Többet kell törődnünk az eredménnyel, mint az eszközökkel

Nem emlékszem már, kitől hallottam, de rádobbant a szívem: “A munkálkodó Szent Szellem olyan, mint egy nagy folyam: friss medert váj magának; arra megy, amerre akar. Ez időnként zavar bennünket, keresztyén árvízvédelmi szakértőket. Nem tetszik nekünk az, ahogyan a Szent Szellem mozdul. Szívesebben ássuk ki magunk a csatornát, ki is betonozzuk, aztán azt mondjuk: ‘Jöjj, Isten folyója! Kiástuk a csatornát. Áradj benne kívánságunk szerint!’”

Ha megvizsgáljuk az Assemblies of God amerikai pünkösdi felekezet gyülekezeteit, láthatjuk, hogy különféle stílusok, kormányzási módok, istentiszteleti időpontok, épületek és kommunikációs formák jellemzik őket. Mi nem béleljük ki betonnal a csatornát, és nem követeljük meg, hogy a Szent Szellem egy bizonyos formában áradjon.

Az Újszövetségből is láthatjuk, hogy a gyülekezetek eltérnek egymástól. Nézzük meg magunkat a jeruzsálemi és az antiókhiai gyülekezet lencséjén át!

A jeruzsálemi gyülekezet modellje

A jeruzsálemi gyülekezet hatékony modell a saját kultúra elérésére. Ma azt mondanánk rá, hogy hagyományos, de élettől duzzadó pünkösdi gyülekezet.

Tapasztalaton alapult. Az alapító tagok együtt voltak Jézussal. Ott voltak a felházban pünkösd napján. Részesültek a Szent Szellem keresztségében. Kitartóan megmaradtak az apostolok tanításában, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Történtek köztük csodás gyógyulások, szabadulások és megtapasztaltak csodás védelmet, ugyanakkor üldözést is.

Terjeszkedett. Hány 120 fős gyülekezet tudna befogadni 3000 új megtérőt egyetlen nap alatt? A jeruzsálemi gyülekezet megtette, és a tagok nem panaszkodtak, hogy már nem is ismernek senkit. A 120 felvállalta a 3000 tanítvánnyá képzésének felelősségét. Valószínűleg 120 házi csoportot hoztak létre, egyenként 25 fős létszámmal. De nem álltak meg 3120 főnél. Napról napra növekedett a létszámuk (Cselekedetek 2,47); aztán megtért 5000 ember (Cselekedetek 4,4), attól fogva pedig nemcsak gyarapodott, hanem “nagyon megnövekedett” a gyülekezet (Cselekedetek 6,7).

Zártkörű is volt. Itt a zártkörű szót nem pejoratív értelemben használom. Ahhoz, hogy hatékonyan elérhessék kultúrájukat, tiszteletben kellett tartaniuk a kulturális határokat. Ezek a határok kiterjedtek a kóser étkezésre és a Törvényben foglalt egyéb hagyományokra. Amikor Pál apostol utoljára ment Jeruzsálembe, anyagilag támogatott négy nazír fogadalmat tett férfit. Ehhez a fogadalomhoz hozzátartozott az állatáldozat is (Cselekedetek 21,17–26). Ez az esemény jól mutatja, hogy 25 évvel a Kereszt és a Feltámadás után a jeruzsálemi gyülekezet továbbra is eljárt a templomba, és részt vett minden szertartáson.

A jeruzsálemi gyülekezet saját magát a judaizmus beteljesülésének és folytatásának tekintette. Az Istennel való kapcsolat addigi követelményeit csupán kiegészítették a megtéréssel, a Krisztusba vetett hittel és a bemerítkezéssel. Amit Péter Kornéliusz házánál átélt, az verte az első éket a jeruzsálemi gyülekezet kulturális szempontból kizárólagos teológiájába.

Az antiókhiai gyülekezet modellje

Az antiókhiai gyülekezet ugyanolyan hitbeli alapokon nyugodott, mint a jeruzsálemi. Semmivel sem voltak kevésbé Szellemmel teljesek és Szellemtől vezetettek. Az övék szintén tapasztalaton alapuló, terjeszkedő gyülekezet volt, csak a kultúrához viszonyult másként.

Antiókhia egészen más városi környezetet jelentett, mint Jeruzsálem. Róma és Alexandria után a világ legnagyobb városa volt, népessége nagyjából 500 000 fő lehetett. Ebben a kozmopolita városban összetalálkozott zsidó és pogány, görög és barbár; a Földközi-tenger vidékének nyugati kultúrája a szír sivatag keleti kultúrájával. A sport városa volt; kocsihajtók és partizánok versenyeztek a kor szuperkupájáért.

Pogány vallással kevert erkölcstelenség jellemezte. A legenda szerint Daphné ligeténél Apollón beleszeretett Daphnéba, utána eredt, Daphné pedig babérfává változott. A helyszínen felépített nagy Apollóno-templomban ezer papnő/prostituált szolgált: ezek újra meg újra eljátszották Apollón hajszáját Daphné kertjei és villái közt az istenség tisztelőivel.

Antiókhia nem sokban különbözött a népszerű amerikai kultúrától – ez is pogány, multikulturális, sportőrült és szexmániás.

Antiókhia hozzátartozott a világhoz, amelyet Isten úgy szeretett. Eltérő helyzetének köszönhetően az antiókhiai gyülekezet egészen más vonásokat hordozott, mint a jeruzsálemi.

Más vezetők

A Cselekedetek 11,19.20 megnevezi a két forrást [minek a két forrását?], és elmagyarázza, hogyan jutott el az evangélium Antiókhiába. Először is, a jeruzsálemi zsidók szétszóródtak az üldözés miatt, és felkeresték az antiókhiai zsidókat. Másodszor, a Jeruzsálemből szétszóródottak között voltak ciprusiak és ciréneiek is. Ők szóba elegyedtek a görögökkel is, és elmondták nekik az evangéliumot. Amikor sokan hittek és az Úrhoz fordultak, a jeruzsálemi gyülekezet végre odaküldte hozzájuk Barnabást.

Létfontosságú döntésnek bizonyult, hogy a megfelelő embert küldték oda. (Ugyanígy fontos, hogy kiket nevezünk ki a bizottságokba.) „Amikor megérkezett, és látta az Isten kegyelmét, megörült, és bátorította mindnyájukat, hogy szívük szándéka szerint maradjanak meg az Úrban” (Cselekedetek 11,23, kiemelés tőlem).

Barnabás felismerte, hogy segítségre van szüksége, ezért „elment Tarzuszba, hogy felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antiókhiába. Így történt, hogy egy teljes esztendőt töltöttek együtt a gyülekezetben, és igen nagy sokaságot tanítottak. A tanítványokat pedig Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek” (Cselekedetek 11,25–26, kiemelés tőlem).

Lukács a szolgálatra alkalmazott két igével indokolja, miért hívta oda Barnabás Sault: bátorította és tanítottak. Barnabás valószínűleg buzdító, bátorító jellegű igehirdetéseket végzett. Tudta viszont, hogy a hit tartalmasabb megközelítésére van szükség ahhoz, hogy szilárd alapot vessenek az antiókhiai hívők újonnan megtalált hitének. Ezért van az, hogy a „tanítottak” szót csak Saul érkezése után használja Lukács. Barnabás példája azt mutatja, hogy keresnünk kell másokat, akik csatlakozhatnak hozzánk a szolgálatban, és kiegészítik a mi hiányosságainkat.

Lukács más vezetőket is felsorol a Cselekedetek 13,1-ben: „Simeon, akit Nigernek is hívtak, cirénei Lúciusz és Manaén, aki Heródes negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett.”

Barnabás képezett hidat Jeruzsálem és Antiókhia között, de nem tartozott a legfőbb jeruzsálemi vezetők közé, a négy másik antiókhiai vezetőnek pedig semmilyen szerepe nem volt a jeruzsálemi gyülekezetben. Az egyik vezető, Pál ráadásul komoly fejfájást okozott a jeruzsálemi gyülekezet jelentős részének. Vagyis az antiókhiai vezetőket nem fogadták volna szívesen vezetőkként a jeruzsálemi gyülekezetben, a pogányok befogadására vonatkozó kulturális nézeteik miatt.

Más nyelv

Jeruzsálemben héberül beszéltek, Antiókhiában görögül. Jeruzsálemben kóser étkezést folytattak, míg Antiókhiában sajtburgert ettek baconnel.

Milyen nyelvek vannak a mi kultúránkban? Fontoljuk meg a következő nyelveket:

  • Zene.
  • Öltözködés.
  • Istentiszteleti időpontok.
  • Templomépítészet.
  • Dicsőítési formák.
  • Gyülekezeti igazgatási formák.
  • Hagyomány.

Az, ahogyan elvisszük Jézust a kultúrához, a kultúrával együtt változik, míg az evangélium örök üzenete változatlan marad.

A Cselekedetek 2,42 ugyanúgy vonatkozott az antiókhiai gyülekezetre, mint a jeruzsálemire, és ránk is vonatkoznia kell. A kulcs az, hogy meg kell őrizni az apostolok tanítását és tapasztalatát, a többit pedig rugalmasan kell kezelni.

Amikor Mao Ce-tung volt Kína vezére, börtönbe záratta Teng Hsziao-pinget mint a kapitalista út követőjét. Mao Ce-tung halálát követően Teng Hsziao-ping lett Kína vezetője, és az általa bevezetett kapitalista reformok váltak Kína felemelkedésének mozgatórugóivá. A régi maoisták által hevesen kritizált Teng Hsziao-ping kedvenc mondása így szólt: „Nem érdekel, hogy egy macska fekete vagy fehér-e, csak fogjon egeret!”

Pál apostol is hasonló hozzáállást választott arra nézve, hogyan adjuk tovább az evangéliumot a különböző kultúrákban: „Mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket” (1Korinthus 9,22).

Nekünk, az Assemblies of God pünkösdi felekezet tagjainak többet kell törődnünk az eredménnyel, mint az eszközökkel. Megtérnek az emberek, bemerítkeznek Szent Szellembe, Szellemben élnek, és Jézus eredményes tanítványaivá válnak? Ha igen, akkor nem kell azzal foglalkoznunk, ha a pásztorok és gyülekezetek esetleg máshogy csinálták a dolgokat, mint a korábbi nemzedékek

Más hozzáállás

Az antiókhiai gyülekezet sosem tette magáévá a jeruzsálemi gyülekezetre jellemző gyanakvó hozzáállást a pogányok megtérésével kapcsolatban. Megértenénk, ha az antiókhiai gyülekezet azt mondta volna: „Mi közünk nekünk Jeruzsálemhez? Nem küldtek hozzánk misszionáriusokat. Az első tanítványok az üldözés miatt jöttek Antiókhiába, nem szánt szándékkal. Ráadásul csak zsidó társaikkal álltak szóba, velünk nem. A ciprusi és cirénéi diaszpórából való zsidók mondták el nekünk Jézus örömhírét. Nem tartozunk tehát semmivel Jeruzsálemnek.”

Ám ők nem ezt a lelkületet választották. Nem nehezteltek a jeruzsálemi gyülekezetre, amiért nem küldött hozzájuk közvetlenül misszionáriusokat vagy segítséget. Ehelyett úgy döntöttek, hogy ők küldenek misszionáriusokat a világ eléretlen részeire, és anyagi segítséget a jeruzsálemi gyülekezetnek (Cselekedetek 11,30). Szeretettel fogadták a jeruzsálemi gyülekezetből érkező prófétákat (felkent igehirdetőket), többek között Agaboszt is. Nem ragaszkodtak ahhoz, hogy a jeruzsálemi gyülekezet is úgy csinálja a dolgokat, mint ők.

Micsoda példakép az Assemblies of God gyülekezetei számára! A helyi gyülekezetek stílusváltásaival kapcsolatban megtapasztalt problémák olyankor következnek be, amikor Jeruzsálem megpróbál Antiókhiává válni, vagy Antiókhia Jeruzsálemmé. Hogyan lehet tönkretenni egy gyülekezet? Úgy, hogy olyan jelentős változásokat viszünk véghez, amelyek… (1) váratlanok; (2) a gyülekezet tudta vagy részvétele nélkül mennek végbe; (3) szeretetlenek; és (4) nem tartják tiszteletben a gyülekezet szellemi jellemzőit.

Az antiókhiai gyülekezet nem választott lekezelő vagy felsőbbrendű viszonyulást a jeruzsálemi gyülekezet felé, és nem is szakította meg velük a közösséget. A szeretetet helyezték előtérbe. Amikor a jeruzsálemi szentek segítségre szorultak, az antiókhiai gyülekezet nagylelkűen segített.

Mai kultúránkra jellemző a széttöredezettség; hajlamosak vagyunk elszigetelt egységekre szakadni. A gyülekezetnek hagynia kell, hogy a szellemi ragasztó összekösse az embereket, és így az, amit Krisztusban megnyertünk, nagyobbnak bizonyul minden különbözőségnél, amely elválaszthatna bennünket.

Zárszó

Vigyáznunk kell, nehogy gőgös hozzáállás jellemezze azt, ahogyan a gyülekezet dolgait intézzük. Ha dicsekszünk, dicsekedjünk az Úrban! Kerüljük azt a hozzáállást, amely ezt mondatná velünk: „Ahogyan én végzem a gyülekezeti munkát, az jobb a tiédnél!” Hagyjunk teret az elhívás sokféleségének felekezeti családunkon belül!

A változás elfogadásához rugalmasságra van szükség. A Szellemmel teljes emberek természetüknél fogva hajlamosak megragadni a pillanatot, és járatlan utakra merészkedni, bízva abban, hogy ahova a Szellem vezet, ott gondot is visel.

A változás nem könnyű. Egy taxi utasa megkocogtatta a taxis vállát, hogy feltegyen neki egy kérdést. A taxis felüvöltött, elvesztette uralmát a jármű felett, majdnem összeütközött egy busszal, felszaladt a járdára, végül néhány centiméterre állt meg egy kirakat nagy üvegtáblájától.

Néhány pillanatig dermedt csend volt a kocsiban, majd a taxis így szólt: „Kérem, ilyet soha többé ne csináljon! Halálra rémített!”

Az utas, aki szintén megrémült, bocsánatot kért. Azt mondta: „Nem gondoltam, hogy ennyire megijed attól, ha megkocogtatom a vállát.”

A taxis erre így felelt: „Elnézést, nem az ön hibája! Ma dolgozom először taxisofőrként. Eddig 25 éven át koporsószállítóként dolgoztam.”

Van, akit megrémít a változás. Pedig csak akkor kell veszélyt éreznünk, ha a változás hatására távolodni kezdünk a Szentírásba vetett horgonyunktól. Akkor azonban nem kell félnünk a változástól, ha Pál apostol példáját követjük, aki minden eszközt bevetett, hogy néhány embert megnyerjen.

Az a kihívás vár ránk, hogy tiszteletben tartsuk a sokféleséget az egységben. Akkor leszünk egységben, ha buzgón kitartunk az apostolok tanításában, a közösségben, a kenyér megtörésében, az imádkozásban, és őszinte törődéssel és vendégszeretettel viszonyulunk egymáshoz (Cselekedetek 2,42).

Az Úrnak nem tetszene az Assemblies of God felekezet balkanizációja. A balkanizáció a Balkán-félsziget etnikumok és kultúrák összecsapásai mentén bekövetkező széthullásának folyamatát írja le (így keletkezett Horvátország, Szerbia, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Észak-Macedónia és Koszovó). A balkanizáció jelentése: kisebb, sokszor ellenséges elemekre széthullani.

Ennek nem szabad jellemeznie a gyülekezetet. Én így imádkozom: „Uram, köss össze bennünket elszakíthatatlan kötelekkel!”

Az amerikai pénzeken az “E pluribus unum” latin felirat látható; ez azt jelenti: egy a sokaságból. Mint Assemblies of God, nem lesz jó, ha pluribus vagyunk – mindenki megy a maga feje után. Az sem lesz jó, ha unum vagyunk. Isten szereti a sokféleséget. Ezért alkotott bennünket különbözőnek. Hogyha viszont összefogunk az Úr munkájának végzésére; ha szívünk és kezünk összekapcsolódik, akkor sokkal többet tudunk véghezvinni.

Előfordult, hogy Billy Grahamet bírálták, amiért bevont más hívőket. Ő ezzel a költeménnyel válaszolt:

“Kört rajzolt a porba, amelyből kivetett,

Mint holmi lázadót – mint egy eretneket.

Szeretetemmel túljártam az eszén:

Kört rajzoltam én is – ő volt a közepén.”

Adja Isten, hogy a tőle kapott kegyelem meglágyítsa a szívünket, és mi is kört rajzoljunk, bevonva az embereket, ne pedig falakat emeljünk, kizárva őket.

Szerző: Dr. George O. Wood

Dr. George O. Wood az Assemblies of God amerikai pünkösdi felekezet korábbi elnöke (Springfield, Missouri, USA)