Ha szeretnénk lebontani minden falat, amely gátolja, hogy a nők teljes értékű keresztyén életet élhessenek, meg kell vizsgálnunk, milyen elvárások élnek a nőkben azok felé, akikkel összefognak, akik felé szolgálnak és akik az életük szereplői.

Kedves pünkösdi férfiak!

Engedjétek meg, hogy mindjárt az elején leszögezzem: tudom, milyen gyakran érzik magukat a férfiak céltáblának, amikor a nemi szerepekről esik szó. Sokszor keltenek rossz érzést bennem az ilyen beszélgetések, hiszen saját környezetemben látom, milyen sok férfira nem igazak az általánosítások. Ott van például a férjem, aki régen el se tudta volna képzelni, hogy egy vezető szerepben lévő nő mellett asszisztáljon, de nyitott volt az imádkozásra és az Ige tanulmányozására, az Úr pedig végül elvégezte benne. Ma már ő a legnagyobb rajongóm, támogatóm és védelmezőm.

Ott van a nagyapám, akinek 70 éves korában csak nyolc általánosa volt, mégis elejétől a végéig elolvasta a doktori disszertációmat, mert szeretett volna többet tudni a nők helyzetének történetéről az Assemblies of God gyülekezetein belül. Ebben az egyházban nőtt fel, és ebben nevelt fel engem is a testvéreimmel együtt. Vagy ott van a mentorom a Vanguard Egyetemről (USA), aki hitt az életemen nyugvó elhívásban és kenetben, és nyíltan beszélt is róla. Azt az életet élem, amelyre Isten elhívott: feleség vagyok és anya, valamint doktori végzettségem is van. Többek között azért élhetek így, mert ezek a férfiak hittek annak az Istennek, aki elhívott engem, s válaszul áldásukat adták és teljes körű támogatásukról biztosítottak.

A nemi szerepekről folytatott eszmecsere során azonban az esetek többségében nem ilyen történetekről hallunk. Sokkal gyakrabban fordul elő, hogy legyintenek azokra a nőkre, akik hagyományosan férfiak által betöltött szerepekre kapnak elhívást – lesújtó pillantásokkal és gúnyos megjegyzésekkel megkérdőjelezve, vajon van-e „joguk” a nőknek prédikálni, amikor vannak arra alkalmas és készséges férfiak is. Ugyanígy dorgálják a vezető pozíciót betöltő feleséget, akinek a férje marad otthon a gyerekekkel. A nemi szerepekről folytatott beszélgetések könnyen feszültté válnak, ha nem a vezetésre elhívott emberek témája áll a középpontban, hanem „a nők mint vezetők” kérdése.

Ha egy beszélgetés ellenséges hangot üt meg akár a nőkkel, akár a férfiakkal szemben, az senkinek nem válik javára. Én szeretném, ha pünkösdi nőkként és férfiakként, akik hiszik és tapasztalják életükben és szolgálatukban a Szent Szellem hathatós munkáját, úgy tudnánk beszélni az Cselekedetek 2 és a Galata 3:28 megéléséről, mint akik valóban hisszük, hogy a Szent Szellem egyenlőséget teremt, és elismerjük, hogy ő nem részrehajló, hanem ledönti a bennünket akadályozó társadalmi korlátokat. Ha mi, Szent Szellemtől felruházott férfiak és nők, szeretnénk lebontani minden falat, amely gátolja, hogy a nők teljes értékű keresztyén életet élhessenek, meg kell vizsgálnunk, milyen elvárások élnek a nőkben azok felé, akikkel összefognak, akik felé szolgálnak és akik az életük szereplői.

Párbeszédet szeretnék kezdeményezni; olyat, ahol nők és férfiak egyaránt nyíltan beszélhetnek arról, milyen elképzelés él bennük a nemi szerepekről – igeileg, kulturálisan és egymáshoz való viszonyulásukban. Az, amit a pünkösdi nők otthon, a gyülekezetben, illetve a társadalomban szeretnének a férfiaktól, nem kizárólag az adott színtérre vonatkozik. Igazából arra vágynak és arra van szükségük, hogy kialakuljon egy megújult látásmód a háztartási szerepek, a gyülekezeti szolgálat és a társadalmi szerepvállalás viszonyáról.

Szövevényes történet

Ha a nemek és a vezetés témája kerül szóba az Assemblies of God felekezetben, nem egyszerű a történet, sőt nagyon is szövevényes és eléggé zavaros. Ezzel a levéllel nem az a célom, hogy kimondottan a nők szerepe mellett emeljek szót az Assemblies of God vagy bármely más felekezeten belül. Álláspontunk egyértelmű, irányadó egyházi dokumentumaink pedig teljes mértékben támogatják a nők számára biztosított teret – nem úgy, ahogy sok hittestvérünk egyházában. Amíg azonban a disszertációmhoz szükséges kutatásba bele nem kezdtem, nem fogtam fel teljesen, hogyan alakul a nemek közötti szövevényes viszony a családban, a társadalomban, illetve a gyülekezetben.

A gyülekezetben, ahol felnőttem, a falon ott függött egy fiatal nő, Blanche Britton arcképe. Ez a tüzes evangélista a miénken kívül 24 gyülekezetet plántált. Ugyanakkor a gyülekezetünkben annak plántálása óta sosem szolgált egy női pásztor sem. Blanche férje nem támogatta és nem ismerte el felesége pásztori elhívását, csak a halálos ágyán. Akkor végre áldását adta az asszonyra és szolgálati elhívására. Blanche és az általa alapított gyülekezetek története sokszor elhangzott már közösségünk százéves története során.

Mi tehát az Assemblies of God hivatalos állásfoglalása a nők szerepének kérdésében? Az Alapszabály, szervezeti és működési szabályzat VII. cikkelyének 2(l) paragrafusa nagyon keveset változott első, 1914-es elfogadása óta. Jelenleg ez olvasható itt:

„A Szentírás világosan tanít arról, hogy az isteni elhívással és ajándékokkal felruházott nők ugyanúgy szolgálhatnak az Igével az egyházban (Jóel 2:29, Cselekedetek 21:9, 1Korinthus 11:5). Azok a nők, akik megfelelnek a szolgálattevői képesítés követelményeinek, alkalmasak arra, hogy képzettségüknek megfelelő szinten szolgáljanak, jogukban áll egyházi szertartásokat végezni, valamint jogosultak arra, hogy az egyházi szolgálat bármely szintjén szolgáljanak és/vagy a kerületi, illetve az egyetemes zsinat vezetőségének tagjai legyenek.”

Jó néhány évvel ezelőtt interjút készítettem George O. Wooddal, az Assemblies of God akkori elnökével, és megkérdeztem tőle, hogyan vallhat ilyen tág, átfogó álláspontot egyházunk a női szolgálókkal kapcsolatban. Válasza ennyi volt: „Ezek vagyunk mi!”

„A felhatalmazást a Szent Szellem végzi” – írta Wood a Jóel 2:28–30 fényében, ahol az áll, hogy Isten kiárasztja Szellemét minden testre – mind nőkre, mind férfiakra. Ez az ígéret az Apcsel 2:17–18-ban be is teljesedett. Ezek a szentírási szakaszok képezik sajátos pünkösdi hitelvünk alapját arra vonatkozóan, hogy a Szent Szellembe való bemerítkezés célja a szolgálatra való felhatalmazás. Ugyanezek a szakaszok támasztják alá az Assemblies of God egyenlőségre törekvő álláspontját a nemi szerepek kérdésében. Míg hitelvünk középpontjában a nők szolgálati szerepe áll, az elv logikus módon alkalmazható akkor is, ha a nőknek az otthonukban vagy a társadalomban betöltött vezető szerepéről beszélünk.

A Tantisztasági Bizottság és a Döntéshozó Presbitérium elismeri, hogy a szokás, a kultúra és egyes igeversek értelmével, illetve alkalmazásával kapcsolatos egyéb feltevések sok kavarodást okoztak arra nézve, mi Isten akarata a nők és a férfiak vonatkozásában. Ennek következtében a gyakorlatunk is zavaros. Az Assemblies of God nem mindig szólalt fel azok ellen a feltételezések ellen, amelyek ellentmondanak tanításunknak arról, ahogyan a Szent Szellem demokratizáló természete eltünteti a társadalmi egyenlőtlenségeket és teret enged a nők teljes mértékű bekapcsolódásának. A női pásztorokról, evangélistákról és misszionáriusokról szóló történeteket gyakran magasztalják prédikációikban az Assemblies of God vezetői, magánbeszélgetésekben viszont sokan közülük a mai napig fenntartásaiknak adnak hangot a képesítési, illetve szolgálatba állítási eljárással kapcsolatban, valamint arra nézve is, hogyan alakítják át ezek a szerepek az otthonokban kialakult rendet.

Ha ilyen szövevényes az ügy, mit is akarnak a pünkösdi nők? Vagy még konkrétabban, mit várnak a pünkösdi nők a férfiaktól az egyházban, az otthonukban és a társadalomban? Azt hiszem, a nők azt szeretnék, ha a férfiak és nők együtt gyakorolnák a kölcsönösséget, az elhívás megerősítését, a „vagy-vagy” helyett az „is-is” gondolkodás elsajátítását, valamint a tekintélyről alkotott felfogásuk újragondolását.

A kölcsönösség gyakorlata

A nők kölcsönösségre vágynak. A pünkösdi nőknek elegük van a nemspecifikus szereposztásból. Azt szeretnénk, ha a férfiak szolgálótársként tekintenének ránk – akiket Isten hívott el házasságunkba, hivatásunkba és közösségeinkbe.

Otthon arra vágynak a nők, hogy a férfiak legyenek biztosak magukban. Olyan férfiakat szeretnénk látni, akik szerint fontosabb, hogy istenfélő legyen valaki, mint hogy ő legyen „a férfi”. Társadalmunk elhitette a férfiakkal, hogy az érzelem nőies, így aztán érzelmileg eltávolodtok otthonotoktól, családotoktól. Ám hogyha elrejtitek érzelmeiteket, mert azt hiszitek, hogy azok nem elég férfiasak, rejtett módon nyilvánulnak meg, és akár tönkre is tehetik az életeteket valamilyen függőség, depresszió, munkamánia, pornográfia vagy egyéb buja gondolatok, netán egy viszony formájában.

Férfiak! Ne hallgassatok a hangokra, amelyek meg akarják mondani, mi az igazán férfias! Váljatok azzá, akiknek Isten teremtett benneteket! Hiszem azt, hogy ha istenképűségre törekedtek, szent magabiztosság lesz úrrá rajtatok, és bátorságot nyertek szerepetek betöltésére. Akár arra hív benneteket Isten, hogy maradjatok otthon és neveljétek gyermekeiteket, akár arra, hogy dolgozzatok otthonról, legyen munkahelyetek vagy álljatok be a szolgálatba, tudtok engedelmeskedni anélkül, hogy férfiasságotok elhanyagolásától kellene félnetek, vagy attól, hogy a foglalkozásotok szabja meg, kik vagytok.

Első kézből tapasztaltam, milyen pusztítást végez egy család életében, ha a férfi elnyomja érzelmeit. Olyan otthonban nőttem fel, ahol a haragot, a fájdalmat és az elutasítást nem sikerült egészséges módon kezelni. Kisgyerekkoromtól kezdve hozzátartozott mindennapjaimhoz a szóbeli és érzelmi bántalmazás apám részéről. Apám végül elhagyta családunkat ahelyett, hogy szembenézett volna saját bizonytalanságával, amely a szolgálati kudarcokban, egyik szülője elvesztésében és a vietnámi háború hatásában gyökerezett. Nem engedte, hogy Isten gyógyulást és helyreállást hozzon az életébe, hanem inkább a gyávák útját választotta, és másokra hagyta, hogy megmutassák gyermekeinek, mit jelent férfinak lenni.

A kölcsönösség azt is jelenti: nem fogadjuk el, milyen küzdelmeket tulajdonít nektek a társadalom. Igaz, hogy a pornográfia és a szexuális kizsákmányolás kérdése fölött pünkösdiként nem hunyhatunk szemet, de én szeretnék hinni abban, hogy többségében olyan férfiak vagytok, akik nemes életet élnek. Férfiként megalázónak találnátok, ha azt hinnénk, hogy nemetek révén hiányzik belőletek az erő vagy a jellemesség ahhoz, hogy azt tegyétek, ami helyes.

Pünkösdi férfiak, keljetek fel, és mutassátok meg környezeteteknek, mit jelent szent és elkülönült életet élni! Ismerjétek el, hogy Isten nem csupán a ti személyes élvezetetekre, hanem Királyságának építésére teremtette életetek női szereplőit! Kapcsolataitokat hadd határozza meg az a tudat, hogy Isten mind a férfit, mind a nőt képmására teremtette, s nekik isteni tervében helyet készített! Legyetek ti a kivétel a szolgálatotokban, családotokban és közösségeitekben! Gyakoroljatok példamutató kölcsönösséget életetek minden területén!

A kölcsönösség azt jelenti, hogy a férfiak és a nők versengés vagy viszálykodás helyett együttmunkálkodnak. Azt jelenti, hogy összefogunk és nem kizárjuk egymást. Isten arra hívja a férfit és a nőt, hogy egymás mellett, vállvetve szolgáljanak, ne külön-külön. S bár egymást kiegészítő módon különbözőek vagyunk, fontos, hogy a nők is hallathassák hangjukat a vezetésben és részt vehessenek a döntéshozatalban.

Az elhívás megerősítése

A nők vágynak arra, hogy (a gyülekezeten kívül és belül is) megerősítést kapjanak a családjukat és a társadalmat gazdagító elhívásukra és ajándékaikra nézve. Nem is az a legfőbb különbség, hogy férfiak vagyunk-e vagy nők, hanem sokkal inkább az, hogy kire mit bízott Isten. A nők szeretnének bátran élni ezekkel az alapvetően szellemi eredetű ajándékokkal. A férfiakhoz hasonlóan a nők is szívük mélyéből vágynak arra, hogy tiszteljék, bátorítsák, felkészítsék és felhatalmazzák őket – akármi is az elhívásuk. Minden arra irányuló kísérlet, hogy a férfiakat és a nőket nemspecifikus skatulyákba gyömöszöljük, keserű szájízt hagy azokban, akik nem illenek bele tökéletesen az adott skatulyába.

Végtelenül unom már, hogy a nőket „gyanúsnak” tartják, mintha nem vágynánk másra, csak arra, hogy elcsábítsuk vagy tévútra vezessük a férfiakat. Ha a férfiak gyanakvóan néznek a nőkre, és nem engedik őket közel magukhoz, az mind a férfit, mind a nőt tárgyiasítja. Így viszont nem tudjuk kiaknázni a bennünk rejlő lehetőségeket. Úgy érezzük, elhallgattatnak bennünket. Megszilárdul az az elgondolás, hogy a gyülekezet „férfiklub”, és a nőknek csak a nemükhöz illő területen van helyük.

Ha valóban hisszük, hogy a Szent Szellem ereje eltörli a nemek közti hierarchiát, muszáj ugyanolyan tisztelettel bánnotok a nőkkel a gyülekezetben, mint ahogy a férfiakkal bántok. Nincs helye kettős mércének! Kérlek, viszonyuljatok bölcsen és megfontoltan azokhoz a nőkhöz, akikkel együtt szolgáltok! Ne kezeljétek úgy a gyülekezet női tagjait, mint szerelmi cselszövőket, hanem mutassátok meg, mit jelent férfinak lenni – akár olyan férfinak is, aki nem találja rangon alulinak, hogy tisztába tegye a kicsiket a babaszobában, beálljon ételt osztani a gyülekezeti pikniken, vagy vezesse az egyedülálló szülők felé végzett szolgálatot.

„Is-is” gondolkodás

Férfiak, amikor nektek írok, tisztában vagyok azzal, mennyire kell vigyáznunk, nehogy kölcsönös kizárólagosságot tulajdonítsunk annak, amit egymástól várunk. Felötlik bennem a Bírák könyvének 4–5. fejezetében leírt történet Debóráról: „Abban az időben Debóra prófétanő, Lappídót felesége volt a bíró Izráelben.” (Bírák 4:4) Mary Ruth Stone írta, hogy Debóra három szerepköre, mint prófétanő, feleség és bíró, nem zárta ki kölcsönösen egymást, és nem is volt romboló hatással egymásra. Nem Debóra akarta magához ragadni a hatalmat, nem is a kultúra tette őt befolyásosabbá Báráknál, hanem Isten jótetszése. Maga Isten kísérte harcba Debórát, miközben ő elkísérte a férfi katonai vezetőt.

Egy férfi-női páros vezette győzelemre a sereget aznap (Jáel hathatós támogatásával). Debóra harci énekében mind ő, mind Bárák áldja az Urat. Debóra maga úgy jellemzi a (hagyományosan férfiak által aratott) katonai sikert, hogy felkelt egy anya Izráelben. Stone szerint a harcos férfiszerep és a női anyaszerep nem zárta ki egymást. Nem is csonkította egyik a másikat.

Gondoljuk újra a tekintély fogalmát!

A nemi szerepekről folytatott beszélgetés sokszor egyetlen konkrét kérdésre összpontosul: a tekintélyre. Kinek áll hatalmában, hogy vezető legyen és döntéseket hozzon? A szerepünkkel kapcsolatos feltevéseink mögött is a tekintély kérdése rejlik. A Szent Szellem a szolgálatra ruház fel erővel. A kölcsönösség, amelyet a Szent Szellem táplál, megváltoztatja a tekintélyről alkotott képünket. Mi, nők, nem elvenni akarunk tőletek. Csatlakozni szeretnénk hozzátok a szolgálatban, mellétek állva felemelni szavunkat az együttérzésért és az igazságért; férjünk vagy esetleges jövendőbelink teljes értékű társaként, egyenként felruházva a Szent Szellem erejével. Pál apostolnak a tekintély bitorlásával kapcsolatos figyelmeztetései arra intenek: vizsgáljuk meg, mi a hatalom utáni vágyunk mozgatórugója.

A Szent Szellem pünkösdi kiáradása mindent felforgatott, viszonylagossá tette a társadalmi rétegeket és megbélyegzéseket, és ez ma is érvényes. A Szent Szellem munkájához képest a társadalmi rendszerek másodlagosak, a tekintélyt pedig ő birtokolja. Ha a Szent Szellem vezeti az életünket, nem lesz kérdés a tekintély. Inkább attól lesz valakinek tekintélye, ha életén meglátszik a Szent Szellem ereje – ez pedig mindenféle társadalmi rangnál fontosabb.

Úgy gondolom, ez különösen fontos téma, amikor az kerül szóba, hogy mi, nők, mit szeretnénk otthon a férfiaktól. Ellentmondásos, ha azt állítjátok: hisztek abban, hogy a nők vezethetnek a gyülekezetben, az üzleti életben, az iparban, az oktatásban és a szociális szférában, de tagadjátok, hogy ugyanez a felhatalmazás, amely ledönti a nemek közötti korlátokat a társadalmi struktúrákban, ledönti a korlátokat a családon belüli személyes kapcsolatainkban is.

Számít, hogyan beszélünk a nemekről!

Úgy vélem, a női szerepekre vonatkozó pünkösdi felfogásunk legalább olyan egyedi, mint a Szent Szellembe való bemerítkezés kezdeti, fizikai bizonyítékára vonatkozó meggyőződésünk. Tanítanunk kell erről. Tovább kell adnunk a fiataloknak. Jelét kell adnunk a szolgálatba állítás gyakorlatában és a vezetés minden szintjén. Ezt kell gyakorolnunk házasságunkban, és erre kell példát mutatnunk a családunkban.

Férfiak, nem kell háttérbe szorulnotok ahhoz, hogy a nők felkelhessenek! Nekünk se kelljen elnémítani ajándékainkat és elhívásunkat attól tartva, hogy egy férfi helyét bitoroljuk vele! A Szent Szellem erejét azért kapja mindenki, hogy ezzel az erővel felruházva szolgálja Isten királyságát. Mind a pünkösdi nőket, mind a férfiakat arra kell biztatni, hogy erre törekedjenek és vágyjanak. Tartozunk annyival a jövő nemzedékeknek, hogy olyan férfiakat és nőket neveljünk ki, akik elhívásukhoz méltón, gátlások nélkül mernek élni ajándékaikkal.

Férfiak! Mi, pünkösdi nők, hiszünk bennetek! Szeretnénk látni, ahogy bátran vállaljátok, kik vagytok Krisztusban. Szükségünk van rátok. Szükségünk van arra, hogy férfiak és nők együtt szolgálják az Urat, Szent Szelleméből erőt nyerve, s eltörölve a nemek közti, torzulást és megosztottságot szító határvonalakat.

Jegyzetek

  1. Kimberly Ervin Alexander and James P. Bowers, What Women Want: Pentecostal Women Ministers Speak for Themselves, (Seymour Press, 2013), 46. o.
  2. Edith L. Blumhofer, “Women in American Pentecostalism.” Pneuma: The Journal of the Society For Pentecostal Studies 17, no. 1 (Spring 1995): 19–20. o.
  3. The General Council of the Assemblies of God, Constitution and Bylaws, 2007, 31, Flower Pentecostal Heritage Center, Springfield, Mo.
  4. George O. Wood (general superintendent, General Council of the Assemblies of God), beszélgetés a szerzővel, 2007. november
  5. George O. Wood, “Exploring Why We Think the Way We Do about Women in Ministry,” Enrichment Journal
  6. Commission on Doctrinal Purity, “Feminism and Appropriate Roles for Women,” The General Council of the Assemblies of God.
  7. Barbara L. Cavaness, “A Biographical Study of the U.S. Assemblies of God Women in Missions,” (working paper, Historical Events, Fuller Theological Seminary, Pasadena, Calif., 1999).
  8. Uo., 46. o.
  9. Mary Ruth (Morris) Stone. “What They Believe About Family: A Response.” In What Women Want: Pentecostal Women Ministers Speak For Themselves, Kimberly Ervin Alexander and James P. Bowers (Seymour Press, 2013), 49–50. o.

Szerző: Dr. Joy E. A. Qualls

Dr. Joy E. A. Qualls a springfieldi (Missouri, USA) Evangel University szónoklattani és kommunikációs karának egyetemi adjunktusa.