Öt kérdés, amely megváltoztatja gyülekezeti családunk egészségét, irányát és élettartamát

Amikor Jézus meghívott egy senkit, egy rablót, hogy legyen vele örökké a paradicsomban, azzal végérvényesen meghatározta a gyülekezeti közösség kisugárzását és értékrendjét. A gyülekezetnek inkább családra kell hasonlítania, nem pedig üzemre.

A kiáltás – „Emlékezz meg rólam!” – mindent elmondott. Vészesen fogyott az idő. Az egyik lator úgy döntött, megmakacsolja magát. A másik pedig úgy, hogy meglágyítja belső énjét. Ez a döntés képessé tette arra, hogy fogékony legyen a kapcsolatteremtésre. Ezzel megnyerte a mennyet.

Krisztus, a gyülekezet feje valahogyan képes volt kegyelmet nyújtani még akkor is, amikor rá nehezedett az emberi romlottság egyetemes súlya.

Ezzel a pillanattal Krisztus jóval többre tanított bennünket a lelkek megnyerésénél; a „vele levés” hatalmára tanított. „Velem leszel” (Lukács 23,43).

Minden pásztor abban reménykedik, hogy kapcsolat-központú gyülekezetet tud kialakítani, ahol otthonra találnak az elhagyottak.

Kevés gyülekezet gondolkodik így. Nagyszerűen leplezett értékelési és díjazási rendszerünket fedjük fel, valahányszor áradozunk azokról a vezetőkről, akiknek az alkalmait sokan látogatják. Ez alapján úgy ítéljük meg, képesek megszólítani nemzedéküket, és alig vagy egyáltalán nem vizsgáljuk pásztori munkájuk minőségét.

Egy család egészen más mértékegységben méri a sikert, mint egy üzem. Az üzemeknél a mennyiség és az ismétlődés a lényeg. Az üzemek esetében végső soron a tulajdonosok számára kell növelni az értéket. A családok a kapcsolat minőségére összpontosítanak, nem pedig a hírnév mennyiségére. Egy család arra vágyik szenvedélyesen, hogy a fiakat és leányokat elsegítse a felnőttkorra.

Nagyszerű családot nem lehet széttöredezett darabkákból építeni. Nagyszerű gyülekezetet sem. Egy gyülekezet építése nem csak arról szól, hogy rendelkezzünk a megfelelő darabokkal; azoknak a helyükre is kell kerülniük. Ahhoz, hogy a gyülekezeti család befogadja az elhagyottakat, kialakulófélben kell lennie náluk egy egészséges épségnek és teljességnek. Ennek a teljességnek a meghatározását láthatjuk abban az öt ajándékban, amelyet Krisztus pünkösd napját követően osztott szét. „És ő „adott” némelyeket apostolokul […] prófétákul, […] evangélistákul […] pásztorokul és tanítókul” (Efezus 4,11).

Ezek az ajándék-hivatalok és vezetőik nem csupán különböző emberek voltak; nekik kellett megbizonyosodni arról, hogy ez az öt királysági kezdeményezés minden egyes gyülekezetben megvalósul. Ezek a kezdeményezések öt oszlopot alkotnak; ezekre építjük fel az egyházat. Ha csak egy oszlop is hiányzik, már fennáll az összeomlás esélye. Ez az öt oszlop nem egy-egy gyülekezet jellemvonásait jelenti; ezek adják Krisztus testének DNS-ét – vitathatatlan elemek, amelyeket be kell mutatnunk, ha azt állítjuk, hogy Krisztus teste a miénk. Úgy is mondhatnánk, hogy akármilyen gyülekezetről van szó, akármelyik földrészen, ennek az öt elemnek jelen kell lennie ahhoz, hogy az a gyülekezet teológiailag pontos menedéke legyen az elhagyottaknak.

Ezeket a kezdeményezéseket öt kérdés formájába rendszereztem. Gyülekezetplántáló pásztorként újra meg újra felteszem magamnak ezeket a kérdéseket, amikor elgondolkodom annak a gyülekezetnek a minőségén, ahol szolgálok. Szolgálatunk kiértékelésénél egyiket sem hanyagolhatjuk el. Nyilván vannak olyan időszakok, amikor valamelyik kérdést hangsúlyosabban válaszoljuk meg a többinél, ám a hűséges pásztor minden szükséges változtatást véghez visz, hogy mind az öt területen fenntartsa az egyensúlyt és hatékonyságot.

A kapcsolat kérdése

„És ő „adott” némelyeket […] pásztorokul.”  A hatékony újszövetségi gyülekezet úgy táplálja és gondozza tagjait, ahogyan a juhász a nyáját. Válságos és szenvedésekkel terhes időkben az embereknek nagy szükségük van szoros kapcsolatra más hívőkkel, hogy támogatást, útmutatást és erőt meríthessenek.

Az emberek úgy szeretik egymást, úgy törődnek egymással, mint egy igazi családban? Viruló személyes barátságokat kötnek? A rászorulók kapnak gyakorlati segítséget a többiektől a Testen belül? Ezeket a kérdéseket szoktam a szívemben forgatni, amikor pásztorként imádkozom. Nem az a kérdés, hogy van-e pásztori hivatalt betöltő személy nálunk; ez Isten szívéről szól, és arról a vágyáról, hogy minden tagot szeressünk, mindenkiről gondot viseljünk.

A jelenlét kérdése

„És ő „adott” némelyeket […] prófétákul.”  A hatékony újszövetségi gyülekezet állandóan keresi Isten jelenlétét és az ő hatalmát, amely minden szükséget be tud tölteni. Nem a prófécia jelenléte a cél; Isten jelenléte a cél.

Sosem szabad megvetnünk a próféciát; ám én nem annyira a prófétára vagy az ő prófétai üzenetére kérdezek rá, hanem inkább arra: Isten jelenléte és a szellemi jelenlét ott él-e a gyülekezetben? Istenért égnek-e az emberek? Bemerítkeznek-e Szent Szellembe? Ha betegek az emberek, felajánljuk-e, hogy hittel imádkozunk a gyógyulásukért? Száraznak érzik-e magukat az emberek a gyülekezetben? A hivatalban levő prófétánál is fontosabb, hogy Isten jelenléte élő és nyilvánvaló-e az emberek között?

A tanulás kérdése

„És ő „adott” némelyeket […] tanítókul.”  A hatékony újszövetségi gyülekezet segít az embereknek, hogy megértsék Isten Igéjét és azt, hogyan alkalmazhatják naponként. Nem elég, hogy vannak foglalkozások, tanítók és átfogó tanítványképző rendszer. A pásztornak őszintén meg kell kérdeznie, hogy az emberek elsajátítják-e Isten Szavát, vagy csak bemutatja nekik.

Neked sikerül a tanítóiddal együtt kreatív módon bemutatni Isten Szavát? Alkalmazzák az emberek a bibliai elveket az élethelyzetükre? Az emberek kíváncsiak és lelkesek a bibliatanulmányozási lehetőségek láttán? Nem az a kérdés, van-e emberünk tanítói hivatalban; sokkal inkább az, hogy az emberek tanulják-e Isten Igéjét.

A megosztás kérdése

„És ő „adott” némelyeket […] evangélistákul.”  A hatékony újszövetségi gyülekezet radikálisan elkötelezi magát arra, hogy megossza az evangéliumot minden emberrel, akármilyen nehéz akadállyal találkozik is. Senki sem veheti át a helyemet az evangélium bemutatásában. Ha esetleg meghívok egy evangélistát, hogy szolgáljon a gyülekezetemben, a kérdéseim még akkor is a nyájra vonatkoznak, és nem a vendégre.

Úgy érzik az emberek, hogy személyesen bekapcsolódtak a Nagy Missziói Parancsba? Egyértelműen fontos számunkra, hogy új embereket érjünk el? Használják az embereket az adottságaikat és tehetségüket, hogy bemutassák Krisztust a hétköznapi életükben? Az evangélista hivatala fontos és szükséges, de nem elég; ennél mélyrehatóbb kérdés, hogy a gyülekezetem bátran beszél-e Krisztusról a lakóhelyén.

A befolyás kérdése

„És ő „adott” némelyeket […] apostolokul.”  A hatékony újszövetségi gyülekezet állandóan sokasodik; ontja magából az új gyülekezeteket és új vezetőket. Missziós cél nélkül hiányos a gyülekezet. Akárcsak egy fásult család, a gyülekezet is híjával van az erőnek és az abból fakadó befolyásnak, amelyet Isten neki szánt, hogyha megpróbál misszió nélkül működni.

Úgy látod, hogy az új vezetők mozgósítása létfontosságú a gyülekezeted jövendő sikere szempontjából? Parancsnak vagy választható lehetőségnek tekinted az új gyülekezetek sokasítását? Szánsz rá időt és pénzt, hogy a következő nemzedéknek legyen egy viruló gyülekezet a közelében? Általában az apostoli látást, a terjeszkedésről és befolyásról szóló látást szoktuk a legjobban elhanyagolni. A vezető elhívása arra vonatkozik, hogy a gyülekezetet összhangba hozza Krisztus szívének fontossági sorrendjével.

Amikor úgy érzem, már-már belefulladok a napi szolgálat követelményeibe, vagy abba, hogy vezetői életem veszített a lendületéből, ez az öt kérdés segít megint tisztábban látnom. Vezess erősen! Vezess hosszan!

Szerző: Scott Hagan

Scott Hagan az Assemblies of God sacramentói (Kalifornia, USA) Real Life Church gyülekezetének vezető pásztora