A következő kérdés, melyet talán felteszel, ez lesz: „Követi-e bármilyen jel ezt a nagy jelentőséggel bíró, különálló megtapasztalást?” Vagyis, honnan tudhatom, ha megkereszteltetem Szent Szellemmel? Éreznék valamit? Hallanék valamit? Tennék valamit? A válasz: „Igen!”

Amikor az ember megkapja a Szent Szellem ajándékát, gyakran megrohamozzák különböző érzések. Sokszor Isten dicsőségét érzékeljük olyan mértékben, ahogyan még soha. Mivel mindannyian egyediek vagyunk, igen sokféle, hiteles módon reagálhatunk erre a dicsőségre. Ahogyan a Bibliában is olvashatjuk, néhányan tiszteletteljesen meghajtották fejüket. Mások felemelték a kezüket, mint akik el akarják érni ezt a dicsőséget. Megint csak mások, teljesen megtöltekezve Vele a térdükre vagy arccal a földre vagy éppen hanyatt estek, mások pedig csak csendben sírtak örömükben. Mégis úgy tűnik, van egy közös bibliai élmény, melyben mindannyian részesültek, akik megkapták ezt a különálló, fontos ajándékot. Mindannyian olyan nyelven kezdték dicsőíteni Istent, amelyet előtte sosem tanultak.

A Cselekedetek könyvében öt esetet találunk, ahol az emberek megkapták a Szent Szellemet. Ez az öt eset erős bizonyítékkal szolgál arra, hogy a Szent Szellem vétele egyidejűleg nyelveken szólással is járt, vagyis azzal, hogy az egyén ezáltal képességet kapott Isten dicsőségének olyan módon való hirdetésére, amely előtte lehetetlen volt a számára. Míg ez a hittétel számodra esetleg szokatlan lehet, szánj még rám pár percet. Vizsgáld meg magad is a következő öt helyzetet.

A pünkösd napja

A Cselekedetek 2-ben Jézus tíz nappal azelőtti parancsának engedelmeskedve Krisztus 120 követője gyűlt össze a felházban. Úgy utasította őket, hogy várakozzanak Jeruzsálemben, míg fel nem ruháztatnak mennyei erővel. Olvasd el még egyszer, mi is történt valójában:

„Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” (Cselekedetek 2:1–4).

A felső szobában történteket számos jel kísérte. Ha ez az esemény volna az egyetlen ilyen szituáció, jogosan vonhatnánk le a következtetést, miszerint a Szent Szellem kitöltetésének jele a hatalmas szélrohamhoz hasonló mennyei zúgás. Azt is hihetnénk az események alapján, hogy az egyes hívők fölött megjelenő, különálló tüzes lángnyelvek voltak a bizonyíték, amely a Szent Szellem ajándékának vételét jelezte. Hasonlóképpen azt is feltételezhetnénk, hogy a nyelveken szólás volt a jele annak, hogy Szent Szellem keresztségben részesültünk. Pusztán ebből az egy részből azt is kikövetkeztethetnénk, hogy mindhárom említett jel bizonyítja a Szent Szellem ajándékának vételét.

Valószínűleg ez most megfelelő alkalom arra, hogy kijelentsük: a nyelveken szólás nem holmi eksztázisban elhadart halandzsa nyelv. A Cselekedetek 2 következő bekezdésében azt találjuk, hogy Jeruzsálem tele volt a világ különböző tájairól hazatért zsidókkal, akik pünkösdöt jöttek ünnepelni. Legalább tizenöt különböző nyelvcsoportot konkrétan megemlít az Ige. Amikor ezek az emberek meghallották a 120 tanítvány nyelveken szólását, saját nyelvüket is felismerték a hangzavarban. A nyelvet felismerték, az üzenetet megértették. A nyelveken szólók üzenetének központi témája Isten csodálatos munkája volt. Vagyis, nem összevissza halandzsáztak; valójában természetfölötti képességet kaptak arra, hogy olyan nyelven is értelmesen beszéljenek Isten csodás tetteiről, amelyet előtte soha nem tanultak!

Ezért, elmondhatjuk, hogy a Szent Szellem kitöltetésének első alkalmát több jel is követte a Cselekedetek könyvében. Hatalmas, zúgó szél töltötte be a szobát. Különálló lángnyelvek jelentek meg mindannyiuk feje fölött. Végül pedig, megkapták a képességet arra, hogy Istent ismeretlen nyelven dicsőítsék. Melyik volt ezek közül az igazi bizonyíték arra, hogy az emberek vették a Szent Szellem ajándékát? Vagy esetleg, mind a három jelnek számít? A Cselekedetek könyvében szereplő négy másik történet további betekintést ad számunkra.

Péter Kornéliusz házában

A Cselekedetek könyve 10. fejezetében megismerhetünk egy Kornéliusz nevű embert. Az itáliai csapat századosa volt. Érdekes, hogy római katona létére istenfélő emberről van szó – nem volt tipikus százados. Jámbor és adakozó emberként ismerték, aki jót tett az emberekkel. Emellett szüntelenül imádkozó ember volt. Egyik imádsága közben kapott látomást egy angyalról, aki arra utasította, hogy küldjön el Péterért, és hozassa a házába. Az angyal kijelentette számára, hogy Péter eljön hozzá Joppéból, és elmondja neki, mit kell tennie.

Joppéban Péter szintén különleges látomást látott. Lepedő ereszkedett le a mennyből, melyben mindenféle állat volt. Péter azt az utasítást kapta, hogy némelyiket ölje le, majd egye meg. Időszerű is volt ez, hiszen Péter épp éhes lett. Mindazonáltal felismerte, hogy olyan állatok vannak a lepedőn, amelyek egy zsidó ember számára tisztátalannak minősülnek. Elutasította az ételt még úgy is, hogy a lepedő háromszor is elé tárult. A látomás egyértelműen felkészítés volt a számára, hogy elfogadja a pogány ember házába szóló meghívást.

Amint a házához ért, Kornéliusz elé ment, majd beszélgetni kezdtek, és Péter is érdeklődni kezdett a meghívás célja felől. Megtudta, hogy Kornéliuszt angyal utasította arra, hogy elhívja őt a házához, Péter pedig majd tudni fogja, miről kell beszélnie neki. Péter beszélt egy keveset arról, mit tanult ő maga ebből a tapasztalatból, majd Krisztus történetét kezdte el megosztani velük. Míg az esemény e menete teljesen elfogadhatónak tűnik, a Szent Szellemnek más tervei voltak, és félbeszakította Péter beszédét:

„Míg ezeket a szavakat mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét. És elámultak a zsidók közül való hívők, akik Péterrel együtt jöttek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. Hallották ugyanis, amint nyelveken szóltak, és magasztalták az Istent. Akkor megszólalt Péter: Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresztelkedjenek, akik ugyanúgy vették a Szentlelket, mint mi?” (Cselekedetek 10:44–47).

E kitöltetés kísérő jelei a nyelveken szólás és Isten magasztalása voltak. Nem jelentek meg a fejek felett lángnyelvek és zúgó szél sem volt hallható. Az emberek viszont ismét megszólaltak addig ismeretlen nyelveken. Emellett Istent magasztalták. Nem világos, hogy a jelenlévők e nyelveket értelmezték úgy, mint Isten magasztalását, vagy Isten magasztalása egy mindenki által értett nyelven történt, vagy egyszerűen jelenlétük és viselkedésük egyértelműen Isten nagyságának kifejezése volt-e. Bármi is legyen a helyes értelmezés, nyilvánvaló volt, hogy tisztább képet festenek Isten dicsőségéről. Ezt pedig a nyelveken szóláson keresztül tették.

Ami viszont a legérdekesebb ebben az igerészben, az az, ahogyan Péter és a barátai az eseményre reagáltak, azt magyarázták. Először is, teljesen elképedtek, amikor azt látták, hogy a Szent Szellem kitöltetik a pogányokra. Honnan tudták, hogy ez tényleg megtörtént? A következő mondatban láthatjuk, hogy abból következtettek erre, hogy hallották őket idegen nyelveken szólni és Istent dicsőíteni. Így Péter társai számára a nyelveken szólás azt jelentette, hogy valaki megkapta a Szent Szellemet. Számukra ez volt a jel.

Másodszor, Péter érdekes megjegyzést tesz, amikor Kornéliusz családjának bemerítéséről beszél. Azt állítja, hogy ezek a pogányok pontosan úgy vették a Szent Szellemet, mint annak idején a 120 tanítvány. Nem, nem úgy vették. Hol volt a hangos, zúgó szél? Hol voltak a fejek fölött megjelenő kis lángnyelvek? Egyedül azokban a részletekben egyezik meg a két esemény, hogy a Szent Szellem szabadon adatott a keresőknek, ők nyelveken szóltak és Istent magasztalták. Péter értelmezése szerint e három dolog jelezte azt, hogy egy személy megkapta a Szent Szellem keresztséget.

Pál Efézusban

Van egy másik történet is, amelyben egyének átélik a Szent Szellem keresztséget. Pál most Efeszoszba érkezik missziós utazása során. Találkozik tizenkét tanítvánnyal, akiktől megkérdezi, hogy megkapták-e a Szent Szellemet, amikor hívőkké lettek. Olvassuk el az ezt követő beszélgetést:

„Ők így feleltek: Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek. Ezután megkérdezte tőlük: Akkor milyen keresztséget kaptatok? János keresztségét – válaszolták ezek. Pál ekkor így szólt: János, amikor keresztelt, megtérést követelt, de azt mondta a népnek, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban. Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére. És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak.” (Cselekedetek 19:2b–6).

Mostanra elég jól fel kell, hogy ismerjük a hasonlóságokat és a különbségeket a Szent Szellemmel megkeresztelt történetei közt. Milyen újabb jegyet vagy különbséget fedezel fel ebben a történetben? Bizony ezt: ezek a hívők „prófétáltak. Ez az újabb jel. Ezen túl pedig, a kézrátétel is, valamint Pál szerepe is újabb jel.

Nos tehát, mik a hasonlóságok a Szent Szellem e kitöltetése és a megelőző kettő történet között? Ismét hívőket látunk, akik a Szent Szellem ajándékát veszik. Néhányan mondhatják, hogy nem voltak előtte megtérve, csupán megkeresztelték őket Jézus nevére és azzal egy időben a Szent Szellemet is megkapták. De nézzük meg ismét, mit mond az Ige a János keresztségéről. Ez a keresztség a bűnbánat keresztsége, vagyis bizonyosan megtért emberekről volt szó. Megtértek, de miből? És Kihez? Nos, bűneinkből térünk meg, Istenhez. János keresztségéhez tartozott még a hit abban, Aki eljön. Vagyis, a történetben szereplők keresztségébe tartozott az Isten felé tanúsított megtérés és a Jézus Krisztusba vetett hit. Pál valódinak tartotta hitüket, mivel úgy döntött, hogy az Úr Jézus nevében is meg kell őket keresztelni. Ezek után rájuk tette a kezét, hogy megkaphassák a Szent Szellemet.

Ezután találjuk az előző történetekkel közös második hasonlóságot. Az efeszoszi tanítványok szintén szóltak nyelveken. Ez tűnik a közös nevezőnek. Néha lángnyelvek jelentek meg. Volt, hogy hatalmas robajú szél zúgott. Néha prófétáltak a hívők. Néha kézrátétel útján vették a Szent Szellemet. Mégis, minden alkalommal szóltak számukra addig ismeretlen nyelveken és dicsőítették, magasztalták Istent. Vajon ez a minta az utolsó két történetünkben is folytatódni fog?

Péter és János Samáriában

Mindjárt itt az elején el is mondom, hogy ebben a történetben nem említik a nyelveken szólást. Ebben a történetben emberek kézrátétel útján kapják a Szent Szellemet és a szöveg egyszer sem említi, hogy nyelveken szólás történne. Ez azt jelenti, hogy nincs közös jegy, mely bizonyítaná a Szent Szellem keresztség megtörténtét? Úgy hiszem, hogy a történet őszinte és alapos vizsgálatával találunk a körülményekből származó néhány olyan bizonyítékot, melyet érdemes fontolóra venni. Nézzük meg akkor a részleteket.

A Cselekedetek 8-ban Samáriában ébredés zajlik. Fülöp evangélista elment Samáriába, és hirdette a Jézusról szóló evangéliumot. Üzenete annyira erőteljes volt, és a kísérő csodák annyira meggyőzőek voltak, hogy embertömegek tértek meg. Az ébredés annyira átjárta a várost, hogy még a város varázslója, Simon is megtért és bemerítkezett, mint mások.

Időközben, az ébredés híre eljutott Jeruzsálembe. Az apostolok az „egyházközpontban” eldöntötték, hogy Péternek és Jánosnak el kell mennie Samáriába, és segédkezniük kell az ébredésben. Amint a két küldött megérkezett, gyorsan felmérték a helyzetet. Arra jutottak, hogy valóban nagyon sokan megtértek. Az viszont nagyon érdekes, hogy azonnal felfedezték, a friss hívők közül senki nem vette még a Szent Szellemet! Miután ezt elfogadhatatlannak tartották, Péter és János elkezdtek az új keresztyénekért imádkozni, hogy megkaphassák a Szent Szellemet. Olvassuk újra, mi következett ezután:

„Akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek a Szentlélek ajándékában. Amikor látta Simon, hogy az apostolok kézrátételével adatik a Lélek, pénzt ajánlott fel nekik, és így szólt: Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, az vegye a Szentlelket.” (Cselekedetek 8:17–19)

A történet nem tesz említést nyelveken szólásról, de várjunk csak. Simon látott valamit! Amikor az apostolok rátették kezeiket a hívőkre, történt valami, amit Simon meglátott. De mi volt az? Látta, hogy amikor az apostolok ráhelyezték kezüket a hívők fejére, azok pedig ajándékot kaptak. Milyen módon volt ténylegesen, szabad szemmel látható e szellemi adomány vétele?

Simon nem csupán azt látta, hogy ajándékot kapnak ezek a hívők. Amit látott, lenyűgöző volt. Annyira lenyűgözte, hogy előkapta a pénztárcáját, és pénzt ajánlott az apostoloknak, hogy mutassák meg neki, hogyan kell a Szent Szellem ajándékát átadni. Nagyon érdekes ez számomra. Itt van Simon, aki már számtalan csodát látott, de soha nem nyúlt még a pénztárcájáért. Fülöp szolgálata alatt – amikor a varázsló megtért – lett volna lehetősége arra, hogy nyomon kövesse az új hívők megváltozott életét. Azt is tudjuk, hogy a városban bárki szemtanúja lehetett a bénák gyógyulásának. Ezentúl pedig voltak figyelemfelkeltő ördögűzések is, a várost teljesen átformálta Isten öröme, mégis Simon egyszer sem nyúlt a pénztárcájához, csak most.

Simont előzőleg a sötétség erői tartották fogva. Varázslóként megbabonázta a várost varázslataival. A polgárok hallgattak rá, mivel varázslatai meggyőzték őket arról, hogy természetfeletti ereje van. Ki tudja, milyen hosszú lehetett mágikus trükkjeinek listája?

Mégis, amikor az apostolok kezüket ráhelyezték a hívőkre, hogy megkaphassák a Szent Szellem ajándékát, semmihez nem volt fogható, amit látott. A régi életében űzött fekete mágia minden formájától teljesen eltért, semmihez sem hasonlított, amit addig Fülöp szolgálata során láthatott. Annyira különleges volt, hogy még pénzt is fizetett volna azért, hogy megtudhassa a trükk mögött rejlő titkot. De mit láthatott?

Nyilvánvalóan nem mondhatjuk bizonyosan, hogy Simon a Szent Szellem keresztséget kapó hívők nyelveken szólását látta. Mégis, ha Simon szokatlan reakciójánál figyelembe vesszük, mennyi varázslatot és csodát látott már ezelőtt, a listánk leszűkül a samáriai hívők Szent Szellem keresztségénél bekövetkező lehetséges jelenségekre. Azt mindenképpen tudjuk, hogy látott valamit. Az említett rövid listán szerepelhet a nyelveken szólás. Azt is meg kell jegyeznünk itt, hogy a szöveg nem említi, hogy a hívők ne szóltak volna nyelveken. De vajon jelen lesz a nyelveken szólás az ötödik példánkban?

Pál Damaszkuszban

A Cselekedetek 9-ben Pál, akit ekkor még Saulként ismertek, elkötelezetten üldözi a keresztyéneket. Kicsivel a történtek előtt kapott engedélyt az Úr tanítványainak letartóztatására Damaszkusz városában. Úton a város felé Saul természetfeletti találkozást él át az Úrral. A megtapasztalástól teljesen ledöbbent, és meg is vakult. Emellett utasítást is kap Istentől, hogy folytassa útját Damaszkuszba, ahol megnyugodhat, és segítséget valamint további utasításokat fog kapni. Ez idő alatt a városban az Úr így szólt egy Anániás nevű tanítványhoz:

„Az Úr pedig így szólt hozzá: Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault: mert íme, imádkozik, és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson. Anániás így válaszolt: Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet. Ezt mondta neki az Úr: Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a népek, a királyok és Izráel fiai elé. Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért. Anániás pedig elment, és bement abba a házba, rátette a kezét, és ezt mondta: Testvérem, Saul! Az Úr, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, azért küldött engem, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel. És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott, azután felkelt, és megkeresztelkedett” (Cselekedetek 9:11–18).

Nos, ez a történet egy kissé más. Nincs feljegyzés arról, hogyan kapta meg Pál a Szent Szellemet, kivéve talán annyi, hogy „mintha pikkelyek estek volna le a szeméről”. Úgy tartom, fontos megjegyeznünk, hogy a Szentírás nem mindig jegyez fel mindent, amely egy bizonyos esemény során történik. Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy nem tesz feljegyzést az Ige arról sem, hogy Pál ne szólt volna nyelveken. Egyszerűen csak nem taglalja a részleteket.

Ugyanakkor nem lenne-e problémás, ha pont Pált említenénk példaként olyan személyre, aki megkapta a Szent Szellemet, de nem szólt nyelveken? Később ugyanis rengeteg bizonyítékát látjuk annak, hogy Pál nyelveken szólt, és nagyon szerette is ezt az ajándékot. A Korinthusiakhoz írt 1. levelében azt állítja, hogy imádkozott Szent Szellem által, és imádkozott az értelem által is (1Korinthus 14:15). A 14. fejezet szövegkörnyezetéből tudhatjuk, hogy a Szent Szellem által történő imádkozás a nyelveken szólást jelenti. Állítása szerint tehát gyakorolta az általa ismert nyelven történő imádkozást, csak úgy, mint a Szent Szellemtől kapott mennyei nyelveken történő imádságot is. Tovább haladva elmondja, hogy szokott énekelni Szellemben csak úgy, mint értelemmel is. Bár megvallja a korinthosziaknak, hogy a mások által értett szavaknak nagyobb haszna van, hálát adott Istennek, hogy sokkal inkább szól nyelveken, mint bármelyikük (8. vers). A fejezet korábbi szakaszában felfedi azt a vágyát is, mennyire szeretné, ha mindannyian szólnának nyelveken (5. vers).

Következésképpen kijelenthetjük, hogy Pál egy adott időponttól kezdve biztosan szólt nyelveken. Azt is tudjuk, hogy nagy becsben tartotta ezt az ajándékot, és számos kifejezésmódra lelt benne. Arról nem kapunk információt, hogy a nyelveken szólás jele együtt járt-e Pál Szent Szellem keresztségével – ez nem bizonyítható, és az sem, hogy nem.

Összegzés

A Cselekedetek könyvében ez az öt szituáció ad számot a Szent Szellem vételéről. Az első háromban számos jel követte a kitöltetést. Ezek közül egy közös jegy volt: a nyelveken szólás ajándéka. A negyedik esemény Samáriában történt, ahol a leírtakból nem tudjuk pontosan, mi történt, de annyi bizonyos, hogy valami csodálatos, szemmel látható és egyedi jelről volt szó. Utolsó példánkban semmilyen körülményről nem készült feljegyzés, de a Szent Szellemben részesülő személy a későbbi megnyilatkozásai során bőséges bizonyítékkal lát el bennünket nyelveken szólásáról és a nyelveken szólás szeretetéről. Ez összesen akkor három egyértelmű és két körülményszerű bizonyságot tesz ki.

Ha valaki a mellett szeretne érvelni, hogy a nyelveken szólás nem a Szent Szellem keresztség jele, sokkal gyengébb érvet tud felhozni az Igéből. Összesen két körülményszerű eseményre hivatkozhat, ahol a nyelveken szólást nem említi szó szerint a Szentírás, mint a pillanattal együtt járó jelet. Valójában, nem található olyan állítás az Igében, mely szerint a Szent Szellemet kapó egyének ne beszéltek volna nyelveken. Végül pedig, ezek mellett ott áll az a három bizonyos példa, ahol emberek természetfeletti erőt kaptak Isten dicsőítésére azelőtt nem ismert nyelveken, amikor Jézus bemerítette őket Szent Szellemébe.

Egy utolsó kérdés: mi a test legfékezhetetlenebb tagja? A Jakab 3 szerint a válasz az ember nyelve. Ezt figyelembe véve, mi lehetne a legnagyobb bizonyíték a Szent Szellem vezetésének átadott életre, ha nem az, hogy testünk legrakoncátlanabb tagja a Szent Szellem vezetését követi? Képzeld el, hogy a nyelvet olyan mértékben vezeti a Szent Szellem, hogy az képes Isten hatalmas tetteinek magasztalására olyan nyelven, melyet a hívő előtte soha sem ismert. Amikor ez megtörténik, a hívő minden kétséget kizárva tudja, hogy az Isten Szelleme veszi körül, méghozzá olyan dimenzióban, melyet előtte sosem tapasztalt. Azzal szemben, amikor egy-egy érzést vagy jelentős megtapasztalással kapcsolatos „szellemi fellángolást” akarunk pontosan megfogalmazni, a nyelveken szólás jele világos bizonyítékként szolgál.

Vannak, akik szerint a nyelveken szólást gyakorlók démoni megszállottság alatt állnak. Egy kicsit maradjunk még az I. században. Abban az időben a Szent Szellem keresztséggel járó nyelveken szólást Istentől valónak tartották. Az I. században a nyelveken szólás Istent magasztalta, széles körben gyakorolták egyházi vezetők és a gyülekezetek. Ebben az időben úgy tartották, hogy a nyelveken szólás építi a nyelveken szóló egyént és – bizonyos esetekben – az egész gyülekezetet is. Az I. században jelnek számított hívők és nem hívők számára is, és gyakran járt együtt a Szent Szellem keresztséggel. Miért változott volna meg a helyzet?

A cikk a „The Complete Pentecostal – More Than Just Tongues” c. könyvből származik.
Copyright © 2010 by Mark Wootton.
A szerző engedélyével. Minden jog fenntartva!