Először is ott volt Kach nővér. Harmonikán játszott, csak egy leheletnyivel közlekedett lassabban a fénysebességnél, és sírt, akárhányszor a népeket említette. Jézus – bár sose kértem rá – épp három héttel azelőtt rombolta szét hajlíthatatlan ateista meggyőződésemet, hogy találkoztam volna Kach nővérrel, aki egyből meghívott magához a csütörtök esti imakörre. Zongora, harmonika, kézzel írt kották, rengeteg ima rengeteg nyelven, búcsúölelések, majd végre elérkezett a pillanat, amelyre annyira vártam. Kach nővér leültetett az asztalához, kinyitotta a Bibliát, és elém és kérdéseim elé tárta Isten igéjének bőséges lakomáját. Egyetemi éveim alatt végig imádkozott értem, amíg meg nem kaptam elhívásomat.

Aztán ott volt Donna. Donna bölcsességgel megáldott tudós volt, egyetemi lelkipásztor, akivel a Texasi Egyetemen töltött négy évem alatt hetente találkoztam. Isten arra használta Donnát az életemben, hogy elmélyítse azt a hihetetlen, természetfeletti ismeretet Isten létéről, amelyet a Szentírás alapos, rendszeres és mély tanulmányozásából nyertem.

Sosem felejtem el, amikor Donna először bízott rám tanítványozó csoportot. Még csak két éve voltam Jézus követője, meg is kérdeztem: „Donna, te nem aggódsz? Úgy adsz a kezembe egy egész csoportot tanítványozásra, hogy még annyi mindent kellene nekem is tanulnom!”

„Hogy aggódom-e?! Alicia, rettegek! De abban is egészen biztos vagyok, hogy a tanítványozás biblikus, és ebbe vetem bizodalmam.”

Tizenöt évvel és számtalan mentori kapcsolattal később ugyanolyan biztos vagyok abban, hogy Krisztus parancsát úgy tudjuk betölteni, ha vállt vállnak vetve, minőségi időt töltve szolgálunk nőtársaink felé.

Jézus példája

Mikor Isten eltervezte, hogy a világ Megváltójaként jelenti ki magát, nem egyeztetett 21. századi marketingszakértőkkel. Ők biztosan azt tanácsolták volna Istennek, hogy szerkesszen menő weboldalt, béreljen hatalmas csarnokot, és legyen gondja arra, hogy élőben közvetítsék minden nyelven, a világ minden országában. De legalábbis írjon egy bestseller-tekercset.

Isten pontosan tudta, mit tanácsolnának a szakértők, és tudatosan kerülte el a marketingfogásokat. Végtelen bölcsességében egészen más stratégiát választott a világ megmentésére: úgy döntött, élni fog.

• Véges életet.
• Olyan életet, melyben gyermekekkel játszik, és emberekkel sétálgat a piacon.
• Olyan életet, melyben együtt gyászol a gyászolókkal, és együtt ünnepel a házasulókkal.
• Olyan életet, melyben együtt halászik a tanítványaival, és adót fizet, mint mindenki más.
• Olyan életet, melyet értünk élt, és amelyről értünk mondott le.
• Egyszerű, visszafogott életet, amely megváltoztatta a történelem menetét.

Immánuél – azaz „velünk az Isten” – a céltudatos közelséget választotta a bolygó evangelizációjának módszeréül. Jézus tömegek felé szolgált, és tanácsot adott a kérdezőknek. De mindeközben tizenkét meglehetősen nyers személyre összpontosította életét, akiknek első munkaköri leírása annyi volt, hogy vele legyenek. „Tizenkettőt pedig, akiket apostoloknak is nevezett, kiválasztott arra, hogy vele legyenek” (Márk 3:14). A tanítványok testközelből tanulták meg, hogyan prédikáljanak, hogyan végezzenek szabadító szolgálatot és hogyan gyógyítsanak.

Pál ezt írta Timóteusnak: „És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek.” (2Timóteus 2:2) Valahol Pál tanító célzatú levele és a szellemi útmutatást online kereső nemzedék között a céltudatos közelséget mutatósabb, kiszámíthatóbb szereplőre cseréltük: a programra. A program biztonságosabb, irányíthatóbb, sokszorosíthatóbb – kevésbé kockázatos, bajos és tolakodó. Könnyebb átnyújtani egy vázlatot valakinek, mint eltölteni vele egy órát, könnyebb átadni egy jól bejáratott könyvet, mint betekintést engedni emberi oldalunkba. Milyen könnyű információátadásra cserélni a gondoskodást, és összekeverni a szervezést a tanítványozással!

Az élet nem programokból vagy iratokból fakad – hanem az életből. Jézus azért választotta a szoros mentori kapcsolatot, mert jóval nagyobb eredményt hozott az információnál: integrációt. Három év folyamatos kapcsolati tanítványozás után ezek a független, éretlen, ambiciózus férfiak Szellem által vezetett, megfontolt apostolokká váltak. Ez a változás nem a véletlen eredménye, sokkal inkább a döntésé, hogy Jézus módjára tanítványozunk: „életből életet”.¹

Akkor…

Nemzedékünk a kapcsolatok reneszánszát éli. A mentorálás divatos szóvá vált a világban és az egyházban egyaránt. Bár lenyűgöz a rengeteg mentorálási módszer, nekünk elsősorban Jézus példáját kell követnünk, ha tanítványokat szeretnénk nevelni. Ő azt parancsolta követőinek, hogy menjenek, és „tegyenek tanítvánnyá minden népet”. Vajon ez mit jelentett számukra?

A tanítói kapcsolatok az egész Biblián végigvonulnak: Mózes és Józsué, Illés és Elizeus, Éli és Sámuel, Ruth és Naomi. Jézus korára a hivatalos mester-tanítvány kapcsolat már több, mint négyszáz éve jelen volt a görög és a zsidó kultúrában is.² Ahhoz, hogy valaki tanítvány („mathétész”) lehessen, tanulnia kellett. Azok voltak tanítványok, akik

• adott feladatra összpontosítottak.
• elkötelezetten tanultak.
• adott személyhez kötődtek.
• elhívást kaptak arra, hogy együtt szolgáljanak valakivel.³

Mikor Jézus elhívta a tizenkettőt, megértették, hogy Jézus nem konferenciázni vagy kávézgatni hívja őket, hanem tudatos együttlétre, hogy kapcsolati kötelékek között tanuljanak. Az ismerős ószövetségi módszert alkalmazta, de új szintre emelte, ami örökre megváltoztatta a világot. Más mesterek elméleteket és válaszokat ígértek, Jézus önmagát kínálta válaszként. Jézus tanítványozási modelljének alapvető és lényegi pontja a személyre szabott, vállt vállnak vetve haladó együtt küzdés.

A tizenkettő Jézussal járt, amikor tanított, evett, vallási vezetőkkel vitatkozott, démonokat űzött ki, leprásokat érintett meg, gyermekeket áldott meg, imádkozott, sírt, és elárulták. Közösen eltöltött éveik alatt Jézus az igazságra tanította őket, felfedte bűneiket, példát mutatott abban, mit vár tőlük az Atya, és elküldte őket, hogy tanítvánnyá tegyenek minden népet.

…És most

Jézus hosszú órákat gyalogolt tanítványaival poros ösvényeken. Ma mindenfajta társalgás nélkül, névtelen tömegekkel utazunk a munkahelyünkre, haza, stb. Hogyan tudják a szolgálatra elhívott nők Jézus példáját követni ma abban a kultúrában, ahol az érték és a haszon kéz a kézben jár, ahol csak a láthatót és mérhetőt értékelik, és ahol az emberek több minőségi időt töltenek a számítógépeik előtt, mint életük társával?

1. Kezdjük úgy, ahogy Jézus is kezdte: egyedül, imában. „Történt azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát. Amikor megvirradt, odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt.” (Lukács 6:12–13) Szakíts időt a csendességre, és kérd az Úr Jézust, hogy mutassa meg neked, kibe fektess mentorként energiát. Ebben az évben három fiatal nő volt a szívemen imádkozásaim közepette, mindhárman szolgálatra készülnek, vagy már szolgálatba is álltak.
2. Tégy fogadalmat Jézus előtt, hogy hűségesen közbenjársz ezekért a nőkért. Én is imádkozni kezdtem értük, és arra kértem Istent, hogy vezesse barátságunk alakulását.
3. Ha még nem állapodtatok meg ebben, jelöljétek ki a helyet és időt, ahol rendszeresen találkozhattok, hogy együtt haladjatok előre Jézus megismerésében. Ha Jézus példáját követjük, a közös időnek a kapcsolatépítés és az együttlét köré kell épülnie. A találkozó mikéntje a csütörtök reggeli belvárosi kávétól a szervezett kiscsoportig bármi lehet. Légy rugalmas a külsőséget tekintve, és makacs a tartalommal kapcsolatban! Bízz jobban Isten mindenhatóságában, mint amennyire tartasz emberi mivoltodtól! Nem azért vállalod ezt a munkát, mert tökéletesnek tartod rá magad, hanem azért, mert elkötelezetten szeretnéd követni Jézus példáját a hívők megsokasításában.

Minden nőhöz ezzel a mondattal közeledtem: „Korábban említetted, hogy szívesen beszélgetnél egy másik szolgáló nővel. Ha esetleg van kedved, nyitott vagyok arra, hogy rendszeresen találkozzunk, és közösen haladjunk előre Jézus megismerésében.” Mind a három fiatal hölgy odáig volt örömében a lehetőségtől. Ketten egyből éltek is az ajánlattal, és azóta minden héten felváltva találkozom velük.

• Vizsgáljátok meg együtt, mely területeken szeretnétek fejlődni. Támogató – és sosem leuraló! – lelkülettel kezdjetek imádkozni egy-két olyan területért, ahol növekedni szeretnétek. Az egyik nő ezt osztotta meg velem: „Az emberek mindig a csendességeikről mesélnek. Tudom, hogy nekem is tartanom kéne őket, de végül mindig csak ülök, és egyre türelmetlenebb leszek.” Meghívtam ezt a lányt, hogy csatlakozzon hozzám heti egyszer az egyetem kápolnájában tartott csendességemben. Együtt énekeltünk, imádkoztunk, hallgattunk és vártunk, elmélkedtünk az igén, közbenjártunk másokért és hálát adtunk Jézusnak. Gyakorlatunk kiegészítéseként elolvasta Dick Eastman The Hour That Changes the World („Az óra, mely megváltoztatja a világot”) című könyvét is.
• Mutasd ki sebezhetőséged! 1987-ben, első mentorált csoportom utolsó találkozójakor az egyik asszony így szólt hozzám: „Ezennel átadom neked a Szupernő-díjat!” Mikor Betsy látta, milyen arcot vágok, magyarázkodni kezdett. „Tavaly te voltál a szupernő: Alicia, a tanítvány-csoport vezetője, aki erős, magabiztos, nyugodt. Nem tudom, mi történt veled a nyáron, de mikor visszatértél, sokkal valóságosabb, emberibb voltál: elérhető, sebezhető.” Majd hozzátette a szavakat, amiket sosem feledek: „Sokkal többet tanultam Clark Kenttől, mint Supermantől.”
• Lásd meg a drágakövet (akkor is, ha nem tudják, hogy bennük rejlik)! 1991-ben épp azokért a nőkért imádkoztam, akik feliratkoztak tanítványozó csoportunk listájára, és Isten valahogy Jennre, egy csendes diákra terelte figyelmemet, aki akkoriban jelent meg alkalmainkon. Isten mintha ezt sugallta volna nekem: „Ő egy csiszolatlan gyémánt, de nem fog ragyogni, hacsak valaki nem csiszolgatja szeretettel.” Jenn egyáltalán nem gyémántként tekintett magára, sőt Krisztus iránti elkötelezettségében sem volt biztos, ma már azonban fényesen ragyog: muszlim nők és gyermekek felé szolgál misszionáriusként a Közel-Keleten.
• Ápold a barátságokat azután is, hogy a mentorálás ideje lejárt. A János 15:15-ben ezt olvassuk: „Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.” Jenn, Retts, Christine, Suzanne, Londie, Lisa – velük sem közös kiscsoportunk, sem rendszeres személyes találkáink nincsenek, a mentorálás ebben a formában általában lezárul a diplomaosztókkal, költözésekkel, a tervezett idő lejártával. A mentorálás élménye – a kapcsolatba fektetett energia – azonban még a tengeren túlról is a mi kincsünk marad.

De hát nekem nincs időm mentorálni.

Talán inkább arra nincs időnk, hogy NE mentoráljunk! Vajon Jézus azért bíztatott a mentorált kapcsolatokra, mert senki másnak nem volt már szüksége gyógyulásra? Talán azért szakított időt a tizenkettőre, mert a tömeg már nem akarta őt tovább hallgatni? Jézus tudatosan úgy döntött, hogy a tanítványaival töltött minőségi idő elsőbbséget élvez. Emberi mivoltában Jézusnak is megvoltak a maga korlátai. Azzal, hogy csak néhány választott tanítványával töltötte élete nagy részét, megsokszorozta életének hatását.

Jézus arra hív bennünket, hogy kövessük példáját (Máté 28:19). Ennek a parancsnak nem voltak olyan feltételei, mint például: „ha a személyiséged megfelelő rá … ha van mit továbbadnod … ha van rá ajándékod”. Jézus mentori tevékenysége nem személyiségéből adódott. Immánuél – velünk az Isten – úgy döntött, hogy szoros, személyes kapcsolatokon keresztül viszi véghez a világ evangelizációját.

Az „életbe fektetett életben” rejlő lehetőségek

Egy evangélista, aki évente ezer keresztyént vezet Krisztushoz, tíz év alatt tízezer megtérésnek válik részévé. Ha ez az evangélista két mentori kapcsolatba fektet évente, az első év végére az egyház két taggal gazdagodik. A következő évben ez a három tanítvány – a mentor és két mentoráltja – egyenként két újabb emberrel kezdhet foglalkozni. Nézzük meg, mi történik így a tizedik év végére?

Év	1	2	3	4	5	6	7	8	9	10
Megtérők	100	2000	3000	4000	5000	6000	7000	8000	9000	10 000
Tanítványok	3	9	27	81	243	729	2187	6561	19 683	59 049

Jegyzetek

1. Roger Fleming, „Disciplemaking – A Life on Life Approach”, Discipleship Journal 30. o. (1985).
2. Gerhard Kittel és Gerhard Friedrich (szerk.). Theological Dictionary of the New Testament. Grand Rapids: William B. Eerdmans Publishing Company, 1985, 552–562. o.
3. Uo.
4. „Discipleship is teaching in the context of relationship”, HK, 1988. o.

---

Hogyan hozzuk ki a legtöbbet a mentori lehetőségből?

1. Még a legelején beszéljétek meg a mentorral, mit vártok egymástól. Milyen gyakran találkoztok, milyen hosszú időre szól elköteleződésetek, hogyan ápoljátok barátságotokat, hogyan növekedtek – ez mind jó, ha szóba kerül.
2. Hagyjatok időt a néma elmélkedésre! Kössétek össze a kapcsolatotok adta lehetőségeket a magányos áhítattal! Figyeljetek, milyen területekre és kérdésekre irányítja figyelmeteket a Szent Szellem, és beszéljétek át ezeket a pillanatokat mentori találkozók idején!
3. Figyeld meg, mi mentorod erőssége! Koncentrálj arra, hogy abban tanulj tőle.
4. Jól teszed, ha naplót vezetsz! A Sátán egyik legnagyobb fegyvere a mi feledékenységünk.
5. Sose felejtsd el, hogy emberi lény vagy, akit egy másik ember vezet. Tiszteld mentorod határait.
6. Tanulj, ne tapadj! Fejlődj abban, hogyan kérj mindent elsősorban Jézustól. Adj legalább annyit, amennyit kapsz (főleg a mentorodért való imádkozás terén)!
7. Kezdj el másokkal foglalkozni!