Élet Isten királyságában – 5. rész: átlépés a világosság birodalmába

Írta: Dr. H. Maurice Lednicky

A sötétség (Sátán) országából való „átvételünk” (szabadulásunk, eltávolításunk), a világosság országába lépésünk olyan csodás esemény, amely kizárólag Isten beavatkozásának köszönhető. Az ember képtelen megváltoztatni saját szellemi természetét. Viselkedésünket kemény fegyelem árán alakíthatjuk. Az erkölcsös cselekedetek még akár példaértékűek is lehetnek mások szemében. Mindezek ellenére, még a legjobb emberi próbálkozás sem tudja az embert megfelelő kapcsolatba hozni teremtő Istenével. Erről szól az evangélium egyszerű, mégis felfoghatatlanul mély üzenete. Isten Krisztus Jézusban egyedi menekülő utat biztosított számunkra a bűn kötelékéből, a Tőle való örök elszakadásból. Hogyan is utasíthat vissza bárki ilyen irgalmat, kegyelmet és szeretetet? Ez a jelen és a jövő reménység üzenete olyan időkben, amikor nem látunk reményt. A legsötétebb éjszakából eljuthatunk a csodás déli napfényre! Engedd, hogy Isten megváltó tervének alapigazsága ismét túláradó örömmel töltse el szívedet!

Kezdettől két szellemi királyságról beszéltünk – a sötétség és a világosság birodalmáról. Elbukott, romlott természetet örököltünk ősapáinktól. De van remény: Isten elkészítette a sötétségből kivezető EGYETLEN UTAT. Ebben a részben a bűn katasztrofális következményeiről fogunk beszélni, és a világosság birodalmába történő átlépés szabadító örömével fejezzük be.

Sátán – e világ uralkodója

Emlékezhetünk, hogy Lucifer (mai nevén Sátán) magas rangú angyal volt, aki Isten fölé akarta emelni saját magát. Lázadást tervezett a Mindenható ellen. E lázadás következményeként levettetett a földre – amely csupán igen kicsi része Isten teremtett világának –, és egy időre szabadon barangolhatott. Ez fontos részlet; segít megérteni Isten teljes tervét és célját, amely öntudattal rendelkező teremtményével (az emberrel) való kapcsolatára vonatkozik.

Jézus látta „a Sátánt villámként leesni az égből” (Lukács 10:18) és háromszor is „e világ fejedelmeként” utal rá (János 12:31, 14:30, 16:11). A Sátán valószínűleg legtöbbször idézett titulusai az „e világ istene” (2Korinthus 4:4) és a „levegő birodalmának fejedelme” (Efézus 2:2). Pál arra bátorítja az efézusi híveket, hogy öltsék magukra „az Isten teljes fegyverzetét”, mert hadakozni kell „erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak” (Efézus 6:10−17).

Elég nehéz volna tagadni a gonosz valóságos jelenlétét mai világunkban. Minden területen tapasztalható, és az idő múlásával egyre rosszabb. Sátán nagyon sokakat megtévesztett, és erős kézzel aljas irányítása alatt tartja az embereket. Egyetlen célja, hogy minden egyes személyt elpusztítson ezen a földön (János 10:10). Szándékosan gúnyolja Istent, és megpróbálja meggyőzni az embert, hogy – sem a jelenben, sem a jövőben – nem éri meg Isten embernek készített megváltó tervéhez tartani magunkat.

Nagyon sok bizonyítékot felsorolhatnánk az ember elbukott viselkedésének bűnös következményeire, de mivel a példák oly mértékben nyilvánvalóak, aligha szükséges megnevezni őket.

A hívőknek szüntelen és lankadatlanul őrt kell állniuk saját életük felett, hogy megállhassanak a Sátán eszközeivel és taktikáival szemben, melyekkel otthonainkban és gyülekezeteinkben viszályokat kelt. Lehet, hogy a körülöttünk lévő gonoszságáradatot nem tudjuk eltéríteni, de Isten kegyelmével van erőnk arra, hogy saját befolyási területünkön legyőzzük az ellenséget. Az Úr ígérete szerint folyamatosan építi egyházát (Máté 16:18). Az ördög legnagyobb örömforrása, ha megosztást idézhet elő a hitközösségekben és nyilvánosan megszégyenítheti Megváltónk nevét. Ezért minden lehetséges eszközt bevet. Fogadjuk meg, hogy Isten hajthatatlan ellenségét nem engedjük be gondolataink, viselkedésünk vagy tetteink akár egy négyzetmilliméternyi területére sem. Isten gyermekei felett nem uralkodhat Sátán.

Jelenleg a bűn és annak következményei uralkodnak a földön

A Bírák könyvének időszakát gyakorta nevezik Izrael „sötét korszakának”, mely borzongató képet fest az ember bűnre hajló természetéről. A következő mintát figyelhetjük meg:

  • Izrael elfordul Istentől és bálványokat imád.
  • Más királyok megszállják az országot, foglyul ejtik és elrabolják a népet.
  • Isten felemel egy bírát, aki Izraelt megtérésre vezeti.
  • A nép követi az Urat egészen, amíg a bíra meg nem hal.
  • Nem sok idővel a bíra halála után ismét elfordulnak Istentől.

Az ember nagyon sok természeti katasztrófa (szárazság, földrengés, viharok, áradások stb.) miatt szenved. Mivel tudásunk és bölcsességünk hatványozottan kisebb a Mindenhatóénál, jó, ha nem kezdünk el azon töprengeni, miként illeszkednek ezek az események Isten tervébe, melyet az emberiség számára készített. A körülöttünk lévő emberi gonoszság annyira nyilvánvaló, hogy fölösleges bárminemű ezzel kapcsolatos töprengés.

A mohóság, a korrupció, a hatalommal való visszaélés, a harag, a düh és a házastársak vagy gyermekek bántalmazása, a szexuális erkölcstelenség és a perverzió – és a listát lehetne még folytatni – mind a világunkban jelenlévő bűn egyenes következménye. A pokol fegyverarzenálja néha akkora haraggal szabadul el, hogy az még a hitben legerősebbek számára is nehezen viselhető el. Ne lepődjünk meg ezen és ne érjen váratlanul bennünket. Sátán a sötétségben munkálkodik.

Az egyházat felépítő profetikus kijelentésében Jézus így fogalmazott: „és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta” (Máté 16:18). A Bibliában a városkapuk a város erejét szimbolizálták. Háború idején a kapukat szorosan bezárták, hogy az ellenség ne juthasson be a városba. A város vezetői is itt gyűltek össze. Ne feledjük, hogy Sámson zárastól szakította ki a filiszteus Gáza város kapuit (Bírák 16:3). Összezavarta a filiszteusokat, akik el akarták fogni. Jézus ezt a metaforát használta, amely által kijelentette: Sátán egyetlen erődítménye sem fogja meggátolni Isten egyházát a pokol erőinek legyőzésében. Fel tudjuk fogni, amit Jézus mondott? Egyháza a pokol kapujának közvetlen szomszédságában fog felépülni. De miért ott? Miért nem valami „biztonságosabb” helyen? Személyes véleményem szerint, ezzel Isten ismét az ördög tudtára adta: nem mond le örökre egy teremtményéről sem, és nem hagyja magára őket.

A személyes bűn következtében mindenki vétkes

…Mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét… (Róma 3:23)

Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság (1János 1:8)

Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje (1János 1:10)

Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, … Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait (Efézus 2:1,3)

LÉTEZIK „ELKÖVETETT” BŰN

Olyan hozzáállás vagy cselekedet, amelyet a Szentírás kifejezetten tilt.

LÉTEZIK „MULASZTÁSOS” BŰN

Olyan hozzáállás vagy cselekedet elmulasztása, amelyet a Szentírás kifejezetten megkövetel.

Sokan érvelnek azzal, hogy sok jó és erkölcsös ember van a világon. Becsületes, szorgalmas emberek, akik jelentős hasznot adnak a társadalomnak. Miközben ez persze igaz, önmagában nem menti fel őket az Isten előtti bűn alól. Erre két hibás feltételezés a szokásos védekezési reakció. Az első szerint a jó cselekedetek Isten tetszésére vannak. Vagyis, ha elég jó vagyok, Isten befogad a családjába. Ahogyan azt láthattuk már, mindenki hit által üdvözül, nem emberi erőből (Efézus 2:8–9). A második általános tévhit szerint a menny kapujának kulcsa az egyszerű, őszinte hit. Ez sem igaz. Pál apostol megtérését megelőzően a zsidó vallás zelótája volt, aki felhatalmazással üldözte és ölte meg a híveket (Cselekedetek 9:1–2).

Átformálódásához Krisztussal kellett drámai módon találkoznia Pálnak, amire végül a Damaszkuszba vezető úton került sor (Cselekedetek 9:4–22). Később a római börtönből írt levelében újra számba veszi vallási örökségét és megvallja: „Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért” (Filippi 3:8). Az alázatos, bűnből való megtérés – vagyis, amikor felismerjük, hogy Krisztus fizette ki az árat a kereszten az én rossz tetteimért – és Jézus engedelmes követése az egyetlen ellenszer az emberiség beteg természetére.

Krisztus nélkül az ember reményvesztett

Az ember filozofikus, logikus érvelésével szemben ez borzasztó szűklátókörűnek és arrogánsnak hangzik. Az ember saját maga akarja irányítani saját sorsát, nem tűri a „korlátozásokat”. Kinek van joga meghatározni, mi számomra az erkölcsileg elfogadható? Természetesen ezek a önvédő gondolatok magától az ördögtől valóak. Az Istentől ihletett, tévedhetetlen Szentírás szerint viszont egyedül Krisztus az, aki a jelenben és a jövőre nézve gyedül reménységet adhat nekünk. Milyen politikai rendszer vagy vezető biztosíthat nekünk békés, biztonságos életet ebben a hihetetlenül erőszakos világban, amelyben élünk? Melyik vallás semlegesíti a félelmet és a bűntudatot és ajánl helyette az Istennel és embertársakkal való minőségi kapcsolat alapjául szolgáló szeretetet?

Ha az emberiség történelmét a Szentírás lencséjén keresztül vizsgáljuk, akkor szerető Istent látunk, akinek az a vágya, hogy megválthassa öntudattal rendelkező, önző büszkesége következtében engedetlenné vált teremtményét. Isten szent és igazságos, ezért az ember megváltása csakis a tökéletes áldozat bemutatásával történhetett meg. Pontosan ezért jött el Jézus – hogy kifizesse az árat bűneinkért.

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa. (János 3:16−17)

De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. (Efézus 2:4−7)

Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. (Róma 10:9−10)

Ettől fogva [közvetlenül azután, hogy Péter megvallotta: Jézus az Isten Fia] kezdett Jézus [a Messiás, a Felkent]nyíltan beszélni a tanítványainak arról, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. (Máté 16:21)

Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek. (Cselekedetek 2:36)

„Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható” (Jelenések 1:8)

Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. (Jelenések 1:17−18).

E bizonyítékok történelmileg és bibliai alapon alátámasztják, hogy Krisztus az üdvösség, a megváltás, a bűnbocsánat és az örök élet EGYETLEN útja. Mégis sokan nem hisznek. Ennek két oka van: (1) elméjüket Sátán elvakította (2Korinthus 4:4), illetve (2)  Krisztus helyettesítő bűnáldozatának igazsága nem intellektuális érveléssel, hanem isteni kijelentés alapján lesz a mienk. Az efézusi gyülekezetnek írt levelében Pál ötször használja a „titok” szót, amikor Krisztus megváltói mivoltáról beszél (Efézus 1:9; 3:3; 3:4; 3:9; 6:19). Az emberi értelem számára ez teljességgel lehetetlen. A Szent Szellem viszont azt mondja, hogy ez az egyetlen út.

A sötétségből a világosságba történő csodálatos átmenet

A „bűnös” állapotú ember „szentté” átformálódása valóban csodálatos folyamat. Az üdvbizonyosságunk mindig a Krisztussal történő fordulóponti találkozásunkhoz kapcsolódik. Nem feltétlenül olyan nyilvánosan drámai kimenetelű ez, mint a tarsusbeli Saulé (a későbbi Pál apostolé) volt a Damaszkusz felé vezető úton (Cselekedetek 9:1−19), de mindenképpen radikális átváltozással jár. A megtérés pillanatában a múlt megbocsátást nyer, és bűneinket a Mindenható Krisztusra nézve elfelejti. Nem létezik részleges megtérés. Nem tartozhatunk Istenhez és Sátánhoz is egy időben. A bűn kötelékei elszakadnak; a személy ettől kezdve „új teremtés Krisztusban” (2Korinthus 5:17). Ezt a munkát Isten végzi el, de mikor megtörténik, a személy saját maga is egy nagyon erőteljes változáson megy át.

Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata. (Kolossé 1:12−14)

Az „átvitel” legszélesebb körben elfogadott jelentése az átszállítás egyik helyről a másikra. A Szentírásban, a „szabadítás” gyakran jelent helyszínváltoztatást. Például Izrael népe csodás módon menekült meg Egyiptomból – vagyis átszállították őket a kötelékek és rabszolgaság helyszínéről a tejjel és mézzel folyó helyre. Az első hívőknek, különösen a zsidó származásúaknak, nagyon sokat jelentett ez a gondolat. Ismerték őseik történelmét és minden évben megünnepelték a Húsvétot, amely Isten értük történt beavatkozásának emlékeztetőjéül szolgált. Az Újszövetségben megfigyelhetjük, hogy az úrvacsora emlékezésként szolgál húsvéti Bárányunkra, aki önként ontotta saját vérét azért, hogy megszabadítson bennünket a haláltól. Talán szellemileg frissítő lenne most visszatekinteni múltbéli kötelékeinkre, melyek fogva tartottak bennünket. Szánjunk erre egy kis időt, és adjunk hálát Istennek, ünnepeljük szabadulásunkat.

Ó, boldog nap, amikor Jézus elmosta bűneimet!

Most tehát, hogy biblikus alapokra helyezve átnéztük Isten megváltó tervét, amelyet az elbukott ember számára készített, előretekintünk az élethosszig tartó hitút tanulmányozására. Míg az üdvösség egyetlen pillanat alatt a miénk, a megszentelődés hosszabb folyamat. Minden hívő szellemi célja, hogy magán hordozhassa Krisztus képmásának lenyomatát. Szellemi tekintetedet emeld Krisztusra! Az út végén örök jutalom vár.

A cikk a „Kingdom Living” c. könyvből származik.
Copyright © 2013 H. Maurice Lednicky.
A szerző engedélyével. Minden jog fenntartva!