A szellemi hadviselés gyakran az ideák, eszmék és gondolatok világában történik. Hogyan tud a pásztor, és általában a keresztyén ember magabiztosan belépni ebbe a csatába? Íme három mód arra, hogyan vessük bele magunkat a szellemi hadviselés ezen formáiba.

Az új évszázad sok változást hozott magával. A keresztyén vezető számára ezek közül nem a technológiai újítások és az új istentiszteleti formák változása, hanem az emberek gondolkodásmódjának változása a leglényegesebb. Nem léteznek többé kizárólagos erkölcsi normák. Az eddig működő társadalmi szerkezet megbomlóban van. Időnként érezhető, hogy a keresztyén életvitel és gondolkodásmód már nem teljesen elfogadott.

Ezek a változások újfajta szellemi hadviselést igényelnek: az ideák, az eszmék és a gondolatok csatáját. Nincs megátkozandó látható ellenség, nincs kiűzendő ként fújtató démon, nincsenek legyőzendő, testet öltött gonosz szellemek. Ezek az ideák, eszmék és gondolatok megtámadták oktatási rendszerünket, ezek vezérlik társadalmi folyamatainkat. Néhányan szekuláris humanizmusnak nevezik, de azért bonyolultabb ennél. A gyarmatosítás és a világhatalmak korszaka után kialakuló posztmodern világnézetet a populáris média népszerűsíti. Az életünk minden területére – a gyülekezeteinkbe, ifjúsági csoportjainkba és a felsőoktatásba is – beférkőzik.

A többelvűség újabb megnyilvánulásai szolgáltatnak bizonyítékot erre a szellemi hadviselésre. Nem ritka az összemosott vallásos világnézet a gyülekezeteink tagjai között. Ellentmondásos módon a keresztyén szellemiség és a világi erkölcsök megférnek egymás mellett az életükben, nem úgy tűnik, mintha zavarná őket. Az osztálytársaik, a média, a kávéházi beszélgetések, nem pedig az istentisztelet, az igehirdetés, a bibliai tanítások formálják a házasságról, szexualitásról, eladósodottságról, hűségről, a környezet kezeléséről alkotott nézeteiket. Ez az eszmei összevisszaság oda vezet, hogy sok jó ember gyakran nem találja az életének az értelmét.

A pásztori szolgálat ennek a csatának az arcvonalában van. A célt tévesztett életforma járványszerűen terjed. A társadalmi nyomás és az egyre szigorodó törvényi szabályozás megnehezíti azt a határozott szembeszállást, amelyre egyébként a teológiánk tanít. Ez a nyomás arra kényszerít minket, hogy óvatosan bánjunk az emberek elé kerülő problémákkal, nehogy perbe fogjanak minket. Sok pásztor perelte már be a saját gyülekezetét, mert erkölcsi kifogásokra hivatkozva bocsátották el őket. Azt vallják, hogy a magánéletnek semmi köze a munkához. Nem csoda, ha néha úgy érezzük, hogy ijesztő viharfelhő közeleg a láthatáron. Olyan vihart hoz magával, amely meggyengíti a meggyőződéseinket és veszélyezteti a hitünket.

Ez a csata már ősidők óta zajlik. A hadviselés eszközei megváltoztak, de a hátterében húzódó erő továbbra is a gonoszság. Pál apostol az embereket foglyul ejtő hamis, hazug filozófiáról ír (Kolossé 2:8). Arra emlékeztet minket, hogy az Isten ismerete ellen emeltetett okoskodások és gondolatok ellen harcolunk (2Korinthus 10:5). Ezt az igeszakaszt általában a szellemi hadviseléssel kapcsolatban szoktuk emlegetni.

Véleményem szerint fennáll annak a veszélye, hogy nem megfelelően értelmezzük az Újszövetséget, csak hogy igazoljuk a szellemi hadviselés teológiáját és gyakorlatát. Hadd magyarázzam meg.

A 2Korinthus 10:3–6-ban Pál a korinthusi gyülekezet hűségéről beszél. Bizonyos „szuper-apostolok” alternatív eszméket és ellentétes teológiai elméleteket kezdtek el terjeszteni (2Korinthus 11:5). Gyakran támadták Pált is, a gyülekezet alapító apostolát. Ennek eredményeként a gyülekezet elvesztette a bizalmát Pál felé, és számtalan eszme, gondolat előtt nyitott kaput. Ezek szellemi bizonytalansághoz és belső konfliktusokhoz vezettek. Pál arra inti őket, hogy uralkodjanak a gondolataik felett és legyenek engedelmesek Krisztusnak. Egyértelművé tette a számukra, hogy Isten ereje által kell legyőzniük a szellemi hatalmasságokat. Igaz, hogy nem zárhatjuk ki a démoni erők tevékenységét, de ha ezt az igeszakaszt a szövegkörnyezetében vizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy a szellemi hadviselés gyakran az ideák, eszmék és gondolatok világában folyik.

Hadd ismertessek három harcteret a bennünket körülvevő világból.

Kultúra

A kultúra összetett dolog, ezért nehéz meghatározni. Sok részhalmazból áll, de meg lehet nevezni azokat a főbb elemeket, amelyek a társadalom működését meghatározzák. A nyelv, az értékek, a normák és a viselkedésformák összessége határozza meg a kultúrát. A globalizáció megállíthatatlanul egybeolvasztja a XXI. század kultúráját. A II. Világháborút követő újjáépítéssel együtt a nyugati nemzetek hódítási ambíciói miatt gyarmati sorba szorított – és így a hatalmuktól megfosztott – népek elkezdték a függetlenséghez és szabadsághoz való jogaikat követelni. A nemzetekért folyó harcnak vége lett, eljött az emberi jogok, polgárjogok és az önmegvalósítás kora. A világ számos táján fennmaradó faji praktikák, a vietnámi háborúhoz hasonló területi háborúk, a kép azonnali továbbítását lehetővé tevő technológia gyors fejlődése mind formálta ezeket az erőket. Ki ne emlékezne a fiatal vietnámi kislányra, aki meztelenül szaladt egy napalm támadás elől, vagy a brutális rendőrségi atrocitásokra a dél-afrikai Sharpeville ártatlan lakosai ellen? A 60-as évek végére és a 70-es évek elejére ezek az erők egyesített csapást mértek a fennálló rendszerre. A polgárjogi mozgalom jelentős sikereket ért el, az abortuszpártiak sorra nyerték a bírósági pereket. Ezzel megváltoztatták a társadalmat.

Az ezredforduló gyermekei már ebbe a radikális világba születtek bele. A gondolkodásmódjuk elutasítja a kiemelkedő történeteket. Akiknek mindenre van válaszuk, olyanok a számukra, mint a XX. századi háborús uszítók. Értelmezésük alapja a gyanakvás, és a korinthusiakhoz hasonlóan nehezen fogadnak bizalmukba másokat. Elutasítják azokat, akik mást tesznek, mint amit mondanak. Háború zajlik. A keresztyén vezetők már nem élvezhetik a pozícióval járó tekintélyt. A rang vagy a vezetői felelősség már nem nyűgözi le a társadalom java részét. Az elképzelések és gondolatok már nem a gyülekezetben formálódnak, hanem abban a társadalomban, amely mindent megkérdőjelez és véletlenszerűen választ értékeket. Abban a társadalomban, amely úgy gondolja, hogy bármihez joga van. Az az igazság, hogy egy egész nemzedék már eleve szkeptikus a keresztyén hit és a számunkra kedves értékekkel szemben.

Majdnem naponta szembesültem ezzel a helyzettel, amikor egy egyesült királyságbeli bibliaiskola rektora voltam. A magukat keresztyénnek valló fiatalok pásztori ajánlással, állítólagos keresztyén előélettel, de komoly bibliai analfabetizmussal érkeztek az iskolánkba. A átfogó bibliai világnézet szinte teljes mértékben hiányzott az életükből. Széles körben elterjedt közöttük az az eszme, hogy a szex egyetlen előfeltétele a szerelem. Teljesen normálisnak tartották, hogy az adósságaik évtizedekre megbénítsák a döntésképességüket. Ha fizetésképtelenné váltak, az „természetesen” nem az ő hibájuk volt. A kormányt vagy a bankóriásokat hibáztathatták. Az azonos neműek kapcsolata nem nagyon volt probléma. Érdekes módon ugyanezek a (bibliaiskolai) diákok a környezetvédelem elkötelezett hívei voltak, és kifejezetten bántotta őket, ha nem növekedett az újrahasznosítás aránya. De az a jó hírem, hogy nem mindegyik diák gondolkodott így. A szellemi hadviselést a tanórák, istentiszteletek és missziós utak szerves részévé tettük, így a diákok nagy része Jézus iránti szenvedéllyel és az Ige szeretetével a szívében diplomázott le nálunk.

A lényeg az, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kulturális közeget és a szellemi harcot, amelyet szít. Bátorsággal kell szembenéznünk ezzel a harccal. A cikk végén felsorolok néhány dolgot, amely a konfrontációban segíthet.

Társadalom-politikai vonatkozások

A legutóbbi amerikai elnökválasztás megmutatta, hogy hatalmas társadalmi-politikai változások zajlottak le annak a nemzetnek az életében, amely a történelme során mindig is jobb-közép, konzervatív beállítottságú volt. Hirtelen mentek végbe a demográfiai változások. A meghatározó hírcsatornák egyre inkább baloldaliak, a társadalom pedig egyértelműen poszt-keresztyén.

Ez alattomos szellemi háborúra utal. Itt nem csupán egy együttműködni nem hajlandó városi tisztviselőről vagy egy nehéz természetű helyi döntéshozóról van szó. Ezt a társadalmi-politikai támadást a burjánzó szekularizáció motiválja – szervezeteit és főpapjait egyre nagyobb tömegek tisztelik. A polgári szabadságjogoknak aligha van bármi közük az egyén jogainak védelméhez – a keresztyénség bármely megnyilvánulási formájával ellentétben állnak. Ezért a kormányzat inkább még a judeo-keresztyén gyökerek nyomát is eltünteti a közterületekről. Annak ellenére, hogy a többség ellene szavazott, az elmúlt években a hivatalok szinte minden nyilvános helyről levették a Tízparancsolatot ábrázoló plaketteket. Olyan vita alakult ki mára arról, hogy vajon mit is értettek az alapító atyák az egyház és az állam szétválasztásán, amilyet maguk az alapító atyák el sem tudtak volna képzelni. Napjaink közvéleménye szerint arra gondoltak, hogy a közszférából a hit írmagját is ki kell irtani. Egyik alapító atya sem így képzelte ezt.

És ez még nem minden. A település pozitív befolyásolása érdekében új kezdeményezésekkel próbálkozó gyülekezeti vezetőség jól ismeri, hogy mennyire ellenséges például a munkajogviszonyt vagy nemi identitást érintő jogi szabályozás. Apáink nemzedékének ezzel nem kellett megküzdenie. Az elmúlt nyolc évben Európában éltem és dolgoztam, ahol ez a poszt-keresztyén és világias hozzáállás még feltűnőbb módon jelen van. Az egykor még keresztyén Európában az egyház a perifériára szorult, a humanizmus lett az új vallás.

Ez nem új jelenség. Az egyetemi katedrákon már az 1930-as években lefektették a szekularizáció, a többelvűség és a ma posztmodernizmusnak nevezett szélesebb filozófiai rendszer alapjait. A lausanne-i bizottság már 30 éve felismerte, hogy elvilágiasodó társadalmunkban ezek a domináns irányzatok. Mára ezek a gondolatok, eszmék, elképzelések a jellemzők, ezek határozzák meg a társadalmi szerkezetünket.

Naivitás lenne azt feltételezni, hogy az egész csupán annak köszönhető, hogy a törvényhozók kezéből kicsit kicsúszott a gyeplő. Nincs kétségem afelől, hogy a levegőbeli gonoszság, a démoni erők és alattomos antikrisztusi célkitűzések állnak a változások hátterében. Azzal kell szembeszállnunk, ami a háttérben van. Nem a szavazóládáknál fogunk győzni, hanem a közös imával, az elkötelezett közösségépítéssel, és azzal, ha Krisztusért az életünket is kész vagyunk feladni.

Erkölcs

Az eddigiekben is utaltam már az erkölcsi területére, de érdemes külön megemlíteni, hogy az ideák, eszmék és gondolatok harca igenis megtámadta társadalmunk erkölcsi kötőszövetét. A társadalom szinte teljes egészében viszonylagossá tette az erkölcsi mércét, tehát bármi elfogadható, ha jól érezzük tőle magunkat. Ennek hatására egyéni erkölcsiség alakult ki, amely majdnem mindent tolerál, és olyan kaotikus társadalomhoz vezet, ahol az abortusztól kezdve az eutanáziáig gyakorlatilag minden elfogadott.

A pásztor számára ez azt jelenti, hogy a szolgálata során már semmilyen előfeltételezéssel nem élhet. A házasság már nem akkora érték, a kapcsolatok gyakran sekélyesek, az explicit, érzéki képvilág a mindennapi élet részévé vált. Értelmetlen, rövidlátó dolog azt mondani, hogy ez csupán a társadalmunk természetes fejlődése. A pornó ártalmas, lealacsonyítja a nőket, és tönkreteszi azokat a családokat, ahol nincsen határozott elkötelezettség az erkölcsi mércék betartása mellett.

Talán még ártalmasabb az, ahogyan a társadalmunk aláásta az erkölcsiséget, és ezzel az addig elfogadhatatlan dolgokat állította fel mérceként. Ez teljesen új szintre emeli a szellemi hadviselést a szolgálók számára. Ma sokkal nehezebb a szívünket megőrizni, a házasságunkra vigyázni és a gyermekeinket vezetni, mint akárcsak az előző nemzedék korában. Ez a szellemi háború igen heves formája. Harcolnunk kell azért, hogy a tisztaságunkat megtartsuk, a káros képeket ne engedjük be az elménkbe, felelősségteljes életet tudjunk élni és annyira szeressük Istent, hogy ez az életünk valamennyi területére hatással legyen. Ha nem harcolunk, akkor az ellenséges eszmék legyőznek minket és szépen lassan elbukunk, a só és fény szerepének betöltésére szóló küldetésünk pedig meddő marad.

Hadd említsek meg négy olyan területet, amelyben szellemi harcot kell folytatnunk.

Elkötelezett bibliai világnézet

A bibliai világnézet messze nem csak annyit jelent, hogy elhisszük, hogy a Biblia Isten ihletett szava. A Bibliában található értékrendszer iránti eltökélt odaszánásról van szó. Gondolatvilágunk a remény és az igazság táptalajából él, jövőnk Isten kezében van. A megváltástudat mélyen meggyökerezik bennünk. Más szóval: a Krisztus halála és feltámadása által kinyilatkoztatott isteni reménység közöttünk lakozik. Bennünk munkálkodik, életeket változtat meg, gyógyít, helyreállítja a reményt. A bibliai világnézet nem engedi meg, hogy mást tegyünk, mint amit hiszünk. A szó és tett összehangolódik. Isten kegyelme által váltunk azzá, akik vagyunk, és ez a nap minden órájában, az év minden napján hatással van mindenre bennünk.

Szellemi tapasztalat

Az Újszövetség állítása szerint a Szent Szellem az eljövendő dolgok előlege. Ez azt jelenti, hogy a hitünknek tapasztalati oldala is van. Elvárhatjuk – és el is kell várnunk –, hogy erős üdvbizonyosságunk legyen. Egyszerű tételnek tűnhet, de az életünkben mindent annak kel meghatároznia, ahogyan az üdvbizonyosságot és Isten jövőbeni terveinek bizonyosságát mélyre hatóan, belül megtapasztaljuk. Ez nyitja fel a szemünket az ördög munkájára (1Péter 5:8), ez segít ellenállni a támadásoknak (Jakab 4:7–8), és ez segít elhinni, hogy felettébb diadalmaskodhatunk az által, aki szeret minket (Róma 8:37).

Odaszánt közösség

A gyülekezeti látás óvatos újratervezésének egyik eredménye legyen az, hogy határozottan eldöntjük: a szellemi harcban nyerni fogunk. Nincs erősebb dolog annál, mint amikor Krisztus követőinek odaszánt közössége eldönti, hogy Isten képmásává válik saját környezetében. Ezekben a közösségekben fejeződik ki legteljesebb formában a megváltás. Az emberek egymással törődnek, egymás felé szolgálnak, és minden egyes csatában felsorakoznak egymás mellé. Valószínűleg ezért volt ennyire kérlelhetetlen Pál a korinthusi gyülekezettel szemben. A mindennapi támadásokkal szemben erőtlenné válik az a gyülekezet, amely már nem akar a megváltás folyamatában közreműködni. Elveszti a következő nemzedékre gyakorolt befolyását. Ha ez a cikk ráirányítja a figyelmet az ideák, eszmék és gondolatok szintjén folyó szellemi küzdelemre, akkor jó lenne, ha legalább ugyanennyire felfrissítené az egyház iránti érdeklődésünket is.

A szegények szeretete

Egy kicsit jobban teológiailag megfogalmazva: a szellemi hadviselésünk egyik stratégiai eleme az, ha jól kialakított véleményünk van az igazságosságról. Attól még erőtlenek maradunk, hogy a missziót fellengző szöveggel támogatjuk. Ha misszióközpontúvá válunk, akkor felbátorodunk, megerősödünk, és képesek leszünk megbirkózni a szellemi támadásokkal. Isten özvegyek, árvák és szegények iránti szeretete legyen a mérce életünk minden vonatkozásában. Cserébe ez annyira érzékennyé tesz bennünket a szellemvilágra, amennyire más erre nem képes. Ismerőseim között azok a szellemileg legérzékenyebb emberek, akik a legodaszántabbak a szegények felé. Érzékenyebbek és felkészültebbek a szellemi csatára. Egyértelműen győzedelmesebb Krisztus-követők.

Végszó

Remélem, hogy ez a cikk kiszélesíti a szellemi hadviselésről szóló vita kereteit. Gonosz szellemi erőkkel állunk szemben minden oldalon. A vezetők, pásztorok, szülők és általában minden keresztyén ember számára fontos, hogy gyakorolja a fegyverforgatást. Azoknak a fegyvereknek a forgatását, amelyek nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására (2Korinthus 10:4).

T-Fav

Szerző: Dr. Paul Alexander

Dr. Paul Alexander (PhD) a Trinity Bible College (Ellendale, Észak-Dakota, USA) teológia rektora