Hogyan érjük el a posztmodern nemzedéket? Pál apostol szavai napjainkra is érvényesek: „Sőt amint tudjátok, miután előbb szenvedés és bántalmazás ért minket Filippiben, a mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek Isten evangéliumát sok küzdelemben.” (1Thesszalonika 2:2)

Ha azt hisszük, mi már elég konfliktust megéltünk, akkor kössük fel a nadrágot! A konfliktusok három oldalról, három krízisből támadnak.

Kulturális krízis

Háromszáz év után mi vagyunk az első generáció, amely teljesen egyértelmű kulturális változást él át. Francis Schaeffer egyszer ezt írta: „Már nem zsidó-keresztyén kultúrában, hanem poszt-zsidó-keresztyén kultúrában élünk.” Mi azonban már nem is poszt-zsidó-keresztyén kultúrában, hanem anti-zsidó-keresztyén kultúrában élünk.

Évek óta arra képezzük ki misszionáriusainkat, hogy utazzanak más kultúrákba, és építsenek hidat az ottaniak felé, de ha nem tanítjuk meg nekik, hogyan építsenek hidat mai kultúránk felé, hatástalanok maradunk.

Az igazság válsága

Jézus azt mondta, „Én vagyok az út, az igazság és az élet”, de gyülekezetünk fiataljai mást értenek igazság alatt, mint mi.

Posztmodern közegünkben az igazság fogalma teljesen megváltozott. Minket arra neveltek, hogy kutassuk az igazságot, a posztmodernben azonban már nem létezik objektív igazság, ezért nem is felkutatni kell azt, hanem megteremteni. Az az igaz, amit annak hiszünk. Nem számít, mit írt a szerző, hiszen bármit is jelent számunkra, az nem kevésbé igaz, mint amire az író gondolt.

Amikor az emberek azt mondják, „minden felfogás kérdése”, valójában erre gondolnak: bármilyennek láttam a helyzetet, az ugyanolyan igaz, mint ami valójában történt. Ezért képesek egyesek átírni a történelmet.

A fiatalok ezt is mondják: „Ne erőltesd rám a saját értékeidet! Hadd mondjam meg én, mi a jó és mi a rossz nekem.” Továbbá, az emberek elsősorban azért tartják hamisnak a keresztyénséget, mert azt állítja magáról, hogy igaz, és minden más vallást hamisnak kiált ki.

Sok pásztor azért nem tanít a hittélekről, mert azt mondják, megosztó lenne. Ha az igazságról beszélünk, az szintén megosztó. Ezért inkább ezt mondják a pásztorok: „Rengeteg gyönyörű dicsőítődalunk van!”

Én azonban ezt felelem erre: „Ha nem beszélsz a keresztyén tanításokról, honnan tudod, kit dicsőítesz?” Sehonnan. Tanítanunk kell az igazságról, különben dicsőítésünk képzeletünk koholmányaihoz száll majd.

Ha tíz évvel ezelőtt valaki azt mondja: „Egyszerűen nem tudok hinni Jézus Krisztusban”, én csak elétártam volna a Krisztus feltámadásáról szóló bizonyítékokat, és cáfoltam volna ellenérveit. Két órával később megkérdeztem volna: „Szeretnéd elfogadni Krisztust Megváltódnak?”, mire ő azt felelte volna: „Igen.” Ha ma leülök egy fiatallal, és elétárom a bizonyítékokat, hogy Krisztus Isten, majd megkérdezem, „Szeretnéd befogadni Krisztust?”, azt mondaná, „Áh…” Miért? Mert az igazság többé nem számít. Gyakran kérdezem a fiataloktól: „Szerinted hazudni rossz dolog?” „Igen” – felelik ők. „És miért?” – kérdezem. „Nem tudom” – érkezik a válasz.

Egyszer 209 keresztyén fiatalt állítottam ki gyülekezetük elé, és megkérdeztem tőlük: „Ha olyan helyzetbe kerülnél, ahol következmények nélkül hazudhatsz, megtennéd?”

A 209 fiatalból 204 egyből rávágta: „Igen.” A maradék öt emberből egy fiatal hölgy azt mondta, megimádkozná. Egy fiatalember azt felelte: „Nehéz kérdés, de nem hiszem, hogy hazudnék.” A 209-ből csak hárman mondták azt, hogy „Nem.”

Ezután az ott álló 209 fiatal mellé állítottam még 104-et. Megkérdeztem: „Hiszitek, hogy hazudni bűn?” 310-en egyből így feleltek: „Igen.”

Láthatjuk, hogy ebben a mai kultúrában szinte semmi köze sincs a fiatalok hitének ahhoz, ahogyan cselekszenek. 99,5% azt mondja, hazudna, és 99,5% bűnnek tartja a hazugságot. Az ifjúsági munkásoknak ez fáj a legjobban, még ha a szellemileg legnyitottabb fiatalok között szolgálnak is. A fiatalok hallanak egy szexről szóló tanítást, jön a megtérésre hívás, ők előrejönnek, és elsírják magukat, majd fél órával később ágyba bújnak a barátnőjükkel, és eszükbe se jut, hogy viselkedésüket összekapcsolják hitükkel.

Ezután megkérdeztem ezt a 313 gyereket: „Miért bűn a hazugság?” Legtöbben így feleltek: „Mert a szüleink ezt tanították.”

Gondoljunk bele! Ha valamit azért tartunk rossznak, mert ezt tanultuk a szüleinktől, azzal a történelem minden egyes gonoszságát igazoltuk. Igazoltuk a holokausztot, 6 millió zsidó ember halálát, mert a náci szülők azt tanították, ez a helyes.

Ekkor ezt kérdeztem: „Miért tanították ezt a szüleitek?” A keresztyén srácok majdnem fele nem tudta megmondani, 55 százalékuk viszont ezt felelte: „Mert a Biblia azt mondja, hazudni bűn.”

Tovább kérdeztem őket: „Miért mondja a Biblia erre azt, hogy bűn?” Erre már csak hárman tudtak felelni.

A fiatalok egész nemzedékét neveltük rá a törvényeskedésre. A parancsolatok nem rendelkeznek olyan erkölcsi tekintéllyel – még a Tízparancsolat sem –, hogy megmondhatnák, miért jó vagy rossz valami, egyszerűen annyit közölnek, hogy jó-e vagy rossz.

A fiataloknak meg kell érteniük, miért rossz vagy jó valami. A Biblia azért nyilvánítja rossznak a hazugságot, mert Istennek személye, jelleme és természete az igazság. Azért bűn ölni, mert Isten az élet, azért bűn a gyűlölet, mert Isten a szeretet, és az igazságtalanság azért rossz, mert Isten igazságos. Felnőtt egy generáció, amely többé nem képes megkülönböztetni a jótól a rosszat, mivel már nem ismeri az Isten személyével, jellemével és természetével kapcsolatos igazságokat.

A tolerancia válsága

A mai kultúrák 85%-ában a tolerancia az egyik legfontosabb erény, maga a fogalom azonban jelentősen megváltozott. Számunkra valószínűleg annyit tesz, hogy „elviselni valakit, vagy belenyugodni valamibe, amit nem kifejezetten szeretünk”. Ezzel szemben ma a tolerancia azt jelenti, hogy „minden érték, hit, életvitel és állítás igaz, és egyenértékű”. Aram Hair filozófus így fogalmazta ezt meg: „A tolerancia egyfajta meggyőződés, miszerint mások nézetei és véleménye ugyanolyan igaz, mint a sajátunk.”

Mivel Jézus azt mondta, hogy ő az „út az igazság és az élet”, ma az egész világon a keresztyének számítanak a legkevésbé toleránsnak. Bármit hirdetünk is, a kultúra első számú erényével megyünk szembe.

Ha annak idején Krisztus istenségét és feltámadását, vagy Isten létét hirdettem, szavaim tartalma alapján gúnyoltak és szálltak vitába velem, így volt ez körülbelül hét évvel ezelőttig. Ha viszont ma beszélek Krisztus istenségéről, a feltámadásról vagy a Szentírás megbízhatóságáról, az emberek így reagálnak: „Milyen jogon állítod ezeket? Milyen alapon ítéled meg mások életének erkölcsiségét?” Ma már nem számít az igazság, sőt, leggyakrabban ezt az igét idézik – még a keresztyének is –: „Ne ítélj, hogy ne ítéltess.”

A válasz

Mit tegyünk? Pál apostol erőteljes állítást tesz az 1 Thesszalonika 2:7–8-ban: „Olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja gyermekeit. Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is.”

Véssük ezt eszünkbe: „készek voltunk odaadni nektek nemcsak Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is”. Nem úgy nyerték meg koruk embereit, hogy csupán az evangéliumot adták oda, hanem önmagukat is. Nekünk pedig ugyanezt kell tennünk, ha meg akarjuk nyerni a mai nemzedéket. Önmagunkat kell adnunk az evangélium mellé.

A posztmodern gondolkodás tagadja, hogy létezne olyan világnézet – mint például a keresztyén –, amely mindenki számára igaz. Öt-nyolc évvel ezelőttig ezt mondtuk keresztyén fiataljainknak: „fogadd el a keresztyén világnézetet, mert ez az igazság!” Mivel a fiatalok szerint minden igazság egyenlő, ez ma már nem működik.

Ha azt állítod az általad képviselt világnézetről, hogy az jobb, mint a többi, intoleránsnak és bigottnak tartanak majd. De hogyan tehetjük vonzóvá a keresztyén világnézetet a fiatalok számára, hogy személyesen vágyjanak megismerni Jézus Krisztust?

A mai keresztyének nyolcvan százaléka nem azért tért meg, mert a keresztyénség igaz. Azért tértek meg, meg ennél jobbat nem találtak a lehetőségek között. Ha nem mutatjuk meg nekik, milyen igazság rejlik Isten igéjében, többé színüket se látjuk az ifin, amint találnak valami jobban kedvükre valót.

Hogyan lehetünk valószínűek, hogy aztán hihetőek lehessünk? Úgy, hogy sóvá és világossággá válunk, és önmagunkat adjuk másokért.

Közösséget kell építenünk. A történelem eddigi legsérültebb nemzedéke felé kell szolgálnunk, olyan fiatalok felé, akik megtört családokból és kapcsolatokból érkeznek. Az a gyülekezet telik meg, amely megvalósítja az újszövetségi koinóniát – az egymás iránti szeretetet –, amelyről a János 13–17-ben olvasunk. Ez az evangelizálás alapja.

Könyörülettel kell munkálkodnunk. Ez az egyik leghatékonyabb eszköze a kezünkbe, hogy embereket nyerjünk meg Krisztusnak. A keresztyén könyörület mutatja meg a fiataloknak, hogy hitelesek vagyunk, és az evangélium is az. Nem Isten akaratát követjük, ha nem törődünk az özvegyekkel, az árvákkal, a hajléktalanokkal és szegényekkel.

Meg kell becsülnünk környezetünket is. A mai nemzedék számára a környezet az egyik legkényesebb téma. Az egyik legjobb módszer, amivel ma megragadhatunk egy fiatalt, ha megmutatjuk, mi törődünk az Isten által teremtett világgal. Ettől elég hitelesek leszünk, hogy Jézus Krisztusról taníthassuk őket.

Erős házasságokra és családokra van szükség. A 15-17 éves korosztály leginkább boldog házasságra és békés otthonra vágyik. Tovább valószínűsíti mondanivalónkat, ha megvalósul ez életünkben.

Kedves Lelkésztársam, milyen véleménnyel van rólad gyülekezeted? Szereted a feleséged? Elég időt töltesz a gyermekeiddel? Ha nem, sürgősen változtass szokásaidon! Prédikálhatsz, amennyi jól esik, de ha az emberek nem látják Jézus Krisztus igazságát megvalósulni a házasságodban, nem hallják meg az igazságot.

A mai fiatalokra leginkább apaként hathatunk. A gyermekeinkkel ápolt kapcsolat az egyik legerősebb kapocs, amely segíthet elérni ezt a generációt. Nehéz úgy hatékony szolgálatot folytatni fiatalok között, ha közben a szolgálattevő nem tölt időt saját gyermekeivel.

Pásztorok, ahhoz, hogy elérjük a következő generációt, az Igazságot kell hirdetnünk, sőt, meg is kell élnünk!

Meg kell osztanunk önmagunkat közösségünkön, házasságunkon, gyermekeinken keresztül, könyörülettel, hogy elérjük a következő generációt.


Új szabályok és kihívások korunk fiataljainak

  1. A személyes kapcsolatok számítanak, nem az intézmények.
  2. A folyamat fontosabb, mint az eredmény.
  3. Erőltetik az emberi sokszínűséget.
  4. A társaság és az élet élvezete fontosabb, mint hogy gyümölcsözők és eredményesek legyenek, vagy hogy elérjenek valamit.
  5. A változás jó.
  6. Fontosabb a jellemfejlődés, mint az elért eredmény.
  7. Nem számíthatunk rá, hogy családunk mindig ott legyen nekünk, mégis ez a legnagyobb reménységünk, hogy érzelmi támogatást kapjunk.
  8. Mindenkinek felelősséget kell vállalnia saját világáért.
  9. Ha szükséges, vegyük kezünkbe az irányítást, és éljünk vele bölcsen.
  10. Ne vesztegessük időnket az abszolút igazságok keresgélésére, hiszen nem léteznek.
  11. Egy ember is hozhat változást a világban, bár nem túl nagyot.
  12. Az élet nehéz, aztán meghalunk, de mivel csak egyetlen életünk van, viseljük el, javítsuk fel és élvezzük, amennyire csak lehet.
  13. A szellemi igazság rengeteg formát ölthet.
  14. Add ki a dühöd!
  15. A technológia természetes szövetségesünk.

George Barna: Generation Next: New Rules, New Challenges („A következő generáció: új szabályok, új kihívások”). Regal, 1995, 107–116. o.


A II. Világháború után (1946–1965) születettek és a posztmodern X-generáció

  1. Az „én” nemzedék | A „mi” nemzedék
  2. A munkáért élni | Az életért dolgozni
  3. A felvilágosodás világnézete | A posztmodern világnézet
  4. Intézmények | Kapcsolatok
  5. Előfeltevéseken alapuló igazság | Kapcsolatokon alapuló igazság
  6. Kiválóság | Hitelesség
  7. Növekedés | Közösség
  8. Magány | Egyedüllét
  9. Siker | Teljesség
  10. Agresszió | Passzivitás
  11. Reményteljes | Cinikus
  12. Zsidó-keresztyén háttér | Erkölcsi, filozofikus, relativizmus
  13. Jó állás | Alantas munka
  14. Hippi mozgalom | Információs forradalom
  15. A tekintély megkérdőjelezése | A tekintély elutasítása
  16. A vagyon érték | A jellemesség érték

A következő cikkek alapján: Kevin Ford „My Generation” (Az én nemzedékem) (Intervarsity, Winter 94-95, 3–7. o.); és Dieter Zander, „The Gospel for Generation X” (Örömhír az X generációnak) (Leadership, Spring 1995, 37–42. o.)

Szerző: Josh McDowell

Josh McDowell sikeres író, fiatalok felé szolgáló szakember. Több mint harminc évig járta a világot a Campus Crusade for Christ szolgálat kötelékében, hogy fiatalok problémáira nyújtson megoldást