Biztos találkoztunk már olyanokkal, akik a híres dal gondtalan szavait követve élnek: „Que sera, sera.” Bárhogy lesz, úgy lesz.

A valóság azonban más. Nem a véletlen vagy a sors dönti el, mi válik belőlünk, hanem az, mit tettünk tegnap és mit teszünk ma – hogy milyen magokat ültetünk.

Add tovább!

A következőt egy lelkésztől hallottam, évekkel ezelőtt: „Isten megadja neked, ha nem akadályozod benne!” Mindannyian a bolygó sáfárai vagyunk, ideiglenes gondviselői az Úr földi királyságának, amíg áthaladunk rajta. Micsoda kiváltság ez!

Isten semmit sem kölcsönzött nekünk véletlenül. Nem kérkedhetünk javainkkal vagy pozíciónkkal, nem mondhatjuk, hogy „Ide nézzétek!” Nem. Azért kaptuk, hogy áldássá lehessünk mások számára.

Ezt mondta az Úr Ábrahámnak is: „[…] megáldalak […] általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (1Mózes 12:2–3).

Ha őszintén szeretnénk magvetőként élni, biztos lehetünk benne, hogy az Úr gondoskodni fog a vetőmagról – még ha csodára lesz is ehhez szükség.

„Ne edd meg a vetőmagot!”

Isten nem csak az első vetőmagot biztosítja, hanem a mindennapi betevőt is, „eledelül kenyeret” (2Korinthus 9:10).

Sok éve mondta valaki, mégis a fülemben cseng azóta is: „Ne edd meg a vetőmagot!”

Vannak, akik meglátják, mit kaptak, és így kiáltanak: „Halleluja! Megyek is, megveszem az új BMW-t!”

A magot el kell vetni, nem szabad eltékozolni. Felmerülhet a kérdés: „Miből fogok élni, míg beérik, amit elvetettem?” Elég az aggódásból! Ha engedelmeskedünk Istennek, ő betölti szükségleteinket a növekedés időszaka alatt is.

Ha odafigyelünk, meghalljuk türelemre intő szavát: „[…] ne fáradjatok bele a jó cselekvésébe” (2Thesszalonika 3:13). Elérkezik az aratás ideje!

A Bibliában ezt olvassuk: „Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!” (5Mózes 25:4) Más szóval, Isten azt akarja, hogy folytassuk a munkát, vegyünk részt a folyamatban, míg el nem jön az aratás – feltéve, ha a learatott magot ismét készek vagyunk elvetni.

Akarj változni!

Figyelmeztetem olvasóimat, hogy a Sátán most is szerte jár, és minden erejével minket becsmérel. Szeretné elhitetni velünk, hogy semmivel sem járulhatunk hozzá mások életéhez. Ne higgyünk hazugságainak!

A Szentírás kimondja, hogy ha magvetők vagyunk, Isten minden akadályt elhárítva gondoskodni fog a vetőmagról. Sose feledjük, ő „magot ad a magvetőnek” (2Korinthus 9:10).

Ha elégedetlenek vagyunk a betakarított terméssel, ne essünk kétségbe, hanem kérdezzük meg magunktól: „Mit kell máshogy csinálnom?” Ültessünk új földbe!

Ha készek vagyunk ráállni a hitre és olyan területekre merészkedni, ahova eddig nem mertünk, Isten is új dolgot cselekszik majd az életünkben.

Miért várjuk az Úrtól, hogy cselekedjen, ha mi nem akarunk változni?

Atyád figyel

Isten minden lépésünkre odafigyel: hogyan beszélünk, cselekszünk, reagálunk. Arra alapozza cselekedeteit, amit mi teszünk!

Talán ezt kérdezed: „De hát Isten nem szuverén, változtathatatlan Úr?”

Természetesen az, főleg, ha az Igéjéről van szó, ahogy ki is jelentette nekünk: „Gondom van rá, hogy igémet beteljesítsem.” (Jeremiás 1:12)

Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a Mindenható a Szentírásban mindenkivel viselkedése szerint bánik. Dávidot például azért választotta Izráel királyául, mert ezt mondta róla: „Megtaláltam […] a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat.” (Cselekedetek 13:22) Mikor azonban Dávid szörnyű bűnt követett el Bethsabéval, Isten így szólt: „A tulajdon házadból fogok bajt hozni rád.” (2Sámuel 12:11) Ha tovább olvasunk, azt is láthatjuk, hogy Dávid megbánta bűnét, az Úr pedig megbocsájtott neki, és újra megáldotta őt.

Mint minden jó atya, Isten is fegyelmez és jutalmaz, így alakítja örök sorsunkat.

Ki az első?

Mennyei Atyánkat nem aggasztják földi javaink, amíg nem zárják el az utat az áldások előtt, amelyeket rajtunk keresztül akar kiárasztani.

Ha valaki extrákkal felszerelt, vadonatúj autóval gördül a templom elé, a rossz nyelvek egyből suttogni kezdenek: „Hát, igazából erre a kocsira nincs is igazán szüksége.”

Mindannyian különbözünk abban, mit jelent az, hogy szükségünk van valamire. Például mondhatnám: „Miért veszel új inget? Teljesen jó a tavalyi is!” Vagy: „Miért abban a puccos étteremben ettél? Nem jó a Burger King?” Úgy vélem, Istent nem zavarja, ha élvezzük munkánk gyümölcsét, amíg ő áll az első helyen.

Rolls Royce?

Pár éve Bill Swad, egy colombusi (Ohio, USA) üzletember társaságában golfoztam, akinek jelentős vagyona gyűlt össze autókereskedése révén.

Sárga Rolls Royce-szal érkezett értem. Pár percig kedélyesen csevegtünk, majd odafordultam hozzá, és megkérdeztem:

– Bill, sosem volt azzal senkinek problémája, hogy Rolls Royce-szal furikázol?

Egy pillanatig töprengett, majd így válaszolt.

– De. Egyszer odajött hozzám valaki, és dühösen megkérdezte: »Hogy mászkálhatsz ilyen hivalkodó autóval? Miért nem adod el, és fordítod az árát Isten királyságának építésére?«”

Bill így felelt:

– Hajlandó vagy elővenni a csekkönyvedet, ha én is megteszem, és összehasonlítjuk, mennyit adakozunk? Ha arányában ugyanannyit adakoztunk az elmúlt években bevételünkhöz képest, akkor igen, eladom a Rolls Royce-t.

Ez az úriember nem a tények, hanem a látszat alapján ítélt. Nem tudott arról, hogy Swad dollármilliókat fektetett keresztyén szervezetekbe mind otthon, mind a világ más tájain. Nem tékozolt, csak élvezte földi aratásának egy apró szeletét.

Az Úr mindenekelőtt azt kérdezi tőlünk, „Mit tettél azzal, amit neked adtam?”

Azok panaszkodnak, akik nem kaptak meg valamit, az irigység és féltékenység szelleme pedig olyanokat mondat velük, hogy „Ha nekem nincs, másnak se legyen!”

Drága hobbi

Mindenki a saját szemüvegén keresztül szemléli a világot, és saját értékrendje alapján hoz döntéseket. Én például nem Rolls Royce-szal utazom, de egyszer, amikor új autót vettem, egy ismerősöm egyből meg is jegyezte: „Lelkész úr, én nem tudnék tükörbe nézni azok után, hogy vettem egy ilyen kocsit.”

Ez az ember egyszer meghívott bennünket magához, nekem pedig feltűnt a fegyvergyűjteménye. „Mesélj nekem ezekről!” – kértem őt kíváncsian.

Nagy örömmel fogott bele a lőfegyverek történetébe és jellemzőibe, még azt is elárulta, melyik mennyibe került.

Ahogy ott ültem, egyszer csak kuncogni kezdtem magamban. Hiszen az ő hobbija többe kerül, mint az én autóm! Eszembe jutott az ige: „Ne felelj az ostobának a bolondságához illően, mert magad is hasonló leszel hozzá!” (Példabeszédek 26:4)

Lehet, hogy mindenkinek más a fontos, de Isten minden gyermekét aszerint ítéli meg, hogy mi van a szívében.

Egyedi célok

Amíg Teréz anya élt, minden keze ügyébe kerülő dollárt a calcuttai rászorulók számára épített kórházba fektetett. Az ő szívügye az indiai szenvedő gyermekek gyámolítása volt.

Ugyanakkor nézzük meg, mi történne, ha minden hívő ezt mondaná: „Eladom mindenem, amim csak van, és misszionáriusként fogok élni külföldön.”

Bár nemes gesztusnak tűnik, gondoljunk bele a következményekbe:

  • Sosem lenne tőkénk új gyülekezetet plántálni.
  • Sosem lennénk só és világosság a körülöttünk élők számára.
  • Nem szolgálhatnánk tovább hazánk gyermekei és fiataljai felé.

Ahogy a barackfa sem terem körtét, az Úr is határozottal céllal adott nekünk egyedi ajándékokat. Van, akiből sportoló lesz, másból tanár, közhivatalnok, kormánytisztviselő, üzletember vagy orvos.

Isten minden elhívásnál ezt mondja: „Biztosítom számodra a vetőmagot, hogy betölthesd a feladatot, amelyre elhívtalak.” Ne azzal törődjünk, hogy mások mit csinálnak. Az rájuk, és az Úrra tartozik.

Oltalom alatt

A nagybátyám, Hugh alkoholista volt, a szüleim pedig nem csak imádkoztak érte, hanem segítették is, de mielőtt bármit adtak volna neki, mindig így imádkoztak: „Jézus nevében szeretnénk elvetni ezt a magot, hogy az üdvösségére legyen.”

Bár természetesen a megváltást nem lehet megvásárolni, ezek az imák nagy hasznot hoztak, és Hugh bácsit minden oldalról körülfogta Isten oltalma: bárhova is ment, mindenhol Jézusról hallott.

Mikor éjjel álomra hajtotta fejét, ezt mondta: „Hallom, hogy az Úr beszél hozzám.”

Nagybátyám nem menekülhetett, mert családja folyamatosan imádságot, támogatást és bátorítást vetett életébe, bizonyságot téve a Megváltóról.

Mielőtt meghalt, Hugh bácsi csodálatos megtérést élt át, átadta életét Krisztusnak, és másokat is az Úrhoz vezetett.

Vannak helyzetek, amikor nem elég annyit mondani az elveszettnek, hogy „Jézus szeret”, ezzel nem nyerjük meg őt. Oda kell szánnunk magunkat, látnia kell, hogy törődünk vele, hogy fontos nekünk, nem a pokol tüzével kell riogatni.

Áldáshordozók

Korábban említettük, hogy Isten azt ígérte Ábrahámnak, hogy általa nyer áldást a föld minden népe. Ezek a szavak ránk vonatkoznak! „Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.” (Galata 3:29)

Áldáshordozókként tekintsünk magunkra: bárhová is megyünk, hassunk az emberek életére az Úr nevében, közvetítsük áldásait!

Mennyire másként gondolkoznak a világiak! Ők ezt kérdezik: „Mit nyerhetek ezzel az emberrel? Mit tehet értem?” Inkább kérdezzük ezt: „Hány embernek lehetek ma áldás? Hány embernek mutathatom be Isten szeretetét?”

Gyakorold a hited!

Ha csatlakoztunk egy gyülekezethez, hűségesen részt veszünk az alkalmakon, és anyagilag is támogatjuk, minden elismerésem. Mégis úgy érzem, meg kell kérdeznem: „Mit teszel Isten csodálatos igéjével, amelyet a szószékről ültetnek szívedbe?”

Ahhoz, hogy növekedhessünk a kegyelemben, gyakorolnunk kell a hitet. Ez azt jelenti, hogy megértjük és tanulmányozzuk a hallott igét, majd pedig másokkal is megosztjuk.

Ismétlem, Isten „magot ad a magvetőnek”, de nem azért, hogy megtartsa magának. Ma ne azon aggodalmaskodjunk, mennyi magunk van, hanem azt kérdezzük magunktól: „Mennyit vetettem el?”

A cikk a „Significant Seed – Perpetual Harvest” c. könyv alapján készült.
Copyright ©2005 Rick Thomas
A szerző engedélyével. Minden jog fenntartva!

Szerző: Rick Thomas

Rick Thomas az Abundant Life Christian Center gyülekezet vezető pásztora (Margate, Florida, USA). Nemzetközileg elismert pásztor-tanító és konferenciaelőadó