A Szentírás szerint minden bizonnyal a misszió a kulcs ahhoz, hogy Isten jótetszése megnyugodjon rajtunk

Isten azt szeretné, hogy a keresztyének elérjék az elveszetteket az evangéliummal. Odaadta Fiát a bűnösökért. Ez az igazság életeket változtat meg.

Könnyű kívülről elmondani a nagy missziói parancsot. Beszélünk arról, hogy Jeruzsálemünkből el kell mennünk Júdeába, Samáriába, majd a föld végső határáig, hogy hirdessük az evangéliumot. De vajon hány pásztor van tisztában azzal, hogy a misszió a kulcs ahhoz az áldáshoz, amelyet Isten rá szeretne árasztani életére és gyülekezetére? Hányan hisszük, hogy Isten figyelmének felkeltéséhez, szívének megérintéséhez, jóakaratának és áldásának felszabadításához az kell, hogy elérjük az elveszetteket szerte a világon?

Nagyon sokszor félretoljuk a misszió támogatására vonatkozó felelősségünket. Hallottam olyat pásztoroktól, hogy ha a misszióra adakoznak, azzal a saját tárházuktól vonják el a pénzt. Ezzel azt sugallják, hogy a saját gyülekezetük költségvetéséhez nem lesz elég pénz, mert a missziós adomány olyan összegeket von el, amelyeket az emberek egyébként a gyülekezetük és a gyülekezeti munka támogatására adtak volna.

Az általam pásztorolt gyülekezetben ennek az ellenkezőjét tapasztaltuk. Én félnék nem az első helyre tenni a missziót, mert Isten akkor valószínűleg megvonná jótetszését és áldását a gyülekezetünktől, valamint a saját életemtől és szolgálatomtól is. A Szentírás emlékeztet engem rá: minden bizonnyal a misszió a kulcs ahhoz, hogy Isten jótetszése megnyugodjon rajtunk.

Gondoljunk csak erre az ígéretre: „Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre. Amint meg van írva: »Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké.« Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét” (2Korinthus 9,8–10).

A magvetés volt az egyik legerőteljesebb kép, amelyet Jézus a világevangélizációra használt. Az Úr emlékeztet bennünket arra, hogy a világ mezői fehérek, és megértek az aratásra. Vajon bízunk-e benne eléggé ahhoz, hogy hitben kilépjünk, és megtegyük, amit csak kell, hogy munkásokat küldjünk az aratásba?

Isten Igéje azt mondja, ha mi nagylelkűséget táplálunk a szívünkben, és segítünk enyhíteni a világ szükségeit, Isten kiárasztja életünkre áldását és jóakaratát. Minél többet adakoznak áldozatosan a gyülekezetek, tárházaikba annál inkább áradni fognak Isten áldásai.

Nemrég egyik istentiszteletünkön egy különleges projektet állítottunk a középpontba. Biztattam az embereket, hogy bőkezűen adakozzanak erre a szükségre. Meglepett, milyen hatalmasan munkálkodott köztünk Isten. Gyülekezetünk történetének legnagyobb összegű missziós adománya gyűlt össze – 135 000 dollár.

A szemem sem rebbent, amikor megírtam a csekket a különleges projektre szánt összegről. Tudtam, hogy a mi szükségeinket majd Isten betölti. Ígéreteihez és örök jelleméhez híven megáld bennünket. Pénzügyi feljegyzéseink abban a hónapban nem mutattak csökkenést az általános célú adakozás tekintetében.

Ez több alkalommal is megismétlődött. Amikor mi azt tesszük, amit Isten szeretne, megtapasztaljuk jótetszését és áldását. Mi elköteleztük magunkat a misszió mellett. A gyülekezetünk hisz abban, hogy a misszió támogatásánál fontosabb szolgálatot nem is végezhetünk.

Isten látja, milyen áldozatokat hozunk az elveszett világért. A Példabeszédek 19,17-ben olvashatjuk a válaszát: „Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert ő megtéríti jótéteményét.” Márpedig nincs nagyobb szegénység annál, ha valaki az evangélium nélkül él. És semmi sem indíthatja annyira Istent áldásai kiárasztására, mint hogyha mi reagálunk erre a szegénységre.

Minden téren megtapasztaltuk Isten áldásait. Ezért is köteleztük el magunkat arra, hogy a missziót tesszük az első helyre.

Szerző: Rick Cole

RICK COLE, a Capital Christian Center gyülekezet vezető pásztora, Sacramento (Kalifornia, USA)