A gyülekezethez nem tartozók elérése a vasárnapi istentiszteleten

Bármennyire szeretnénk is hatással lenni a gyülekezeten kívüliek életére, nehézségek mindig adódnak. Például, hogyan közvetítsük feléjük Isten iránt és irántuk érzett őszinte szeretetünket?

Hétfő reggel van. Ahogy végiggondolod a tegnapot, hirtelen szívedbe hasít a jól ismert érzés. „A dicsőítőcsapat felkészült volt, a tanítás helyes teológiára épült, mégis hiányzott valami” – fut át az agyadon. És a látogatók? Miért nem reagált senki a megtérésre hívásra, pedig olyan szenvedélyesen beszéltem? Miért nem érdeklődnek irántunk a gyülekezeten kívüliek? Frusztráló kérdések ezek, hiszen nem igazán tudjuk a választ. Tudod, hogy jövő hétfőn is ugyanilyen üresnek érzed majd magad, hacsak nem sikerül elérni a körülötted élő gyülekezeten kívüli embereket. Egy azonban biztos: új látás kell.

Néhányan talán azt kérdezik: „Talán meg kéne alkudnunk teológiánkban, vagy el kéne határolódnunk pünkösdi örökségünktől? Tényleg az lenne a megoldás, hogy kiszolgáljuk a hitetlen társadalom testies igényeit?” Szó sincs róla! Nem a vasárnapi igehirdetések stílusáról, teológiai mondanivalójáról kell beszélnünk, sokkal inkább azok céljáról, a közlés módjáról és Isten jelenlétének erejéről.

Különböző stílusú, különböző felépítésű közösségek vasárnapról vasárnapra sikeresen érik el a gyülekezeten kívülieket. Nem csak azt kell eldönteni tehát, hogy innentől figyelmesek, érzékenyek, sőt, barátságosak leszünk a keresőkkel szemben, a valódi kérdés az, vajon komolyan el akarjuk-e érni őket? Ha igen, akkor törekvéseinket annak fényében kell megvizsgálnunk, milyen szükségletek és problémák jellemzik a gyülekezeten kívüliek életét. Vizsgáljunk meg négy kulcsproblémát, hogy vasárnap délelőtti alkalmaink elérhessék őket.

Legyünk hitelesek!

Ha megfigyeljük, hogyan viszonyulnak a világiak a keresztyének, és általában az egyház felé, az eredmény legtöbbször nem túl hízelgő: szkepticizmus, ellenérzés és közöny. Ami azt illeti, már maga az istentisztelet is új, ijesztő és zavarba ejtő élményt jelenthet. Bármennyire szeretnénk is hatással lenni a gyülekezeten kívüliek életére, nehézségek mindig adódnak. Például, hogyan közvetítsük feléjük Isten iránt és irántuk érzett őszinte szeretetünket? Ezt a nagy parancsolatot adta nekünk Jézus Krisztus (Máté 22:34–40), és ez áll az egyház missziójának középpontjában is.

Az alkalom minden eleme – az imádság, a gyülekezeti dicsőítés, a különleges zene és az igehirdetés – lehetőséget ad, hogy hitelesen kifejezzük: odaszántuk magunkat Istennek, és engedelmeskedni akarunk neki. Azt is tudnunk kell, hogy nem csak vasárnap délelőtt kell hiteles tanúságtevőként viselkednünk. Ha a gyülekezet tényleg el akarja érni a kívülállókat, a munka jóval azelőtt elkezdődik, hogy a dicsőítő zene felcsendülne.

Sokkal hitelesebbek leszünk a gyülekezeten kívüliek szemében, ha látják, mi is ugyanazokkal a problémákkal küzdünk, életünket mégis folyamatosan betölti az öröm. A téves elképzelések és elidegenedés fala, amely rengeteg világi ember életét jellemzi, meginog, ha hitelesen fejezzük ki Istenbe vetett hitünket. Ezután –  és talán csakis ezután –  változtatja meg a gyülekezeten kívüliek szívét a szeretet és az elfogadás üzenete.

Szolgáljunk céltudatosan!

Vasárnapi alkalmaink többek között azért sem igazán érik el a gyülekezeten kívülieket, mert nem is értjük, miért nem járnak gyülekezetbe – ami igen komoly akadály. Rengeteg világi unalmasnak tartja az istentiszteletet, szűklátókörű, életidegen, ítélkező emberek gyűlésének, ahol nem tűrik meg azokat, akik nem olyanok, mint ők.

Ugyanakkor a gyülekezeten kívüliek nagy többsége szinte összeroppan irányíthatatlanná vált életük terhe alatt. Állandó küzdelem számukra, hogy lépést tartsanak a folyamatosan változó társadalommal, amely sem stabilitást, sem erkölcsi útmutatást nem nyújt nekik. Rengetegen érzik úgy, hogy magukra maradtak, és nem hisznek abban, hogy egy keresztyén istentisztelet választ adhat gyötrő kérdéseikre.

Vajon alkalmaink valóban képtelenek megfelelően reagálni a gyülekezeten kívüliek kérdésire és terheire? Céltudatosan szolgálunk azok felé, akiknek látogatásáért egyfolytában imádkozunk? Vagy energiánk és erőfeszítéseink nagyja azok kérései, elvárásaira és szükségleteire megy el, akik már amúgy is hozzánk járnak?

Ha ez utóbbi az igaz, akkor ne várjuk, hogy pozitív hatást teszünk az istentiszteletünket látogató világi vendégekre. A vasárnapi alkalom minden elemében – a nyitóénektől kezdve a megtérésre hívásig – ott rejlik a lehetőség, hogy elérje őket. Egy céltudatos pásztor úgy állítja össze az alkalmat, hogy tudatosan építi a megértés hídját, hogy megérintse a jelenlévő gyülekezeten kívüliek életét.

Érdemleges kérdésekkel foglalkozzunk!

Előfordulhat, hogy a vasárnapi istentisztelet nyelvezete és szokásai nem adnak választ azokra a problémákra és szükségletekre, amelyekkel a keresztyén közösségen kívül állók küzdenek (sőt, talán a gyülekezetben is néhányan). Egyre irreálisabb elvárni, hogy a keresztyén háttérrel nem rendelkezők maguktól becsatlakozzanak vasárnapi alkalmainkra, az pedig sokkal nagyobb igyekezetet követel, ha a vasárnapi alkalmon kívül szeretnénk kapcsolatot teremteni a gyülekezeten kívüliekkel.

Istentiszteleteinknek teológialag tiszta és kulturálisan releváns tanítást kell nyújtaniuk, gyülekezeteink vezetőinek pedig imádságos szívvel kell felelniük a kihívásra. Az igehirdetésben Jézus Krisztus szavainak kell visszaköszönnie, amit szolgálatba lépésekor mondott: „Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat.” (Lukács 4:18)

Ma a vasárnapi istentisztelet dinamikus lehetőséget nyújt arra, hogy a keresztyén igazságokat hirdessük, és a keresőknek megmutassuk, hogyan kell érteni és alkalmazni Isten írott igéjét. A világi embereket azok a gyülekezetek és igehirdetők vonzzák, akik  imádságos lélekkel teremtenek kapcsolatot a Szentírás ősi igazságai és az embereketnyomasztó szükségletek között.

Légy ihletett!

Az elveszetteket elérni hihetetlen nagy kihívás, amely a Mindenható Isten közbelépése nélkül nem megy. Semmiféle tervezgetés vagy készülődés nem pótolja Isten jelenlétét. Számos oka lehet annak, ha gyülekezeten kívüliek látogatnak a vasárnap délelőtti istentiszteletre. Kérdés, hogy érkezésükkor olyan gyülekezetet találnak-e, amely biztos imaháttérrel, céltudatosan készült fogadásukra? Vajon azt látják majd, hogy hitelesen fejezzük ki Isten szeretetét? Vajon releváns igei üzenetet kapnak-e?

A Szent Szellem inspiráló jelenléte híján bárhogy törekszünk, hogy elérjük a gyülekezeten kívülieket, abból hiányozni fog az erő, amely egyébiránt elérhető az egyház, különösen a pünkösdi egyház számára. A következő vasárnap délelőtt kihívására készülve szánjunk időt arra is, hogy áttekintsük az elmúlt hónapok szolgálatát. Milyen hatékonysággal értük el a kívülállókat? Vajon mi gátol meg abban, hogy jobb eredményt érj el ezen a téren?

A válasz talán nagyobb változásra késztet, mint hogy milyen zenével dicsőítsünk: talán az istentisztelet  minden elemét felül kell vizsgálnunk, ahogy azt is, mi történik két alkalom között. Elsősorban azonban valószínűleg arra indítja majd a gyülekezetet, hogy erőteljesebben kérjük a Szent Szellem jelenlétét. Ha így teszünk, Isten elénk tárja majd, hogyan építsünk megértés-hidakat, és hogyan feleljünk arra kihívásra, amely elé a gyülekezeten kívüliek elérése állít.

Dr. John H. Spurling az Assemblies of God Theological Seminary (Springfield, Missouri, USA) teológia gyülekezetépítést és gyülekezetvezetést oktató adjunktusa

Ha világi embereknek hirdeted az igét…

Szeresd a hallgatóságod!

Az együttérzés az egyik leghatékonyabb és legmegnyerőbb érzelmünk. Hidd el, hogy a padokban ülők érzik, ha szíveden viseled jóllétüket.

Használj olyan szavakat, amelyeket a világi ember is megért!

A „fohász” vagy „közbenjárás” szavak helyett mondd azt egyszerűen, hogy imádság! Ha teológiai szakszavakat használsz, magyarázd meg! Ha a hallgatóságodnak nem tetszik valami, győződj meg róla, hogy az igazsággal van a bajuk, és nem az a probléma, hogy félreértették az igazságot.

Ne hígítsd fel az üzenetet!

Szabadkozás nélkül hirdesd az igét! Szeretettel ugyan, de mondd ki az igazságot!

Használj kellékeket!

Ne csak a fülnek, a szemnek is prédikálj! Ha arról tanítasz, hogy az Isten igéje kétélű kard, akkor szerezz egy kardot, és emeld fel a Bibliával együtt! Ha az emberek zsúfolt időbeosztásáról prédikálsz, tarts kezedben egy határidőnaplót!

Mozogj!

Ne állj egy helyben az egész prédikáció alatt! Az ókori görögök szerint a hatékony szónoklat három legfontosabb eleme a mozgás, a mozgás és a mozgás. Ha nincs csiptetős mikrofonod, szerezz be egyet! Tegyél pár lépést, miközben prédikálsz! A helyváltoztatás segít az embereknek pihentetni a szemüket, és fenntartja figyelmüket.

Mesélj!

A világi emberek bizonyítékra vágynak, hogy amit mondunk, az valóban működik. A való életből hozott történetek rendkívüli módon megerősítik azt, amit állítunk.

Győződj meg róla, hogy a világiak tudják, ha róluk beszélsz. Az „elveszett, bukott, hitetlen” kifejezések nem fogják meg őket. Nem érzik magukat elveszettnek, pontosan tudják, hogy hol vannak: a gyülekezetben. Utalj a hitetlenekre úgy, mint akik „még nem keresztyének”. Kedves kifejezés, kevésbé konfrontatív, mint a hitetlen, és kifejezi, hogy abban reménykedsz, egyszer keresztyénné lesznek.

Magyarázd meg az előrehívást!

A megtérésre hívás hagyomány, de attól még nem rossz. Segít, hogy az emberek engedelmeskedjenek a Szentírás parancsának, és nyilvánosan megvallják, hogy elfogadták Krisztust. Ugyanakkor érzékenynek kell lennünk a világi gondolkodásmódra is. Ha nyilvánosan „hitvallásra” kérjük őket, azt hihetik, hogy nyilvános bűnvallást várunk tőlük.

Szerző: Dr. John H. Spurling

Dr. John H. Spurling az Assemblies of God Theological Seminary (Springfield, Missouri, USA) teológia gyülekezetépítést és gyülekezetvezetést oktató adjunktusa