Jézus vezetési módszerei lenyűgözték a világot. Előtte soha, senki nem vonzotta annyira a laikus vezetőpalántákat az engedelmesség, áldozatkészség, szolgálat és egyéb hasonló forradalmi, ugyanakkor nagyfokú elkötelezettséget kívánó gondolatok hirdetésével, mint ő. Még inkább meglepte a világot, amikor a tanítványokat kegyelemmel és szeretettel faragta kipróbált keresztyénekké, akik azután az ősegyház magjának kulcsfiguráivá nőttek fel.

Vezetési stratégiája a világot vasmarokkal, katonai erővel uralmuk alatt tartó rómaiakat is csodálattal töltötte el. Eljárásai megakasztották a görögöket, akik a kultúrát tartották a civilizáció legfőbb sarokpontjának. Ámulatba ejtette a zsidókat, akik szigorúan betartották a törvényt. Nem hitték el, hogy a Messiásuk kereszten halhat meg.

Az Úr stratégiája azzal is éles ellentétben van, amit manapság sok gyülekezetben láthatunk. Van olyan gyülekezet, ahol a nagyvállalati világból kölcsönzött vezetési koncepciók visznek mindent. Igen, be kell látnunk, van néhány pozitív oldala ennek, de akadnak melléktermékei is: például imázsépítés, csillogás, manipuláció, hataloméhség. Más gyülekezetben pont az ellenkező véglet uralkodik; itt a kontroll, a szokásrend, a szenioritás határozza meg, a laikus vezetők sorsát.

Jézus csodálatos orvosságot adott mindkét végletre. Amikor a tanítványok a pozíciót, hatalmat, előnyjogokat hozták szóba, a Mester csendben a szolgálatra, áldozatra, önzetlenségre terelte a szót. Őket is, és bennünket is arra tanít, hogy csak abban találhatunk tartós megelégedést, ha odaadjuk magunkat a bőkezű szolgálatra.

Az Úr a tanítványok egyik belső vágyára épített – olyan belső vágyra, amely ott van mindegyikőnkben: szeretnénk, ha az életünk számítana. Miután a hívására válaszoltak, mindegyikük adottságait, hátterét, tapasztalatait az evangélium szolgálatára formálta. Megmutatta nekik, kik is ők valójában, és megérintette szemüket, lássák: kikké válhatnak. Nem csak arra tanította meg őket, hogyan kell a szolgálatot „végezni”, hanem időt szakított a miértek kifejtésére is. Még azt is megígérte nekik, hogy nagyobb dolgokat tesznek majd, mint ő.

Az ígéretből gyorsan történelmi tény lett, az ősegyház tevékenységét bemutató feljegyzésekből ez hamar kiderül. A Cselekedetek könyvének lapjain menetelve az egyház szervezeti felépítésének folyamatosan a gyors növekedéshez kellett igazodnia: előbb tizenkét főből százhúsz, majd egyik napról a másikra több ezer hívőt számlált tagjai között. És noha a hatékonyabb működés érdekében a szervezeti struktúra változott, a potenciális laikus vezetők iránt támasztott szellemi elvárások szintje nem csökkent. Erre leginkább a Cselekedetek 6-ban látunk példát, ahol az ilyen vezetők első csoportját kijelölik.

Az elvárt tulajdonságok között látjuk, hogy az illetőről jó bizonysággal legyen a környezete, és telve legyen hittel, Szent Szellemmel. Ne felejtsük el, hogy az első hét vezetőt szolgálatra választották, nem pedig döntéshozatalra! Első számú feladatuk a felszolgálás volt, a második pedig a gyülekezethez tartozó özvegyek közötti vitás ügyek rendezése.

Esetleg meglephet bennünket, hogy a hét személy közül kettő hamarosan a csata sűrűjében találta magát: István lett az első vértanú. A halála előtt elmondott bizonysága az egész világra hatással lett a tarzuszi Saul későbbi megtérésén keresztül. Fülöp pedig Samáriába és Etiópiában vitte el az evangéliumot. A Cselekedetek könyvének lapjain egyik győzelem jön a másik után, mert az I. századbeli hívő keresztyének Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában és a föld végső határáig Isten akaratát cselekszik – pontosan úgy, ahogyan Jézus ezt megparancsolta nekik.

A gyülekezeteinkben és missziós szervezeteinkben fel kell tennünk néhány égető kérdést: Mit tanulhatunk abból, ahogyan Jézus a tanítványokat felkészítette? Mit tanulhatunk személy szerint tőle? Még konkrétabban: hogyan biztosíthatja a pásztor ma a laikus vezetők fejlődését?

Igazsággal és kegyelemmel vonjuk az embereket Krisztushoz

Jézus igazsággal, kegyelemmel, áldozatvállalással, önzetlenséggel, szolgálattal gyűjtött maga köré embereket. Önfeláldozó, baráti szeretete mágnesként vonzotta őket. És mint 2000 éve minden nemzedék esetében, most is, ha Jézus közelébe kerülünk, elkaphatjuk tőle azt a jóindulatú szellemi fertőzést, amit „szolgálatnak” nevezünk.

A pásztornak kettős feladata van ma is: az embereket, a nyáját gondoznia kell, a gyülekezetet, mint szervezetet pedig vezetnie. Nem jó, ha e kettő egymással verseng. Egyértelmű, nem hagyhatja, hogy az intézményesült szervezetből adódó feladatok aláássák az emberek iránti kötelezettségeit, és ez fordítva is igaz: magát a szervezetet sem szabad elhanyagolnia.

Nem az a kérdés, hogy az „egyén” vagy az „intézmény” fontosabb-e, hanem hogyan lehet mindkettő erős, egészséges, és hogyan profitálhatnak kölcsönösen egymásból. Ehhez minden gyülekezeti tevékenységet át kell szőnie a szeretetnek, kegyelemnek, bizalomnak, áldozatvállalásnak, szolgálatnak, és mindez hatványozottan igaz a döntéshozó csapat munkájára.

Immateriális erőforrások hatásának maximalizálása

A gyülekezetnek vannak materiális jellegű erőforrásai, amelyekkel jól kell gazdálkodnia; ilyen például a pénz, az ingatlan, a munkaerő. A füvet le kell vágni, az imaházat ki kell takarítani, a látogatókat üdvözölni kell, a számlákat ki kell fizetni.

A világi szervezetekkel ellentétben viszont, az egyháznak olyan immateriális javai is vannak, amelyek egyedivé teszik, minden más szervezettől megkülönböztetik. Ezek az immateriális javak nem jellennek meg a költségvetésben, a könyvelésben, a határidőnaptárakban, Isten munkájában mégis ezek a legvalóságosabb összetevők. Meg kell határoznunk, le kell írnunk, értékelnünk kell, és a gyülekezet egész szolgálatában – főként a laikus vezetők képzésében – alkalmaznunk kell őket.

Értékeld, hogy az emberek egyediek

Jézus olyan tanítványokat választott, akiknek teljesen más volt a személyiségük, perspektívájuk, hátterük.

Nézzük csak, milyen sokszínű társaságot vonultat fel a Szentírás: Péter heves, impulzív egyéniség volt, aki sokszor gondolkodás nélkül cselekedett. János mentalitásába belefért, hogy esetleg tüzet kérjen egy falura, de később ő lett a szeretett tanítvány. Máté megvetett vámszedő volt, Tamást kétkedőnek nevezték. András kerülte a rivaldafényt, a személyes evangelizálásra helyezte a hangsúlyt.

Minden egyes tanítványnak megvolt a maga saját, jelentőségteljes funkciója. Együtt olyan csapatot alkottak, amelyben a képességek kiegészítették egymást, és az egész világot elérték az evangéliummal. Ez a lenyűgözően sokszínű csapat is egyértelműen bizonyítja: Jézus nagyra tartja az egyént.

Pál apostolnak volt tapasztalata nehezen vezethető emberekkel. Így fejti ki, hogyan működhet együtt az egyediség és az egység az egyház munkájának erősítésére: „hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok. És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.” (1Korinthus 12:25–27)

Talán ezekkel a különbözőségekkel is arra akar az Úr rávilágítani, hogy az egymást kiegészítő ajándékok teszik a gyülekezetet erőssé, egészségessé, hatékonnyá. Peter Drucker, szerző, menedzsmentguru és vezetéselméleti szakember még jobban kibontja ezt a gondolatot: „Gyakori hiba azt feltételezni, hogy ugyanahhoz a csapathoz tartozók ugyanúgy gondolkodnak. Nem így van. A csapat célja az, hogy valamennyi egyén erősségét hatékonnyá tegye, gyengeségüket pedig közömbösítse.”1

Az egymást kiegészítő ajándékok leghatékonyabb érvényesítése érdekében Joe Torre, profi baseballedző tanácsát is megszívlelheti a lelkipásztor: „Tisztában kell lenned a játékosaid állapotával. Tudnod kell, hogy kinek kell személyesen is nagyobb figyelmet szentelned, és kinek nem. Kinek kell edzői utasításokat adnod, és kinek nem. Kinek van szüksége arra, hogy a magánéletéről is beszélhessen veled, és kinek nincs. Tisztában kell lenned azzal, hogy egy-egy nehéz helyzetben kire számíthatsz, és kire nem.”2

A keresztyénség hajnalán azért működtek a dolgok, mert az a Jézus állt a középpontban, aki kimondta, amit ki kellett mondani, és a szavait a cselekedeteivel is alátámasztotta. Sőt, még tovább menve, Jézus azzal is tisztában volt, és ennek megfelelően is cselekedett, hogy – Vince Lombardi edző szavaival élve – „a vezető tettei beszélnek”. Jézushoz hasonlóan a pásztornak is ki kell mondania, amit ki kell mondani, és cselekedeteivel is alá kell támasztania a szavait, és soha nem szabad elfelejtenie, hogy a tettei beszélnek.

A gyülekezetben mindenki a pásztort figyeli. Szinte minden, amit mond és tesz hangosan kiabál arról, hogy miben hisz, és mi a fontos a számára.

Használd ki a képzési lehetőségeket

Ismét a bibliai beszámolókat említem: nézzük meg, hogyan viszonyult Jézus a tanítványaihoz. A lehetőség szemüvegén át látta őket. A bennük rejlő lehetőségek kiaknázása és továbbfejlesztése igen előkelő helyet foglalt el a fontossági sorrendjében. Ebből fakadt az, hogy mindig az életre, az egymáshoz való viszonyulásra és a világ megnyerésére tanította őket.

Jézus cselekvő szolgálattal biztosította tanítványai fejlődését. Intenzív helyszíni képzést nyújtott nekik. Beszélgetett velük, imádkozott velük, megerősítette őket, figyelmeztette őket, kihívást intézett feléjük. Gondja volt rájuk, és megbízott bennük. Látásukat alakította, a lelküket erősítette. Szemtanúi voltak, hogyan szereti az embereket. Sokat tanultak tőle a szolgálatán keresztül; olyan személyes hatás volt ez, amelyet egy osztályteremben nem élhettek volna át.

Jézus tanítására és a tanítványok tanulására sokszor a domboldalon, az útfélen, a tóparton került sor. Együtt utaztak, Jézus pedig út közben adta át a szeretet, megbocsátás, átformálódás, Istentől való függés, szent élet alapigazságait. Szellemi állóképességüket a Gecsemáné-kertben, a Golgotán és az üres sírnál szinte a végletekig feszítette.

Jobb emberekből erősebb gyülekezetek

Szellemileg stabil, strapabíró embereket formált ki Jézus, majd az örömhír terjesztésében kulcsszereplőként használta őket. Sajnálatos módon, sok gyülekezetben a döntéshozó testület szellemi zarándokok csapata helyett inkább nagyvállalati igazgatótanácsként tekint magára. Ennek az az eredménye, hogy az ilyen gyülekezet inkább nevezhető vállalkozásnak – és így a szent, elő szervezet helyett emberi szerveződéssé válik. Ilyen keretek között azért választanak valakit vezetőnek, mert elég ismerete, ismerőse (kapcsolata), eszköze van, nem pedig azért, aki ő maga és akivé a jövőben válhat. Sokszor a laikus vezető tévedésből úgy tekint magára, hogy adott hivatalt (t.i. tisztséget) kell betöltenie, nem pedig úgy, mint aki az Urat és a gyülekezetet szolgálja.

Rémisztő dolgokhoz vezethet, ha a gyülekezet a természetfeletti átalakulást munkáló, az üdvözítés eszközeként funkcionáló emberek csapatából jó cselekedeteket végző, olajozott gépezetté degradálódik. Más esetekben a gyülekezet családi kisbolthoz hasonlítható, ahol mindenki ismer mindenkit, ahelyett, hogy a reménytelenségben, megtörtségben fuldokló emberek számára elérhető mentőállomás lenne.

De a helyzetnek nem kell ilyen keserűnek lennie. Ha egy laikus vezetőnek megmutatjuk a szolgáló vezetéssel járó lehetőségeket és kötelezettségeket, akkor belső késztetést fog érezni arra, hogy még szorosabbra fűzze a kapcsolatát Jézussal. Csodálatos új kalandokon megy át a belső emberében, miközben közelebb kerül a Mesterhez. Ennek eredményeként megnyílik előtte a másokért élés perspektívája, elárasztja a valakihez tartozás beteljesítő érzése, a kreativitás beindul, feltöltődik szent energiával, Isten munkatársaként tekint magára, olyan bizalom tölti el, amellyel az akadályokat le tudja küzdeni.

A más keresztyénekkel kialakított új kapcsolat és a Jézussal kialakított szorosabb kötődés jobb emberré, erősebb keresztyénné teszi a laikus vezetőt. A fegyelmezett, edzett élet a szellemi állóképességét erősíti. Olyan pozitív környezet kialakításához járul hozzá, amely másokat is a kitartásra bátorít. Így lesznek egyre inkább olyanok, mint Krisztus. A gyülekezet pedig vonzza azokat, akik kívül vannak.

Ha valaki a gyülekezet döntéshozó csapatában szolgál, drámaian átformálódhat: szemlélődőből csapatjátékossá, kritikusból pártolóvá válhat.

A cél inspirál

A nyugati társadalmakban – ha az élelem, lakhatás, ruházkodás kérdése rendben van – az ember azt akarja, hogy az élete számítson, legyen neki értelme. Richard Leider és David Shapiro kutatók erre a következtetésre jutottak: „A legtöbb ember halálosan fél attól, hogy vajon jelentőségteljes életet él-e.”3

Jézus röviden, néhány szóban adott választ a jelentőségteljesség kérdésére: „…én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (János 10:10 – angolban: „teljes életük legyen”) Tanítványaiból hiteles, egészséges keresztyéneket nevelt, és közben arra készítette fel őket, hogy az ősegyház első tagjai legyenek. Bemutatta nekik az agapé-szeretetet. Lehetőséget adott nekik, hogy növekedjenek, ajándékaikat próbára tegyék, előre haladjanak, hibázzanak – sőt, akár kellemetlen helyzetbe hozzák magukat. Úgy látszik, hogy szinte bármit megtett azért, hogy a sikerük végül garantált legyen.

Istenhez méltó küldetés

Ez a gondolat igen radikális, előremutató volt Jézus korában. Gondoljunk csak bele: egy utazó tanító arra szólítja fel maroknyi követőit, hogy az egész világot nyerjék meg. EL tudom képzelni, hogy olykor-olykor a tanítványok így fordultak egymáshoz: „Tudja egyáltalán, kik vagyunk? Biztos csak túloz. Még soha, senki nem nyerte meg az egész világot!…”

Júdás árulása után már csak tizenegy tanítvány maradt, de a Mester mégis kiadta nekik a nagy misszióparancsot. A megbízatással együtt viszont azt is elmondta, hogy erőt is kapnak hozzá, és Ő is velük marad a világ végezetéig (Máté 28:18–20). Az Egy fő legyőzhetetlenné tette a tizenegyet, és a világ megváltozott.

Ezt tette akkor, és ezt teszi ma is az Úr. Akkora megbízást ad az egyháznak, hogy az a legkiválóbb teljesítmény mellett is teljes szívet és Istenre hagyatkozást igényel. Személyesen azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy amiként a tanítványok akkor, a laikus vezetők ma úgy fejlődnek szellemileg, ahogyan Isten természetfeletti ereje rajtuk keresztül munkálkodik.

Konfliktusok várhatók

Az evangélium a természeténél fogva konfliktust teremt. Mindig változásra invitálja az embert, a változás sokszor ellenállást vált ki, az ellenállás pedig konfliktust szül. Az evangélium a régi helyébe újat, a bűn helyébe megváltást, a bevett gyakorlat helyébe átformálódást, a sötétség helyébe világosságot, a „meg-törtség” helyébe „egész-séget” hoz – és a felsorolást vég nélkül folytathatnánk. Mindig akad valaki, akinek az ilyen drasztikus változások nem tetszenek. Számítsunk rá! A pásztor-vezetőnek viszont meg kell győződnie arról, hogy a konfliktus az evangéliumban, nem pedig emberi véleményben vagy erős irányítási vágyban gyökeredzik-e.

Az örömhír által diktált elvárások következményeként előálló konfliktusokat örömmel kell fogadni – és meg kell oldani őket. Az a cél, hogy úgy kezeljük őket, hogy kreatívvá, hasznossá váljanak, ne romboljanak. Az embereknek engedni kell, hogy kiálljanak minden mellett, amiben hisznek, de ezt alázattal és mások iránti tisztelettel tegyék.

Sok vezető feleslegesen aggódik a pozitív konfliktus miatt. Sok olyan dologtól félünk, amely a gyülekezet szempontjából ártalmas, de végül mégsem következik be. Fontoljuk meg Calvin Coolidge tanácsát: „Soha ne menj a baj elébe. Ha nyugton maradsz, tíz esetből kilencszer valaki megoldja, mielőtt téged elérne.”4

Formáld a döntéshozó csapatot szeretetteljes közösséggé

A helyi gyülekezetben – főként a döntéshozók között – a legtöbb probléma az emberi kapcsolatokból ered. Amikor Jézus a közelgő mennybemenetelére készítette fel a tanítványait, az volt az egyik dolog amit megmutatott nekik, hogy miként szeressék egymást és őt jobban. Megtanította nekik, hogy az egyház valamennyi tevékenységének fő összetevője a szeretet. A szeretet köti az embert az Úrhoz. Minden hatékony gyülekezetben a szeretet a fő motiváló erő. A szeretet ellát a hiba és a kudarc felett. A szeretet úgy viszonyul máshoz, ahogyan mástól is várja, hogy hozzá viszonyuljon. A szeretet odavonzza az embereket Jézushoz. Az újszövetségi egyház alapvető ismertetőjegye a szeretet.

Egyszer megkérdezték Jézustól, hogy mi a legnagyobb parancsolat. Így válaszolt: „»Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.« Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint magadat.« E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Máté 22:37–40)

Találóan foglalta össze a barátom: „A golgotai szeretet megolvasztja a durvaságot, a megbocsátást munkálja, meggyógyítja a kapcsolatokat, közösséget teremt, és tanúságra sarkall.”5

Ilyen időkben, amikor a kapcsolati hiányosságok és különféle elképzelések igen elterjedtek, a gyülekezetnek a helyén kell lennie. Minden a közösségért kiált, ami még hatványozottabban igaz az X-generáció tagjaira és a náluk fiatalabbakra. A hatékony gyülekezet hétköznapi szóhasználatában elő kell fordulnia a kapcsolatok, család, hovatartozás, otthon, közösség, csapatmunka, elfogadás, együtt szavaknak. A gyülekezetnek azt kell szeretnie, amit az Úr is szeret: mindenkit, kivétel nélkül! Életét az Atya szeretetének kell meghatároznia, vezérelnie. Szeretnie kell az Urat, az Úr népét és az általa teremtett világot.

Az Igében Jézus egyértelmű, baráti, megerősítő szavait is olvassuk: „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és nála maradunk.” (János 14:23)

Égető szükség laikus vezetőket felnevelő pásztorokra

Amint láttuk, Jézus egyházépítési stratégiája az volt, hogy egészséges, életerős tanítványokat nevel ki, és rajtuk keresztül építi a gyülekezetet. Ahhoz, hogy ezt a helyi gyülekezetben is megvalósítsuk, sokkal több kell néhány adminisztratív jellegű képzésnél. Az kell hozzá, hogy a pásztor minden tőle telhetőt megtegyen annak érdekében, hogy a gyülekezet döntéshozó csapata tagjainak segítsen hiteles példaképekké válni.

Ehhez először is egy zavaró dilemmát kell felismernünk és megoldanunk. Gyakran előfordul, hogy olyanok kerülnek döntéshozó szerepbe, akiknek fogalma sincs a gyülekezet lényegéről. Olyasmit próbálnak vezetni, amelyet nem ismernek.

Több ok is lehet e mögött. Sokan szolgálnak olyan gyülekezetben, amely sok jó kezdeményezés iránt elkötelezi magát, de gyakran megfeledkezik létezésének valódi okáról. Máshol túl hamar kapnak kulcsfontosságú feladatot a friss keresztyének – általában azért, mert a régebbi hívők megfáradtak, kiégtek. Olyan gyülekezet is van, ahol a pásztor nem tartja szükségesnek, hogy a vezetők felnevelkedjenek. Bárki megfelel, aki hajlandó néhány alkalmon részt venni.  Megint más gyülekezetben szervezett képzést kínálnak, de nem foglalkoznak a személyes élet szentségével, tisztaságával, így hatékony rendszerük van, de hiányzik belőle a szellemi hitelesség. Olyan is előfordul, hogy azt hiszi a gyülekezet vezetése, hogy a laikus vezetők elfogadhatatlannak tartanák, ha a vezetői szerep betöltésének feltételeként el kellene magukat kötelezni a fejlődés, növekedés mellett. Mindennek az az eredménye, hogy nagyon sok gyülekezetben zűrzavar uralkodik.

A káosz rendezésének egyik alkalmas módja az, ha megvizsgáljuk, milyennek is kell a gyülekezetnek lennie. Az egyik legerőteljesebb metafora erre a Szentírásban Pál kifejezése: „Krisztus teste” (1Korinthuis 12:27; Efézus 4:12). Figyelem: nem csak test, hanem Krisztus teste!

Pál apostolt örömmel tölti el Krisztus teste tagjainak egymást kiegészítő szolgálata: „…akiből az egész test egybeilleszkedik és összekapcsolódik a különféle ízületek segítségével úgy, hogy minden egyes tagja erejéhez mérten közösen munkálja a test növekedését, hogy épüljön szeretetben.” (Efézus 4:16)

William Barclay újszövetségkutató a következő mondatokkal élesíti látásunkat: „Az egyház az az eszköz, közvetítő, fegyver, organizmus, melynek segítségével Jézus Krisztus céljának, tervének meg kell valósulnia. Jézus Krisztus az egyházban kíván életet, világosságot, üdvösséget hozni az embernek. Abban rejlik az egyház dicsősége, hogy Krisztus kezében szükséges eszköz.”6 Az egyház – vagy ahogyan szintén nevezik: Jézus agapé-családja – lesz Krisztus keze, lába, hangja, gyakorlatban megnyilvánuló szeretete a világban. Az Ige azt is világosan leírja, hogy mindennek az eredménye pedig az egészséges, növekvő, szeretettel teljes test.

Amikor úgy döntött Isten, hogy az egyházon keresztül munkálkodik, akkor a pásztort és a laikus vezetőt saját munkatársának hívta el az evangélium szolgálatába. Jézus, a Tanítómester arra tanította a tanítványait – és arra tanít mindenkit, aki utánuk jön –, hogy nem csak az a kérdés, hogy hogyan szolgáljunk, hanem az is, hogy miért és kinek szolgálunk a gyülekezetben. Kinek? Jézusnak. Miért? Hogy új életet kínáljunk fel mindenkinek.

Jézus vezetőképző folyamatából három dolog egyértelműen kiderül: (1) a laikus vezetőt ki kell nevelni, (2) a laikus vezetőt folyamatosan fejleszteni kell, és (3) a laikus vezető fejlődése hatással van önmagára, a gyülekezetre és magára a pásztor/képző személyére is.

Jegyzetek

  1. H.B. London és Neil B. Wiseman idzéi: „Becoming Your Favorite Church” (Ventura, Calif.: Regal, 2002), 40. o.
  2. Joe Torre és Henry Dreher: „Joe Torre’s Ground Rules for Winners: 12 Keys To Managing Team Players, Tough Bosses, Setbacks, and Success” (New York: Hyperion, 1999), 11–12. o.
  3. Laurie Beth Jones idézi: „The Path” (New York: Hyperion Books, 1996), x. o.
  4. Lábjegyzet: „Calvin Coolidge”, Louis E. Boone idézi: „Quotable Business” (New York: Random House, 1992), 85. o.
  5. Paul S. Rees: „Lift Up Your Eyes — From Reporting to Interpreting” in: World Vision Magazine, 1973. november, 23. o.
  6. William Barclay: „The Mind of Paul” (New York: Harper and Brothers Publishers, 1958), 248. o.

Jézus csapatépítő stratégiájának adaptálása

Éves vezetőképző tábor

Szánj időt laikusoknak szóló, éves vezetőképző rendezvénynek a gyülekezeti naptárban. Bátoríts mindenkit a részvételre.

Tartsd napirenden a laikus vezetők kinevelését

A kifejezetten gyülekezeti tagoknak szóló havi összejövetelen szánj fél órát a laikus vezetők fejlesztésére. A gyülekezet éveken át élvezni fogja a busás hozamot.

Prédikálj a laikus vezetők fejlődéséről

A Szentírásban bőven találunk a témába vágó példákat (pl. Jézus, Mózes, Józsué, József, János, Péter, Pál).

Oszd meg a személyes bizonyságodat

Gyakran beszélj a gyülekezetnek arról, keresztyén vezetőként hogyan formál téged Isten. A kiscsoportban elmondott személyes bizonyság még hatékonyabb.

Ajándékozz könyvet

Van, aki szívesen olvas, és hasznára is válik. Olyan is van, aki soha nem olvassa el a könyvet, amit neki ajándékozol. Akkor is a könyv – akár otthon, akár az irodában – eszükbe juttatja, hogy elvárod és értékeled a vezetői fejlődést.

Tölts időt a belső körrel

A kulcsfontosságú szereplőkkel tervezz rendszeres találkozót, és beszélj nekik az ötleteidről, álmaidról, a programokról. Egy-egy közös ebéd mellett eltöltött óra tűzbe hozhat bárkit, aki ezután könnyebben támogatja az éppen napirenden lévő projektet.

Vizsgáld felül a stratégiádat

A fenti cikkben olvasd el újra az „Értékeld, hogy az emberek egyediek” című részt, amely arról szól, hogy mondjuk ki, amit ki kell mondani, tegyük meg, amit meg kell tenni, és tegyük meg, amit ki kell mondani. A vezető élen jár – különösen, ha jellemről és hitről van szó.

Vedd észre a lehetőségeket

Lásd meg és tárd fel az emberekben rejlő lehetőségeket, akár a döntéshozó csapathoz, akár a gyülekezethez tartoznak.

Képezz, mentorálj, segíts, és kérj támogatást

Alkalmanként beszélgess egyenként a döntéshozó csapat minden egyes tagjával. Mutasd be nekik, miért van szükség a laikus vezetők fejlesztésére, és mi a terved erre nézve.

A szolgálatot növekedési lehetőségként mutasd be

Ritkán beszélnünk a keresztyén szolgálat sokféle áldásáról – sok keresztyén szolgáló soha nem idézi fel, mit kap általa, milyen megelégedéssel tölti el.

Kövesd Jézus képzési modelljét

Jézus minden beszélgetést, minden eseményt a tanítványok fejlődését szem előtt tartva kamatoztatott. Azt az elvet vallotta, hogy minden helyzetből meg lehet valamit tanulni a szolgálattal kapcsolatban.

Míg másokat fejlesztesz, magad is növekedj lélekben

A tanítás, vezetés, igehirdetés a saját fejlődésedhez is hihetetlen lehetőségeket rejteget. Használd ki őket, és beszélj is róla az embereknek.

Hangsúlyozd a szinergiát és a sajátként kezelést

A szinergia azt jelenti, hogy ketten együtt többre vagyunk képesek, mint ketten külön-külön, összesen. Sajátként kezelni valamit annyit jelent, hogy addig fektetek bele időt és energiát, míg magam is érdekeltté nem válok benne.

– Neil B. Wiseman

Szerző: Neil B. Wiseman

Neil B. Wiseman író, előadó, pedagógus. A Small Church Institute alapító-igazgatója.