Érdemes elgondolkodni az alábbi meglátásokon arra nézve, milyen szellemi, teológiai és gyakorlati okok indokolják a hálózatépítés művészetének elsajátítását.

„A pásztorok egyáltalán nem értenek az üzlethez.” Elég sűrűn hallottam már ilyen megjegyzéseket ahhoz, hogy ne találjam meglepőnek őket, bár azért még így is bosszantanak. Általában védekező megjegyzést vált ki belőlem, ha valaki ilyen túlzó módon becsüli le a hivatásomat. Viszont tény – és ez tényleg zavar –, hogy javítanom kell az üzleti adottságaimon, ha engedelmes akarok lenni szolgálati elhívásom iránt, és a lehető legnagyobb hatást akarom elérni vele.

Van az üzleti adottságoknak egy konkrét területe, amely óriási lehetőségeket rejt magában a szolgáló teljesítményének javítása szempontjából – ez a hálózatépítés. Senki sem működtethet sikeresen semmilyen üzleti vagy szakmai praxist úgy, hogy ne hozna létre olyan kapcsolathálózatot, amely megismerteti áruit és szolgáltatását azokkal, akiknek azokra szükségük van. Ez ugyanúgy érvényes a gyülekezeti szolgálatra, mint bármilyen más munkaterületre, sőt talán még erőteljesebben, hiszen a hálózatépítés Isten királyságának jellegéhez is hozzátartozik. Ahhoz, hogy valaki sikeresen munkálkodhasson Isten királyságában, jó hálózatépítő készségekkel kell rendelkeznie.

Miután éveken át tanultam és csiszolgattam saját hálózatépítő készségeimet a szolgálati elhívásom iránti engedelmesség javítása érdekében, írtam egy könyvet The Kingdom Net: Learning to Network Like Jesus (A Királyság hálója: Tanuljunk meg hálózatot építeni úgy, ahogyan Jézus) címmel, hogy megoszthassam, amit tanultam, és másoknak is segítsek nagyobb befolyásra szert tenni Krisztusért. A könyv alábbi részlete hasznos meglátásokat nyújt arra nézve, milyen szellemi, teológiai és gyakorlati okok indokolják a hálózatépítés művészetének elsajátítását.

Isten országának hálója

Jézus halászhálóhoz hasonlította Isten országát (Máté 13,47). Ez a halászháló példázatából származó kép különleges értelmet nyer ma, az internet, a Facebook, a Twitter, a Pinterest, az Instagram, a Classmates.com, az e-mailek, szöveges üzenetek és egyéb közösségi hálózatépítő eszközök világában. A „hálózat” szó hálószerű kapcsolatok szövevényét jelenti. Mivel a hálózatok inkább jelképes hálókról szólnak, és nem szó szerintiekről, Jézus szavait így is érthetjük: „Isten országa egy hálózat”. Én igazából szívesen nevezem Isten országát „a Királyság hálójának”.

Jézus szerint a Királyság Istennek a világba kivetett hálója. A hálóba jó és rossz halak egyaránt beleakadnak. Őszinte és hamis emberek, igaz hívők és hitetlen útitársak mind belekerülhetnek. Isten országa sokféle embert bevonz, és ahogyan majd látni fogjuk, lesznek köztük olyanok, akik beépülnek magába a hálózatba. Isten majd a végén eldönti, ki tartozik bele és ki nem.

Ahogyan az újszövetség korában dolgoztak hálóikkal a halászok, Isten is állandóan dolgozik a Királyság hálóján – nagyobbra szövi, megjavítja, ahol elszakadt, hogy még több halat fogjon. Egy másik példázatszerű mondatában Jézus így szólt a tanítványaihoz: „Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket” (Márk 1,17). Jézus Krisztus tanítványai az ő halászai – tulajdonképpen ők jelentik azt a hálózatot, amelyet ő bevet arra, hogy minél több embert kifogjon.

Jézus munkájának folytatása

Jézus azt akarta, hogy tanítványai több csodát tegyenek, többet evangélizáljanak és több embert nyerjenek meg, mint ő tette földi élete során. És Jézus tanítványai végzik is ezt a munkát már 20 évszázada, az ő halála óta. Ha számba vesszük csodáikat és „halászeredményeiket”, az jóval felülmúlja azoknak a számát, akiket Jézus elért, amíg itt járt a földön. Nyilván Jézust illeti minden dicséret a mi teljesítményünkért is, hiszen mindezt Ő végezte el rajtunk keresztül. És ő fogja learatni az eredményét is. Végtére is az ő halásztársasága vagyunk. Az a nagy, amelyik elszökött, a kicsik, amelyeket majdnem hagytunk kicsúszni a hálóból, és azok a halak, amelyeket kifogtunk és odavittünk neki a partra – a „nettó haszon” mind őt illeti.

Ha Isten országa háló, akkor elsősorban halászháló. A Királyság nem törekszik arra, hogy átvegye földi kormányok, vállalkozások, a család, az iskolák, a szakszervezetek, a kórházak vagy bármilyen más társadalmi intézmény helyét. A Királyság hálója a halászat érdekében létezik. Bár a Királyság magába foglalja és uralja életünk minden oldalát, igazán soha nem tudja teljes mértékben tükrözni Isten uralmát felettünk, ha nem von be bennünket a Király törekvésébe, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. A Királyság hálója mindig arról szól, hogy az elveszett embereket megbékítsük az Istennel, aki szereti őket. A Királyság hálózatépítése végső soron arról szól, hogy Jézushoz hozzuk az embereket.

Amikor látjuk, hogy Isten népe egyesül Krisztus uralma alatt, és megérezzük, hogy a Szent Szellem által összekapcsolódunk velük, mert őáltala lesz Jézus király jelenvaló mindnyájunkban, akkor meglátjuk a Királyságot. Isten országa tehát egyszerre látható és láthatatlan. Az övéi által munkálkodó Jézus jelenléte teszi láthatóvá. A háló(zat) példázata emberek hálózataként ábrázolja a Királyságot.

Miért halászok?

Felmerült benned valaha a kérdés, hogy miért hívott el annyi halászt Jézus, hogy legyen a tanítványa? Azért, mert ők értettek a hálóhoz.

És ezt nem poénnak szánom. Komolyan beszélek. Jézusnak éppen olyan emberekre volt szüksége, mint a halászok. Nyilván sok mindent nem értettek Jézus tanítványai, amikor kiválasztotta őket. Egyikük sem volt kiváló teológus, ügyes író, képzett szónok vagy pszichológus. Nem részesültek képzésben egyetlen olyan tárgyból sem, ami ma olyan népszerű a bibliaiskolákban és teológiákon. Egy vitathatatlan jellemzővel azonban rendelkeztek: Értettek a hálóhoz.

Péter és barátai a szó legszorosabb értelmében tudták, hogyan működik a halászháló. Tudták, hogyan kell hálót készíteni, hogyan kell kivetni a hajó oldalán, hogyan kell mozgatni a vízben, hogyan kell bevonni, és hogyan kell karbantartani és megjavítani a napi munka végeztével. De tudtak még valamit, ami ennél is lényegesebb volt.

Ahhoz, hogy valaki sikeres halászati vállalkozást vezessen az első századi Izraelben, nem volt elég a háló kezelése. Hálózatépítés is kellett hozzá. A halászok nemcsak a hálókhoz értettek, hanem ahhoz is, hogyan kell csapatként együtt dolgozni. Tudták, hogyan kell elvinni a halat a piacra és eladni. Tudták, hogyan találhatják meg azokat, akik elszállítják a halat az ország belső részeibe, és árusítják a környező településeken. Tisztában voltak a forgalmazással, a marketinggel, az eladással, a haszonkulccsal és munkájuk egyéb üzleti részleteivel. Ma azt mondanánk rájuk, hogy tapasztalt hálózatépítők.

Aki embereket szeretne halászni, annak tudnia kell, hogyan működtesse az „emberhálókat”. A hálózatépítés a Királyság alapvető feladata, a teológiák mégsem szoktak hálózatépítés-kurzusokat meghirdetni. Azt hiszem, ez a szó egyszer sem jött elő 10 évig tartó tanulmányaim alatt, míg a keresztény szolgálatra készültem. Az is igaz, hogy a hálózat szó sem került még be a hétköznapi szóhasználatba az én időmben – az 1980-as évek elejére –, csak a műsorszórás témakörében. De akkor is, hogyan hagyhattunk figyelmen kívül egy ennyire elképesztően fontos készséget?

Főiskolai rektorként iskolám fő hálózatépítőjeként szolgálok. Ezt nagyon élvezem; társaságkedvelő emberként örömmel ápolok barátságokat, ismerkedem meg új emberekkel, és szövögetem ezeket a kapcsolatokat tágabb, erősebb hálózattá, amelyet bevethetünk, hogy elvégezhessük küldetésünket egyetemként. Szeretem a munkámat, és nagyon szívesen végzem az emberekkel kapcsolatos feladatokat. Különösen tetszik az, hogy munkánk gyümölcse olyan közvetlen módon kapcsolódik össze Isten országának küldetésével. De az én munkakörömnek nincs szabadalma a hálózatépítésre. Jézus bármely követője a munkájától függetlenül kifejezésre juttathatja Isten országát a hálózatépítésen keresztül.

Szent és világi elhívás

Minden foglalkozásnak megvan a világi és szent oldala – akár pásztor valaki, akár buszsofőr, ügyvéd, gyári munkás, mérnök, gazdálkodó, üzletember, művész, orvos vagy bármi más. Az elhívások szentsége Abból fakad, akitől az elhívás is ered; mivel pedig Isten hívott el mindnyájunkat, minden elhívás szent. Mindegyik világi is, hiszen akiknek az elérésére elhívott Isten, azok mind a világban élnek. (Ha hagyod, hogy hitvallásod miatt kellemetlenül vagy kínosan érezd magad olyanok társaságában, akik nem osztoznak Krisztusba vetett hiteden, akkor nem sikerül engedned, hogy Isten használjon téged a Királyság hálójának kiterjesztésére.)

Az a szolgáló, aki a pásztori munkát csak szentnek látja és világinak nem, elsorvasztja saját gyülekezeti és személyes életét. Túl sok pásztor van, aki minden idejét keresztények között tölti, ezzel olyan vezetési formára kárhoztatva őket, amely csupán ügyletet bonyolít le, és szinte soha nem hoz valódi átformálódást.

James McGregor Burns vezetői elmélete szerint a vezetés többnyire pusztán ügyletek lebonyolításáról szól. Vagyis a vezetők a teljesítményt azokért a javakért és szolgáltatásokért cserébe nyújtják, amelyeket követőik tudnak kínálni nekik. Így tehát a pásztor felkínálja a prédikálást, az olyan vallásos szertartások lebonyolítását, mint a szentségek kiszolgáltatása, esketés, temetés és egyéb szolgáltatások, cserébe pedig megbecsült helyet kap a közösségben, kap némi (általában csekély) fizetést, és esetleg lakhatást egy paplakban. Az ilyen „ügylet-lebonyolító” pásztorok nagy hangsúlyt fektetnek a gyülekezeti hagyományok és a fennálló rend fenntartására. Ritkán kérnek a gyülekezetükbe járó emberektől bármi nehezet vagy áldozatosat, és az emberek sem várnak igazán sokat a pásztoruktól. A gyülekezet nem növekszik, nem sűrűn találnak Krisztushoz az emberek a gyülekezet szolgálatán keresztül, és senki sem tapasztal meg átformálódást. Idővel a gyülekezet tagsága elöregszik, aztán egy idő után… eltűnik.

Az átformáló vezetés ezzel szemben egy átformáló látás köré összpontosul. A vezető áldozatokra és kockázatvállalásra szólítja fel a közösséget a látás megvalósítása érdekében. Ha ez a látás magába foglalja az evangélizálást, akkor a gyülekezet felszólítja tagjait, hogy ne csak keresztényekkel töltsék az idejüket, hanem olyanokkal is, akik még nem kerültek be a Királyságba.

Hogyha a pásztorok minden idejüket keresztényekkel töltik, biztosak lehetünk benne, hogy a gyülekezetük tagjai ugyanígy tesznek. Vannak olyan gyülekezetek is, ahol kifejezetten arra biztatják a keresztényeket, hogy csak más keresztényekkel üzleteljenek, és így ne is kerüljenek üzleti kapcsolatba olyanokkal, akik keresztény baráti körükön kívül esnek. Ez remek képlet arra, hogy beinduljon a pereskedés a keresztények között, de sem üzleti, sem evangélizációs szempontból nem egészséges stratégia.

Van egy pásztor barátom, aki rendkívül hatékony evangélista; ő minden munkatársától elvárja, hogy barátságot ápoljon hitetlenekkel. Tudja, hogy soha nem fognak Krisztushoz vezetni embereket, ha nem beszélgetnek olyanokkal, akik nem ismerik Krisztust. Kötelező beszámolójuk részeként le kell írniuk, hogyan és kivel ápolnak barátságot a gyülekezeten kívül. Ennek köszönhetően a gyülekezet taglétszáma az elmúlt 10 év alatt megötszöröződött.

Egyesek mondhatják, hogy a gyülekezeten belüli szolgálatra van elhívásuk, és nem arra, hogy azok felé evangélizáljanak, akik még nem ismerik az Urat. Nem kétlem, hogy vannak, akik arra kapnak elhívást, hogy elsősorban hívőkkel foglalkozzanak, például keresztény iskolában vagy egyetemen tanítsanak, keresztény jótékonysági szervezetet igazgassanak vagy keresztény felekezetet vezessenek. Az ilyen szervezeteknek szintén fontos szerep jut a Királyságban, és több szempontból is igen értékesek. Az ilyen helyen dolgozó emberek pedig sokszor tényleg több időt töltenek keresztények, mint nem keresztények társaságában. De nekik is fel kell ismerniük, hogy „keresztény munkájuk” nem foglalhatja el Isten küldetésének a helyét. Munkájukkal támogathatnak és segíthetnek másokat, akik az evangélizálásra összpontosítanak, de ez még nem menti fel őket a Királyság alapvető elhívása alól, hogy megosszák Krisztusba vetett hitüket azokkal, akik még nem tapasztalták meg az ő uralmának valóságát és hatalmát. Akik teljes időben keresztény vállalkozásban vagy szervezetnél dolgoznak, azoknak különös gondot kell fordítaniuk arra, hogy legyen lehetőségük találkozni, megbarátkozni olyan emberekkel, akiknek szükségük van az üdvözítő találkozásra az Úrral, és tudjanak hatással lenni rájuk.

Tétlenség a hálózatépítésben

Egy felekezet kellemes közösségén belül könnyen előfordulhat, hogy passzívan viszonyulunk a hálózatépítéshez. Megválasztott vezetőink felelőssége, hogy összetartsák a közösséget. Ők tervezik meg a regionális és helyi találkozókat. Ők kezelik az egészségbiztosítást és a nyugdíjjellegű megtakarításokat. Ők hangolják össze a missziós erőfeszítéseket, ők reklámozzák a felekezet által támogatott egyetemeket és végzik a felekezethez kapcsolódó egyéb feladatokat.

A felekezetek misszionáriusai általában zseniálisak a hálózatépítésben, különösen azokon a csoportokon belül, ahol hisznek a „hitbeli küldetésekben”. Kiépítenek egy 100 vagy több gyülekezetből álló csoportot, akik támogatják a munkájukat, és gondosan tartják a kapcsolatot velük, mert ők jelentik az anyagi mentőkötelet a számukra azon a távoli helyen, ahol szolgálnak. A felekezeti pásztoroknak azonban részük van abban a luxusban, hogy a hálózatot elhozzák nekik. Úgy tűnik, nincs igazán szükség arra, hogy különösebben foglalkozzanak a hálózatépítéssel. A független pásztoroknak viszont annál keményebben kell foglalkozniuk a hálózatépítéssel. Ha nem látnak neki, akkor nem lesz. Valójában a független gyülekezetek talán azért is növekednek gyorsabban Amerikában, mint a felekezeti gyülekezetek, mert tudatosan és agresszívan elkötelezik magukat a hálózatépítés mellett – a gyülekezeten belül és kívül is.1 Óriási előnyökkel jár, ha egy gyülekezet egy felekezethez tartozik, de nem szabad hagyni, hogy ez csapdává váljon és tétlenséghez vezessen a hálózatépítéssel kapcsolatban.

Azt gondolhatnánk, hogy a pásztori munka lényege a hálózatépítésről szól. Én úgy gondolom, hogy a hálózatépítés bizonyos fajtája valóban a hatékony pásztori munka lényegét jelenti. Csakhogy sok gyülekezeti vezető láthatóan nem végzi olyan élénken a hálózatépítést, ahogyan tehetné. Egy átlagos méretű gyülekezetnek körülbelül 75 tagja van.2 Ebből látszik, hogy a legtöbb pásztornak viszonylag kis társadalmi körben – úgy 500-1000 emberből álló körben – sikerül végeznie a szolgálatát.

Az ilyen kis kör a hívők barátságos közösségét hozza létre, csakhogy ezek a közösségek sokszor túlságosan befelé fordulnak. Ez a kör nem fog növekedni a folyamatos, tudatos hálózatépítés élénk folyamata nélkül. A stagnáló gyülekezet pedig nehezen tudja megindokolni, hogyan követi Jézust és tartja be a nagy missziói parancsot. Ezt nem kárhoztatásképpen mondom, hiszen lehetnek különböző okai annak, hogy egy adott gyülekezet egy adott helyen nem tud növekedni. De az ilyen gyülekezetek mindig érezni fogják valami lényegesnek a hiányát. Ha egy gyülekezet valóban az elhelyezkedése miatt nem tud növekedni, akkor különösen súlyos felelősség nehezedik rá, hogy segítsen a gyülekezeteknek növekedni más helyeken. Ehhez pedig komolyan ki kell venniük a részüket a nagy missziói parancsból a kiküldéssel, adakozással és imádkozással.

Érett kapcsolatok

Vannak, akik azt hiszik, hogy élhetünk szakaszokra osztott életet, és megtehetjük, hogy Jézust otthon hagyjuk, vagy otthagyjuk a gyülekezetben. Sok keresztény nem szívesen viszi magával Jézust a munkahelyére. Így aztán beszélünk Jézusról azoknak a barátainknak, akik már hisznek Benne, de nem beszélünk Róla azoknak, akik nem hisznek Benne. Csakhogy ilyen rövid áramkörben nem áramlik a Királyság hálózatépítése. Majdnem mindig az hozza a legérettebb gyümölcsöket, ha érett barátságokat alakítunk ki, a vallásos tevékenységeken kívüli közös tevékenységekkel. Ilyen tevékenység lehet az, ha segítünk valakinek a költözésben, elmegyünk vele golfozni vagy valamilyen sporteseményre, együtt kézimunkázunk, játszunk a helyi szimfonikus zenekarban, vagy aktív taggá válunk valamilyen civil szervezetben, mint amilyen például a Rotary International. Annyiféle opció létezik, ahányfelé irányul az emberi érdeklődés.

Ahogyan kialakulnak a valódi kapcsolatok, Krisztus valósága elkezd előbukkanni az életünkben. Van, amikor a mélyebb kapcsolatok lehetővé teszik, hogy királysági hálózatainkat megosszuk az emberekkel olyan módon, hogy az nekik szakmailag vagy személyesen hasznukra váljon egyáltalán nem szellemi értelemben. Ha támogatjuk őket imában, és bevonjuk őket a Királyság hálójával, végül szellemileg is meg fogjuk érinteni őket. Akármi mást is teszünk még, hogy Krisztushoz vezessük munkatársainkat, mindenképpen hűségesen kell imádkoznunk értük.

Jézus hálózatépítése  

Jézus kiterjesztette a Királyság hálóját, akármerre ment; elhívta az olyan embereket, mint a vámszedő Lévi vagy Zákeus, hogy megtérjenek, bocsánatot nyerjenek és megváltozzon az életük, aztán új módon kezdjék használni adottságaikat. Szóba állt bűnösökkel és vallásos emberekkel, hatalmasokkal és elnyomottakkal, betegekkel és egészségesekkel. Lényeges támogatást kapott egy kisfiútól néhány kenyér és hal képében, amelyet aztán megsokasítva jóllakatott egy nagy sokaságot. Szinte bárkivel leült enni. Az ilyen találkozások során mindig mesterkurzust tartott az emberi kapcsolatokból. Mivel a kereszténység látványosan terjeszkedett azóta, hogy Jézus először elkezdte hirdetni a Királyság hálóját, a bölcs hálózatépítő a hálózatépítéssel kapcsolatos legjobb tankönyvnek fogja tekinteni annak tanulmányozását, ahogyan Jézus bánt az emberekkel.

A cikk forrása: The Kingdom Net: Learning to Network Like Jesus (A Királyság hálója: Tanuljunk meg hálózatot építeni úgy, ahogyan Jézus!) (My Healthy Church, 2013)

Jegyzetek

  1. Russell D. Moore, “Where Have All the Presbyterians Gone: Nondenominational churches are the fastest growing in the country.”Wall Street Journal, February 4, 2011.
  2. Hartford Institute for Religion Research. http://hirr.hartsem.edu/research/fastfacts/fast_facts.html#sizecong. (accessed 15August 2013).

Szerző: Dr. Joseph L. Castleberry

Dr. Joseph L. Castleberry, a Northwest University egyetem rektora (Kirkland, Washington, USA)