Válasz a muszlimok Jézusról alkotott nézeteire

Amikor hittel kapcsolatos kérdésekről beszélgetsz világi ismerőseiddel, melyik keresztyén tant utasítják el leginkább? Talán a pokol bibliai fogalmát? Esetleg a meleg házassággal kapcsolatos nézeteidet? A Szentírás tévedhetetlenségét? A legtöbb muszlim ismerősödnek ezek a keresztyén tanok nem bántóak. Valójában, ezekkel kapcsolatosan valószínűleg többnyire egyet is értenének veled mindannyian. Amit viszont a legtöbb muszlim hívő biztosan bántónak talál, az a keresztyén hit egyik legközpontibb tana: az az állítás, miszerint Jézus Krisztus az „Isten Fia”.

Az arab világ egyik iszlám köztársaságában töltött tizenöt éves tartózkodásom alatt, valamint tizenkét évnyi muszlimok között az Egyesült Államokban és szerte a világban végzett mindennapi munkám során azt tapasztaltam, hogy e keresztyén tan minden másnál sértőbb a muszlim ember számára. Ha pásztorként a muszlim emberek szeretetteljes megközelítésére bátorítod gyülekezetedet, segítened kell nekik átgondolni, hogyan érdemes reagálni a muszlimok problémájára Urunk e szent titulusával kapcsolatban.

Közös nevező?

Mielőtt nagyon mélyre ásnánk a muszlimok és keresztyének közti éles különbségek talaján, ne feledjük, hogy keresztyénekként igenis van közös nevezőnk a muszlimokkal Jézus személyét illetően. A Korán azt tanítja, hogy Jézus szűztől született (Sura 19:20); próféta (Sura 2:136); egyike azoknak, akik a legközelebb vannak Istenhez (3:45); a jóság és irgalom üzenetét tanította (57:27); Isten erejétől fogva gyógyított betegeket és támasztott fel halottakat (3:49); csodát téve látta el élelemmel az éhezőket (5:112ff.); most a mennyben él (3:55); valamint, hogy az idők végén ismét visszatér a földre (43:61). Figyelemreméltó az is, hogy a Korán megerősíti, miszerint Jézus a Messiás és az Isten Igéje (3:45 és 4:171), bár a muszlimok a keresztyénektől eltérően értelmezik ezeket a titulusokat. A muszlimok tisztelik Jézust. Többen nem is mondják ki úgy a nevét, hogy ne tennék hozzá azonnal: „Béke legyen vele!” — ami az arab nyelvben nem sugall olyat, mintha a személynek szüksége volna békességre; ez inkább tiszteletteljes üdvözlet.

Mindeközben, a legtöbb muszlim erős meggyőződése, hogy Jézus nem halt meg a kereszten, nem támadt fel a halálból, áldozatával nem szerzett engesztelést az ember bűnéért, nem szabad istenként imádni őt. A muszlimok általános hite szerint Ábrahám egy Istene nem hármas személy, és nem lett testté itt a földön. Bár hiszik, hogy az Újszövetség, a Tóra és a Zsoltárok Isten tévedhetetlen Igéje az eredeti kéziratokban, legtöbbjük hite szerint az eredeti szöveget oly mértékben átdolgozták a történelem során, hogy amit ma Bibliaként kezelünk, már teljességgel megbízhatatlan forrás. Azt is nagyon erősen sértőnek veszik, ha Jézust Isten Fiának nevezzük.

Ezek nem marginális kérdések. Ha kivesszük a képből a Szentháromságot, a testet öltést, a keresztet és a Bibliát, ezzal gyakorlatilag minden olyat eltávolítunk, melyet minden keresztyén ember szükségesnek tart az üdvösséghez. Más cikkekben1 szót ejtek néhány hasonló kérdésről. Most viszont szeretnék olyan segítséget nyújtani, amelyen keresztül megtaníthatod közösségedet az „Isten Fia” titulust kifogásoló muszlim vélemények helyes, építő jellegű kezelésére.

A szövegkörnyezet jelentősége

A legtöbb muszlim–keresztyén párbeszéd e témában polemizáló jellegű. Ha felkeresed az internetes blogokat, meglátod, mennyi rosszat mondanak egymásról muszlimok és keresztyének Krisztus istenfiúságának tanával kapcsolatban. A probléma ezzel annyi, hogy bár könnyedén megnyerhetjük a vitát, de közben elveszítjük a barátot, ezáltal pedig elidegenítjük a személyt Jézustól.

A Máté 18:15-ben Jézus arra int bennünket, hogy ha a barátunkkal nézeteltérésünk van, beszélgetésünk lényege „testvérünk” megnyerése legyen, ne pedig a vitában aratott győzelem. Ha a gyülekezetedet olyan erőteljes apologetikai érveléssel látod el, amely bizonyítja, hogy Jézus az Isten Fia, de közben a tagság képtelen ezt szeretetben kommunikálni, azzal kudarcot vallasz a felkészítésükben.

Először egyszerű, kedves, baráti közeledéssel viszonyuljunk muszlim embertársainkhoz. Ezzel nem azt sugallom, hogy hitünk szavakkal történő kifejezése nem lenne nagyon fontos, de mindezt baráti, szeretetteljes és kölcsönös bizalmon, tiszteleten alapuló légkörben kell kommunikálnunk. A keresztyén embernek nem szabad megijednie, amikor hittel kapcsolatos kérdések merülnek fel egy beszélgetés során. A legtöbb hitetlen emberrel ellentétben sok muszlim hívő szívesen beszélget vallási kérdésekről keresztyén barátaival. Ahhoz, hogy a barátság hiteles legyen, magát a kapcsolatot is értékelnünk kell, nem szabad csupán a cél eléréséhez szükséges eszközt látnunk benne.

A muszlim barátokkal való kapcsolatunk legfontosabb eleme a vendégszeretet nyújtása és elfogadása. Ha egy muszlim barátod beugrik hozzád látogatóban, sose felejtsd el megkínálni valami inni- és ennivalóval. Hívd meg őt és családját vacsorára magadhoz, és fogadd el az ő meghívását is. Nagyon fontos, hogy veled azonos nemű muszlim embernek add át a meghívást, a meghívóban pedig külön említsd barátod társát vagy más, azonos nemű hozzátartozóját. A feltálalt étel semmiképp nem tartalmazhat disznóhúst/sonkát/szalonnát, és tartózkodj az alkoholtól is. Segíthet az is, ha mindjárt a meghívás során biztosítod muszlim barátaidat, hogy közös étkezésetek során sem disznóhúst, sem alkoholt nem fogsz nekik kínálni.

Amikor Krisztus istenfiúságáról vitázva beszélgetek muszlim ismerősökkel, a légkör bizalmatlan, és tapasztalataim szerint egyikünk sem képes megértetni a másikkal, miben hisz, és miért fontos az neki. Ha viszont barátságot alakítunk ki közös étkezéssel, majd tiszteletteljesen beszélgetünk a hitünkről, hirtelen minőségivé válik a kommunikáció.

Nem az számít, hogy mit mondunk, hanem az, hogy mit hallanak

Amikor muszlim hívőkkel beszélünk Jézusról, el kell sajátítanunk az ún. „hallgatóorientált” kommunikációt. Nem csupán arra kell figyelnünk, amit mondani akarunk, de arra is, amit mások ebből kihallanak. Amikor a keresztyének az „Isten Fia” kifejezést használják, a muszlimok valami egészen más dolgot hallanak, mint amire a keresztyének gondoltak és amit a Biblia megerősít. Ennek mélyebb megértéséhez vessük össze a Koránt és a Bibliát, és nézzük meg, melyik mit mond az „Isten Fia” kifejezéssel kapcsolatban.

Napi imádságaiban a muszlim ember rövid részeket idéz a Koránból. Sok muszlim hívő mondja el naponta az al-Ikhlas szúrát (112), amely a Korán egyik rövidebb fejezete:

„Mondd: Ő Allah, az Egyedülvaló, Allah, akire mindenkinek szüksége van, de neki nincs szüksége senkire! Nem nemzett és nem nemzetett. És senki sem hasonlítható Hozzá.”

Ez naponta emlékezteti a muszlim hívőket arra, hogy Isten nem nemz, se nem született senkitől.

De mit jelent valójában az arab „walada” (nemz) ige? Bár a szó rokon értelmű a héber „yalad” igével (Zsoltárok 2:7), az arab szó szűkebb jelentéssel bír; az arab kifejezés ugyanis általános utalás a szó szerinti, testi nemzésre, amely a férfi és a nő szexuális egyesüléséből ered. Ez természetesen nem vonatkozik Jézusra a Biblia szerint sem, és a keresztyének sem ebben hisznek.

A „walada” ige (és az ehhez tartozó főnévi alak, a „walad”, vagyis fiú, gyermek) eme jelentése világos más szövegrészekben is, ahol a Korán azt tárgyalja, lehetnek-e Istennek gyermekei. „Hogyan is lehetne Istennek fia (walad), mikor női hitvestársa nincsen?” Érdekes megfigyelni azt is, hogy amikor arab keresztyének Jézus Krisztusról, mint Isten Fiáról beszélnek, általában a fiúra más arab szót (Ibn) használnak, mely rokon értelmű a héber „ben” szóval, mely szélesebb jelentéstartalommal bír, mint a „walad”.

Ez nem azt jelenti, hogy az arab keresztyének sosem használják a „walada” szót metaforikus, nemfizikai értelemben. Az arab nyelvű nikaiai hitvallásban például így szerepel. A muszlim szóhasználatban viszont szinte mindig szó szerint értendő. Ezzel ellentétben a Korán gyakran használja az „ibn” szót metaforikus értelemben – pl. a vendégszeretetre szoruló utazóra „az út fia”.

Tehát, amikor a keresztyén ember ezt mondja: „Hiszem, hogy Jézus Isten Fia”, abból muszlim barátja gyakran ezt hallja ki: „Hiszem, hogy Istennek szexuális viszonya volt Máriával, és testileg létrehozta törvénytelen, istenember utódját.” Ez a kijelentés muszlimok és keresztyének számára ugyanúgy visszataszító. Nem csoda, ha e titulus gondolata sértő a muszlim hívő számára.

Akkor tehát változtassuk meg a fordítást?

Az „Isten Fia” kifejezéssel kapcsolatos probléma több mint 95 százaléka a téves kommunikációból ered, nem pedig a keresztyén tanítás elleni tiltakozásból. Ez azt jelenti, hogy muszlim barátaink mást utasítanak el, mint amit a keresztyének állítanak.

Mivel az „Isten Fia” kifejezés szó szerinti értelme annyira radikálisan más dolgot kommunikál a muszlim hívők felé, mint amit a Biblia tanít, néhányan azt javasolják, hogy változtassuk meg az újszövetségi Isten Fia („hüiosz tou theou”) kifejezés fordítását. Javaslatuk szerint keresnünk kellene az eredeti bibliai jelentést pontosabban közvetítő „dinamikusan ekvivalens” kifejezéseket. Bár e felvetés összhangban van a hagyományos fordítási alapelvekkel, két oknál fogva nem értek vele egyet.

Először is, még nem láttam olyan másik metaforát, amely a maga teljességében képes lenne átadni a Bibliában használt „Atya” és „Fiú” szó különféle, összetett és erőteljes jelentéseit (ld. e jelentések elemzését lent). Másodszor az „Isten Fia” kifejezés annyira központi jelentőségű a Biblia és a keresztyén teológiai hagyományban, hogy a legtöbb muszlim hívő számára is teljesen közismert bibliai fogalom. Ha dinamikusan ekvivalens szóra cseréljük, azzal csupán megerősítjük a muszlimok aggályait, miszerint a keresztyének szabadon változtatgathatják a Biblia szövegét. Ezáltal aláaknáznánk a Biblia szavahihetőségét.

Mielőtt viszont túl gyorsan elutasítanánk e felvetést, fontos megértenünk, milyen erőteljes érzelmi hatást vált ki az „Isten Fia” kifejezés sok muszlim hívőből. Nyelvészek állítása szerint bizonyos kifejezések emocionális jelentéstartalma olyan mélyen beágyazódtak agyunk idegpályáiba, hogy egy-egy újabb jelentés társítása mellett sem különíthetők el tőle a régebbi érzelmi csatolások. Még a muszlim háttérrel rendelkező krisztushívők is néha küszködnek e frázis használatával, pedig értik és elfogadják az „Isten Fia” kifejezés jelentését. Az „Isten Fia” szókapcsolattal társított, korai gyermekkorból eredő érzések alapján automatikusan beugrik a törvénytelen utód képe, aki Isten és Mária szexuális egyesüléséből született.

Bántó számodra az a felvetés, hogy Jézus törvénytelen gyermek? És mi a helyzet azzal a gondolattal, hogy az Atyaisten Máriával szexuális kapcsolatot létesített? Ezek az elképzelések természetesen bántóak, és ennek így helyénvaló. Pontosan ezt érzik muszlim felebarátaink, még azt követően is, hogy keresztyén barátaik megkísérelték tisztázni számukra az „Isten Fia” kifejezés pontos keresztyén jelentését.

Ez még mindig nem elegendő ok a Szentírás fordításának megváltoztatására, viszont elegendő ok ahhoz, hogy igen óvatosan bánjunk e kifejezés használatával muszlim barátaink előtt. Jobb, ha először kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapuló baráti kapcsolatot alakítunk ki velük, mint hogy felelőtlenül, könnyelműen kezdjük használni e szavakat. A legfontosabb pedig: soha ne használd az „Isten Fia” kifejezést úgy, hogy nem magyarázod el azonnal, mit értesz alatta és mit nem.

Mit jelent az „Isten Fia” a Bibliában?

Az „Isten Fia” kifejezésnek több eltérő jelentése van a különféle bibliai kontextusokban. A bibliakutatók véleménye szerint az evangéliumokban előforduló leggyakoribb jelentés messiási titulus – vagyis többé-kevésbé megfelel a „Messiás”, „Dávid Fia” és az „Izrael Királya” címnek. A Máté 26:63, a János 1:49, 11:27 valamint a 20:31 igeversek jó példák erre. A szóban forgó messiási titulus használata a 2Sámuel 7-ből és a párhuzamos igeszakaszokból (1Krónika 17, 22) ered. Dávid templomot akart építeni az Úrnak, az Úr viszont ígéretet tett, hogy olyan utódja születik majd, aki örök templomot épít számára, és akinek trónját Isten örökre megszilárdítja majd. Ezt mondta Isten e jövőbeli messiási uralkodóról: „Atyja leszek, és ő az én fiam lesz. Nem vonom meg tőle szeretetemet…” (1Krónika 17:13)

A legtöbb muszlim hívő egyetértene az eddig leírtakkal. Ezekben az igeszakaszokban az „Isten Fia” nem sugall szükségszerűen isteni státuszt (de vö. Zsoltárok 45:6). Ez itt egyszerűen csak a megígért messiási uralkodóról szól, akinek különleges szeretetkapcsolata van Istennel. Ez semmilyen értelemben nem hordoz szó szerinti, testi nemzést. Más bibliai szövegrészekben viszont az „Isten Fia” (vagy ennek többes száma az „Isten gyermekei”) kifejezés más jelentéssel bír.

A kifejezés második jelentését a János 1:12–13-ban találjuk. Ez csupán egy a sok igehely közül, ahol a Jézusban hívőket „Isten gyermekeinek” nevezi a Biblia. Világos, hogy ez sem utal szó szerinti testi nemzésre, sőt, valójában a 13. vers nyíltan elutasítja a szexuális nemzés gondolatát. Ezzel ellentétben e kifejezés inkább a metaforikus, szellemi szeretetkapcsolatra utal.

A harmadik jelentéssel a Cselekedetek 17:28–29-ben találkozunk. Itt a szöveg szerint az emberek valamilyen módon „Isten nemzetsége” (ez egyértelműen mást jelent, mint a János 1:12-ben). A Lukács 3:38 pedig Ádámot „Isten fiának” nevezi. Hangsúlyozzuk akkor ismét: ez szintén egyértelműen nem utal semmiféle szexuális, testi nemzésre.

Habár a legtöbb muszlim hívő nem használná az „Isten gyermekei” kifejezést hívőkre vagy általában az emberekre, tapasztalataim szerint nyugodt, barátságos légkörű beszélgetés során a legtöbb muszlim hívő (fenntartásokkal, de) egyetért, és nem tartja a kifejezést bántónak ebben az értelemben. Néhány alkalommal már muszlim vezetők és hittudósok szájából is hallottam az „Isten gyermekei” kifejezést, melyet az Ábrahám Istenében hívő emberre vagy általánosságban az emberekre utalva használtak. Hasonlóképpen, a legtöbb muszlim hívő nem utalna Istenre, mint „Atyánkra” ilyen módon, de nem feltétlenül találja bántónak a kifejezést. Néhány alkalommal hallottam, amikor muszlim vezetők és hittudósok (fenntartásokkal) megerősítették, hogy Isten valóban az Atyánk és szerető Gondviselőnk, aki gondoskodik rólunk, fegyelmez és tanít bennünket, gyönyörködik bennünk.

Isten, a fiú?

Az „Isten Fia” kifejezésnek van egy kiemelten fontos negyedik bibliai jelentése is, János evangéliumának néhány szakaszában találjuk. Itt a kifejezés többé-kevésbé egyenértékű az „Isten Igéjével”, aki Isten önkifejezése, a láthatatlan Isten látható manifesztációja.

A János 1 szerint az Isten Igéje öröktől fogva Istennél volt, és Ő maga is isten. Rajta keresztül teremttetett minden, és ez az Ige Jézus Krisztusban jelent meg, akinek láthattuk dicsőségét. A 18. versben hozzáteszi (habár a görög eredeti lehetőséget ad más értelmezésre is):

„Istent soha nem látta egyetlen ember sem. Az egyszülött Fiú – aki maga is Isten, és nagyon szoros közösségben van az Atyával – ő mutatta meg nekünk, és ismertette meg velünk, milyen az Isten.” (EFO)

János, később máshol is használja ebben az értelemben a „Fiú” szót.

A János 5:18–26-ban Jézus az mondja, hogy mindenkinek „tisztelnie kell a Fiút, ahogyan az Atyát is, aki pedig nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát, aki elküldte őt.” Ez a szakasz azt is megerősíteni látszik, hogy az Atyával való kapcsolatának ilyetén bemutatásával Jézus egyenlővé [vagy azonossá] teszi magát Istennel. A János 10:30-ban Jézus így szól: „Én és az Atya egy vagyunk.” A János 14:9-ben pedig ezt mondja: „Aki engem lát, látja az Atyát.”

Az Ige/Fiú és az Atya kapcsolatáról évszázados teológiai eszmefuttatások gyökeredznek az ilyen és ehhez hasonló bibliai szövegekben, hiszen a Szentírás erőteljesen állítja, hogy Isten egy. Ez vezetett a Szentháromság tanához. A legtöbb keresztyén ma az Isten Fia kifejezés alatt valójában a Fiúistent, a Szentháromság második személyét érti. Ugyanakkor jó, ha nem feledjük: a Biblia nem pontosan ilyen értelemben használja ezt a szót. Ez a szóhasználat a későbbi évszázadok kiforrott teológiai megfogalmazását tükrözi. Ugyanilyen fontos viszont az is, hogy azt se feledjük, hogy a Biblia megfogalmazásából egyértelműen látszik Isten hármas létezése.

Annak ellenére, hogy a Korán is Isten Szavaként/Igéjeként utal Jézusra, a legtöbb muszlim ezt nem olyan módon értelmezi, mint a Biblia. Mégis, még ezzel kapcsolatban is világosan látszik, hogy a bibliai „Fiú” szó nem szexuális, testi úton nemzett gyermekre, hanem egyedi, örök, szellemi kapcsolatra utal Jézus és az Atyaisten között. A muszlimok itt nem a „Fiú” szó használata ellen tiltakoznak, hanem az ellen, hogy Isten emberi testben, mégpedig Jézus Krisztusban jelent meg.

E kérdéskörben sokkal építőbb párbeszédet folytathatunk, ha az Isten Igéje és az Isten személye közti kapcsolatra gondolunk. Az iszlám teológiában gazdag hagyománya van az Isten Igéje és Isten lényege közti kapcsolatról szóló élénk vitáknak. A Korán a Bibliához hasonlóan azt tanítja, hogy minden Isten Igéje által teremttetett – Isten szólt, hogy „Legyen!”, és lett (pl. 16. szúra, 40). A szunni közösség többségének hite szerint tehát Isten Igéje önmagában örökkévaló, nem teremtett dolog. Azt a következtetést is levonták, hogy Isten Igéje nem azonos Isten lényével, és önmagában nem különbözik Istentől, hanem valójában öröktől fogva és teremtés nélkül Isten lényegében létezik. Néhány szunni teológus ezt vitte tovább: mivel szerintük Isten Igéje benne öltött testet, a Korán az Isten örökkévaló, nem teremtett beszéde és az örökkévaló Ige teremtett, átmeneti kifejezése is egyben.

Van néhány fontos különbség e tan és a Krisztus két – isteni (nem teremtett) és emberi (teremtett) – természetének és az isteni Ige/Logosz és az Atya kapcsolatának általános keresztyén értelmezése között, és nem is kívánom ezeket a különbségeket bagatellizálni vagy figyelmen kívül hagyni. Van viszont elég hasonlóság ahhoz, hogy ez a tan a megértés hídjául szolgálhasson. Így amikor a keresztyén hívő kifejti, hogy miben hisz, a muszlim hallgató pontosan megértheti az üzenetet – függetlenül attól, hogy egyetért-e azzal, vagy sem.

Nemszándékos eretnekségek

Sok keresztyén hívő sajnos nem rendelkezik megfelelő ismeretekkel saját hitével kapcsolatban. Miközben megpróbálja kifejteni a hitét muszlim ismerősének, véletlenül olyan nézeteket fogalmaz meg, amelyeket az egyház mindig is eretneknek tartott.

Például a Korán állítása szerint Jézus Ádámhoz hasonlóan a porból teremttetett (pl. 3. szúra, 59). Erre reagálva sok keresztyén kitartóan bizonygatja, hogy Jézus semmilyen értelemben nem teremttetett embernek. Ezzel szemben viszont a hagyományos keresztyén tanítás szerint Jézus két természettel rendelkezik: isteni és emberi természettel, melyek személyében egyesültek. Isteni természete (az Ige/Logosz) teremtés nélkül létezik (János 1:1). Emberi természete viszont teljesen megegyezik a miénkkel, kivéve a bűnt (Zsidók 2:17; 4:15), és a miénkhez hasonlóan a porból lett, és múlandó. Jézus teljes emberi voltának tagadását hagyományosan a „doketista eretnekség” címszó alatt tartják számon.

Muszlim ismerősükkel párbeszédet folytató más keresztyének könnyen az ún. apollinarizmus eretnekségébe esnek. A tan szerint Jézus isteni lélekkel rendelkezett, ami emberi testet öltött magára. E tanítás alapvető problémája az, hogy ha Jézusnak nem volt emberi lelke, akkor nem volt a bűn kivételével mindenben – még a kísértésben is – hozzánk hasonló.

Van, aki kiemelten érzékenyen kezeli muszlim barátait, és annyira erősen hangsúlyozza Krisztus emberi és isteni mivoltának elkülönülését, hogy olvasatában ezzel Jézus végül csupán olyan emberi lény lesz, akiben Isten lakozik. Ezt általában nesztorianizmusnak nevezik (bár a történelmi Nestorius ettől enyhén eltérő nézeteket vallott).

A hithű muszlimokkal folytatott párbeszéd valószínűleg próbára teszi, hogy mennyire van tisztában a gyülekezetedet saját hitével és Krisztus személyével. A négy leggyakoribb tévelygés, amelybe sok gyülekezeti tag (és néhány pásztor is) véletlenül belecsúszik, a következő: 1) figyelmen kívül hagyják, hogy isteni Logosz-természete szerint Krisztus teljesen isten, 2) figyelmen kívül hagyják, hogy teljes emberi valójában Krisztus lényegében hozzánk hasonló, 3) figyelmen kívül hagyják, hogy e két természet feloldhatatlan egységben létezik egy személyben, valamint 4) figyelmen kívül hagyják, hogy ez az egység önmagában nem oldja fel a két természet közti különbséget.

Befejezés

Pásztorként minél inkább elmélyíted a gyülekezetedbe járók ismereteit a Krisztus személyéről szóló szilárd tanítással kapcsolatban, annál jobban felkészíted őket muszlim ismerőseik kérdéseinek hiteles megválaszolására. A folyamat során pedig egyben a hitélet mélyebb szintjeire is vezeted őket, hiszen az üdvösségünk is Krisztus személyétől függ. Ahogyan sok keresztyén gondolkodó leszögezte az évszázadok során: „Ha Krisztus nem lenne isten, nem menthetne meg minket, mivel kizárólag Isten menthet meg bennünket. Ha viszont Krisztus nem lenne ember, nem tudna megmenteni bennünket, mivel csupán olyasvalaki képviselhet bennünket a bűneink engeszteléseként saját magát feláldozó Főpapunkként, aki hozzánk hasonló minden tekintetben, kivéve a bűnt.” Az emberiség üdvösségének feltétele, hogy Jézus Krisztus egyszerre teljesen isten és teljesen ember legyen, e két természet egyesüljön, és mégis különállóan jelen legyen egy személyben – Isten Fiában.

Jegyzetek

  1. Yale Center for Faith and Culture. http://yale.edu/faith/rc/rc-rp.htm. Hozzáférés napja: 2011. október 25.

Szerző: Joseph Cumming

Joseph Cumming az Assemblies of God amerikai pünkösdi felekezet szolgálója, aki 15 évet élt Észak-Afrikában. A Yale University Center for Faith and Culture megbékélési programjának igazgatója