Interjú John Lindell-lel és John Palmerrel

Mielőtt a pásztor egész életét arra szánná, hogy mások életére is hatással legyen, először saját testi, lelki és szellemi egészségével kell törődnie. Az egészséges pásztor munkásságának ugyanis természetes következménye az egészséges gyülekezet.

Rick Knoth, az Enrichment szerkesztője John Lindell-lel, a James River Church vezető lelkészével (Springfield, Missouri, USA) és John Palmerrel, a First Assembly of God vezető lelkészével (Des Moines, Iowa, USA) beszélgetett a vezetőket és gyülekezeteiket érintő egészségügyi kérdésekről. Szívből jövő gondolataik egyszerre inspirálnak és állítanak kihívás elé mindannyiunkat, hogy saját életünkben és szolgálatunkban is nagyobb gondot fordítsunk az egészségünkre.

HATÁROZZÁTOK MEG AZ EGÉSZSÉGES PÁSZTOR ÉS AZ EGÉSZSÉGES GYÜLEKEZET FOGALMÁT! VAJON LÉTEZHET-E EGYIK A MÁSIK NÉLKÜL?

LINDELL: Hosszú távon biztosan nem. Amilyen a vezetés, olyan a gyülekezet. Ahhoz, hogy egészséges közösséget kapjunk, egészséges vezetőre van szükség, egy hiteles emberre, aki nem csak bátorítja a gyülekezetet, nem csupán elkéri a vezetést Istentől, hanem meg is éli azt, ha pedig a lelkész így tesz, vezetése által mindez a gyülekezetbe is beáramlik. Az egészséges gyülekezet eleget tesz Isten igéjéből megismert megbízásának.

PALMER: Ha egy egészséges lelkipásztor elég hosszú időn keresztül marad hivatalában, az a közösséget is egészségessé teszi. De mit értünk egészséges pásztor alatt? Olyan lelkészt, akinek szilárd a személyisége, aki nem csak azt tudja, ki ő mint pásztor, hanem azt is, ki ő magánemberként. Az egészséges pásztor folyamatosan növekszik Jézus Krisztussal való kapcsolatában.

Az egészséges pásztor tisztában van az érzéseivel, és elfogadja azokat. Nemrégiben beszéltem egy pásztorral, aki erkölcsi kudarcot vallott egy ügyben, s ez a hiba egy virágzó gyülekezet vezetésétől fosztotta meg. „Az érzelmeim bajba kevertek” – mondta. Az egészséges ember tisztában van az érzéseivel, és elfogadja azokat.

Fontos továbbá, hogy az egészséges lelkipásztor pozitívan tekint az életre és másokra, életét az Isten-család-szolgálat biblikus sorrendjének rendeli alá, és nem csak megmondja az embereknek, mit kell tenniük, hanem meg is éli elveit.

Elengedhetetlennek tartja, hogy mély, egészséges kapcsolatai legyenek. Nem lehet egészséges vezető, ha nem egészséges a házassága, ha pedig egyedülálló, akkor pedig mély, erős kapcsolatokra kell törekednie. Az egészséges pásztor őszintén szereti Istent és embertársait.

Végül pedig, az egészséges vezetőnek van magánélete, de titkos élete nincs. Mindannyiunknak kellenek privát pillanatok, időnként el kell vonulnunk. Kell egy hely, ahol önmagunk lehetünk és senkihez sem kell szólnunk. Kell idő a nyugalomra, a pihenésre, a családunkkal és egyedül is.

JÉZUS KÖVETÉSE NEM AZONOS AZZAL, HOGY KISZOLGÁLJUK A HELYI GYÜLEKEZET IGÉNYEIT. HOGYAN EGYEZTETITEK ÖSSZE EZT A KETTŐT ÉLETETEKBEN ÉS SZOLGÁLATOTOKBAN?

LINDELL: Úgy, hogy gondot fordítok az Úrral való kapcsolatomra, és alázatosságra törekszem vele szemben. Az Úrral járni azt jelenti, hogy érzékeny vagyok az Ő jelenlétére és munkájára az életemben. Oda kell figyelnem arra is, hogy életem minden területén Isten álljon az első helyen, és ne a gyülekezetnek vagy bárki másnak akarjak szolgálni (magamat is beleértve). Először az Urat kell szolgálnunk, hogy minden, amit teszünk, szolgálatból fakadjon, ne abból, amit mi szükségesnek látunk.

Előfordul, hogy csak arra figyelünk, amit szükségesnek látunk, nem arra, hogy az Úr akaratát kövessük. Ha szívünk Istenre figyel, akkor ő munkálkodik majd rajtunk keresztül mindabban, ami figyelmünket követeli, ő majd megsokszorozza hatékonyságunkat. Sok pásztor pont itt vét hibát: túl sok időt töltenek azzal, hogy próbálnak hatékony vezetőkké válni, miközben a probléma kulcsa éppen az, hogy mennyire egyezik a szívünk Isten akaratával. Ha ez a kérdés élvez elsőbbséget, az Úr kipótolja hiányosságainkat. Persze, van helye az önművelésnek, de néha sajnos felborul a fontossági sorrend.

PALMER: Pál apostol is ír arról, hogyan lehet Istent és a gyülekezetet is szolgálni. A Galata 1:10-ben ezt olvassuk: „Most tehát az embereket akarom meggyőzni vagy Istent? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.” Nagyon erős szavak! Bármit is teszek, azért tegyem, mert Istennek akarok tetszeni. Megtörténhet persze, hogy ez másoknak is tetszésére válik. Például örömöt szerezhetek valakinek azzal, ha meglátogatom a családját a kórházban, de mindezt az Úr iránti engedelmességből teszem, az Ő tetszését keresem, nem a családtagét. Nagyon más motiváció!

A Kolossé 3:17,23-ban ezt mondja Pál: „Amit pedig szóltok vagy tesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala… „Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek.” Sose tekintsünk magunkra alkalmazottként, mi elhívottak vagyunk, Isten elhívott szolgái. Ha Isten tetszésére akarunk élni – és sikerül is –, azzal egyszersmind a többség elvárásának is meg fogunk felelni.

Személyes missziós hitvallásom éppen ezért az, „követni és ismerni Krisztust, s az Ő tetszése szerint élni”. Most már ez a szenvedélyem, ez a szolgálatom. Ha azt kérdezi valaki, hogyan imádkozhatna értem, csak ennyit kérek: „Imádkozz, hogy a szolgálatom és életem elnyerje Isten tetszését.” Ha ez sikerül, akkor nagy valószínűséggel a diakónusoknak és a gyülekezetnek is tetszeni fog.

SZOLGÁLATUNK FOLYAMATOS ELVÁRÁSOKAT TÁMASZT, DE A SZELLEMI NÖVEKEDÉSRE IS SZÜKSÉGÜNK VAN. TI HOGYAN TEREMTETEK EGYENSÚLYT A KETTŐ KÖZÖTT?

PALMER: A szolgálat kapcsán felmerülő igények nem csak szellemi életünkre nézve jelentenek fenyegetést, de érzelmeink és kapcsolataink egészségére is. H. B. London Pastors at Risk („Pásztorok veszélyben”) című könyvében így ír egy névtelen lelkészről: „Nagyrészt az elvárások áldozata vagyok, önmagam és mások elvárásainak áldozata. Kegyelemről tanítunk, szolgálati feladatainkkal kapcsolatban sokszor mégsem gyakoroljuk, és inkább igyekszünk embereknek tetszeni, mint nyugalmat találni abban, hogy Isten úgy akar bennünket használni, ahogy vagyunk. Kegyelemről prédikálunk, de a cselekedetek teológiáját gyakoroljuk.”

Csak akkor tudok egyensúlyt teremteni  a szolgálati teendők és a szellemi növekedés között, ha előbb gondoskodom arról, hogy minden nap találkozzam az Úr Jézussal. A Márk 1:35-ben ezt olvassuk: „Nagyon korán, amikor még sötét volt, felkelt, és félrevonult egy lakatlan helyre, és ott imádkozott.” Vigyázzunk, hogy minden nap töltsünk időt vele!

A másik fontos dolog számomra, hogy elszámoltatható legyek a napi igetanulmányozás terén is. Ebben segít egy testvérem, akivel felelősséget vállaltunk egymásért, de végső soron magam felé tartozom számadással ezen a területen is. Így próbálok egyensúlyt tartani a gyülekezeti teendők és a folyamatos spirituális fejlődés között.

Néha olyan is előfordul, hogy a reggeli csendességem közepette az Úr arra kér, töltsem az egész napot imádkozással. Még ha nem is ezt terveztem, ilyenkor szólok a titkárnőmnek, és arra kérem, mondjon le vagy halasszon el minden aznapra tervezett időpontot és találkozót, mert szent meggyőződésem, hogy Isten imára hív engem. Azzal, hogy ezekben a helyzetekben a Szent Szellemre hallgatok, az Úr Jézussal való kapcsolatomat erősítem meg és helyezem a szolgálattal kapcsolatos elvárások elé.

Ajánlom ezzel kapcsolatban Charles Hummel Tyranny of the Urgent („A sürgetés zsarnoksága”) című könyvét. Időről időre újra elolvasom. Tőle ered a népszerű mondás, miszerint „a legnagyobb veszély abban rejlik, ha hagyjuk, hogy a sürgős dolgok kiszorítsák a fontos dolgokat”.

LINDELL: Andrew Murray mondja: „A sietség az imádság ellensége”. A sok időigényes feladat könnyedén kitölti az egész napot. Rengeteg olyan kérés és látszólagos vészhelyzet akad, melyekről azt gondoljuk, azonnali figyelmet érdemelnek. A lényeg, hogy minden nap időt töltsünk az Úrral.

Sok pásztor beleesik abba a hibába, hogy napirendjében szusszanásnyi idő sem marad, ha pedig képtelenek vagyunk alkalmazkodni, amikor valami megzavarja azt, akkor a feszültség egyre csak nő, és zaklatottá, kapkodóvá, rohanóvá válunk. Ha ez huzamosabb ideig így marad, a zsúfolt napirend egyre terhesebbé válik számunkra.

Hagyjunk mozgásteret az életünkben Istennek is! Tavaly megtanultam, hogyan engedjek teret az előre be nem tervezett, váratlan eseményeknek. A beépített mozgástérnek köszönhetően most már átlátom, milyen feladatok várnak rám, és hogy miként osszam be aznap az időmet, így sokkal hatékonyabban dolgozom azon, amire rászánom az időt. Korábban sokszor éreztem úgy, hogy sokkal több feladat áll előttem, mint amennyit valaha elvégezhetnék, és szinte összeroppantam a súlya alatt, szinte az életet is kiszívta belőlem, de többé már nem.

HOGYAN KAPHATUNK KÉPET SAJÁT SZELLEMI EGÉSZSÉGÜNKRŐL? MILYEN SZELLEMI JELZŐOSZLOPOKAT ÁLLÍTOTTATOK, AMELYEK SEGÍTENEK A HELYES ÚTON TARTANI ÉLETETEKET?

PALMER: Hét kérdésen tudom lemérni, milyen szellemi állapotban vagyok: Őszinte vagyok Istennel és magammal? Szeretem Isten igéjét? Kitartóan imádkozom? Keresem az alkalmat, hogy Jézus szeretetét másokkal is megosszam? Gyűlölöm a bűnt? Vajon engedelmeskedem a legnagyobb parancsolatnak, azaz szeretem-e Istent teljes szívemből, teljes lelkemből és teljes elmémből? Várom Krisztus visszajövetelét? A gyülekezetemet is arra bátorítom, hogy tegyék fel maguknak ezeket a kérdéseket.

LINDELL: Ez egy rendkívül személyes kérdés, és a válasz nagyban függ az ember élethelyzetétől, és bizonyos mértékig a személyiségétől és lelki alkatától is. Nálam ez jónéhány összetevőtől függ. Nem vagyok az a típus, aki képes hosszútávra előre tervezni. Amikor a hetemet értékelem, azt kérdezem, vajon sikerült-e minőségi és mennyiségi időt töltenem Istennel. Vágyom-e eléggé Isten dolgaira?

Másodszor, képes vagyok-e lecsendesíteni szívemet Isten előtt? Azt vettem észre, hogy néhány napig képes vagyok időt szánni Istenre, imádkozni és Igét olvasni, de aztán a szívem megtelik mindenfélével, s nem tudok elcsendesülni az Ő jelenlétében. Amikor meglátom a jeleit ennek, akkor külön is időt kell szánnom, hogy böjtöljek és Istent keressem, hogy helyreállítsa hatékonyságomat.

HOGYAN KEREKEDTEK FELÜL A MINDENNAPI STRESSZHELYZETEKEN?

LINDELL: Sokkal kevésbé vagyok feszült, ha imádkozom, illetve a testmozgástól is jobban érzem magam. Továbbá mindenkinek szüksége van legalább egy napra a héten, amikor mentesül a szolgálattól, az elvárásoktól, akár vezető, akár munkatárs. Ezt a napot remélhetőleg a családdal tölti, és ápolhatja életadó kapcsolatait. Vannak emberek, akikből természetüknél fogva csak úgy sugárzik az élet. Ha együtt vagyunk, együtt nevetünk, ha szórakozunk és kapcsolatainkat építjük, az mind hatékonyan oldja a stresszt.

PALMER: Válaszomban szeretném másik oldalról megközelíteni ezt a kérdést: valamennyi stressz és nyomás mindenképp kell az élethez, hiszen pozitív hatásuk is lehet. Természetesen nem élhetünk folyamatosan súlyos terhelés alatt, a nyomás és a stressz mégis sok szempontból hasznos. A szénből is gyémánt lesz, ha túléli a nyomást. Stressztűrő képességünk hosszú távon is nagyban meghatározza hatékonyságunkat, hiszen sosem mentesülünk teljesen a stressztől. Én ezért úgy fogalmaznék, hogy kezelni kell a stresszt, nem megszabadulni tőle vagy feloldani azt.

Ha fáradt vagyok, sokkal nehezebben viselem a feszültséget, az sem hátrány tehát, ha korán lefekszem, és kialszom magam. Ugyanígy segíthet az olvasás is, a kikapcsolódás és testmozgás mellett. Ilyenkor nem feltétlenül nehéz olvasmányokat vagy teológiát választok, elég, ha átlapozom az újságot, az is megnyugtat. Néha jól jön az is, ha több napra kilépek a mókuskerékből, ami részmunkaidős pásztorok számára talán nem olyan egyszerű, de időnként akár másfél-két napra is szükségem van, hogy elvonulhassak. Ez nyilván nem minden héten van így, de néha kicsit ki kell fújni magamat. Pihenek, elvonulok, lógatom a lábam, esetleg a gyerekekkel elmegyünk horgászni.

VOLT MÁR OLYAN IDŐSZAK AZ ÉLETETEKBEN, AMIKOR AKÁR SZELLEMILEG, AKÁR ÉRZELMILEG VAGY FIZIKAILAG NEM ÉREZTÉTEK MAGATOKAT EGÉSZSÉGESNEK? ESETLEG A HÁZASSÁGOTOKKAL VAGY A CSALÁDOTOKKAL KAPCSOLATBAN? MI SEGÍTETT EBBŐL HELYREÁLLNI?

PALMER: Igen. Emlékszem az Ohio-beli Athensben töltött időkre, amelyeket nagyon nehezen éltem meg, érzelmileg teljesen szétestem. Sosem felejtem el azt a szombatot, amikor az irodámban ülve majdnem nyolc órán keresztül csak sírtam. Nem voltam képes megírni egy épkézláb tanítást, sem imádkozni. Feltettem valamilyen dicsőítőzenét, és csak sírtam. Még öngyilkos gondolataim is támadtak. Nem jutottam odáig, hogy a halálomat tervezgessem, de pusztító gondolatok dübörögtek az agyamban. Egyértelműen ez volt a mélypont.

Elmentem tehát egy pásztor-társamhoz, és beszéltem egy keresztyén tanácsadóval, aki segített a helyreállás folyamatában. Több időt töltöttem Istennel. Az életemnek abban az időszakában rettenetes bizalomhiánnyal küzdöttem, nem csak önmagammal, hanem Istennel kapcsolatban is. Majdnem kiléptem a szolgálatból. A gyógyulás folyamatában közrejátszott, hogy mindezt megosztottam a feleségemmel, együtt imádkoztunk, próbáltam mindennel megfontoltan haladni, és elkerülni minden meggondolatlanságot. Egyik napról a másikra éltem. Nem tudnám megmondani, pontosan mikor jöttem ki abból a mélységből, időbe telt.

Körülbelül négy évvel ezelőtt vettem észre, hogy rendkívül egészségtelenné kezd válni a munkamenetem. Túl sokat vállaltam. Nem voltam hatékony. Újra kellett gondolnom a dolgokat, és fontossági sorrendet kellett felállítanom közöttük. Átbeszéltem ezeket a feleségemmel, és sok mindent eltávolítottam az életemből. Felkerestem a segítő-csapatomat és így szóltam hozzájuk: „Segítsetek. Nem tudom jól végezni a dolgomat.” A feszültség kezdett vészesen kihatni az érzelmi életemre is. Kezdtem depresszióssá válni. Nem volt örömöm az Úrban. Ahogy megtettem a kezdőlépéseket – átgondoltam és rendszereztem a feladataim –, újra kezelhetővé vált a helyzet. Még mindig nem sikerül minden munkámat elvégezni, és az asztalomon még mindig nagyobb a halom, mint amivel meg tudnék küzdeni, de sokkal jobban kezelem a szolgálatomat.

LINDELL: Azt hiszem, megértem, min ment át John Athensben. Amikor a kansasi Overland Parkban vezettem egy missziói gyülekezetet, egy ponton rájöttünk, hogy mindent megtettünk már, amit tudtunk, és mégsem működik a dolog. Hatalmas kudarcnak éreztem, ott akartam hagyni a szolgálatot, ami már önmagában is egészségtelen. Amikor rosszul megy a szolgálat, az ellenség megragadja az alkalmat, hogy ránk sózzon egyet. Isten azonban ezeken a nehéz időkön is keresztülvitt.

A másik mélypontot akkor éltem át, amikor nemrégiben építkezett a gyülekezet, ami rengeteg kihívással járt. Ha mindez nem lett volna elég stresszes, több jelentős pozícióban is épp akkor állt be személyi változás, így még több feladat hárult rám. Meg kellett találnom a megfelelő embereket, beszervezni, betanítani és végigvezetni őket az átállás folyamatán. Nagyon nehéz időszak volt ez az életemben.

A gyülekezetben minden remekül ment, de személy szerint úgy éreztem, mintha egyre sebesebben száguldanék lefelé egy szánon, mely a lejtő végén biztosan összetörik majd. Próbáltam kitalálni, hogyan szállhatnék le a szánról, mielőtt összetöröm magam. Feleségemmel átbeszéltük a dolgokat, és arra jutottunk, ez nem lehet Isten terve.

Először is, nem számít, ha szakmailag minden sikeresen halad, én nem akarok folyamatosan ilyen súlyos feszültségben élni. Fel kellett ismernem, hogy kifogytak a szellemi tartalékaim is: kiégtem, túlterheltnek éreztem magam. Érzéketlen, dermedt állapotba kerültem, képtelen voltam megfelelően reagálni a helyzetekre. Tudtam, hogy bajban vagyok, amikor ugyan láttam, hogy Isten dolgozik a gyülekezetben, de annyira fáradt voltam, hogy már nem is érdekelt. Elkövettem azt a hibát, hogy néhány hónapig csak ültem, és vártam, hogy túl legyek ezen az állapoton. Azt hittem, csak két hét szabadság kell, de az efféle hosszútávú feszültség nem oldódik fel két hét nyaralástól. Az utazás egy bizonyos pontig feltöltheti készleteinket, de nem óv meg attól, hogy ismét kimerüljenek, ha nincsenek tartalékaink.

Hála Istennek, addigra már kialakultak a kapcsolataim. A kapcsolatok életbevágóan fontosak: ha nem építjük őket a nehéz időszakok előtt, már nem lesz erőnk és képességünk ezt megtenni akkor, amikor a leginkább szükségünk lenne rájuk. A „hívő barátaim” jól ismertek, megértettek, és szerettek engem. Bölcsességüknek köszönhetően bátran állhattam eléjük azzal, hogy „ez van, itt tartok most”, tudtam, nem fognak csődtömegnek tartani. Párbeszédet folytattam velük, és kialakítottam egy tervet, így bizakodva várhattam a változást.

Beavattam a körülöttem élőket is, hogy miben változtatok a munkamenetemen és miért. Többektől is segítséget kértem, hogy tartani tudjam magam a tervhez. Felismertem, hogy a terv részeként az Úrral is több időt kell majd töltenem.

Sokszor azt várjuk Istentől, hogy csodás módon és azonnal szabadítson ki bennünket szorult helyzetünkből, Isten azonban fegyelmezni akar minket, nem büntetésként, hanem hogy neveljen és erősebbé tegyen. Ezen az úton járok hónapok óta, és csodálatos tapasztalat. Hosszú hetekbe és hónapokba telt, de úgy néz ki, valahogy mégis sikerül kivergődnöm ebből a különösen embert próbáló és stresszes időszakból.

SOK SZOLGÁLÓNAK GONDOT OKOZ A GYÜLEKEZET ELÉ HELYEZNI HÁZASSÁGUKAT ÉS CSALÁDJUKAT. ELŐSZÖR IS, MIT TANÁCSOLNÁTOK EGY ILYEN HELYZETBEN LÉVŐ SZOLGÁLATTEVŐNEK? MÁSODSZOR, HOGYAN ÜGYELTEK HÁZASSÁGOTOK ÉS CSALÁDI ÉLETETEK EGÉSZSÉGÉRE?

PALMER: Ha nem állítunk fel fontossági sorrendet az életünk különböző területei között, Isten sokszor tragikus eseményeken keresztül segít megtenni ezt. Az én felelősségem – nem a diakónusok vagy a feleségem felelőssége –, hogy a családomat és magánéletemet érintő kérdéseket előtérbe helyezzem.

Néhány gyakorlati lépés sokat segített az otthoni helyzeten, például nem csak a gyülekezetben töltjük az időt, és gyermekeinket a közösség elé helyezzük. Nem egyszer előfordult, hogy amikor már haza kellett volna mennem, hogy a gyermekeimmel legyek, közbejött valami, s én hazatelefonáltam: „Nem tudok még hazamenni. Ezzel és ezzel kell találkoznom.” Sok esetben rosszul döntöttem. Persze, előfordulnak vészhelyzetek, ezt a gyermekeim is megértik, de nagyon fontos, hogy irántuk is ilyen elkötelezett legyek.

Emlékszem, egyszer egy családi nyaralást terveztünk épp, amikor egy pár megkért, hogy adjam össze őket. Amikor a naptáramra néztem, annyit mondtam, hogy aznap már foglalt vagyok.

Azt kérdezték:

– Mi dolgod van aznap?
– Elígérkeztem a családomnak – válaszoltam.
– Nem tudod elhalasztani? – kérdezték.
– De, el tudnám, de nem fogom. A feleségemnek nincs másik férje és a gyerekeimnek sincs másik apjuk. Muszáj betartanom, amit ígértem nekik – válaszoltam.

Szolgálatom elején rendkívül nehéz volt ilyen biztosnak lennem ezekben a dolgokban. Úgy éreztem, egyfolytában elérhetőnek kell lennem, ha bárkinek bármiben szüksége van rám.

Körülbelül egy évvel ezelőtt a feleségem felhívott délután ötkor, és ezt mondta:

– John, bébiszittert fogadtam Bethany mellé ma estére. Muszáj együtt lennünk egy kicsit.

Ránéztem a naptáramra, és ezt mondtam:

– Ma este presbiteri gyűlés lesz, de mindjárt visszahívlak.

Felhívtam a gondnokot, és ezt mondtam neki:

– Ma este muszáj a feleségemmel lennem. Tudja, hogy presbiteri gyűlés lesz, de azt mondta, együtt kell ma töltenünk az estét. Az elmúlt húsz éves szolgálatom alatt egyszer sem csinált ilyet. Törölhetjük, vagy elhalaszthatjuk az ülést, esetleg találkozhattok nélkülem.

– Rendben, mi lenne, ha nélküled csinálnánk? – válaszolta.

Így tehát aznap este elmentem a feleségemmel vacsorázni. Alig egy mérföldre voltunk a gyülekezettől, ahol épp folyt a gyűlés. Nem minden pásztor képes ezt megtenni. Amilyen bizonytalan időnként a gyülekezet, néha bizonyára  bölcsebb, ha a lelkész inkább elhalasztja a gyűlést. A példa célja, hogy bemutassam, oda kell figyelnünk a családunkra. Ha ott vagyunk mellettük, amikor igazán szükségük van ránk, nem veszik zokon, amikor valóban távol kell lennünk tőlük.

LINDELL: Én abban egyeztem meg a gyerekeimmel, hogy elmegyek a meccseikre, ők pedig eljönnek meghallgatni, ha prédikálok, oda-vissza működik. A családom tisztában van vele, hogy néha áldozatot kell hozni mindkét irányban. Néha a családnak van rám szüksége, néha a közösségnek. A gyülekezetnek meg kell tanulnia, hogy a lelkésznek nem kell mindig mindenhol ott lennie. Ez egy téves gondolat.

A feleségem így fogalmazta ezt meg: „Olyan kihívás ez számodra, amelytől sosem menekülhetsz, mindig érzed majd a feszültséget, hogy a gyülekezetben vagy a családoddal legyél-e. Sokan ott hibáznak, hogy nem használják ki, ha idejük adódik valamire.”

Sokat segít például, ha otthon kikapcsoljuk a TV-t, és helyette a gyerekeinkkel foglalkozunk. Nálunk a gyerekek szeretnek a nappaliban lebzselni és beszélgetni velünk. (Gyermekeink 14, 15, illetve 16 évesek.) A múlt éjjel például este fél tíztől tizenegyig mind együtt voltunk. A gyermekeim és a feleségem többek között ezekből az alkalmakból érzik, hogy nekem ők a legfontosabbak.

HOGYAN ŐRIZHETIK MEG A PÁSZTOROK FEDDHETETLENSÉGÜKET SZEXUÁLIS TÉREN?

LINDELL: Fontos, hogy naponta időt töltsünk az Úrral, imádkozzunk, olvassuk az igét! Továbbá szükségünk van olyan emberekre magunk körül, akik előtt teljesen átláthatók vagyunk. Napi csendességet tartok, és vannak, akik számon kérnek, akik nem félnek akár kínos kérdéseket is feltenni. Nem zavarja őket a vezető beosztásom. Nem csupán pásztorként látnak, és nyitva tartják a szemüket.

PALMER: A Jób 31:1-ben ezt olvassuk: „Szövetséget kötöttem a szememmel, hogy ne tekintsen a szüzekre.” A 101. zsoltár 3. verse így szól: „Nem vetem a tekintetemet haszontalan dolgokra.” Nagyon fontos, hogy felismerjük, milyen súlyos dolog a szexuális bűn. Be kell ismernünk, hogy sem pásztori pozíciónk, sem karizmánk, sem tálentumaink nem írják felül a szexuális bűnök okozta pusztítást, sem saját lelki életünkben, sem másokéban. Muszáj őrködnünk a gondolataink felett, és idejében foglyul ejteni őket. Kerülnünk kell a paráznaságot.

A csata egyértelműen két fronton zajlik: egyrészt szellemi fronton, a szellemi valóságban folyik, másrészt a fizikai síkon, amelyet akaratunk és fegyelmünk által vívunk meg. Be kell hunynunk szemünket az érzéki dolgokra, és tilos az elménket fantáziákkal táplálni. Így kerüljük el a paráznaságot, bár ez nem mindig egyszerű.

RICK WARREN SZERINT AZ EGÉSZSÉGES GYÜLEKEZETET NÉGY DOLOG JELLEMZI: HOSSZÚTÁVÚ LELKÉSZI SZOLGÁLAT, EGYÉRTELMŰ CÉL, ERŐS SZERVEZET ÉS VILÁGOS IRÁNY. MIT GONDOLTOK ERRŐL?

PALMER: Én személy szerint nem tartom ennyire szükségesnek az egészséges gyülekezet létrehozásához az erős szervezeti felépítést, mint Rick Warren, de a másik három kitétellel egyetértek, és több hasonlót is felfedeztem.

Az egészséges gyülekezetnek tiszta, Krisztus-központú küldetése, avagy látása van, amely az Úr egyértelmű céljához kötődik: megkeresni az elveszettet. Lehet, hogy egy gyülekezet növekszik, de ha nem éri el az elveszetteket, akkor nem feltétlenül tekinthető egészségesnek. Az egészséges gyülekezet tanítványozza a megváltottakat, és mozgósítja a laikus hívőket, hogy hatékonyan végezzék szolgálatukat és adják életüket másokért. Gyülekezeteink hatékonysága inkább mérhető abban, hogy a hívek hogyan szolgálnak a mindennapokban, környezetükben, munkahelyükön, mint abban, hogy hányan jönnek el az istentiszteletre. Az egészséges gyülekezet szellemileg megújult, ami az imaéletükből derül ki, a tagok közti szeretetkapcsolat pedig a növekvő közösségi érzetet bizonyítja. És végül, az egészséges gyülekezetben egység uralkodik.

LINDELL: A legfontosabb az egység és az imaélet. Ha nincs egység, más sem nagyon lesz. Amikor pedig a célok meghatározásáról beszélünk, fontos, hogy azok ne csak tiszták legyenek, hanem biblikusak is.

Egyetlen jellemzőt szeretnék még hozzátenni a felsoroltakhoz, ez pedig az Úrban való bizalom és nyitottság, szemben az emberi eszközökbe vetett bizalommal. Nagyon könnyű a gyülekezetnövekedést formulákkal vagy marketingfogásokkal leírni. Tömegeket csődíthetünk, csoportokat szervezhetünk, de vajon tényleg Isten királyságát építjük ezzel? Eredményeket és számokat akarunk, ami azért veszélyes, mert lehet, hogy nagy a tömeg, de a tömeg még nem feltétlenül gyülekezet. Szellemben kezdünk neki a munkának, és csakis a Szent Szellemben megmaradva végezhetjük el, amit Isten ránk bízott.

ÖNFEGYELEM NÉLKÜL NINCS EGÉSZSÉGES PÁSZTOR. MIT MONDANÁTOK EGY FEGYELMEZETLEN PÁSZTORNAK, MILYEN LÉPÉSEKET TEHET A VÁLTOZÁS ÉRDEKÉBEN?

LINDELL: Ha az életünk bármely területéről hiányzik a fegyelem, az minden más területre kihat. Nem darabolhatjuk fel az életet, mondván, csak egy adott területen vagyunk fegyelmezetlenek. Ha fegyelmezetlenül étkezünk, az bizony az életünket szellemileg és mentálisan is érinteni fogja. Bármely területen jelentkezik a fegyelem hiánya, hátráltatni fogja a szellemileg fegyelmezett élet kialakulását. Ha észreveszem, hogy adott területen fegyelmezetlen vagyok, egyből el kell ismernem, és engednem kell, hogy valaki rendszeresen számon kérjen ezzel kapcsolatban. Nem elég rosszul érezni magunkat miatta, meg is kell tervezni, hogyan orvosoljuk a problémát. Pál is azt tanácsolta Timóteusnak, hogy kövesse őt, ahogy ő Krisztust követi.

PALMER: Itt idézném Pál szavait, amit az 1 Korinthus 9:24-ben mond: „Úgy fussatok, hogy elnyerjétek [a versenydíjat].” Arra bátorítom azokat, akik növekedni akarnak a fegyelemben, hogy úgy tekintsenek magukra, mint hivatásos sportolókra. Pál azt mondja, hogy mindenki, aki versenybe száll, mindenben önmegtartóztató (25. vers). Ha fegyelmezett életet szeretnék élni, úgy kell magamra tekintenem, mint egy világszínvonalú versenyzőre, aki nem ehet meg bármit, amit akar, és nem csak akkor edz, amikor kedve tartja, hanem szigorú rendet követ, sőt, sok sportolónak edzője is van.

A 27. versben Pál azt mondja, „megsanyargatom a testemet”. Ez nem épp bátorító, de ha fegyelmezett életre vágyunk, azt bizony csak fájdalom árán érhetjük el.

Pál arról is beszél, hogy szemét végig a célra függeszti, és nem a levegőbe öklöz, nehogy kizárják a versenyből, hiszen szeretné elnyerni a díjat. A Filippi 3:14-ben úgy fogalmaz, hogy Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalomért fut. Nekünk is ezen a célon kell tartanunk szemünket.

MILYEN ZÁRÓ GONDOLATOKAT FOGALMAZNÁTOK MEG AZOKNAK A SZOLGÁLATTEVŐKNEK, AKIK VALAMILYEN EGÉSZSÉGÜGYI GONDDAL KÜZDENEK MAGÁNÉLETÜKBEN, SZOLGÁLATUKBAN, VAGY GYÜLEKEZETÜKBEN?

PALMER: Először is, ne felejtsék el, hogy mi az Ő sebei által gyógyultunk meg. Ez nem csak fizikai, hanem szellemi, érzelmi és mentális egészségünkre is igaz. Jézus a mi Gyógyítónk.

Másodszor, Isten gyakorta használja a hozzánk közel állókat a gyógyulás folyamatában. Jonathan fiamnak egyszer szálka ment az ujjába. Édesanyja lefertőtlenített egy tűt, és megpróbálta kiszedni vele a szálkát. A fiunk erre sírva fakadt, és annyira ficánkolt, hogy az anyukája képtelen volt segíteni. Ekkor ölembe vettem Jonathant, szorosan a karjaimba zártam, és körülbelül öt másodpercig erősen tartottam az ujját, míg anyukája kiszedte a szálkát. Mikor Jonathan észrevette, hogy megszabadult tőle, kipattant az ölemből és visszament játszani. Négy órával később odajött hozzám, arcán széles vigyorral, és ezt mondta: „Apu, az ujjam már sokkal jobban van. Isten meggyógyította, és te meg anyu segítettetek neki ebben.” Sosem felejtem el, hiszen jól példázza, hogy bár Isten adja a gyógyulást, mégis embereket használ fel, akik bátorítanak és segítenek minket. Időnként tulajdonképpen ingerelnek bennünket, de ezeken a folyamatokon keresztül maga Isten gyógyít. Nincs olyan helyzet az életben, amelyben Isten ne tudna gyógyítani, ha alávetjük magunkat az uralmának, és szerető, elszámoltatható kapcsolatot ápolunk vele.

LINDELL: Isten folyamatosan formál bennünket, mert még nem készült el, és miközben az Urat szemléljük, dicsőségről dicsőségre formálódunk át. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, de még ez sem tesz bennünket tökéletessé. Isten az erőtleneket és a bolondokat választotta ki, hogy megszégyenítse az erőseket és a bölcseket. Az ellenség szívesen emlékeztet hiányosságainkra, szívesen érezteti, hogy hiányosságaink alkalmatlanná tesznek. Ezzel nem azokat kívánom igazolni, akik nem akarnak kilépni beteg állapotukból, nem mondom, hogy egészségesek, ugyanakkor igaz, hogy még akkor is távol leszünk a tökéletestől, ha minden tőlünk telhetőt megtettünk. Hála Istennek, olyan Urunk van, aki gyenge és törékeny erőfeszítéseinken keresztül is képes munkálkodni és megtölteni azokat erejével. Ráadásul kincsünk cserépedényekben van. Mi vagyok? Pál azt mondja, ő csak egy cserépedény, amelybe kincset rejtettek. Úgyhogy ha nem ott tartunk, ahol szeretnénk vagy ahol kellene, csak tekintsünk fel az Úrra! Ő megsegít bennünket alkalmatlanságunk idején. Erőtlen pillanatainkban köszönöm igazán, hogy erős Istenünk van.

Szerző: Tárház

Amerikai pünkösdi cikkek magyar nyelvű kiadása. Megjelenik évente háromszor