„When God Is Silent” (Amikor Isten hallgat) c. könyvében az ünnepelt igehirdető és író, Barbara Brown Taylor beszámol egy meglehetősen kínos családi beszélgetésről: „A húgom, Kate, aki – hozzám hasonlóan – nem a gyülekezetben nőtt fel, fia, Will születése után kezdett el gyülekezetbe járni. Próbáltam visszafogni a lelkesedésemet, de alig vártam, hogy beszélhessek vele erről. Egy nap megkérdeztem, melyik istentiszteletre szoktak menni. „Egyikre sem – felelte ő. – Csak a vasárnapi iskolán veszünk részt, aztán hazamegyünk.” Megkérdeztem, miért, és elmondta, hogy amikor elkezdtek járni, hétről hétre hallgatták, ahogy az igehirdető dühödten ostorozza Isten aktuális ellenségét – az alkoholt, a lottót… a Mikulást –, míg a végén már úgy érezte, mintha jól összeverték volna. „Egy vasárnap az igehirdetés közepén felálltam, befogtam Will fülét a kezemmel, és kivezettem a gyülekezetből. Azóta csak a vasárnapi iskolába járunk, és sokkal boldogabbak vagyunk.””

Nagyon sok forog kockán, amikor igét hirdetünk. Az emberek örök sorsa múlhat rajta. Igehirdetőként az alapos, átfogó kifejtés a dolgunk mind az igére, mind hallgatóságunkra nézve. Nyilván megvan a helye a prófétai, bűnellenes igehirdetésnek. De ahhoz, hogy az igehirdetés életadó és életet átformáló legyen, nem elégedhetünk meg azzal, ha az emberek a végén lesújtva vagy éppen felmentve érzik magukat.

Hogyan gondolkodott Pál apostol a hatásos igehirdetésről? „Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről […], hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék” (1Korinthus 2:2,5). Pál valószínűleg nem tartozott a legtehetségesebb nyilvános szónokok közé; ezt bírálói is siettek kiemelni. Azt viszont határozottan állította, hogy ha az igehirdetés középpontjában Jézus Krisztus áll, ő is „mint megfeszített”, akkor az emberek magával az élő Istennel találkozhatnak.

Az egész Jézus Krisztussal kezdődik – az Ő kilétével, királyi uralmával és azzal, akik mi vagyunk Őbenne. Winston Churchillben élt egy látás a Brit Birodalom dicsőségéről. A 2. világháború kitörésének idejére azonban a brit nép már nem osztozott ezen a grandiózus látáson. Elcsüggedtek és teljesen felkészületlenül érte őket a harc. Churchill bátor vezetése és szárnyaló szónoklatai mégis felemelték a brit népet a leküzdhetetlennek tűnő akadályok fölé.

Hogyan sikerült ez neki? Isaiah Berlin oxfordi filozófus szerint Churchill olyan vehemensen idealizálta az angolokat, „hogy a végén […] ők is kezdték az ő szemével látni magukat”. Így sikerült „gyávákból bátrakat faragnia”. Ez az igehirdetés feladata is.

Olyan királyságot hirdetünk, melynek Királya, Krisztus, mindenek felett áll. Őbenne mi is az eljövendő korszak polgárai vagyunk, nem ebből a világból valók. Ha az emberek elkezdik Krisztus szemével látni magukat, gyávákból bátrak lesznek.

A történet azonban itt még nem ér véget. A gonosz valóságos, a bűn erős, a szokások pedig makacsok. Van, aminek meg kell halnia az életünkben, mielőtt eljöhetne a szabadság. Ezért kell a megfeszített Jézus Krisztust prédikálni. Akár a tized, a szexuális tisztaság, a házasság, az engedelmesség vagy a nagy missziói parancs az aktuális téma, a Szent Szellemtől átitatott igehirdetésnek végső soron a Királyhoz és az Ő keresztjéhez kell elvinnie bennünket.

Kezdő igehirdetőként az időszerűség kényszere olyan erős nyomást gyakorolt rám, hogy elkezdtem elsősorban az alkalmazott elvekre és önsegítő emberi teljesítményre összpontosítani. Szem elől tévesztettem magát az evangéliumot. Egy nap éreztem, hogy a Szent Szellem megítél, amiért hónapok óta úgy hirdetem az igét, hogy egyszer sem említettem Krisztus keresztjét. Pedig a megfeszített Krisztus táplálja a maradandó életváltozás feltámadási forrását, nem pedig az én előadói tehetségem. Adja az Úr, hogy életadó módon tudjunk szolgálni Igéjével! Törekedjünk a kiváló igehirdetésre, de ne vétsük el azt az egyszerűséget, amelyet Jézus és a kereszt megaláztatása jelent „a Lélek bizonyító erejével” együtt, „hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék” (1Korinthus 2:4,5)!

Szerző: Dr. James T. Bradford

Dr. James T. Bradford az Assemblies of God amerikai pünkösdi közösség főtitkára (Springfield, Missouri, USA)