Míg az evangélium üzenetének közvetítése nélkül nem vezethetünk embereket Krisztushoz, mondandónkat senki nem fogja komolyan venni, ha életünkkel rossz példát mutatunk. Cikkünk tárgya, hogyan gyakoroljuk a könyörületet evangelizációs szolgálatunk során.

Annak érdekében, hogy az emberek megismerhessék a Jézusban rejlő megváltást, hirdetnünk kell az evangéliumot, vagyis a Jézus Krisztusról szóló jó hírt. Isten szavakkal szólt hozzánk; üzenetét szavakkal adta át. A reménység üzenetét meg kell osztanunk a világgal (Kolossé 1:5).

Mindemellett a „Krisztus evangéliumához méltó” viselkedés életbevágó (Filippi 1:27). Jézus tanítványának lenni többet jelent, mint elméletben egyetérteni egy listával, melyen teendők és tiltott dolgok szerepelnek. Az Ő tanítványának lenni annyit tesz, hogy életünk egészében radikálisan új irányt vesz, hiszen a hazugságoktól az igazság felé fordultunk – a sötétségből a világosság felé. Az Ige felhívása szerint mi magunk legyünk a világosság (Máté 5:13). Pál arra bátorít bennünket az 1Thesszalonika 1:3-ban, hogy Krisztus követőiként, munkánkat a szeretet vezérelje.

1996 és 2006 között, a keresztyénséget kedvező megvilágításban látó nem hívők száma több mint 20 százalékot esett David Kinnaman „unChristian” (Nem keresztyén) c. könyve szerint.¹ Ez az ősegyháztól való radikális elfordulást jelzi, mely még saját kritikusaitól is csak dicséretet kapott a kívülállók – különösen a szegények és betegek – iránt kimutatott szeretet okán.

Ahogyan Michael Green is ír erről „Evangelizáció az ősegyházban” c. könyvében:

Az Egyház páratlan tulajdonságokkal rendelkezett az ókori világban. Sehol máshol nem ültek le közös asztalhoz igazi, egymás iránt érzett szeretetben rabszolgák és urak, zsidók és pogányok vagy gazdagok és szegények. Ez a szeretet áradt a kívülállók felé, és pestis vagy más katasztrófa idején a keresztyének fényként világítottak lakóközösségeik felé végzett szolgálatukban.

Green hozzáteszi:

Mostanában, a keresztyének életstílusát nagyon nehéz megkülönböztetni [a nem hívőkétől]… A teljesség iránti szükségletünket… csak az ellentételezés nélküli szeretet képes folyamatosan betölteni. Isten szeretete ilyen. Az őskeresztyének látszólag annyira megteltek az Ő szeretetével, hogy az összekötötte őket és természetes módon áradt belőlük mások felé.²

Természetesen az irgalmat párosítanunk kell a kommunikációval. Egyesek szerint a keresztyének elhívása egyáltalán nem a beszéd, hanem kizárólag a szeretetteljes cselekedet. Greg Garrett így ír erről:

Jézus követőiként elhívásunk célja, hogy megpróbáljuk Krisztus irgalmát megélni a világban. Tettekkel kell kimutatnunk Isten szeretetét, nem szavakkal.³

Míg Garrett elég szélsőséges állítást tesz, azt is kiemeli, hogyan érthetjük meg legjobban, mi a feladatunk a világban. Vissza kell térnünk a Szentírás tanításaihoz, hogy a könyörületet biblikus szemszögből érthessük meg. Ilyen alapokkal nem tévesztjük szem elől evangelizációs elhívásunkat, mert Krisztus szeretetével fordulunk a körülöttünk lévők szükségletei felé.

A könyörület és Isten királysága

A Biblia arra hívja Isten népét, hogy tanúsítson könyörületet mások iránt – ez az Isten természetének és országának képe. Az Ószövetség alapvetően az igazsággal és a joggal jellemzi Isten uralkodását, kimondva, hogy e tulajdonságok képezik trónja alapját (Zsoltárok 89:14, 97:12). Ennek megfelelően, Isten elvárása népével szemben e tulajdonságok megtestesítése. Az Ószövetségben az igazság és jog szavak leginkább Isten szentségére, valamint az Ő képmására teremtett szent emberek felé támasztott elvárásra utalnak. (1Mózes 1:26–27; 1Királyok 10:9). Szent Istenünk gyűlöli az elnyomást és az igazságtalanságot, melynek gyakran a szegények és szükségben szenvedők esnek áldozatul.

Az Újszövetségben Jézus kereszthalála minden ember számára utat nyit az üdvösségbe (Lukács 18:25, János 3:5). Krisztus követői Jézus hasonlatosságára átváltoznak. Ide tartozik a világ felé tanúsított könyörület is. Aki megtért, annak már Isten királysága és a Király gondolatainak megélése szerepel a fontossági sorrend élén. Azok, akiknek Krisztusban üdvössége van, életükben radikálisan új irányt vesznek, és ebbe beletartozik az eddig nem érzett könyörület a szegények felé.

Ezt több történet is tanúsítja az Igéből. Vegyük például Zákeust, aki megtérését követően vagyonának felét szétosztja a szegények között (Lukács 19:8–10). Ezzel ellentétben, aki nem tudja Jézust Uraként befogadni, és az Ő gondolatait magáévá tenni, szomorúan távozik jelenlétéből, vagyona szeretete miatt pedig nem léphet be Isten királyságába (Lukács 18:23). Ezáltal hozzáállásunk és prioritásaink leleplezik Krisztus befolyását az életünkben.

A könyörületes Egyház annak a tulajdonságait tükrözi, akit Királyának vall. Amikor könyörületünket kimutatjuk, célunk nem az, hogy valamiféle utópisztikus társadalmat – vagy magát Isten királyságát hozzuk el. Isten királyságát maga Isten hozza el. Könyörületünk kimutatásával viszont tanúsítjuk, hogy az Igazság Királya velünk él, bennünk lakozik. Milyen visszás volna, ha a szegényekkel igazán törődő Isten (1Sámuel 2:8, Zsoltárok 113:7) uralmának és királyságának hirdetése közben mi magunk nem gyakorolnánk azt, ami Neki elsődleges fontosságú. Ha figyelmen kívül hagyjuk Királyunk dolgait, nem vagyunk hűséges alattvalói.

A hiteles tanú

Az evangélium önmagában hiteles. Nélkülünk is hiteles és mérvadó, mert Istentől ered (2Péter 1:21). Szó szerint „Istentől ihletett” (2Timóteus 3:16). Ezzel szemben viszont a keresztyén közösség hozzáállása nagyban meghatározza, hogy e hiteles evangélium hogyan hangzik el. Ha életünk nem cseng egybe mondandónkkal, üzenetünk valószínűleg nem fog kiváltani komolyabb gondolatokat az emberekből.

Jézus azt mondta, az egyház feladata a róla szóló tanúságtétel (Cselekedetek 1:8). E tanúságtevés vitathatatlanul kulcsfontosságú része az evangélium hirdetése. Mégis, a Cselekedetek 1:8-ban szereplő görög szó, melyet „tanúnak” fordítunk (μάρτυρες), ugyanaz a kifejezés, melyből a mártír szót is eredeztetjük. Krisztus életének és szolgálatának tanújává válni, tehát, szavainkban és tetteinkben való teljes elkötelezettséget jelent: egész életünkre vonatkozik.

Számtalan igeszakasz társítja a Jézusba vetett hitet az azt tükröző, elvárt cselekedetekhez. Jézus ezt mondja Nikodémusnak:

Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá legyen cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat. (János 3:21)

Hasonlóképpen Pál is azt mondja: akik Istenben hisznek, azok „a jó cselekedetekben elől járnak” (Titusz 3:8). A Szentírás szerint az evangélium hirdetésére szóló elhívásunk elválaszthatatlan a benne foglaltak személyes gyakorlásától. Viselkedésünk nagyban tükrözi, milyen szinten hallottuk és értettük meg Jézus szavait.

A TeenChallenge nevű szolgálat segített engem üdvösségre jutásomban, ők vezettek Krisztushoz tíz év drogfüggőség után. A szolgálat alkalmaira amolyan ateistaként érkeztem, és tele voltam agnosztikus gondolatokkal. Kételkedtem a mindenkit szerető, mindenható Isten létezésében. Az idősebb szolgáló házaspár szeretete és jósága felém aztán mégis nagy szerepet játszott megtérésemben. Paul és Norma minden második hétvégén megnyitották otthonukat a New York állambeli Buffalo városi TeenChallenge programja számára. Rendszeresen foglalkoztak 20–30 korábbi drogfüggővel és alkoholistával, otthonukban ételt osztottak, mi pedig beszélgethettünk velük. Szeretetük és könyörületük testet adott a hallott igehirdetéseknek, az általuk hirdetett üzenet valóságosan átformálja az embert.

A megtestesült reménység

Az egyház küldetését megvalósító könyörület második módja a reménység megtestesítése. A Galata 6:10 szerint jót kell tennünk az emberekkel. Amikor keresztyénként a szeretet és a jóság cselekedeteivel szolgálunk a szükségben szenvedők, a betegek és szegények felé vagy egymás felé, olyan máshoz nem fogható értéket teremtünk, melynek jutalmát Jézus második eljövetelekor, a végső feltámadáskor nyerjük el.

Ahogyan Julian N. Hartt, szerző is mondja, az egyház feladata, hogy „az örök királyságot tanításon és példamutatáson keresztül mutassa be a világnak.⁴ Így az egyház a jövő előcsarnoka. E jövő pedig, ahová Isten vezet el bennünket, az élet minden területére gyógyulást és kiteljesedést hoz majd.

A Jelenések könyvében olvashatunk az Isten népére váró jövőről.

Nem éheznek és nem szomjaznak többé, sem a nap heve, sem más hőség nem bántja őket, mert a Bárány, aki középen a trónnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és Isten letöröl szemükről minden könnyet. (Jelenések 7:16–17)

Amikor az egyház ételt és italt ad az éhezőknek és szomjazóknak, valamint ellát más, alapvető szükségekben szenvedőket – amikor megvigasztalja a gyászolókat –, akkor válik olyan közösséggé, amely megtestesíti az általunk hirdetett reménységet.

Mindenki, aki gyakorta utazik, valószínűleg átélte már, hogy ingyen első osztályú helyre ülhetett. Nemrég ez történt velem, amikor egy két-átszállásos afrikai utazás második szakaszában az első osztályon foglalhattam helyet. Ahogyan beültem a kényelmes luxusszékbe – amely tulajdonképpen ágyként is használható – ezt gondoltam: „Na, ez nagyon nem jó!”

Tudtam, hogy miután megízlelem a jót, az egyszerűbb, távolsági buszülés már nem lesz annyira élvezetes. És valóban, utazásom utolsó szakaszában az a buszülés, mellyel előtte tökéletesen meg voltam elégedve, most kicsinek és utazásra alkalmatlannak tűnt.

Ez pontosan tükrözi a megtestesült reménység gondolatát: mi, vagyis az egyház, akiket a Szent Szellem ruház fel erővel, magunkban hordozzuk mennyei örökségünk tulajdonságait, és a valóságosan első osztályú élet – vagyis a Jézus ígérete szerinti bővelkedő élet (János 10:10) – ízének hordozói vagyunk. Amint a nem hívő emberek átélik e dinamikus tulajdonságok áldását, igen nehéz lesz számukra visszafordulni a Krisztus nélküli élethez.

Könyörület és evangelizáció

A könyörülettel kapcsolatos legtöbb hiba Isten királysága bibliai elveinek félreértéséből adódik. Azok, akik Isten királyságát teljességében földi vonatkozásban értelmezik, gyakran a Szentírás etikai és morális tanításaira fókuszálnak, miközben figyelmen kívül hagynak fontos szempontokat: pl. a személyes bűnt vagy az ítéletet. Akik viszont az Isten királyságának üzenetében kizárólag az üdvösségre koncentrálnak, a lelkek megmentését hangsúlyozzák, és nem vesznek észre más emberi szükségeket.

A Szentírás mindkét féloldalas nézetet megcáfolja. Jézus tanítása szerint az Isten királysága egyszerre jelenbéli és jövőben létező valóság (Máté 7:21, Lukács 11:20). Az evangelizáció és a könyörület nem üthetik ki egymást. Ennek megakadályozásához a kulcs, ha folyamatosan fenntartjuk az Isten királyságáról szóló üzenet jelen–jövő egyensúlyát. Az egyensúly megtartásával elkerülhető az evangélium szociális és könyörületi oldala felé történő elbillenés. Ugyanígy elkerülhető lesz a kizárólag a jövőre koncentráló nézet is, amely nélkülözi az Isten királyságának jelenkori vonatkozását, és melynek következtében az egyház elhidegültnek és érzéketlennek tűnik a jelen szenvedéseivel szemben.

Az ítélet az Isten királyságának jövőbeli dimenzióját tekintve kulcsfontosságú. Ha az Isten királyságának jövőbeli vonatkozását háttérbe szorítjuk, gyakran az így megborult egyensúly első „áldozata” az Isten eljövendő ítéletének üzenete lesz. Ítélet nélkül nincs valódi igazság. Isten igaz, mert Ő az igaz bíró. Könyörületi szolgálatunk során beszélnünk kell a bűn igazságáról. Ha soha nem beszélünk a szenvedőknek a bűnről és az ítéletről, akkor könyörületi szolgálatunk nem igazán nevezhető keresztyénnek.

Összegzés

Iskolás koromban, még a TeenChallenge résztvevőjeként közelről figyeltem Pault és Normát. Tudni akartam, hogy tetteik igazodnak-e mindahhoz, amiről beszélnek. Mindig azon tűnődtem, hogy mire jó nekik mindez. Milyen hasznuk van nekik ebből?

Azért tűnődtem el ezen, mert életemet akkoriban még leginkább csupán érdekkapcsolatok szőtték át. Mindenki kihasznált mindenkit. Amikor viszont Pault és Normát figyeltem, rájöttem, hogy egyetlen motivációjuk a szeretet volt. Valóságos szeretettel viseltettek olyan emberek iránt, akiket a társadalom többi része már teljesen leírt. Minden tettüket ez a szeretet vezérelte. Rájöttem, hogy e keresztyén házaspár birtokában volt valaminek, ami számomra ismeretlen volt: Isten iránt érzett szeretetükből táplálkozó, radikális szeretet élt bennük mások iránt. Szeretetből hirdették az evangéliumot, és szeretetből osztották szét vagyonukat a szükségben lévők körében. Mivel pedig tetteik és tanításuk összhangban volt, komolyan elgondolkodtam, mit jelenthet a Biblia saját életemre nézve.

Nem szabad a könyörületet olyan eszköznek tekintenünk, amellyel elnyerhetjük az emberek bizalmát. Ha a könyörület nem valóságos része krisztusi életünknek, cselekedeteink képmutatóvá válnak. Abban a kényelmetlen és biblikusságot nélkülöző helyzetben találjuk magunkat, hogy tettetnünk kell a szeretetet, azért hogy prédikálhassunk róla – ez az állapot pedig Jézus életében és szolgálatában teljesen idegen. Ha kiderül, hogy szeretetünk pusztán eszköz egy adott cél elérésére (ez pedig hamar kiderül), az üzenet van veszélyben. A személy ugyanis ekkor az előzőnél rosszabb állapotba kerül. Ekkor pedig már nem csak egyszerűen nem fogja érdekelni az evangélium, hanem nyíltan ellene is szegül.

Nem vezethetünk Krisztushoz embereket anélkül, hogy megosztanánk velük az evangélium üzenetét. Hasonlóan nagyon valószínűtlen, hogy ezt az üzenetet bárki is komolyan veszi, ha életünk ellentmond annak, amit hirdetünk. Ezért is int bennünket így János apostol: „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal.” (1János 3:18).

Evangelizálás nélkül a könyörület cselekedetei csupán átmeneti vigaszt nyújthatnak. Az emberiségnek viszont többre van szüksége. Üdvösségre! Az üdvösséget pedig úgy hirdethetjük legjobban, ha az evangéliumot hirdetjük, és nem fáradunk meg a jó cselekedetekben.⁵

Jerry Ireland az Assemblies of God World Missions afrikai régiójában, a Szaharától délre eső területek szeretetszolgálataként működő Africa AG Care igazgatója. Doktoranduszként a Liberty University egyetemen teológiai és apologetikai PhD-fokozat megszerzése érdekében folytat tanulmányokat.

Jegyzetek

1. David Kinnaman, unChristian: What a New Generation Really Thinks About Christianity … And Why It Matters (Grand Rapids, Michigan: Baker Books, 2007).
2. Michael Green, Evangelism in the Early Church, (Grand Rapid, Michigan: Wm. B. Eerdmans Publishing, 2004), 20. o.
3. Greg Garrett, “God Commands Compassion, Not Evangelism,” http://day1.org/3351-greg_garrett_god_commands_compassion_not_evangelism. Letöltés napja: 2014. február 18.
4. Julian N. Hartt, Toward a Theology of Evangelism (New York: Abingdon Press, 1955), 67. o.
5. Lásd: Ron Sider, Good News and Good Works (Grand Rapids, Michigan: Baker Books, 1999).