Természetfölötti találkozások

Írta: Marcia Lednicky

Csodálatos nap volt. Teljesen szokványos hétköznap. Megbeszélt találkozóra érkeztünk az irodaépületbe; bekísértek egy különterembe, ahol egy soha azelőtt nem látott hölggyel találkoztunk. Így indult a kapcsolatunk. Azóta többször is találkoztunk vele különféle üzleti ügyekben. Mindig név szerint őt kértük. Egyszer neki ajándékoztunk egy könyvet, amit a férjem írt. A beszélgetésünk mindig a nemzetközi utazásaink és ezek célja – Jézus hirdetése – körül forgott. Sokszor megtapasztalhattuk Isten természetfeletti védelmét, ez pedig továbi lehetőségek ajtaját nyitotta ki előttünk, hogy személyes közelségéről beszéljünk. Időnként ajándékot is hoztam a hölgynek egy-egy ilyen útról. Úgy is mondhatnám, hogy minden vele tötött találkozó különleges alkalom volt arra, hogy a személye – nem csupán az üzleti kapcsolat – iránti figyelmünket kimutathassuk. Bármilyen helyzetben is vagyunk, régi barátok körében vagy új társaságban, mindig nagyon fontos, hogy követőjeként jól képviseljük Jézus Krisztust. Micsoda kiváltság, hogy szeretetét és kegyelmét mutathatjuk be!

Most ugorjunk egyet az időben attól a bizonyos első találkozótól néhány nappal ezelőttre. Éppen egy hathetes nemzetközi útról értünk haza, nagyon fáradtak voltunk, és ráadásul az időeltolódásból adódó bioritmuszavar is gyötört. Már második napja voltunk itthon, amikor konkrét késztetést éreztem a szívemben, hogy felhívjam ezt a hölgyet. Ne felejtsük el, nem családtagról, nem is gyülekezeti tagról volt szó. Felhívtam, hogy megkérdezzem, hogy’ van. Néhány percben gyorsan összefoglalta nekem, hogy a munkaadóját felvásárolták, az irodai személyzet az utcára került. Őszinte együttérzésemről biztosítottam. Egyeztettem a fértjemmel, majd visszahívtam, hogy megkérdezzem, eljönne-e velünk másnap ebédelni. Mintegy 70 km-re lakunk tőle, a biológiai ritmusunk sem állt még helyre, otthon is sok dokgunk lett volna, de másnap elmentünk és elvittük a hölgyet ebédelni. Erre éreztem a Szent Szellemtől késztetést a szívemben. Alig telt el öt perc az ebédből, amikor elérzékenyülve elkezdte megosztani a történetét. Épp azelőtt vesztette el az állását. Három nappal korábban a férje bejelentette, hogy el akar válni. Elárulta, hogy a férje alkoholista, ő pedig éppen az alkoholizmusból gyógyul ki. A 16 éves lányán kívül nincs más hozzátartozója. A délután nagyobb részét arra fordítottuk, hogy meghallgassuk, kifejezzük szeretetünket és együttérzésünket és imádkozzunk érte. Azóta többször is beszélgettünk, próbáltuk elmondani neki, hogy Isten még a nagyon nehéz helyzetben is szereti és gondját viseli.

Hónapokkal azelőtt egyszerű hétköznapi üzleti találkozóként indult a dolog, de idő közben csodálatos lehetőséggé alakult át, amelyben egy sebzett, meggyötört asszonyt Jézus őszinte követésére bátoríthattunk. Sokszor elismételtük, hogy imádságban naponta Isten elé visszük a helyzetét. Azért imádkozunk, hogy az Atya Isten mutassa meg magát őneki. A szívünknek érzékenynek kell lennie Isten vezetésére. Egy másik nemzetközi útról visszatérve ott várt ránk egy üzenet, melyben érdeklődik, hogy hazaérkeztünk-e már az Egyesült Államokba. A szeretethiányos hölgy nagyon magányos volt és kifejezte felénk szeretetét. Néhány nap múlva megint találkuzunk majd vele. Isten meglátta, hogy itt van egy asszony, akinek irgalomra és szeretetre van égető szüksége, és bennünket küldött az evangéliumból fakadó reménységünk megosztására. Micsoda öröm és kiváltság tudni, hogy a Mindenható rajtunk keresztül is munkálkodik!

Gondoljunk csak bele. Kivel hoz ma össze az Úr, miközben a mindennapi teendőidet intézed? Ha nyitott vagy a Szent Szellem munkájára, akkor könnyen megeshet, hogy visszatekintve egy nap majd azt látod, hogy valójában Istentől rendelt találkozás volt az. A fájdalmak, kihívások sok esetben nagyon mélyen rejteznek azokban, akikkel akár magánemberként, akár hívatásunk miatt találkozunk. Ismerjük viszont szeretetteljes Megváltónkat, akinek minden ember fontos, aki nem akarja, hogy egyetlen egy is elvesszen.

Spontán találkozások

A Szentírásban azt láthatjuk, hogy földi élete során Jézusnak is pont ugyanilyen találkozásokban volt része. János evangéliumának 8. fejezetében (3–11. vers) az apostol egy házasságtörésen kapott nőt mutat be, akit a zsidó vallási vezetők Jézus elé hoznak. A férfiak meg akarták kövezni. Rájuk nézve így szólt Jézus: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ” (János 8:7). Egymás után mind kiment. Ránézett az asszonyra, majd ezt kérdezte: „Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged? Ő így felelt: Senki, Uram. Jézus pedig ezt mondta neki: Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” (János 8:11) Két fontos leckét is megtanulhatunk ebből a szakaszból: (1) Jézus megbocsátotta az asszony bűnét és (2) arra figyelmeztette, hogy többé ne vétkezzen. Látszólag spontán találkozás volt ez, de valójában a mennyben akarták, hogy így legyen. Vajon ugyanez érvényes a mi jelenlegi helyzetünkre is? Igen! Lehet, hogy a piacon találkozunk valakivel, vagy éppen a gyeremekünkre várunk valakivel közösen az iskolánál. De akár a gyülekezetben is megtörténhet, amikor valaki sok sebből vérezve, megtörten olyan helyet keres, ahol megbocsátásra, békére lelhet.

Tudatos találkozások

János evangéliumában, a 4. fejezetben van egy másik történet, amely nagyon is tudatos találkozásnak tűnik. Jézus Júdeából (délről) tartott éppen hazafelé Galileába (északra). Samárián kellett átmennie (János 4:4), pedig a zsidók és a félig zsidó, félig pogány samáriabeliek között nagyon ellenséges volt a viszony. Az volt a jellemző, hogy a zsidó ember inkább kerülő úton ment, csak ne kelljen Samáriába tennie a lábát. Jézus viszont elszántan küzdött azért, hogy a mennyei Atya és az ember között személyes kapcsolat jöhessen létre, bármilyen háttérből, rasszból, kultúrából is származzon az illető. A samáriai asszony híres története (János 4:4–42) sok csodálatos útmutatást tartogat számunkra Krisztus üzenetének megosztásával kapcsolatban. (1) Mondandóját olyasmivel kezdte Jézus, amelyet az asszony nem érzett feneygetőnek: egyszerűen vizet kért tőle, hogy igyon. (2) Nem vitatkozott vele vallási kérdésekről. Nem vesztette szem elől, hogy fő küldetése az Atyához vezető út bemutatása. (3) Nem hagyta szó nélkül azt a területet sem, amelyen a nő bűnben élt. Ugyanakkor irgalommal közelített. Olyannyira, hogy az asszony azpnnal prófétának nyilvánította Krisztust. Abban a pillanatban megváltozott az élete. Hazafutott a településére, és valódi evangélistaként hívott mindenkit, hogy hallgassák meg ezt az embert.

Krisztus követői tudatosan próbálják elérni a népeket, hogy abból a vízből adjnak nekik, amelytől az ember „soha többé meg nem szomjazik” (János 4:14). A természetfölötti találkozás nem feltétlenül valami váratlan dolog. Keressük tudatosan azokat a helyzeteket, amelyekben életünkkel és kenetteljes szavainkkal bizonyságot tehetünk.

A Szent Szellem által kezdményezett találkozások

Van olyan különleges alkalom, amikor a Szent Szellem közvetlenül szól hozzánk. Ilyen alkalomnak lehetünk a tanúi a Cselekedetek könyve 8. fejezetében. Fülöp, aki eredetileg diakónus volt, egy egész várost megmozgató ébredésben találta magát Samáriában (Cselekedetek 8:5–25). Ugyanakkor, annak ellenére, hogy a Szent Szellem különleges kiáradását tapasztalhatták meg, Isten mégis az alábbi utasítással vezette Fülöpöt: „Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen. Ő felkelt, és elindult. És íme, egy etióp férfi, a kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve…” (Cselekedetek 8:26–27). A magas rangú tisztviselő azért járt Jeruzsálemben, hogy a Mindenható iránti tiszteletét lerója. Hazafelé menet a hintóján Ézsaiás próféta tekercsét olvasta. Ezt mondta a Szent Szellem Fülöpnek: „Menj oda, és csatlakozz ahhoz a hintóhoz!” Az evangélista megkérdezte a főembertől, hogy érti-e, amit olvas. „Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza?… Kérlek, kiről mondja ezt a próféta? Önmagáról vagy valaki másról?” – válaszolta a férfi (Cselekedetek 8:29–35). Fülöp az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot. Gondoljuk csak végig, micsoda befolyása volt ennek az embernek otthon, Etiópiában. Először furcsának tűnhet, hogy a Szent Szellem arra kéri Fülöpöt, hagyja ott a nagy ébredést. De ha jobban belegondolunk, az etióp főember egy egész népnek elviheti az evangéliumot. Isten azt akarja, hogy mindenki megsimerje a Fiát, átélje az üdvösség örömét!

Vam olyan eset, amikor minden kétséget kizáróan tudjuk, hogy a Szent Szellem vezet bennünket. Amikor férjem először vállalta el a Central Bible College teológia rektori posztját, egy nagyszerű gyülekezetben szolgáltunk pásztorként. Hirtelen elbizonytalanodtam, hogy miként illek majd bele az új képbe, milyen feladatok várnak rám. Már sokszor elmondtam: szeretek pásztorfeleség lenni. Az új szolgálati megbizatással viszont egyik pillanatról a másikra odalett a pásztorfeleségként hozzám tartozó valamennyi kedves feladat. Ugyanakkor a pásztori szívemet nem vesztettem el. Minden reggel a kampusz kápolnájában kezdtem: arra kértem Istent, hogy irányítson azokhoz, akik szolgálatra szorulnak, vagy akiknek egyszerűen csak bátorításra van szükségük. Sokszor előfordult, hogy tudtam: adott személyhez, adott időpontban a Szent Szellem vezetett oda célirányosan valakihez. Drága hölgyek, amikor azt látja Isten, hogy a szívünk kész a szolgálatra, akkor egész biztosan sok-sok lehetőség kitárul előttünk. Ezek között lehet olyan, amelyet nem terveztünk, lehet olyan is, amely tudatos, de olyan is, amelyet a Szent Szellem helyez a szívünkre. Isten tisztában van vele, ha a szívünkben ott a hajlandóság. A világban körül vagyunk véve olyanokkal, akiknek fájdalmas, szorult helyzetükben szabadításra, békességre van szükségük. Jézus szeretetének megosztására valamennyiünket fel tud használni Isten.

Néhány napja történt, hogy úgy éreztem, fel kell hívnom valakit egy másik államban. Az ilető több száz kilométerre lakott tőlünk. Abbahagytam a teendőmet, és azonnal tárcsáztam a számot. A férj azt közölte velem, hogy éppen a mentőt várja a feleségéhez. Nem tudják, mi lehet a probléma. Biztosítottam róla, hogy azonnal imádkozunk értük. Ennek a házaspárnak az esete minden kétséget kizáróan „természetfölötti találkozás” volt. Nem volt személyes kapcsolatuk Jézussal. A távolsági kapcsolat ellenére jegyzeteiket ma már „szerető Megváltó Jézus Krisztusom” sorral zárják. Erről jut eszembe: a feleség egész jól van. Isten hűséges.

Gyakran azért imádkozom, hogy Isten az Ő szeretetét adja a szívembe. A Szent Szellem által hadd lássak a mosolyok, a könnyed beszélgetések mögé, hadd legyek érzékeny a belső fájdalmakra, sebekre. Időről időre mindnyájunknak szüksége van egy-egy bátorító szóra. Legyél te magad is bátorító! Viduljanak fel az emberek a jelenlétedben. A Pédabezsédek 16:24-ben ezt olvassuk: „Lépes méz a kedves beszéd: édes a léleknek és gyógyulás a testnek.”

A személyes kapcsolat, a bizalom és a tisztelet megerősödése vezet oda, hogy valaki végül teljesen megbízik bennünk. Az evangelizáció és a tanítványképzés egyik fontos kulcsa pont a tartós kapcsolatban keresendő. Aki rálát az életünkre, az azt is látja, hogyan küzdünk meg a mindennapi nyomásokkal, nehézségekkel. Nem feltétlenül a szövegemről van szó, hanem inkább a cselekedeteimről. Ezekben a pillanatokban a Szent Szellem olyan nyitott szívekhez vezet el bennünket, melyek készek meghallani és befogadni. Lehet, hogy a „természetfeletti találkozás” nem is találkozás, hanem olyan alkalom, amikor valaki meglátja a nehéz helyzetemet és azt, hogy Isten segítségével hogyan cselekszem az adott körülmények között. Lehet, hogy nem is tudok róla, de az illető maga is hasonló helyzetben van, és azért engedte Isten hogy abban a helyzetben éppen akkor és ott legyek, hogy így hatással lehessek az ő életére is.

Isten gyermekeként folyamatosan tudatában kell lennünk ezeknek a helyzeteknek, hogy szeretetét megoszthassuk másokkal. Avagy nem arról szoktunk beszélni, amit igazán szeretünk? Így hát arról sem esik nehezünkre beszélni, hogy mit jelent Krisztus a számunkra. Néhány hete egy üzletben voltam éppen, amikor egy hölgy megszólított: „Ön mindig mosolyog, olyan boldog! Egyszerűen szeretem, amikor itt van.” Hatalmas mosollyal az arcomon és szeretetet sugárzó szemmel ránéztem: „Tudni szeretné, miért?” A szívemre mutatva így folytattam: „Mert Jézus itt él a szívemben!” Nagyon hálás vagyok minden egyes alkalomért, amikor Isten segítségével szóval és tettel bizonyásgot tehetek a Vele való kapcsolatomról. Hadd valljam meg, hogy ez nem mindig könnyű… Nem mindennap érezzük magunkat olyan buzgónak, mint amilyennek szeretnénk. Szilárd meggyőződésem, hogy a Mindenható gyermekeinek kellene a világ legboldogabb embereinek lenniük. Így azokon a napokon számot vetek a sok áldásról, amit kaptam, hálát adok az üdvösségemért és azért a tudatért, hogy Isten kezében van életem kormánykereke. Sokkal jobban szeret, mint ahogyan elképzelhetem. Jól ismeri a mai napomat is, számára semmi nem okoz meglepetést. Hát nem csodálatos Jézusért élni?

Hölgyeim, Isten buzgó gyermekeiként nagyon sokat adhatunk a környezetünknek. Itt van bennünk Isten szeretete. Rendelkezésünkre áll a Szentírás, amely soha nem változik meg. A szívünkben él a Szent Szellem. Akár otthon vagyunk férjünk és gyermekeink körében, akár felebarátaink fürkésző tekintete előtt éljük az életünket, vagy éppen a gyülekezetben vagyunk, ahol szolgálunk, vagy a munkahelyen – Isten bárhol testre szabott lehetőséget tud nekünk adni a bizonyságtételre. Évekkel ezelőtt hallottam egy történetet egy férfiról, aki kivitt egy kisfiút a piacra, hogy bizonyságot tegyenek Jézusról. Amikor végeztek az aznapi vásárlással, a fiú odafordult a férfihoz és megkérdezte: „Mikor teszünk már bizonyságot?” Az idősödő férfi így válaszolt: „Mindenütt bizonyságot tettünk, ahová mentünk.”

Ezt a kihívást intézem én is most feléd: bárhová is mész, legyél tanú! Íme, ma is új napot kaptál az Úrtól. Legyél Jézus Krisztus jó tanítványa és tégy másokat is tanítvánnyá. Isten áldása kísérjen utadon, bátorodjék fel a szíved, szeretete töltsön meg csordultig.