A kölyökrókák

Írta: Marcia Lednicky

„Fogjátok meg a rókákat, a kölyökrókákat, mert pusztítják szőlőinket, virágzó szőlőinket!” (Énekek éneke 2:15)

A szőlőbe tévedő róka hihetetlen károkat tud okozni. A szőlőhegy őrei a rókát tartják a szőlő egyik legnagyobb ellenségének. Nem csupán húst eszik, hanem mézet és gyümölcsöt is, különösen szőlőt. Palesztinában nagyon elterjedtek, a szőlőhegy közelében, a sövények mélyébe vájt lyukakban tanyáztak. Amikor a szőlő még fiatal és zsenge, a kölyökrókák belopóznak a kertbe, megragadják a vesszőket, lehúzzák a földre és lakmározásukkal tönkreteszik a szőlőt. Szigorú felügyelet hiányában a kölyökrókák elpusztíthatták akár az egész ültetvényt. Léteznek sunyi „kölyökrókák”, melyek a mi életünkbe és szívünkbe osonnak be. Nem is vagyunk ennek tudatában igazán, egész addig, amíg a rombolás meg nem történik.

Habár ez a vers az Énekek énekében elsősorban a házassági kapcsolatról szól, alkalmazhatjuk életünk több területére is. A rókák szimbolizálják mindazt a sok akadályt és kísértést, amellyel naponta szembesülünk, hatással vannak ránk „szellemi harcunk” során. Néhány olyan problémakörrel fogunk most foglalkozni, amely a „kölyökrókához” hasonlóan tönkre teheti a házasságunkat, szolgálatunkat. A bajt okozó kölyökróka kiiktatásának egyik lényeges eleme az, ha tisztában vagyunk a veszéllyel.

Sokat olvashattunk már a szellemi hadviselésről. Ez olyasmi, amivel minden hívő folyamatosan szembesül. A Galata 5:17 azt mondja, „Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen.” A Szellem olyan vágyakat gerjeszt bennünk, melyek ellentétesek a bűnös természet vágyaival. Ez a két erő folyamatosan harcol egymással, „hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek.” Sőt, ha elolvassuk a fejezet folytatását, emlékeztetőt kapunk a bűnös természet vágyairól is, melyeket az Ige szembeállít a Szent Szellem gyümölcsével, melyet életünkben terem. A 24. vers szerint: „Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt.” Maga a fejezet a következő mondattal zárul (26. vers): „Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.” Ahogyan olvasom ezt a részt, egyértelműen látszik, milyen könnyedén belopózhatnak a „kölyökrókák” a szolgálattevők életébe, kincsként féltett házasságába is.

Isten Igéje megmutatja nekünk, hogyan nyerhetjük meg ezt a csatát. Efézus 6:10–14: „Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját.”

Római börtön rabsága alatt Pál egy nagyon személyes és elmélkedő levelet írt a filippibeli hívőknek, melyben a Krisztust felemelő és Istent dicsőítő életmód fontosságát hangsúlyozza. A Filippi 1:27 kimondja: „Csak ti Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek.” Mai modern világunkban annyit halljuk ezt: „Önmagamnak kell lennem!” Igen, ez valóban igaz, de a legjobb önmagam kell, hogy legyek Krisztusért. Többé nem én élek, hanem Krisztus él bennem. Pásztorfeleségként hatalmas lehetőséged adódik arra, hogy Istentől kapott ajándékaid segítségével hatást gyakorolj a körülötted lévőkre. Az emberek figyelik, hogyan reagálsz nehéz helyzetekre. Figyelik, hogyan bánsz a férjeddel és gyerekeiddel. Figyelik, hogyan kezelsz másokat. Gyakran mondják, hogy a pásztorfeleség élete valójában olyan, mint egy akvárium. Hű, azért ez tényleg nagyszerű lehetőség! Ha aggaszt a dolog, ne engedd, hogy probléma legyen belőle. Valójában minden hívőnek így kellene élnie. Ezek nem az én szavaim; Isten igéjéből származó intelmekről van szó. A Filippi 2:12-ben ezt találjuk: „félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket.” Filippi 2:5: „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt.” Persze, pontosan tudjuk, hogy legjobb erőfeszítéseink sem elegendőek önmagukban. A Filippi 2:13 viszont ezt mondja: „Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” Ha arra a feladatunkra tekintünk, miszerint Isten tetszésének megfelelően és mások felé példaszerűen kell élnünk, ne feledjük, hogy mindennek megvalósítására maga Isten adja a vágyat és az erőt.

Gyakran megesik, hogy a ránk váró csata nem emberi formát öltve ér el bennünket, hanem elménket és szellemünket támadja. Sokszor elhangzik, hogy elménk az ördög játszótere. A jelentős következményekkel járó szellemi csaták a valóságban sokszor személyes jellegűek és viszonylag kicsinek tűnnek. Ezért hát, mint Isten szolgálói, vegyünk sorba néhány lehetséges csataterületet, miközben „a szőlőt őrizzük”.

Milyen „kölyökrókák” lopódzhatnak be az életünkbe? Sokszor észrevétlenek maradnak, kicsinek és jelentékteleneknek tűnnek, amíg komoly károkat nem okoznak. Ne feledjük, a kölyökrókák megnőnek! Életünkben a kölyökrókák eleinte észrevétlenek maradhatnak, ártalmatlannak tűnhetnek. De ha nem nézünk szembe velük, és engedjük őket felnőni, végül nagyon megerősödhetnek és teljesen el is pusztíthatnak bennünket. A kis bűnök nem tűnnek veszélyesnek. Ez az igazán nagy veszély. „Csak egy kölyökróka!” – mondjuk. Mit árthat egy ilyen?

A kölyökróka valódi róka

Ilyen „róka” lehet az életünkben például az önzés. Elvégre én vagyok a lelkész felesége. Különleges figyelem jár nekem. Mindig az én kedvem szerint kell, hogy menjenek a dolgok. Ez elvezethet egészen az önsajnálathoz – „Szegény én! Mindenki kihasznál, senki sem veszi észre azt a sok mindent, amit teszek. De mit tanít Jézus? A Szentírás azt mondja, hogy az Úr nem kedvezett magának. Valójában egész életét az önzetlenség jellemezte. Mi pedig önmagunkat szánjuk oda a szolgálatára. Amint felismerjük, kiért dolgozunk valójában, könnyebb lesz nem a saját hasznunkat keresni. Egyre inkább azt fogjuk nézni, mivel lehetünk tetszésére. Mások magunk elé helyezése lehetővé teszi, hogy szolgálatunkkal elérjünk embereket. Amikor az emberek azt látják, hogy szolgálatodban átadod magad a Mesternek, ők is felbátorodnak ugyanerre.

Egy másik „kölyökróka”, amely beosonhat életünkbe, a saját vérmérsékletünk. Csak egy kis kirobbanás, nem több. Elvégre is provokáltak, frusztrált és fáradt voltál, végül átadtad magad a dühnek, amely egyre csak nőtt benned. Ne érts félre, nem hajítok követ senkire, hiszen mindannyian küzdöttünk már indulatainkkal. Úgy tűnik, hogy a dolgok simán mennek, aztán, mint ahogyan egy vihar lecsap, hirtelen valami elhatalmasodik bennünk. Lehet, hogy az énünk állt utunkba és azt éreztük, támadás alá kerültünk. A harag szóbeli megnyilvánulásával válaszoltunk, vagy indulatunkat egyszerűen sértődöttséggel fejeztük ki. Amennyiben továbbra is megtűrjük ezt a rókát, végül fel fogja falni a Szent Szellem gyümölcsét az életünkben.

Aztán hirtelen előkerül a következő „róka”, a féltékenység. Szépen beoson. Először szinte észrevehetetlen, majd végül elhatalmasodik az emberen. Nagyon pusztító szellemiség.

  • A féltékenység miatt rosszul bánhatunk másokkal.
  • A féltékenység miatt bizalmatlanná válhatunk másokkal szemben.
  • A féltékenység miatt tévesen ítélhetünk meg másokat.

A féltékenység belső gyümölcsei egyre csak növekednek, majd végül a személy boldogtalan, nyomorult emberré válik. Mondani sem kell, ezzel a „szőlővessző” elpusztul. Féltékenységünk tárgya lehet egy másik gyülekezeti tag is. Lehet, hogy egy másik lelkipásztor feleségére vagy féltékeny, vagy akár a saját férjedre. Lehet, hogy arra az időre vagy féltékény, amit másokkal vagy a szolgálatával tölt. „Nem vette észre, hogy végülis én is a gyülekezetének egy tagja vagyok és ugyanúgy szükségem van a figyelmére?” Ismét szeretném kiemelni: a féltékenység szelleme olyannyira pusztító, hogy nem csak az egyént veszélyezteti, de a házasságát is. Ezért, kedves hölgyeim, vigyázzatok ezzel a különös pusztítást végző rókával. A féltékenység szót gyakorta használják az irigység szinonimájaként. Jákob felesége, Ráchel, akinek nem volt gyereke, irigy lett testvérére, Leára, akinek négy fia született (1Mózes 29–30). Testvérei irigykedtek Józsefre, amiért apja különleges figyelmet szentelt neki (1 Mózes 37). A zsidó vallási vezetők Krisztust irigyelték, mert az emberek Őt követték, és így befolyásuk megszűnt felettük (még Pilátus is észrevette irigységüket – Máté 27:18; 15:10).

Számos más róka is létezik – olyanok, amelyek elpusztíthatják életünk szőlővesszeit. Mielőtt folytatnánk, álljunk meg egy pillanatra, és adjunk hálát annak a csodálatos Istennek, akit szolgálunk. Ő biztosít bennünket a felől, hogy nem vagyunk egyedül ebben a harcban. Az Ő csodálatos szelleme van velünk, hogy megőrizzen és védelmezzen bennünket. Résen tart bennünket, hogy mindig a leselkedő rókák tudatában legyünk. De dicsérjük az Urat, mert nagyobb az, aki bennünk van. Rájöttem, hogy nem egyedül kell megvédenem a szőlőmet.

Bocsáss meg, de úgy éreztem, fontos megállnunk egy kicsit, és emlékeznünk arra, hogy Isten a mi oldalunkon áll, nehogy túlságosan elcsüggedjünk a rengeteg rókával szemben, akik árnyas helyeken lapítva várják, hogy befurakodhassanak életünkbe.

Most, hogy a megbocsátás szó előkerült, eszünkbe juthat egy másik róka, amellyel találkozhatunk: a meg nem bocsátás rókája. Megfigyeltem olyanokat, akik nagy nehézségeken mentek át. Előfordul, hogy olyan bánik velünk rosszul, akivel sok időt töltöttünk el együtt – imádságban és személyesen egyaránt. Valóban fáj az ilyen. Van, hogy egy barátunk egy nagyobb horderejű dologban eljátssza a bizalmunkat, és ez fáj nagyon. Megeshet, hogy nem tudsz megbocsátani a férjednek, amiért olyat mondott vagy tett, ami számodra különösen fájdalmas. Valójában, ha nem vétkeznénk egymás felé, nem is volna szükség megbocsátásra. Amikor a megbocsátásra gondolunk, az első dolog, amely biztosan eszünkbe jut, a saját égető szükségünk rá. Krisztus hűséges volt, hogy megbocsássa nekünk oly sok bűnünket, és továbbra is megteszi, ha hozzá járulunk, és erre kérjük Őt. Ő a legkiválóbb példa a megbocsátásra. Ha ő megbocsát nekem, ki vagyok én, hogy ne akarjak megbocsátani másoknak. Ez az Ige valójában azt mondja, hogy olyan megbocsátást nyerünk, amilyet mi adunk másoknak.

A megbocsátásról lévén szó beszélnünk kell egy másik nagyon is valóságos és sunyi rókáról, amely belopódzhat az életünkbe. Hadd osszak meg veled egy nagyon személyes történetet. Csak egy gyermekünk volt, egy drága kislány, akit Mischelle-nek neveztünk el. Mischelle 9 éves volt, amikor egy nagyon ritka vérképzőrendszeri rendellenesség miatt megbetegedett. Körülbelül 16 hónapig élt még utána, aztán az Úr magához vette. Talán egy másik alkalommal arról a sok csodálatos dologról is beszélek majd, amelyet Isten betegsége ideje alatt tett vele, és azokról is, amelyeket értünk tett miközben érzelmileg gyógyulásra szorultunk. Nagyon nyitott és őszinte leszek most veled. Akkoriban nagyszerű gyülekezetet, csodálatos közösséget pásztoroltunk. Valóságos szeretetet nyújtottak nekünk és támogattak mindenben, de a veszteség nagyon mély sebet ejtett rajtunk. Emlékszem, amikor a gyülekezetben az „Isten oly jó!” című éneket énekeltük. Hirtelen azon kaptam magam, hogy képtelen vagyok énekelni azt a dalt. Be kell vallanom, ez nagyon megijesztett. Gyülekezetben nőttem fel, az édesapám volt a pásztor, most pedig a pásztor felesége voltam. Egész életemben szerettem és szolgáltam Istent, de most egyszerűen nem tudtam énekelni azt, hogy „Isten oly jó!” Mivel mindig is szerettem Jézust és bíztam benne, ez a dolog megrémisztett.

Kicsivel korábban, az egész családunk ott ült az otthonunkban egy ünnepi vacsora körül, és teljesen nyilvánvalóan látszott, hogy Mischelle nincs ott, a helye üres. Csupán egy nővérem van, neki két gyermeke született. Így, ha mindenki jelen volt, még akkor is csak kilencen voltunk. Most pedig már csak nyolcan. Azon a napon valami elkezdődött bennem. Rájöttem, hogy minden rokonomnak, sőt, még a saját nővéremnek is legalább két gyermeke van, nekem pedig csak egy. Most pedig már ő sincs, de nekik változatlanul ott vannak a gyermekeik. Ne érts félre, nagyon hálás voltam azért, hogy vannak gyermekeik. Egyszerűen csak bántott a gondolat, és onnantól kezdve kísértett, hogy az én egyetlen szülöttemnek miért kellett meghalnia. Egy nap talán megkapom Istentől a választ erre a kérdésemre, amikor a jelenlétében megállok előtte, addig viszont, a jelenben bíznom kell Benne. Isten jó, és szeret engem. Azon az estén viszont keserűség kezdte átjárni szívem minden sarkát. Urunk csodálatos kegyelméből rájöttem, hogy nem valami „nagy” bűnt követtem el – elég volt a keserűség nevű kölyökrókát a szívembe engedni, és mielőtt rájöhettem, mi is történik valójában, addigra lelkem szőlőskertje már romokban állt. Fokozatosan lett minden egyre rosszabb, de a dolog a szívem mélyéről indult.

Hála Istennek, az Ő irgalmának köszönhetően, ma meg tudom neked mutatni azt a pontos helyet a templomban, ahol térden állva megdorgáltam az ellenséget, aki el akart pusztítani. Ettől fogva, a keserűség eltűnt az életemből. Természetesen, azóta is voltak időszakok, amikor nagyon fájt kislányunk elvesztése. A vágy, hogy ismét karjaimban tarthassam drága Mischelle-ünket, továbbra is ott marad a szívemben, de a keserűség már eltávozott. Istené legyen minden dicsőség! Hát ne örüljünk az Úr ígéreteinek? Örök helyet készített a számunkra. Egyik nap ismét együtt leszünk. Dicsőség neki!

T-Fav

Hadd javasoljak ezért néhány olyan dolgot, amely talán segíthet a kölyökrókákat távol tartani, megakadályozván, hogy pusztítást és károkat okozzanak életünkben.

  1. Fegyelmezetten tartsd meg továbbra is áhítataidat.
  2. Légy nyitott a Szent Szellem személyes szolgálatára.
  3. Gyakran imádd Istent egymagadban.
  4. Őrködj gondolataid felett.
  5. Vegyél hatalmat a Sátán támadásai felett. Amint felismered az ellenséget, használd fel Isten szavát, hogy legyőzhesd a Sátán összes mesterkedését.

Sok áldást kívánok nektek, különleges munkatársaimnak e kései aratásban.

Ne feledd, szüntelen figyelnünk kell és meg kell őriznünk életünket a „kölyökrókáktól”.