Élet Isten királyságában – 3. rész: a kapcsolat helyreállítása

Írta: Dr. H. Maurice Lednicky

A mennyei életről szóló tanulmányunk talán egyik legszemélyesebb és leguniverzálisabb jelentőségű aspektusa az, ha megértjük, Isten maga gondoskodott a Vele való jó kapcsolatunk helyreállásáról. Ahogyan megvizsgáljuk, mi volt Isten eredeti célja azzal, hogy minket megteremtett, látjuk, hogy bár az ember ezt a tervet megtagadta, a szerető mennyei Atya mégis gondoskodott az emberrel valló közösség helyreállításáról. A saját kezdeményezése volt ez. Nem volt tárgyalási alapunk – semmit nem tudtunk felajánlani Neki. Milyen nagyszerű pillanat az, amikor rádöbbenünk isteni irgalmának és kegyelmének nagyságára! Ez, és az ezt követő cikk arra a lépésről-lépésre végbemenő folyamatra összpontosít, mely elvezetett bennünket az Atyával való dicsőséges kapcsolatra egyetlen Fián, Jézus Krisztuson keresztül.

„Személyes” Istent szolgálunk. Emellett, mivel Isten nem szigetelődik el emberi teremtményétől, a számunkra elrendelt terve gyakorlatilag teljes mértékben a kapcsolatról szól. Az Ige szerint, bemenetelünk van a Felséges jelenlétébe, ami az elbukott ember legnagyobb kiváltsága (Róma 5:1–2; Zsidók 4:14–16). Kezdjük akkor az elején. Kövessük nyomon ennek a kapcsolatnak az eredeti célját, azt, hogy miként romlott meg, és végül, hogyan állítható helyre. Ez az egész szervesen összefonódik a szellemi királyságról alkotott nézetünkkel.

Az ember megteremtésének eredeti célja

1. Lehetőség az Istennel való közösségre

Alapul véve Isten természetét és jellemét, melyet korábbi cikkünkben taglaltunk, nyilvánvaló, hogy Isten nem azért teremtette az embert, mert személyesen „szüksége” lett volna valakire saját maga mellett. Ő maga teljes és egész. Akkor tehát, feltehető a kérdés: „Miért teremtette meg Isten az embert?” Az Isten Igéjének legkorábbi motívumát áttekintve azt láthatjuk, hogy az ember az Isten képmására teremtetett (1 Mózes 1:27; 2:7; 5:1; 9:6), és személyes kapcsolatban volt Vele. Követve ugyanezt a motívumot, egészen a Biblia utolsó könyvéig, a Jelenések könyvéig, az embert ismét örökké tartó, harmonikus kapcsolatban találjuk teremtő Istenével. (Természetesen, Mózes 1. könyve és a Jelenések könyve között az ember történelmét a gonoszság és annak bűnös következményei mocskolták be.) Isten megteremtette az embert és megengedte számára azt a kiváltságot, hogy kapcsolatba lépjen és közösségben legyen Vele.

Előre tudván, hogy az ember elfordul majd kezdeti tisztaságtól, Istennek volt terve arra nézve, hogy az ember ismét visszatérhessen az Ő szeretetébe és a nála lelhető biztonságba. Ezt a tervet viszont nem egyszerre fedte fel – Ábrahám nem értette az ebben rejlő „jövőképet” (Zsidók 11:8–10). Ugyanígy, más ősatyák, sőt még a felkent ószövetségi próféták sem értették: Isten folyamatosan fedte fel magát az ember előtt, saját céljának megfelelően. Az idő az emberre van hatással, nincs befolyása arra, Akinek nincs sem kezdete, sem vége. (Zsoltárok 90:4; 2 Péter 3:8).

Az Ószövetségben – Jahve Isten

  • Ábrahám, Izsák, Jákób (Izrael)
  • Izraelt választotta „népének”
  • (Izrael 12 fia – Izrael 12 törzse)
  • Mózes törvénye – lefektette az Isten iránti elvárt tisztelet és a más emberek felé mutatott helyes viselkedés és emberi kapcsolatok alapjait.
  • A királyság évei – a próféták a közelgő ítéletet és a jövőbeli helyreállást jelentették ki.

Az Újszövetségben – Jézus Isten egyetlen Fia.

  • Jézus „Immánuel, Isten velünk van” (Máté 1:23)
  • Jézus, az „Isten báránya” (János 1:36)
  • Jézus a „Főpap-közbenjáró” (Zsidók 4:14–16)
  • Jézus a „királyok Királya és uraknak Ura” (Jelenések 17:14)

Az Újszövetségben – a Szent Szellem a Szentháromság harmadik tagja

  • A Szent Szellem kitöltetése pünkösd napján (Az újszövetségi egyház kezdete) (Cselekedetek 2:1–41)
  • Erővel ruházza fel a hívőket, hogy Krisztus tanúi lehessenek (Cselekedetek 1:8)
  • Krisztust nyilatkoztatja ki és dicsőíti (János 15:26; 16:13, 14)
  • A Krisztus testében (az egyházban) szolgál – a Szent Szellem ajándékai (1 Korinthus 12–14)
  • Érettséget munkál a hívőkben – a Szent Szellem gyümölcse (Galata 5:22–23)

A Szent Szellem belső munkája révén és az írott Igének köszönhetően mai generációnk számára elérhetővé vált a történelem eddigi legteljesebb kijelentése Istenről. Következésképpen, nagy kiváltság és felelősség az Istennel való kapcsolat és ennek a közösségnek ápolása (az úrvacsora).

2. Lehetőség nyílik arra, hogy Istent saját „döntésünk” alapján imádjuk

Az angyalokat nem kényszerítette Isten arra, hogy imádva engedelmeskedjenek neki – választhattak. Lucifer, akit ma Sátánként ismerünk, egy időben a legmagasabb rangú angyal volt, de büszkeségében meg akarta buktatni Isten királyságát (Ézsaiás 14:12). Ezért kivettetett a mennyből, de sajnos, nem egyedül távozott. A mennyei seregek egy harmada „döntött” úgy, hogy a Sátánt követi. Ezeket a lényeket ma démonoknak nevezzük (Jelenések 12:4). Ebből következik, hogy az angyalok másik kétharmada viszont úgy „döntött”, hogy Istent imádja és szolgálja. Próbaidejük ezzel lejárt, csak úgy mint a Sátáné és az őt követő démonoké is.

Ádám és Éva tökéletes helyet kaptak Istentől – az Édenkertet, ahol Ádám nevet adott minden állatnak, amely a kertben élt. Mindemellett, közösségben voltak Istennel (1 Mózes 3:8). Hogy ez pontosan meddig ment így, arról nincs ismeretünk. Mind e szépség és áldás közepette e két első földlakó számára csupán EGYETLEN dolog volt tilos. Csupán egy! Tilos volt enniük a jó és a rossz tudás fájának gyümölcséből. Miért? Mert ez volt az ő próbatételük: azért imádják-e Istent, AKI Ő MAGA, vagy azért, amit nekik adott? Isten azt akarta, hogy az ember szabadon dönthessen – hogy ne kényszerből kelljen szolgálnia, hanem azért szeresse, imádja és engedelmeskedjen Neki, aki Ő maga.

Gondolkodtál már azon, hogy volt egy másik fa is annak a kertnek a közepén? Ez volt az Élet fája (1 Mózes 2:9). Amikor az első emberpár vétkezett, Isten elűzte őket erről a csodálatos helyről, és Édentől keletre hatalmas kerúbokat állított az Élet fája mellé, akik villogó lángpallossal őrizték azt. (1 Mózes 3:24) Véleményem szerint ennek a fának a gyümölcséből egészen addig nem volt tilos enniük, amíg nem vétkeztek. A halál lett az ember bűnének végső testi következménye. Még az ember engedetlenségében is nagy irgalmat mutatott Isten, ugyanis ha az ember ekkor ehetett volna ebből a gyümölcsből, soha nem érzett volna bűntudatot múltbéli bűnei miatt.

3. Lehetőség arra, hogy az Istentől jövő bőségből adakozzunk

Manapság sok különböző extrém (nem biblikus) tanítás létezik, amely a testi vágyak kielégítéséhez kapcsolódik, és ezzel rengeteget árt Krisztus testének, és zavart kelt a hívőkben. Ezek a különféle tévtanítások a földi, anyagi javakkal kapcsolatosak, és gyakorlatilag felcserélik a sorrendet, amelyről Jézus beszélt: „keressétek először az Isten országát…” (Máté 6:33) Az, hogy a földi javakból akarjuk lemérni, mennyire Istennek tetsző az életünk, már nagyon régóta része az emberiség romlott gondolkodásának. A test próbál szentnek látszani. Istent viszont egyáltalán nem nyűgözi le a pénzügyi helyzetünk, és az sem zavarja, ha nem bővölködünk anyagilag.

Isten bőségének első és legjelentősebb aspektusa a bűnbocsánat és az Atyával való közösség helyreállása. Ne feledjük, hogy az ember elsődleges alkotórésze a szelleme. Pál apostol csodálatosan mutatja be Isten bőséges irgalmát és kegyelmét az Efézusban élő újszövetségi hívőknek.

„…Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban.” (Efézus 1:3)

Ezért „magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában…” (Efézus 1:6)

Isten irgalma gazdag és nagy szeretettel szeretett minket… (Efézus 2:4)

Így meg tudja mutatni rajtunk „az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából…” (Efézus 2:7)

Tehát, az örök élet hihetetlen ajándéka mellett most eljutunk arra a bővölködésre, melyet Isten a földi tartózkodásunk idejére, vagyis a mindennapi életünkre adott. Ismét szögezzük le: a lényeg nem az, milyen anyagi javaink vannak. Amikor egy ember az örökségéért való vitájában Jézus segítségét kérte, ő így válaszolt:

„ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.” (Lukács 12:15)

Mesterünktől ezt is megtanultuk:

„Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” (Máté 6:24)

Pál ugyanezt az igazságot hangsúlyozta Timóteusnak, hitbéli fiának is:

„Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme.” (1 Timóteus 6:6, 8, 10)

Akkor tehát, valójában mi az Isten tetszéséből származó bőség, melyet gyermekeiként itt a földön élvezhetünk?

A számunkra minden körülmény között elegendő kegyelem minden bizonnyal a lista elején áll. (1 Korinthus 10:13, 2 Korinthus 12:7–10). A szenvedés – akár természetes körülményeink miatt, akár Krisztusért – minden hívő életének része. Első levelében Péter kihangsúlyozza, hogy még a keresztyénségünk miatti legsúlyosabb próbatételek közepette is győzelmesek vagyunk, mert Isten soha nem hagy bennünket cserben. (1 Péter 4:12–19). Pál még egy aspektust bemutat, amikor a fiatal, korinthusi hívőknek ír: „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk.” (2 Korinthus 4:17)

Ezek mellett adjuk hozzá a listához a biztonságot – biztonság Krisztusban és az egyházban. A Római levél 8. fejezetében jó védőügyvédként így érvel Pál: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” „Ki vádolná Isten választottait?” „Ki ítélne kárhozatra?” (Róma 8:31, 33, 34) Ezek után erőteljes retorikai kérdéssel áll elő: „Ki választana el minket Krisztus szeretetétől?”, amelyre válaszol is: „Meg vagyok győződve, hogy semmi sem választhat el bennünket az Isten szeretetétől.” Miután felsorol jó néhány dolgot, amely képtelen elválasztani bennünket az Isten szeretetétől Krisztus Jézusban, így fejezi be az érvelést: „sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak,sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róma 8:38–39)

Itt viszont nagyon ügyelnünk kell valamire. Ezek az Igeversek nem tanítanak, nem sugallnak olyasmit, mint a „feltétel nélküli örök biztonság” tanítása („aki egyszer megtért, az nem veszítheti el az üdvösségét”). Lehetséges ugyanis, hogy egy személy a megtérése után saját akaratából máshogyan dönt, és kilép az Istennel Krisztusban létrejött szeretetkapcsolatból. A szándékos, bűnös életmód, melyből nem térünk meg, végleg magára vonja az Isten ítéletét. (Zsidók 10:26–31; 2 Péter 2:20–22).

Az újszövetségi egyház feladata, hogy annak az egységnek a földi mását leképezze, amely a mennyei világban létezik. Jézus úgy imádkozott, hogy a tanítványok (és szolgálatuk kiterjesztésének köszönhetően az egyház tagjai) „mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.” (János 17: 21–23) Ebben a szeretetben és egységben Isten minden gyermeke – legyen fiatal, idős, gazdag, szegény, iskolázott vagy kevésbé iskolázott – kultúrától, nyelvcsoporttól és etnikai hovatartozástól függetlenül elfogadásra és biztonságra lel.

Sok tag van, de csak egy test… ha egy testrész szenved, az összes tag vele együtt szenved, és ha egy megbecsülésben részesül, az a többi számára is öröm. (1 Korinthus 12:21, 27)

Bár nem szükségszerűen mindenkinek ugyanazon a szinten, de Isten igenis gondoskodik azok anyagi áldásáról, akik megtartják az Ő parancsolatait. Krisztus evangéliuma nem a gyors meggazdagodás forgatókönyve. Ezért, nem szabad, hogy az engedelmességünk mögött meghúzódó motivációnk öncélú, önközpontú legyen. Pál apostol a filippibelieknek – akik áldozatos anyagi segítséget küldtek neki a távolból, míg ő Rómában raboskodott – írt válaszában fogalmazza meg, hogy „az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban.” (Filippi 4:19)

Ha egy hívő a bevétele tizedét (10 százalékát) odaadja Istennek, azt az ígéretet kapja, hogy bőséges áldásban részesül. Malakiás próféta is ezt mondja az Úr nevében:

„megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok.” Próbáljátok ki! „Tegyetek próbára!” (Malakiási 3:8–11.)

Biblikusan fogalmazva ezt nevezzük a vetés és aratás törvényének, mely magába foglalja a természetes szaporodás folyamatát és a szellemi tevékenység is. (1 Mózes 1:11, 12; 2 Korinthus 9:6–7; Galata 6:7). Az – egyébként tudományos alapon nem bizonyított – evolúció elméletének ellenére a növények, az állatok és az ember is „fajtájának megfelelő” utódot hoz létre. (1 Mózes 1:12, 21, 24–25) Ez az alapelv általánosan elfogadott, mivel a növények és az állatok világára vonatkozik. Emellett viszont, ugyanolyan mértékben igaz a szellemi világra is. A nagylelkű szív, az adakozó szellem így kedves az Úrnak, mert az Ő természetét mintázza.

Gyakran erős előítélettel szembesülnek azok, akik a földi javakban dúskálnak. Ez részben lehet jogos is, hiszen közülük sokan kihasználnak másokat, hogy tetemes vagyonra tehessenek szert. Olyan gyakran kerül napvilágra a gazdagok korrupciója és a tisztességtelensége, hogy az emberek elvesztették irántuk a bizalmukat. Jakab így figyelmeztet: „Most tehát, ti, gazdagok, sírjatok és jajgassatok a bekövetkező nyomorúságaitok miatt! Gazdagságotok megrothadt, ruháitokat megrágta a moly, aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott, és rozsdája ellenetek tanúskodik, és megemészti testeteket, mint a tűz.” (Jakab 5:1–3).

Mindezek ellenére az ember kudarcai nem érvénytelenítik Isten ígéreteit. A bőség helyes értelmezésének kulcsa abban rejlik, hogy (1) milyen hozzáállást tanúsítasz földi javaidhoz, és (2) hogyan sáfárkodsz mindazzal, amit Isten adott neked. A hívő ember nem ragaszkodik erősen földi javaihoz – nem ezek határozzák meg az életét, anyagi erőforrásai Isten királyságát szolgálják. Pál útmutatása szerint az adakozás legyen: (1) önkéntes, szívből jövő, (2) nem kedvetlen, (3) nem kényszerűségből végzett, és (4) jókedvű. (2 Korinthus 9:7) Összefoglalva tehát, nem azért kapjuk mindazt a bőséges anyagi áldást, amelyet Istent mér nekünk bőkezűen, hogy felhalmozzuk, hanem hogy megosszuk másokkal.

T-Fav

A cikk a „Kingdom Living” c. könyvből származik. Copyright © 2013 H. Maurice Lednicky.
A szerző engedélyével. Minden jog fenntartva!