Az imáim értelmét legjobb esetben is csak kapisgálhatták. Rá kellett jönnöm, hogy vázlataim, hittételeim, hitvallásom, tanulmányaim, jogosítványaim és szolgálati felszentelésem csupán „olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik” (Jakab 4:14). Számukra látható volt, de csekély jelentőséggel bírt. Így, vissza kellett térnünk a kiegyensúlyozott szolgálat alapjaihoz: szeretni, ahogy Jézus szeretett; úgy reagálni, ahogy Jézus tette földi itt-tartózkodása során; táplálni az éhezőt; felruházni a mezítelent; imádkozni és gyógykezelni a beteget; és így tovább. Így hát elkezdtünk együtt étkezni a szomszédainkkal és az idegenekkel. Éveken át beszélgettünk és együtt sírtunk nem keresztyén felebarátainkkal. Ők pedig egyenként Krisztushoz jöttek. Elsőként a lao nyelvtanárunk tért meg, őt a főbérlőnk követte néhány felnőtt gyermekével és unokájával, utánuk pedig néhány szomszédon, baráton és ismerősön volt a sor. Visszatekintve azon tűnődtünk, hogy vajon mi vezette őket erre a döntésre. Volt, aki ezt mondta:

– Figyeltünk, hallgattunk benneteket, nem csak azt, amit mondtatok, hanem azt is, amit tettetek, és ahogy ezeket tettétek. Úgy tűnt, hogy szerettek bennünket, és érdeklünk titeket, annak ellenére, hogy nem értettük a vallásotokat, és nem a ti országotokból származunk.

A kiegyensúlyozott szolgálat valahogy úgy működik, mint a kulturális határokat áttörő ázsiai szolgálat próbálkozásai. Elengedhetetlen, de önmagában nem elegendő az igehirdetés, a teológiai állítás vagy hitvallás. Ha viszont kiegyensúlyozott az életünk, úgy szeretünk és élünk, ahogy Megváltónk tette, akkor idővel megnyerhetünk másokat.

Vezetőként a Jézus és a tőle kapott elhívás iránti személyes elkötelezettségünknek egészen halálunk napjáig radikálisnak, kompromisszumoktól mentesnek és következetesnek kell lennie. A kiegyensúlyozott, Szent Szellemmel teljes és általa irányított szolgálat is ilyen elkötelezettséget érdemel. Így az a célunk a szolgálatban, hogy egyrészt János apostolhoz hasonlóan, mi is olyan közel legyünk Jézushoz, hogy a mellkasára hajthassuk a fejünket, és mindig az ő jelenlétében legyünk, másrészt pedig Krisztushoz hasonlóan bennünket is a „bűnösök barátjaként” tartsanak számon, akik ismerjük és a szemük láttára minden nap megéljük az igazságot.

Az egyensúly nem csupán egy szép szó. A Krisztust és Krisztus szeretetét nem ismerő nemzedékünknek hihetetlenül nagy szüksége van rá.

Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. (János 13:35)

A tornásznők egyik szere a gerenda, amely körülbelül egy méterrel van a földfelszín felett. A tornásznak magabiztosan, botlás nélkül kell fel s alá járkálnia a szeren. A gyakorlatban gyakran láthatunk hátra szaltót, kézen állást és járás, fejen egyensúlyozást és más hasonló mutatványokat. Amikor ezt látom, akkor az jut eszembe, hogy mi mindent kell kibírnod a pásztori szolgálat során. Naponta be kell mutatnod a gerendán a szellemi szolgálat dicső tetteit, el kell hárítanod a gonosz erők elpusztításodra irányuló támadásait, és el kell kerülnöd a végletesség vagy az egyensúlyhiány miatti leesést. Kedves lelkipásztor testvérem, mindezt meg tudod tenni! Az életed számítani fog, ha az Ige és a Szent Szellem egyensúlyában élsz.

T-Fav

Szerző: Jeffrey W. Dove

Jeffrey W. Dove a Bible Alliance és Life Publishers International (Assemblies of God; Springfield, Missouri, USA) igazgatója. Pásztorként és misszionáriusként szolgált. 14 éven át hat délkelet-ázsiai ország missziós tevékenységét irányította Bangkokból (Thaiföld)