Emlékszem arra, amikor először ültünk le egyházunk elnöki irodájában Rick Wislockyval, és az amerikai pünkösdi Enrichment Journal magyar kiadásának lehetőségéről beszélgettünk. Akkori elnökünkkel, Fábián Attilával egyetértettünk abban, hogy az újság magyar változata áldásul lesz a pásztoroknak, ugyanúgy, mint az Egyesült Államokban. Tehát a tervet támogattuk. Nemsokára megegyeztünk a nevében is, így indult a Tárház. A nyomtatott kiadás válogatásokat tartalmazott az angol eredeti számokból. Terjedelme szerényebb volt.

Azután a Wislocky család Görögországba költözött, hogy ott egy nemzetközi gyülekezet pásztori szolgálatát átvegyék. Ez után a Tárház internetes kiadásban volt elérhető egy ideig. Szívesen olvastam, és sok pozitív visszajelzés érkezett más pásztoroktól is. Egy ideje nem volt érhető magyar nyelven a kiadvány. Amikor Rick és családja visszaköltözött Magyarországra, és további szolgálatuk területeiről beszélgettünk, felvetettem a Tárház újra indításának kérdését. Nagy nyitottságra találtam.

Örülök, hogy mostantól ismét olvasható a Tárház az interneten! Köszönet az amerikai Life Publishers International kiadónak, Rick Wislockynak és Makovei Róbertnek minden készségért és fáradozásért, amit azért tettek, hogy a magyarországi lelkipásztorok újra gazdagodhassanak egy szolgálatukat segítő értékes kiadvánnyal!

Pataky Albert
a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke

+ posts

Pataky Albert a Magyar Pünkösdi Egyház és az Evangéliumi Szabadegyházak Szövetségének elnöke, a Magyarországi Evangéliumi Aliansz elnökhelyettese