A családok felé irányuló, Biblia ihlette szolgálat nem azon múlik, hogy tudunk-e a gyülekezetben még több szellemi felkészítést biztosítani. Inkább annak a függvénye, hogy meg tudjuk-e ezt valósítani minden egyes keresztyén családban.

2004 nyarán Isten a megtörtség állapotába vezetett el. Immár tíz éve voltam ifjúsági pásztor, és ugyanennyi ideje Amy férje. Ez idő alatt az Úr négy gyermekkel ajándékozott meg bennünket. Az volt a problémám gyökere, hogy a szívem a munkámhoz húzott, nem pedig haza. Szenvedélyesen szerettem volna tanítványokká tenni a gyülekezetbe járó gyermekeket, fiatalokat, de a saját gyermekeimmel kapcsolatban sem látásom, sem tervem nem volt. Míg a gyülekezetben szellemi vezető voltam, otthon a passzivitás jellemzett. Isten segítségével bűnbánatra jutottam. Szívemet a legfontosabb szolgálatom felé irányítottam: arra, hogy miként vezethetem a saját családomat Isten szeretete és követése útján.

Az egyház válságban van. A gyermekek többségét elveszítjük – kimennek a világba. Több tanulmány is arra hívja fel a figyelmünket, hogy a felcseperedő gyermekek 60–80 százaléka felnőttként elhagyja a hitét.1 Hogyan történhet meg ilyesmi?

Sokaknak először az a reakciója erre a válságra, hogy a gyülekezet ifjúsági és gyermekmissziós munkáját kell sürgősen fejleszteni. A valóság viszont az, hogy nem a gyülekezetben, hanem a keresztyén családokban van az alapvető probléma. A kora XX. századig tisztában voltak vele az emberek, hogy a gyermekek szellemi nevelése a szülők, nagyszülők felelőssége.

Az Isten felé irányuló szeretet otthon kezdődik

A Máté evangéliuma 22. fejezetében Jézus kiemeli a Biblia legfontosabb parancsolatát:

„Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz!” (5Mózes 6:5–7)

Közvetlenül a nagy parancsolat után Isten a családi életre irányítja a figyelmünket. Konkrétan a szülőkhöz szól: tegyenek meg minden tőlük telhetőt hitük továbbadása érdekében; ebben éljék meg az iránta tanúsított szeretetüket. Komolyan gondoljuk, hogy szeretjük Őt? Ha igen, akkor azt is komolyan kell vennünk, hogy Isten igéjét serényen tanítjuk gyermekeinknek. Ez az első számú küldetés, amelyet a legnagyobb parancsolat után Isten adott. Ez a szülői, nagyszülői lét célja: Isten szerelmét ültetni el gyermekeink, unokáink szívében. A nagy parancsolat a családi tanítványnevelés köré épül fel, ahol a gyermekek fő szellemi nevelője a szülő.

Családi istentisztelet a történelemben

A XVII. században a gyülekezet vezetői rendszeres családlátogatás keretében ellenőrizték, hogy a szülők rendszeres családi istenimádatban tanítványságra nevelik-e a gyermekeiket. 1647-ben Skóciában kiadták a Családi istentisztelet kézikönyvét, melyben ezt találjuk:

„A gyülekezet szolgálattevőket jelöl ki, akik buzgón keresik, kutatják, van-e köreikben olyan család, ahol a családi istentisztelet szent kötelezettségét elhanyagolják. Ha találnak ilyet, akkor a családfő négyszemközt dorgáltassék meg, hogy tévedését korrigálja. Ha továbbra is megmarad benne, akkor higgadtan, szomorú szívvel intessék meg. Ha az intés után kiderül, hogy még mindig elhanyagolja a családját, vétkének ilyen konoksága miatt függesztessék fel és ne részesüljön Úrvacsorában, míg meg nem változik.”

A családi áhítat a gyülekezeti fegyelem egyik alapkérdése volt. Miért vették ezt ezek a gyülekezetek ennyire komolyan? Miért szántak ilyen sok időt rá, hogy családról családra járva az otthoni istenimádat gyakorlatát biztosítsák, bátorítsák? Azért volt a családi istentisztelet kérdése elsődleges, mert a gyülekezetek szenvedéllyel tekintettek a Nagy missziósparancsra. Mindennél jobban akarták, hogy Krisztus evangéliuma helyileg és az egész földön terjedjen. Tisztában voltak vele, hogy a népek tanítvánnyá tétele saját fiaikkal és lányaikkal kezdődik. Tudták, hogy Isten világosan megmondta a Szentírásban: a gyermekek, unokák szellemi nevelésében a szülőké és nagyszülőké a vezetőszerep. Azt tartották, hogy nem gondolhatja komolyan a gyülekezet a Nagy missziósparancsot, ha a családi istentisztelet kérdését elhanyagolja.

Az 1800-as évek végefelé Charles Spurgeon felettébb aggasztónak tartotta a keresztyén kultúrában tapasztalható változásokat. Azzal szembesült, hogy a szülők egyre inkább az egyházra testálják a gyermekeik szellemi nevelésének felelősségét; nem vállalják fel otthon a vezetést. „Ilyen ébredésre van szükségünk” c. cikkében a következőket írja:

„Mélységesen akarjuk a családi vallás újraelevenedését. A puritánok korában a keresztyén család volt az Istennek tetsző élet védőbástyája. Gonosz korunkban ezzel szemben száz meg száz úgynevezett keresztyén életéből hiányzik a családi istenimádat; felnövő fiaikat nem zabolázzák meg, nincs egészséges útmutatás, fegyelmezés. Hogyan is reménykedhetnénk Urunk királyságának terjeszkedésében, ha még a tanítványai sem adják át az evangéliumot saját gyermekeiknek? Ó, keresztyén férfiak és nők, legyetek alaposak abban, amit tesztek, megismertek, tanítotok! Neveljétek családotokat az istenfélelemre, és ti magatok is legyetek »szentség az Úrnak«. A tévelygés és istentelenség köröttünk háborgó hullámai ellenében álljatok meg sziklaszilárdan!”

Spurgeon üzenetére ma is sürgető szükség van. A növekvő gyülekezetekben folyamatosan azt hallják az istenfélő tagok, hogy kapcsolódjanak be a szolgálatba. Ez sokszor „egy-egy gyülekezeti program önkéntes támogatását” jelenti. Az utánunk következő nemzedékek érdekében vissza kell térnünk ahhoz a látáshoz, miszerint a szolgálat otthon kezdődik.

A keresztyén otthonban manapság ritkaság számba megy a közös családi istenimádat. A gyülekezeti közegben tartott családi konferenciákon rendszeresen megkérdezem a résztvevőket, hányan nőttek fel olyan családban, ahol a családi istentisztelet, áhítat valamilyen formáját gyakorolták. A válaszok következetesen azt mutatják, hogy ma a gyülekezeteinkben a felnőttek 10–15 százaléka élt át ilyesmit gyermekként. Egy célirányos felmérésben George Barna azt állapította meg, hogy „a gyülekezetbe járó családok kevesebb mint egy huszada gyakorol valamiféle istentiszteletet az imaház falaink kívül, vagy tart rendszeresen közös bibliatanulmányozást, áhítatot egy átlagos héten”2.

Mit tehet a szülő?

Számos olyan szokás, bevett gyakorlat van, amely szellemileg gazdagíthatja, erősítheti a családot. Közös étkezés, szolgálat a szomszédok felé, közös önkéntes gyülekezeti munka, rövid családi missziós út.

De ezek csak hab a tortán! Ahhoz, hogy a hab megmaradjon, először el kell készíteni magát a tortát…

Van valami, ami a keresztyén család alapját biztosítja.

Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban… (5Mózes 6:7)

Isten szólítja fel arra a családfőt, hogy a család tagjait a családi áhítatra összehívja. „Ismételgesd azokat [t.i. az Isten igéjét] fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban…” A családi áhítat alkalmával a családtagok közös imádkozásra, bibliaolvasásra, a szellemi dolgok megvitatására gyűlnek össze. A testi táplálékot a testi fejlődés érdekében fogyasztjuk el. A családi áhítat szellemi táplálék, amellyel lelkünk fejlődik.

2004-ben szembesültem a valósággal: az időbeosztásom nem teszi lehetővé a rendszeres családi áhítatot. Ez az egyszerű isteni utasítás döbbentett rá, hogy a magam választotta időbeosztás bűnben tart és megakadályozza a legelső dolgot, amit Isten a legnagyobb parancsolatra adott válaszként vár.

Családi áhítat

Előfordulhat, hogy egy-egy családban szembesülnek a közös áhítat szükségével, de nem tudják, hogyan kezdjék el. Jótanácsként az alábbi öt összetevő egyvelegét ajánlhatjuk nekik a fejlődéshez.

  1. Tevékenység. Saját családi áhítatunk néhány legemlékezetesebb alkalmára úgy kerül sor, hogy időt és erőt nem kímélve valami egyszerű közös tevékenységgel hangolódunk rá a bibliaolvasásra. Ez különösen hasznos a kisebb gyermekek számára. Gyakran játszunk bibliai „Amerikából jöttem” típusú játékot. Valaki elmutogat egy történetet a Szentírásból, amelyet a többieknek ki kell találnia. Olyan egyszerű témájú leckét keress, amely valamilyen szellemi alapelvet mutat be. Ha a családban sokféle korú gyermek van, akkor meg lehet kérni az idősebbeket, hogy a fiatalabbak részére találjanak ki és vezényeljenek le valamilyen tevékenységet.
  2. Éneklés. Éneklés közben Istenhez is és egymáshoz is közelebb kerülünk. Nem szükséges, hogy zenei tehetség legyen a családban; tegyél be egy dicsőítő CD-t vagy DVD-t, és a család énekkel bekapcsolódhat. Ha gyermekeiddel már fiatalkorukban együtt énekelsz, a család nemzedékeken át együtt éneklő család lesz.
  3. Bibliaolvasás. Ez a családi áhítat lényege. A leginkább arra van szüksége a gyermekeinknek, hogy lássák, hívő szívvel nyitjuk ki és olvassuk Isten könyvét. Van, amikor egyetlen példabeszédet olvasok fel. Máskor néhány fejezetet valamelyik evangéliumból. Isten Igéje élő és ható (Zsidók 4:12). Isten Igéje bölccsé tesz az üdvösségre (2Timóteus 3:15). Az ellenség mindent megtesz, csak hogy a közös bibliaolvasástól távol tartsa a családodat. Ebben van a szívet átformáló, elmét megújító erő.
  4. Beszélgetés. Beszélgessetek az olvasott szövegről. Milyen igazságot tanultam az igeszakaszból? Hogyan vonatkozik ez az igazság a személyes életemre? Néhány szülő attól fél, hogy a gyermeke olyan kérdést tesz fel, amelyre nem tud válaszolni. Ne aggódj! Bátorítsd a gyermekeket, hogy mindenféle kérdést tegyenek fel. Amire nem tudod a választ, kérdezd meg a pásztortól, tárd Isten elé imádságban.
  5. Imádság. Kedvenc része a napomnak, amikor hattagú családommal a kisasztalunk (imaasztalunk) köré térdelünk. Megvalljuk bűneinket, hálát adunk Istennek jóságáért, hűségéért, imádkozunk a betegekért, szenvedőkért. Imádkozunk az elveszettekért, hogy bűnbánatra jussanak és Krisztusra bízzák az életüket. Imádkozunk, hogy Isten saját dicsőségére használja a családunkat és a gyülekezetünket szerte a világon.

Alkalmazhatjuk például a „magas–mély” módszert. Minden egyes családtagot megkérünk, hogy beszéljen a nap kiemelkedő pontjáról. Amikor valaki elmondta az ő részét, egy másik valaki hálát ad Isten jóságáért. Ezután a mélypontról beszélünk – mi volt aznap a legnehezebb? Amikor egyikőnk elmondja, egy másik valaki ezt a nehézséget hozza Isten elé; kegyelmet, erőt kér hozzá.

Csak el kell kezdeni

Bátorítsd a szülőket, hogy ne várjanak addig, míg majd jobb keresztyének lesznek. Ne várjon arra a szülő, hogy majd lazább napirendje lesz, gyermeke pedig majd kicsit idősebb lesz. Bátorítsd, hogy az otthoni igeolvasás és imádkozás fokozása érdekénben tegyen konkrét lépéseket.

A valódi változás valódi bűnbánattal kezdődik. Ha a szülők még nem vezetik szellemileg a gyermekeiket, bíztasd őket, hogy tárják fel a helyzetet Isten előtt, és fogadják el Krisztusban a bűnbocsánatot. Kérjenek segítséget Istentől, hogy szívük a gyermekeik iránti szolgálat felé forduljon. Kérjék Istent: formálja életük legfontosabb küldetésévé, hogy az Isten iránti szeretetet gyermekeik szívébe átültessék.

Arra is bátorítsd őket, hogy a családjuk felé is vallják ezt meg. Vezesd rá őket, hogy Isten győzte meg és hívta el őket e családi gyakorlat elsajátítására. Oszd meg velük saját félelmeidet, aggodalmadat. Hívd őket meg: kövessenek téged, miközben Krisztust próbálod követni.

Indítsd be a családodat

A családi áhítat segítségével, a családokon keresztül Isten az egész világra hatni szeretne. Amikor a szülő helyes fontossági sorrendet állít fel otthon, Isten át tudja formálni a szívét, és egyre inkább jellemző lesz rá, hogy:

  • aktívan eléri a szomszédot, akinek imára, támogatásra, megváltásra van szüksége;
  • megosztja szeretteivel gondolatait étkezés közben;
  • pénzt ad a szűkölködőnek, pénzt ad olyan célra, amelyben hisz – nem a divat befolyásolja;
  • több időt tölt a nagyszülőkkel és segít nekik;
  • szabadságának egy részét szolgálatra, misszióra szánja;
  • megbocsát a házastársának, nem él haragban vele.

Több száz módja lehet annak, ahogyan Isten a családot használja Királyságának építésére. Ettől függetlenül, csak addig legfontosabb valami, amíg az első helyen van a listánkon. A család elsődleges elhívása az, hogy a tagjai együtt imádják Istent. Ahogyan egyre inkább tisztelik Őt otthon, Isten nemzedékeken át kiárasztja áldását.

Jegyzetek

  1. Rob Rienow, When They Turn Away (Grand Rapids: Kregel Publications, 2011).
  2. George Barna, Transforming Children Into Spiritual Champions (Ventura, California: Regal, 2003), 125. o.

Szerző: Dr. Rob Rienow

Dr. Rob Rienow (Wheaton, Illinois, USA) a Visionary Family Ministries (www.visionaryfam.com) szolgálat alapítója és a Gospel Fellowship Church gyülekezet egyik pásztora. Hat könyv szerzője (pl. Visionary Parenting, Unlimited Kingdom: Uniting Church and Family in the Great Commission)