A Szent Szellem tevékenysége az időben és az örökkévalóságban

Írta: Warren Flattery

A XX. század elején hatalmasan kiáradt a Szent Szellem, ami a világ számos pontján párhuzamosan kezdődött. A kiáradásból szélsebesen mozgalom, a pünkösdi mozgalom lett, amely a Szent Szellem erejével működik még ma is. Viszont nem ez volt a Szent Szellem első ténykedése.

Az első pünkösd napján minden kétséget kizáróan a Szent Szellem munkálkodott. A tanítványok összegyűltek a felházban, a Biblia így ír az eseményről: „Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” (Cselekedetek 2:1–4). Ismét csak azt mondhatjuk, hogy nem ez volt az első esemény, amikor a Szent Szellem megjelent.

A Szent Szellem, az örökkévalóságban betöltött szerepénél fogva részt vett a világegyetem teremtésében, ami magába foglalta a tér és az idő megteremtését is. Aktívan közreműködött a „teremtés koronájának”, az embernek a megteremtésében. A teremtés óta folyamatosan kommunikál és az idő végezetéig kommunikálni fog velünk. Ezután az örökkévalóságban is cselekvő marad.

A világ sok pontján összekeverik a Szent Szellemet az emberi szellemmel. A Szent Szellem immanens – itt van velünk a világban –, de ez nem jelenti azt, hogy egy lenne az ember szellemével. Független, transzcendens, örökké cselekvő személy.

Isten hármas lény – Szentháromság

Ha meg akarjuk érteni, kicsoda a Szent Szellem, akkor először is azt kell tisztán látnunk, hogy ő és Isten egy. Sőt, ő maga Isten. Isten hármas lény, aki három személyben: 1) az Atyaistenben, 2) a Fiúistenben, Jézus Krisztusban és 3) a Szent Szellem Istenben közli magát. Azt is mondhatjuk, hogy Ő valójában összetett egység. Ez jobban kifejezi az egy istenség fogalmát az 5Mózes 6:4-ből: „Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!” A Szent Szellem tehát a Szentháromság olyan isteni személye, aki egyenlő az Atyával és a Fiúval.

Közismert dolog, hogy a Szentháromság tanát még keresztyének számára is nehéz megérteni és elmagyarázni. Ezért van az, hogy van egy kisebb keresztyén csoport, amely szerint Isten egyetlen személy. A két másik monoteista vallás, a judaizmus és az iszlám hevesen tagadja, sőt ki is gúnyolja ezt a dogmát.

A judaista teológia annak ellenére tagadja a Szentháromság tanát, hogy az Ószövetségben az Atya, a Fiú és a Szent Szellem személyes és munkája is meglátható. Cikkünkben később ezt még bővebben kifejtjük.

Az iszlám teológia vehemensen ellene van annak az igazságnak, hogy Isten Szentháromság. A muszlimok szerint a keresztyének három istenben hisznek, míg csak egyetlen Isten létezik. Könnyen kimutatható, hogy az iszlám tulajdonképpen két isten létezését tanítja.

Az iszlám azt vallja, hogy nincsen isten Allahon kívül. A Korán az „Írások anyjának” másolata, melynek eredetijét nem Allah teremtette, hanem Allah mellett az örökkévalóságban létezik. Ha ez így lenne, akkor ez azt is jelentené, hogy Allah és az Írások anyja egyenrangúak. A muszlimok nem érvelnek azzal, hogy mindkettő ugyanannak az egy Istennek a kifejeződése valamilyen módon. Így hát az iszlám teológia lényegében két istenről tanít.

Annak ellenére, hogy nehéz megérteni és kifejteni, a keresztyének elfogadják és hirdetik a Szentháromság tanát. Megfelelő módon csak akkor értjük majd meg, amikor szemtől szembe találkozunk az Úrral. Egyszerűen – ugyanakkor észszerűen –, a Szent Szellem által inspirált Igébe vetett hit által elfogadjuk.

A Szentháromság tana elengedhetetlen a Szent Szellem tevékenységének megismerésében.

A Szent Szellem aktív közreműködése a teremtésben

A Szent Szellem cselekvő módon részt vett a világmindenség és így az ember megteremtésében.

A Biblia első néhány sora: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.” (1Mózes 1:1–2) A Szent Szellem az ember megteremtésében is szerepet vállalt. Az 1Mózes 1:26-ban ezt olvassuk: „Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá”. A többes szám egyértelműen a Szentháromságra utal. A Fiúisten is részt vett a teremtésben. A Zsidók 1:1–2-ben olvasunk erről: „Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette.” Tehát a Szent Szellem, az Atyával és a Fiúval együtt teremtette a világmindenséget és benne az embert.

A Szent Szellem kommunikációja az emberrel

Csodálatos világegyetemben élünk. Hatalmasabb, mint bármi más, amit megtapasztalhatunk, vagy akár csak elképzelhetünk. A kutatók minden egyes újabb felfedezésével nagyobb és nagyobb részt ismerünk meg, és rájövünk, hogy hatalmasabb, mint amekkorának eddig gondoltuk. Ugyanakkor meg tudjuk tapasztalni a bennünket körbevevő világot: láthatjuk, hallhatjuk, megérinthetjük, megízlelhetjük, megszagolhatjuk. Lenyűgöző!

Az értelmünk – gondolkodási, érvelési képességünk – arra vezet bennünket, hogy ebből önmagában semmi sem örökkévaló. Nem véletlenül jött létre. Kell lennie Teremtőnek, egy Legfelsőbb lénynek, aki a világmindenséget teremtette. Tudományos ismerettel ez nem bizonyítható, de az értelmünk elegendő ahhoz, hogy meggyőzzön bennünket, és elhiggyük.

Minden ember tudni akarja, ki ez a Teremtő. Milyen a természete? Vajon lehet vele kapcsolatot létesíteni? Az értelem önmagában kevés ahhoz, hogy minden kérdésre magyarázatot adjon. Istentől származó kinyilatkoztatás szükséges hozzá.

Ezt pedig a Szent Szellemtől kaptuk meg, a szent Biblia formájában. Ezt állítja önmagáról ez a könyv: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen.” (2Timóteus 3:16–17)

A Szent Szellem Isten volt az, aki a Szentírás leíróit ihlette. Ebben az írott Igében ismerhetjük meg Isten természetét és azt, hogy milyen kapcsolatot szeretne velünk. „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés… Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Zsidók 11:1, 6)

A Szent Szellem célja az emberrel való kommunikációban

Földi tevékenysége során a Szent Szellem első számú célja az, hogy az ember életében és életén keresztül Jézus Krisztust emelje fel. Őhozzá hasonlóan Krisztus is az örökkévalóságban munkálkodik. Belépett a világba, hogy az emberiség megváltója legyen; lehetővé tegye az Isten és ember közötti személyes kapcsolat létrejöttét. A Szent Szellem így minden emberben azt éri el, hogy Jézus Krisztust magasztalja.

Ha az ember felé irányuló szellemi tevékenység, közlés nem Jézus Krisztust dicsőíti, akkor az a tevékenység, közlés nem a Szent Szellemtől van. Ez a gondolat az egész Szentírásban egyértelműen megjelenik. Például: „Az Isten Lelkét erről ismeritek meg: amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. Amelyik lélek pedig nem vallja Jézust, az nem Istentől van. Ez az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljön, most pedig már a világban van.” (1János 4:2–3)

A Szent Szellem aktív közreműködése az Ószövetségben

Egyértelműen elénk tárul, hogy a Szent Szellem a teremtéstől fogva az egész ószövetségi korszakban sokféle aktív szerepet betölt. Prófétákat, papokat, királyokat ihletett az Ószövetség megírására. Az Írásból egyértelműen kiderül, hogy a Szent Szellem a számára elérhető emberekkel kapcsolatban volt, céljait velük, rajtuk keresztül valósította meg.

Az 1Mózes 6:3-ban ezt olvassuk: „Akkor ezt mondta az Úr: Ne maradjon lelkem örökké az emberben, hiszen ő csak test! Legyen az életkora százhúsz esztendő!” Ebben a kijelentésben fontos szerepet tölt be az idő. Az ember csupán rövid ideig van a földön, és ez idő alatt a Szent Szellem érintkezik vele. A kijelentés hangsúlyos pontja a kapcsolat. Azért kommunikál Isten Szelleme az emberrel, hogy olyan kapcsolatot teremtsen vele ebben az életben, amely az örökkévalóságban is folytatódik.

A fáraó Józseffel kapcsolatban mondja a szolgáinak: „Találhatunk-e ehhez hasonló embert, akiben isteni lélek van?” (1Mózes 41:38). József teljesen odaszánta magát Istennek. Ennek következményeként a Szent Szellem arra késztette, hogy 1) kapcsolatát Istennel még jobban elmélyítse, 2) a történelem egyik nehéz időszakán átvezesse Egyiptom népét, és 3) saját népének Istennel való kapcsolatát is segítsen szorosabbá tenni.

Az egész Ószövetségben egyértelműen azt látjuk, hogy a Szent Szellem emberekre – bírákra, prófétákra, papokra, királyokra – szállt rá, őket használta fel céljai megvalósítására. Rajtuk keresztül alakított ki kapcsolatot a néppel, majd végül általuk szerzett áldást az egész földnek.

A Szent Szellem több helyen is megerősíti az Ószövetségben, hogy az Izráelnek ígért Messiás a júdeai Betlehemben születik majd meg. A Mikeás 5:1-ben ezt olvassuk: „Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen.”

A Szent Szellem aktív közreműködése Jézus életében

A Szent Szellem Mária méhében Jézus fogantatásában is közreműködött. „Jézus Krisztus születése pedig így történt: Mikor anyja, Mária már jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől.” (Máté 1:18)

Földi szolgálatát is a Szent Szellem kenetével végezte Jézus. A Lukács 4:18–19 így számol be erről: „Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” A földön Jézus minden természetfeletti dolgot a Szent Szellem ereje által tett.

Feltámadása után este találkozott tanítványaival, akik a zsidóktól való félelmükben bezárkóztak. „Eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek!” (János 20:19) A tanítványok megörültek az Úrnak.

A 21–22. versben a történet így folytatódik: „Jézus erre ismét ezt mondta nekik: Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. Ezt mondva rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket!”

A Szent Szellem befogadásával a tanítványok valójában Jézus Krisztus kereszthalálának megmentő áldását kapták meg. Újjászülettek. Most már soha többet nem kell állatáldozatot bemutatniuk bűneikért. Néhány nap múlva Jézus kiadja nekik a nagy misszióparancsot, melynek engedelmeskedve az egész világon hirdetni kezdik, hogy Jézus a világ megmentője.

A Szent Szellem aktív közreműködése az Újszövetségben

Az újszövetségi időkben a Szent Szellem aktívan közreműködött az egyház születésében és növekedésében. Az egyház valójában a feltámadás estéjén született, amikor Jézus a tanítványokra lehelt, és azt mondta, hogy vegyenek Szent Szellemet. Az egyház Krisztus teste, melyben és melyen keresztül a Szent Szellem a földi munkáját végzi egészen Jézus második eljöveteléig.

50 nappal később, pünkösd napján a tanítványok összegyűltek a felházban. A Bibliában így olvasunk erről: „Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” (Cselekedetek 2:1–4) Ennek az átélésnek az volt a célja, hogy az apostolokat és az egész egyházat erővel ruházza fel, és így Jézus tanúi lehessünk az egész földön.

A feltámadása és mennybe menetele között eltelt negyven napban Jézus valamikor így szólt a tanítványihoz: „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.” (Cselekedetek 1:8) A Szent Szellem pünkösdi megtapasztalása ennek az ígéretnek volt a beteljesedése.

A Cselekedetek 1:8 ígérete után adta Jézus a nagy misszióparancsot: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Márk 16:15) Majd így szólt: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28:19–20) Az ősegyház tanítványai pedig engedelmeskedtek neki.

Ezután a nagy misszióparancs teljesítéséhez a Szent Szellem kegyelmi ajándékokat adott. Az 1Korinthus 12:8–10-ben Pál kilenc ilyen ajándékot sorol fel; ezek az egyház szellemi növekedését, fejlődését hívatottak elősegíteni. Majd a Róma 12:6–8-ban és az Efézus 4:11-ben Pál felsorol még más ajándékokat és szolgálatokat is, amelyek szintén a nagy misszióparancs teljesítésére készítik fel a gyülekezetet. Pál így ír az 1Korinthus 12:4–7 és 11-ben: „A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele… De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.”

Az egész Újszövetség arról szól, hogy az egyház teszi, amit az Úr rá bízott. Az I. században az ősegyház megvalósította a küldetését, ez egyértelműen kiderül a Szentírásból: a Szent Szellem erejével az egész ismert világon elterjedt.

A Szent Szellem aktív közreműködése az egyháztörténelemben

Annak ellenére, hogy az évszázadok során az egyház sok kihívással és hiányossággal került szembe, a Szent Szellem mindvégig aktívan szerepet vállalat a történetében. Számos tényező alátámasztja ezt; cikkünkben most csak néhány dologra tudunk kitérni.

A Krisztus utáni I. évszázad egyháza az újszövetségi egyház volt. Figyelme homlokterében a nagy misszióparancs teljesítése állt. A Szent Szellem ajándékai aktívan megnyilvánultak közöttük. Ez azt is jelentette, hogy a Szent Szellem munkájáért imádkoztak, és engedték, hogy szolgálatuk során – bennük és általuk – megnyilatkozzék bölcsesség és ismeret beszédével, hittel, a gyógyítás ajándékaival, csodatévő erőkkel, a szellemek megkülönböztetésével, próféciával, nyelveken szólással, a nyelvek magyarázatával, és a Szent Szellem más ajándékaival. Az volt a cél, hogy Jézus Krisztust, a világ Megváltóját felmagasztalják, az egyház fejlődhessék az Istennel való kapcsolatában, az örömhírrel pedig elérjék az egész világot.

A II–III. században jelentősen eltolódott a hangsúly az intézményesült egyház szervezeti felépítésének kérdései felé, a Szent Szellem belső munkája a háttérbe szorult. A montanista irányzathoz kötődő néhány egyházatya továbbra is nagy hangsúlyt fektetett a Szent Szellem munkájára.

A montanizmus olyan irányzat volt az egyházon belül, amely többre értékelte a Szent Szellem munkáját a szervezeti struktúránál. Montanosz, egy phrügiai pap alapította, hívei voltak a montanisták. Szolgálatukban a Szent Szellem ajándékait gyakorolták.

A IV. században az intézményesült egyház egyesült az állammal. Nagy Konstantin, a római birodalom császára megtért, majd a keresztyénség lett a hivatalos államvallás. Ezzel az egyház politikai irányítást kapott, a Szent Szellem munkája pedig nagyon a háttérbe szorult. Az állam politikai befolyása az egyház felett egészen a VI. századig kitartott.

Ebben a korszakban két jó dolog történt az egyházon belül. Először is, a korai zsinatokon jó néhány teológiai kérdést eldöntöttek, például a Szentháromság tanával kapcsolatban. Másodszor, kialakult a monaszticizmus, amely szintén a Szent Szellem munkáját hangsúlyozta. A monasztikusok a montanistáktól eltérően az aszkéta életmódot hirdették, de szolgálatukban ők is gyakorolták a Szent Szellem ajándékait.

A VII–XV. században – amely korszakot „sötét középkornak” is nevezünk – tovább erősödött az egyház és az állam összefonódása. Az egyház lett a meghatározó hatalom, és ez a világi befolyás az ideig-óráig való dolgok jelenlétét erősítette a szellemi dolgokkal szemben.

Követői törvénykező, büszke magatartása következtében a monaszticizmus elvesztette szellemi életerejét. Voltak közöttük olyanok is, akik misztikus gondolataikkal teljesen elvonultak a világtól.

Ettől függetlenül a monasztikusok közül sokan szellemileg frissek maradtak. Az volt a missziós látásuk, hogy az egész világot megérintsék Jézus Krisztus evangéliumával. Ennek érdekében különféle rendeket alapítottak, az egész világra küldtek ki misszionáriusokat. Olyan rend is volt, amelyben a Szent Szellem ajándékai is működtek. Az egyház világszerte sok országban megvetette így a lábát.

Ezután a XVI. század elején megtörtént a protestáns reformáció. Az intézményesült egyházat ekkorra jobban érdekelte a politika és az evilági dolgok, mint a szellemi valóság. Az egyház kapzsisága oda vezetett, hogy a földi halandók pénzért vásárolhatták meg a bűnbocsátó céduláikat, nem kellett bűnbánatra jutniuk, életváltozásról szó sem volt. Luther Márton fellázadt ez ellen a gyakorlat ellen. Reformokat szeretett volna bevezetni az intézményesült egyházban, de az egyház nem volt rá nyitott.

Luther nyomán így létrejött a lutheránus (evangélikus) egyház, tanai követői közül mások további új egyházakat alapítottak, és ez a folyamat az egész XVII. században folytatódott. A legtöbb ilyen új formáció megtartotta annak a közösségnek a liturgiáját, ahonnan kiszakadt. Tanaikat viszont Jézus Krisztus evangéliumának igazságára alapozták – t.i. arra, hogy az üdvösség a Jézus Krisztusba vetett hit által van, nem a jó cselekedetekért. A Szent Szellem ajándékai sok ilyen gyülekezetben működtek.

A XVIII–XIX. században egy másik dolog is hangsúlyos lett az egyházban. Ez pedig a megszentelődés volt. Egykorábbi anglikán pap, John Wesley megalapította a metodista egyházat. Követői közül voltak, akik más közösségeket is létrehoztak, de alapvetően ugyanezzel a hangsúllyal. Sok ilyen gyülekezetben gyakorolták a Szent Szellem ajándékait.

Ezután, a XX. század elején jelentősen megnőtt a Szent Szellem munkájának adott tér az egyházon belül. A keresztyének elkezdték keresni, hogyan kaphatnák meg a Szent Szellem nagyobb kenetét életükre és szolgálatukra, mint ami általánosságban jellemző volt. Hangsúlyt kapott a Szent Szellembe való bemerítkezés, amivel együtt felerősödött az az elszánt látás, hogy az egész világot el kell érni Jézus Krisztus evangéliumával. Gomba módra szaporodtak az új gyülekezetek, ahol a Szent Szellem ajándékai működtek. minden kétséget kizáróan ez Jóel alábbi próféciájának beteljesedése volt: „Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. Még a szolgákra és szolgálólányokra is kitöltöm lelkemet abban az időben.” (Jóel 3:1–2).

A Szent Szellem aktív közreműködése az örökkévalóságban

A Szent Szellem az eljövendő örökkévalóságban is cselekvő marad. Visszajövetelekor Krisztus követői új életre támadnak fel a Szent Szellem által. A Róma 8:11-ben ezt olvassuk: „Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.” Nem tudjuk pontosan, mit fog tenni a Szent Szellem az örökkévalóságban, de azt tudjuk, hogy a legfontosabb ajándéka – a szeretet – folyamatosan működni fog. A Bibliában azt olvassuk, hogy „A szeretet soha el nem múlik.” (1Korinthus 13:8)

Összegzés

Az egész egyháztörténelemben találunk olyan egyházvezetőket és teológusokat, akik megpróbálták bizonyítani, hogy az I. század ősegyházában gyakorolt kegyelmi ajándékok az apostolok halálával megszűntek. A XX. század elején, a Szent Szellem kibontakozó munkájával párhuzamosan ezek a hangok is felerősödtek az egyházban.

Az alaptextus, amire ezt az álláspontot alapozzák, az 1Korinthus 13:8–10 szakasz: „A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. Mert töredékes az ismeretünk, és töredékes a prófétálásunk. Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes.”

A 10. versben használt görög „parousia” szó – ebből származik az angol „perfect” (befejezett, tökéletes) kifejezés is – Jézus Krisztus második eljövetelére utal. Ezek az egyházvezetők és teológusok viszont a szó jelentéstartalmát kibővítve azzal érveltek, hogy a „parousia” kifejezi a Krisztus evangéliumának hirdetésére teljesen felkészített, fejlett egyházat is, és ennek az egyháznak a jelenléte már szükségtelenné teszi a Szent Szellem különleges ajándékait, tehát ezért ezek az ajándékok már megszűntek.

Ugyanakkor a Szent Szellem munkája, a XX. század elején tapasztalt csodálatos élénkülés után napjainkban még tovább fokozódik. Mind a nagyobb múltra visszatekintő, tekintélyesebb, mind az újabb gyülekezetek között találunk olyanokat, ahol a Szent Szellem munkáját korábban ellenezték, de ma már teret adnak neki.

A Szent Szellem egyházban és egyházon keresztül végzett munkájának köszönhetően Jézus Krisztus nagy misszióparancsa a szemünk láttára teljesül. Isten Szelleme mindaddig folytatja ezt a munkáját, amíg Krisztus vissza nem tér az egyházáért. Sőt, a sötét szellemi erők ellenállása következtében a Szent Szellem munkája csak fokozódik. Így, amikor Krisztus visszatér, olyan egyházat talál a földön, amelyben „minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből” vannak tagok (Jelenések 5:9).

Hálásak lehetünk Istennek a Szent Szellem tevékenységéért, akár az időben, akár az örökkévalóságban cselekszik is. Jézus Krisztus egyházaként engednünk kell, hogy bennünk és rajtunk keresztül ma is megvalósíthassa céljait a világban. Ehhez elengedhetetlen, hogy 1) imádkozzunk, 2) tanulmányozzuk Isten Igéjét, és 3) minden tőlünk telhetőt tegyünk meg az életünkben Isten akaratának – azaz a nagy misszióparancs – teljesítéséért.