Fontos, hogy Isten és emberek iránti szeretetünk, mely gyülekezetünkben megnyilvánul, a körülöttünk élőket is elérje, hozzájuk is kapcsolódjon.

– Hányan járnak a gyülekezetedbe?

Bevallom, bosszant a kérdés. Hogy kifejezzem nemtetszésemet, diplomatikusan mindig ezt felelem:

– Attól függ, melyik nap!…

Lehet, hogy nem is azt számoljuk, amit kellene, és ez eltorzítja azt is, mit tekintünk sikeres szolgálatnak. Mindenkit az érdekel, hányan vettek részt a vasárnapi istentiszteleten, de arra senki nem kérdez rá, hány magot vetettünk el a héten. A vasárnapi részvételből nem derül ki, hány ember felé szolgáltunk a héten, nem tükrözi, hányan térnek meg Krisztushoz jövőre. Pál azt mondja, az egyik ültet, a másik öntöz, de Isten adja a növekedést (1Korinthus 3:6). Valaki ezt így fogalmazta meg: bárki megmondja, hány mag van egy almában, de azt csak Isten tudja, hány alma van egy magban.

Máshogy kell gondolkodnunk a gyülekezetről. Istennel való kapcsolatunk nem pusztán személyes vagy magánügy, gyülekezetünkben és lakókörnyezetünkben is gyümölcsöt kell teremnie. Fontos, hogy Isten és emberek iránti szeretetünk, mely megnyilvánul a gyülekezetben, a körülöttünk élőket is elérje, hozzájuk is kapcsolódjon. Csak úgy tudjuk Jézushoz vezetni az embereket, ha előtte szoros, bensőséges kapcsolatot alakítunk ki velük.

Magvető módjára kell gondolkodnunk. Ha magot vetünk, ki kell mennünk a magtárból a földekre. Magvetőhöz illő látással kell a jövőre tekintenünk, ha minőségi kapcsolatokat akarunk ápolni környezetünkben.

A magvetés-aratás analógiájában lakókörnyezetünk a magvetés helye. Több szempontból is fontos, hogy a lelkészek jó kapcsolatokat építsenek a körülöttük élőkkel. Először is, kapcsolataink minősége megmutatja, mennyire vagyunk alkalmasak a szolgálatra. Másodszor, környezetünkön mérhetjük le, mennyire engedelmeskedünk a második parancsolatnak. Harmadszor, ez az a hely, ahol a társadalmi életünk mindennapi kérdései előkerülnek. Végül, ha képesek vagyunk egészséges kapcsolatok építésére, több emberre számíthatunk vasárnapi istentiszteleteinken. Gondoljuk át ezt a négy dolgot!

Kapcsolatok: alkalmasságunk fokmérői

Pál a következőket írja Timóteusnak a jó vezető tulajdonságairól: „Szükséges, hogy a kívülállóknak is jó véleményük legyen róla, nehogy gyalázatba és az ördög csapdájába essék.” (1Timóteus 3:7)

A jó hírnév nem egyenlő azzal, hogy valakinek nem rossz a híre. Megeshet, hogy csak azért nincs rossz hírünk, mert nem teszünk semmit. Ahhoz, hogy valakiről jó véleménnyel legyen a környezete, szükséges, hogy jól tudjon bánni a kívülállókkal. Pál rengeteg ellenséget szerzett magának azzal, hogy nyíltan hirdette az evangéliumot, de olyan is történt, hogy „külsős” barátai segítették ki a bajból (Cselekedetek 19:31). Több esetben köszönhette életét kívülállóknak.

Pál megértette, miért fontos, hogy a körülöttünk élők között is legyenek barátaink, és Timóteust is arra ösztönözte, hogy a jó hírnevet is állítsa feltételként a szolgálatra jelentkezők elé. Sokat elárul például, mit felel valaki erre: „Ha nehézségem támadna, ki lenne az a lakókörnyezetemben aki segít, pusztán azért, mert kedvel?”

Hát nem ironikus? Az a feladatunk, hogy bemutassuk Jézust az embereknek, hogy üdvözülhessenek. Jézus az örökkévalóságban a mi szolgálatunkon keresztül menti meg őket, de ők még itt a földön megmenthetnek bennünket szaktudásukon, ismeretükön, vagy bölcsességükön keresztül, ehhez azonban szoros kapcsolatokat kell kialakítanunk a kívülállókkal.

Szomszédaink szeretete

A környezetünkhöz fűző kapcsolatok másik köre akkor fejlődik, ha beteljesítjük a második nagy parancsolatot: ha úgy szeretjük a felebarátunkat, mint önmagunkat (Máté 22:34–40). Ha szeretjük őket, akkor mély, hosszan tartó kapcsolatokat építünk. Ha segítünk a bajbajutottakon, sosem felejtik el. Az irgalmas samaritánust valószínűleg mély és tartós barátság kötötte egy sebhelyes szomszédjához.

Az elmúlt évtizedben hatalmas növekedésnek indult a gyülekezetek által végzett szeretetszolgálat. Ennek a mozgalomnak tagja a mi gyülekezetünk is.

Két héttel ezelőtt levelet kaptam egy igen kétségbeesett hölgytől. Lerobbant az autója, és nem volt pénze sem megjavíttatni, sem újat venni, viszont autó híján nem tudott munkába járni. Bár egy másik gyülekezet tagja volt, mégis nekem írt, mert tudta, hogy autószerelői szolgálatot is végzünk. Négy autószerelő is jár gyülekezetünkbe, és bevétellel arányos díjat kérünk azoktól, akiknek nem telne rá, hogy máshol javíttassák autójukat. Végül nem javítottuk meg a hölgy autóját, inkább eladtunk neki egyet igen jó állapotban, részletre. Mint a samaritánus, aki bekötötte az út szélén fekvő sebeit, mi autós sérüléseit kötöttük be, és útjára bocsátottuk. Az eset folytán az egész családdal jó kapcsolatba kerültünk.

 A gyülekezetünk közelében élők hetente beugranak hozzánk, a szolgálati épületbe. Élelmiszerraktárunkból friss és konzervélelmet kaphatnak, ízlésesen rendezett ruhatárunkban új és minőségi használt darabok közül válogathatnak, sőt bútorokat is biztosítunk, ha szükség adódik rá. Sok más gyülekezet felfedezte, milyen remek lehetőséget nyújt mindez arra, hogy kapcsolatot építsenek lakókörnyezetükben, és pozitív kötődés épüljön az ajándék, az ajándékozó és a megajándékozott között.

A felebaráti szeretethez kézzelfogható tettek kellenek, ez motivál bennünket. A ki nem mutatott szeretetet nem szeretet. A keresztyének számára mindez nem opcionális.

Még a nem keresztyének is tudják, hogy a keresztyénség a szeretetről szól. Ha megtaláljuk a módját, hogyan válhatunk áldássá számukra – még ha az ár egy részét ők maguk fizetik is –, érezni fogják, hogy szeretik őket. A szeretetteljes cselekedet feljogosítanak, hogy hallassuk hangunkat. Nem félünk szavakkal is bizonyságot tenni, hiszen szavaink megfelelő talajra találnak abban a szívben, melyet a tanúságtétel szeretetteljes tettei megpuhítottak.

Jézus azt tanította, az igaz élethez hozzátartozik az alamizsnaosztás, ugyanúgy, mint az imádság és a böjtölés (Máté 6:3–4). Csak az a hívő alkalmas szolgálatra, akinek jó kapcsolata van a kívülállókkal. Ugyanígy, csak az a hívő cselekszik keresztyénként, aki kedves, adakozó tettekkel fejezte ki szeretetét. Cselekedetekkel szeretünk – ezt kívánja meg az evangélium –, kapcsolatot építünk a környezetünkben élőkkel, és élő magokat vetünk életükben. Elsősorban nem azért fejezzük ki tettekben szeretetünket, hogy jó kapcsolatokat építsünk ki, de ez elkerülhetetlen eredménye lesz törekvéseinknek.

A pásztorok időnként attól félnek, hogy kiszipolyozzák őket, ha segítenek, pedig épp az ellenkezője igaz. Ha az emberek azt látják, önzetlenül segítünk másokon, ők is csatlakozni akarnak majd. A nagylelkűség adakozásra sarkall, a fukarkodás elapasztja a forrásokat. Jézus mondja: „Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek.” (Lukács 6:38) Ha valódi segítséget nyújtunk, betöltjük a második parancsolatot – hogy szeressük felebarátunkat –, és megnyitjuk Isten csatornáit. Ez különösen arra igaz, ha a szükséget szenvedőkön segítünk.

Hétköznapi életünkkel

A közösségi kapcsolatok harmadik területe arra vonatkozik, ahogy mindennapi életünket igazgatjuk. Más szavakkal: úgy élünk, ahogy mindenki más.

Jézus részt vett egy esküvőn, és együtt ünnepelt a néppel. Valószínűleg azért hívták meg, mert a házasulandó pár barátja volt. Jézus hétköznapi életet élt, és részt vett annak szokványos eseményein. De pont ez a mindennapos esemény nyújtott lehetőséget Jézus első csodájára.

Ha keresztyénné válunk, nem ragadtatunk el azonnal. Mi is ezen a bolygón élünk, annak minden terhével és örömével. Munkába megyünk, sportolunk, gyermeket nevelünk, és részt veszünk programjaikon. Keresztyén vagyok, de állampolgár is. Mikor keresztyénségünket közösségi élettel ötvözzük, megláthatjuk, hogy Isten városának és az ember városainak hasonló céljai vannak. Szolgálattevőként talán épp akkor nyílnak meg előttünk a kapuk, amikor hétköznapi életünket éljük, hétköznapi feladatainkat végezzük.

Középiskola óta érdekelt a politika, ezért attól még, hogy lelkész lettem, nem szakítottam meg politikai kapcsolataimat. Gyülekezeten kívül, politikai szervezetekben végzett munkámat polgári kötelességeim részének tekintem, ráadásul kapcsolatok és barátságok kincsesbányájára leltem benne. Gyakran kérnek döntéshozatal előtt arra, hogy imádkozzak az alkalmakért. Nem állítom, hogy minden politikai állásfoglalásom isteni kinyilatkoztatásból fakad, egyszerűen csak próbálom megélni a bibliai parancsolatokat, és hagyom, hogy azok formálják politikai és civil gondolkodásomat is.

Politikus barátaim néha olyasmikre mutatnak rá, ami másképp sosem jutott volna eszembe, és az evangéliumot is megoszthattam velük. Mivel kötődöm hozzájuk, ők is kötődni szeretnének hozzám. Még a nem keresztyén politikusok is megkérdeznek tőlem ezt-azt. Hazai pályán vannak, ezért nem félnek megtenni a következő lépést kapcsolatunk építésében. Több politikussal imádkoztam már együtt és vezettem el őket odáig, hogy elfogadják Krisztust. Ezek a lehetőségek sosem adattak volna, ha nem viselkedtem volna hétköznapi polgárként, aki próbálja hazáját szolgálni.

Sok pásztor felismerte, hogy egy közösségi szolgálói csoport is termékeny talaj lehet, hogy új emberekkel találkozzunk. Néha csak annyi kell, hogy megismerjenek egy lelkészt, és el is jönnek a gyülekezetbe. Barátságként kezdődik, beszélgetésbe torkollik, és végül új gyülekezeti tagunk van. A magvető tisztában van vele, hogy a vetés és az aratás nem egy napon történik.

A környékünkön szolgáló pásztorokkal és gyülekezetekkel is jó kapcsolatot ápolok. Az efféle kapcsolatok idővel meglepő csavarokat hozhatnak életünkbe. Két alkalommal is előfordult, hogy a környékünkön működő független gyülekezetek nehézségekbe ütköztek. Hiányzott mögülük az a megtartó erő, melyet egy adott felekezethez tartozás biztosíthat. Mivel jó kapcsolatot alakítottam ki vezetőikkel, meghívtak, hogy moderáljam beszélgetéseiket, és segítsek megoldást találni. Ha a négy fal közé zárkóztam volna, ezek a lehetőségek sosem találnak meg.

Aratás

Az évek folyamán nagyban segítette gyülekezetünk növekedését a kapcsolatok építése. Rengeteg mag ért be, amit annak idején elvetettünk a gyülekezetben, és ez most meglátszik a vasárnap délelőtti alkalmainkon. Másrészt emberek ezrei élnek körülöttünk, akik jelenleg nem látogatják alkalmainkat. Ismernek bennünket, de nem jönnek istentiszteleteinkre. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy az ezernyi elvetett mag termést fog hozni. Talán a dicsőítő alkalmon jelennek meg. Lehet, hogy áldássá válnak, és Isten királyságáról tesznek bizonyságot. Esetleg másik gyülekezetet látogatnak majd. Ezzel kiegyeznék.

Nem arra kaptam elhívást, hogy a világ legnagyobb létszámú gyülekezetét hozzam létre. Arra hívott el Isten, hogy prédikációimon, életemen és kapcsolataimon keresztül vessem az evangélium magjait. Erős gyülekezetünk van, rengeteg hatékony szolgálattevővel. Csak Isten látja, mit teremnek majd a magok, amelyeket elvetettünk.


Híd a körülöttünk élők felé

Két évvel ezelőtt összebarátkoztam városunk tűzoltóparancsnokával, így új lehetőség nyílt, hogy hidakat építsünk a külvilág felé. Városunk minden évben megünnepli alapítását. Pályáztunk egy kiállítóstandra az ünnepségen, és jóváhagyták. A bódé felett hatalmas felirat állt, mely ezt hirdette: „Teszteld a lelki IQ-d! Töltsd ki kérdőívünket, és ingyen ajándékot kapsz!” A kérdőív az „Üdvösség útja a Római levélben” nevezetű módszerre épült, munkásainkat pedig felkészítettük a bizonyságtételre. Palackozott ásványvizet is rendeltünk, melyen gyülekezetünk neve és logója szerepelt. A vizet ajándékba adtuk. A kitöltött tesztek és a kiadott vizespalackok száma alapján körülbelül 350 emberrel beszélgettünk négyszemközt aznap az evangéliumról. Nehéz beszámolni egy ilyen esemény konkrét eredményéről. Senki sem nyert üdvösséget az eseményen, és csak tizenöt új látogató érkezett gyülekezetünkbe a következő vasárnap egy napos munkánk hatására. De több száz emberrel ismertettük meg az evangéliumot, és huszonöt gyülekezeti tagunk szerzett értékes bizonyságtevő tapasztalatot. Mindez azért történhetett meg, mert hidakat építettünk környezetünk felé.

(„Az Üdvösség útja a Római levélben” nevű módszerről az interneten tudhatunk meg többet. Lásd angolul: The Romans Road to Salvation.)

Szerző: Dr. Joseph B. Fuiten

Dr. Joseph B. Fuiten, a Cedar Park Assembly of God (Bothell, Washington, USA) gyülekezet vezető lelkésze