Három nagy jelentőségű bibliai példa mutatja be egyértelműen a nők és férfiak egyenértékű helyét az Isten népének szolgálatában.

Számos hozzáértő tudós tanított már részletekbe menően az újszövetségi női szolgálatról.¹ E téma körvonalait szeretném kiemelni egy három részből álló, tk. szentháromsági keretekre illeszkedő modell segítségével: teremtés, Krisztus és a karizmák (a Szent Szellem ajándékai). E három, kritikus fontosságú bibliai momentum világosan bemutatja a nők és férfiak egyenértékű helyét az Isten népének szolgálatában.

A teremtés

Mivel az Újszövetség erősen az Ószövetségben gyökeredzik, helyénvaló, ha a teremtéssel kezdünk. A Fiún keresztül és a Szellem által az Atyaisten létrehozta a világegyetemet és saját hasonlatosságára megformálta az embert, a férfit és a nőt, teremtésének koronáit. Együttes uralmat adott nekik: igaz sáfárként kellett viselkedniük és felelősséggel tartoztak a Földért és a rajta élő teremtményekért (1Mózes 1:26–27).

A teremtés semmilyen hierarchikus vagy ontológiailag alárendelt viszonyt nem jelez nő és férfi között. Az Éden-kertben Isten akarata a kölcsönös, harmonikus kapcsolat az egymagában nem teljes férfi és a tökéletesen hozzáillő nő között, melyben a nő – Istenadta segítőtársként – osztozik a feladatokban.

Ezt az isteni harmóniát nem zavarja meg semmi egészen a bűnbeesésig, mely az emberpárra nézve szörnyű következményekkel járt. A bűn egyeduralomra cserélte a korábbi, közösen gyakorolt uralmat (1Mózes 3:16). Az ószövetségi történet folytatásában nyomon követhetjük e bűn által sújtott kapcsolat következményeit. Ahogyan Jézus is mondta a farizeusoknak: „Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt” (Máté 19:8).

Krisztus

„Azért jött el közénk, hogy áldásait olyan messzire terítse, ameddig az átok elér.” Isaac Watts csodás karácsonyi éneke hirdeti az örömöt, melyet Karácsonykor ünnepelünk: Krisztus minden adandó alkalommal „visszafordítja az átkot.” Ha Isten szándéka valóban a képmását egyaránt viselő férfi és nő közti kölcsönös partnerkapcsolat volt, akkor ezt látnunk kell Jézus életében és tanításában, valamint azok életében, akikre hatással volt. Láthatjuk is.

Az evangéliumok tanúságot tesznek az Isten országának új teremtési erkölcséről, melyet Jézus első eljövetele mutat be. Jézus születésének története a Lukács evangéliumában egyike a nők számára jelentős új erkölcs első jeleinek: Erzsébet, Mária és Anna Zakariás, József és Simeon oldalán prófétálnak Szellem által a fordítottan működő Királyságról, mely feje tetejére állít minden földi értékrendszert és hierarchiát (Lukács 1–2. fejezet).

Jézus megkeresztelése (Máté 3.) és első prédikációja Názáretben (Lukács 4.) Isten Messiásának felkenetését, valamint az Ő Szellemmel telt szolgálatát hirdeti, mely jó hírt hoz a hozzá forduló elnyomottak számára. Tovább olvasva Jézus történetét, láthatjuk, hogy sok nő fordul hozzá.

Jézus pedig nem csupán rendkívül megerősítően bánik a nőkkel, de missziójában is szerepet szán nekik. A különböző gyógyításos történetekben (pl. a vérfolyásos asszony vagy a szirofőníciai nő) és más, Jézussal való találkozások leírásában szereplő nők (az adakozó özvegyasszonyvagy a Jézus temetésére előkészülő asszonyok) a hit és a tanítványság nagyszerű példái.

János evangéliumában két nő is részt vehet Jézus talán legmélyebbnek tartott párbeszédeiben. A samáriai kútnál álló asszony (János 4) az egy fejezettel korábban szereplő Nikodémushoz hasonlóan tartja a lépést Jézus gondolataival. Mitöbb tovább kérdezgeti Jézust, s végül eljut egy pontra, ahol ezzel már nem csupán saját tanítványságának kedvez: evangelizálni kezd. Tanúbizonysága nyomán egy egész falu megtér. Később olvashatunk Mártáról, aki Jézus kinyilatkoztató szavaira egy megvallással válaszol: Messiásnak és az Isten Fiának nevezi Őt. (János 11:27), mely jó párhuzam Péter hasonlóan nagy kijelentésére a három másik evangéliumban.

Mária, Márta testvére, dícséretet nyer Jézustól, amiért a „jó részt” választotta, és a nőktől elvárt normákkal szemben tanítvány módjára a lábához ült (Lukács 10:38–42.) A Tizenkettőhöz hasonlóan számos nő követte tanítványként Jézust utazó szolgálata során (Lukács 8:1–3). Az anyagi javakkal rendelkezők a Tizenkettő tanítványi áldozatával megegyező módon tették hozzá a maguk részét (Lukács 18:28–29).² Ésszerű gondolat, hogy ezek a nők szintén a Jézus által kiküldött hetvenkét tanítvány közé tartoztak, és hirdették az Isten országát (Lukács 10:1–16).

De miért nem választott egy nőt sem Jézus a Tizenkettő közé? A pontos válasz csupán feltételezés, de Jézus valószínűleg gyakorlati okokból döntött így, illetve a tizenkét férfi Jákób tizenkét fiát is szimbolizálta (Máté 19:28).

Bizonyos női tanítványok, akik Galileától fogva követték Jézust, jelen voltak a keresztrefeszítésnél: Mária Magdaléna, Mária (Klópás felesége), Salómé, Mária (Jakab és Johanna anyja), Jézus anyja, Mária, valamint Zebedeus fiainak anyja.³ És abban az első századi zsidó környezetben, ahol a nők tanúvallomását nem fogadták el a bíróságon, azonnal szemet szúr Isten munkája: Isten nőkre bízta a Jézus feltámadását követő első tanúságtételt és a feltámadás hirdetését. Amikor pedig az angyal az üres sírnál az ott álló nőknek megparancsolja: „menjetek el… mondjátok meg” (Máté: 28:7,10), azzal Mária Magdaléna és a „másik Mária” az apostolok apostolává válik.

Semmiképp ne tekintsük teljesen nőgyűlölőnek az első század történelmi–kulturális szövegkörnyezetét, de lássuk be, milyen hihetetlenül felemelő és erőt adó volt Jézus üzenete a nők számára.⁴ Krisztus testetöltésével Isten önkinyilatkoztatása teljes fényében ragyog. Abból, ahogyan Jézus a nőkkel bánt, tanítványaiként elfogadta őket és rájuk bízta a tanúságtevés szolgálatát, világosan látszik a kapcsolatok és a szolgálati elhívás egyenlősége Istennél.

A karizmák

A pünkösdi események fokozottan bemutatják Isten szándékát, a nők és férfiak együttes újszövetségi szolgálatát. A Szent Szellem leszállt férfiakra és nőkre egyaránt (Cselekedetek 1:14): azokra, akik Jézus parancsának engedelmeskedve várták az Ő ígéretét. Előtte soha nem tanult nyelveken szóltak és a nemzetek összegyűlt képviselőinek hirdették Isten csodálatos tetteit.

Ezt az eseményt Péter Jóel próféciájának betöltetéséként aposztrofálta.   „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak.” (Cselekedetek 2:17–18)

Isten ígéretei ezzel beteljesedtek, és beköszöntött az eszkatológia korszaka („az utolsó idők”). Ez a Jóel könyvéből származó idézet pedig irányadó lett Isten profétikus népe, az Egyház küldetésében. Craig Keener így fogalmaz: „Jóel próféciája eltöröl minden nemek közti különbséget a prófétálásban.”⁵

Tovább haladva a Cselekedetekben (21:9), olvashatunk a négy prófétanőről (Fülöp lányairól). A Korinthusiakhoz írt levélben pedig Pál rendelkezései bizonyítják, hogy az összejöveteleken nők és férfiak egyaránt prófétáltak (1 Korinthus 11:2–16). Pál állításai az Efézusiakhoz írt levélben világosan rámutatnak e szolgálat jelentőségére: az apostolok mellett a próféták is Isten háza népének alapzatát képezik (2:19–20), Krisztus pedig az Ő népét készíti fel általuk (4:11–13).

Az 1 Korinthus 14:26-ban a Krisztus testéről van szó; nem csak mindannyian prófétálhatnak a test tagjai, de gyakorolhatják az összes karizmát, vagyis a Szent Szellem összes ajándékát. Az ajándék megléte és nem használójának neme ad képesítést a szolgálatra. F.F. Bruce szerint „A Szellem az ő szuverén jókedvéből különböző ajándékokkal látja el a hívőket… ‘megkülönböztetés nélkül’ férfiakat és nőket egyaránt – de természetesen nem minden nőt és ugyanígy nem minden férfit.”⁶

Az Újszövetségben számos gyülekezeti szolgálónőről olvashatunk.⁷ Efézusban Priszcilla és Akvila, a sátorkészítő szolgáló csapat, Apollósnak „még alaposabban megmagyarázták az Isten útját” (Cselekedetek 18:26). Az Ige hétszer említi a házaspár nevét, és ebből ötször Priszcilla nevét veszi előre szöveg. Ebből kifolyólag valószínűleg kiemelkedőbb szolgálati szerepben tevékenykedett férjénél. Bárhogy is volt, bizonyosan ismert vezetőnek számított férjével együtt, akivel Pál mellett dolgozott Korinthusban, házi gyülekezeti alkalmakat tartott Efézusban és Rómában, valamint Apollóst tanította.

Filippiben számos kiemelkedő női szolgáló nőtt ki Pál első megtértjeiből, és Lídia valószínűleg vezetői feladatot látott el itt (Cselekedetek 16). A Filippiekhez írt levélben Pál két nőhöz intézi szavait, Evódiához és Szintikhéhez, akik „együtt küzdöttek vele az evangéliumért.” A szövegben használt ige szófajú kifejezés egy sportcsapat közös munkájának képét idézi fel. E gyakorta piti civakodásnak degradált összekülönbözés valószínűsíthetően egy nagyobb teológiai vagy szolgálati gyakorlattal kapcsolatos vita volt, melyben Pál az Úrban való egyetértésre intette a két vezetőt (Filippi 4.)

Fébét a Korinthus közelében található kenkhreai gyülekezet diakónusaként írja le Pál a Róma 16:1–2-ben. Pál ugyanezt a kifejezést használja más szolgálók esetében is (Tükhikoszra az Efézus 6:21-ben és a Kolossé 4:7-ben; Epafrásra a Kolossé 1:7-ben és Timóteusra az 1Timóteus 4:6-ban), valamint sokszor saját magára is.⁸ Az Igében Pál ajánlja Fébét, kinek megbízatása Pál leveleinek Rómába történő elvitele volt. Ezen ajánlás nagyon is felhatalmazhatta őt a Pál erőteljes levelében foglaltak határozott fellépéssel történő átadására. „Sokak jótevőjeként”, patrónusaként említi őt az Ige, mely nemi megkülönböztetés nélkül utal jelentős befolyású vezetői szerepre.⁹

A 25 Pál által név szerint üdvözölt Rómában tartózkodó személy közül kilenc nő volt (Róma 16), jellemzései pedig a „munkatársak az Úrban” kifejezést tartalmazzák. Pál ugyanígy nevezte férfi szolgálótársait is. Leginkább Júniát és Andronikoszt (valószínűleg Júnia férje) emeli ki és „nagyra becsültnek” nevezi az „apostolok körében.” Vannak, akik meggyőződése szerint Pál csupán férfiakat tekintett apostoloknak. Ők általában két alapvető módon reagálnak a szövegre. Néhányak állítása szerint a második név férfi név, mely valószínűleg egy amúgy ismeretlen férfi név (Júniás) létezését igazolja. A másik érv szerint a Júnia csupán a közismert görög Juniánosz férfi név nem hivatalos rövidítése. Mások inkább a jellemzésükre használt frázisra („nagyra becsült az apostolok körében”) koncentrálnak. Érvelésüknek megfelelően e kifejezés nem azt jelenti, hogy Andronikusz és Júnia apostolnak számítottak. Vagyis számukra ez azt jelenti, hogy csupán az apostolok ismerték e két embert. Habár az eredeti nyelv bonyolultsága mindegyik értelmezést lehetővé teszi, a legtermészetesebb és legegyértelműbb verzió szerint Pál egy férfiről és egy nőről ír a szövegben – Andronikusz és Júnia apostolokról. A patrisztikai időszakban ez volt az vizsgált Ige egyetemesen elfogadott értelmezése egészen a XIII. századig. Ekkor kezdődtek a férfi nevekkel kapcsolatos feltételezések. (egyetlen kivétel a IV. századi Epifániusz püspök, aki Priszcillát férfiként jellemezte, s ezzel hitelességén nagy csorba esett.)¹⁰

Habár a Galata 3:28 szövegkörnyezete nem a szolgálatra vonatkozik, Pál hangzatos kijelentése az egységről mégis jelentős: „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.”¹¹

Nem véletlenül említi Pál saját korának három legfőbb ellentétpár-csoportját. A pogányok apostolaként misszióját leginkább az első ellentétpár határozta meg, de mindháromnak figyelmet szentelt és mindhármat illetően a Krisztusban való új teremtés paradigmáját követte. Aggályai nem korlátozódtak az üdvösségre. Emlékezzünk, milyen határozottan lépett fel a szíriai Antiókhiában történt zsidó–pogány közös étkezés során (Galata 2), vagy Filemonhoz írt intelmeiben Onézimosszal kapcsolatosan. Hasonlóképpen Pál megerősítette az evangélium női szolgálóit, és együttműködött velük, mert meggyőződéssel vallotta, hogy a Szent Szellem korában a Krisztusban lévő mélységes egység új irányt ad az életnek és a szolgálatnak.

Összegzés

A Biblia nagy, átfogó isteni történetéből három kijelentésszerű momentum tűnik ki: Az Atya által elvégzett teremtés, a Fiú megváltó szolgálata és a Szellem kitöltetése. Ezen momentumok esetében várhatjuk, hogy Isten terve az emberiség számára a legvilágosabban megnyilvánul. És pontosan ezen momentumok esetében nyilvánul meg legegyértelműbben a férfi és nő kölcsönös és egyenrangú kapcsolata mindazon jó cselekedetkben, melyeket Isten készített el számukra.

Nagy hálával tartozom sok-sok pásztornak, tanárnak, kollégának és más mentoraimnak, akik megerősítik női Biblia tanítói elhívásom igei létjogosultságát. Szívemből imádkozom azokért a nőtestvéreimért, kiknek ajándékai és lehetséges szolgálata parlagon hever vagy korlátok közé szorul.

Jegyzetek

1. Lásd például saját felekezetünk két neves bibliatudósának kiváló bibliai áttekintését: Deborah M. Gill and Barbara Cavaness: God’s Women — Then and Now (Springfield: Grace & Truth, 2004).
2. Az igeszakasz angol fordítása elhomásolyíthatja a Tizenkettő és a nők közti közvetlen párhuzamot. Lásd Richard Bauckham, Gospel Women: Studies of the Named Women in the Gospels (Grand Rapids: Eerdmans, 2002), 110–113. o.
3. Bauckham, Gospel Women, 21. o., érvelése szerint az evangélium írói általában megőrizték a korai keresztény közösségben jól ismert jézusi tanítványok nevét, ezért a számok (kilenc nő és kb. 24 férfi) nagyjából irányadó lehet a kor női/férfi vezetőinek arányára.
4. David M. Scholer, “Women,” in Dictionary of Jesus and the Gospels, Joel B. Green, et al., eds. (Downers Grove: InterVarsity, 1992), 880–887. o.
5. Craig S. Keener, Acts: An Exegetical Commentary, Volume 1 (Grand Rapids: Baker Academic, 2012), 882. o. Lásd továbbá a „Luke’s Perspective on Women and Gender” c. teljes bevezetőjét (597–638), melyet ezekkel a gondolatokkal fejez be: „Lukács azt várja a nőktől … ,hogy hirdessék az Úr Igéjét és ezt tartja irányadónak.”
6. F.F. Bruce, “Women in the Church: A Biblical Survey,” Christian Brethren Review 33 (1982): 11–12. o. Lásd még: Gordon D. Fee, “The Priority of Spirit Gifting for Church Ministry,” in Discovering Biblical Equality: Complementarity Without Hierarchy, Ronald W. Pierce, et al., eds. (Downers Grove: InterVarsity, 2004), 241–254. o.
7. Kenneth Bailey, újszövetségi tudós, a közel-keleti kultúrák szakértőjének érvelése szerint a női vezetői tevékenység elterjedése magyarázatot ad a Cselekedetek 8:3-ban olvasható üldöztetésükre. Míg a nők korábban minden kockázat nélkül megjelenhettek Krisztus keresztrefeszítésénél a férfi tanítványokkal ellentétben, később a hatóságok már vezetőkként tartották őket számon. Lásd még ugyettől a szerzőtől: “Women in the New Testament: A Middle Eastern Cultural View,” in Theology Matters 6 (January–February 2000): 1–10. o.
8. Az 1Timóteus 3 a többesszámú diakonoias „diakónusok” szót használja, melynek párhuzamos kifejezései a 8., 9. (diakónusok) és 11. (nők) versekben arra utalnak, hogy a 11. vers Efézusban szolgáló női diakónusokról beszél.
9. Lynn Cohick, “Benefactors and the Institution of Patronage,” in Women in the World of the Earliest Christians (Grand Rapids: Baker Academic, 2009), 285–320. o.
10. Eldon J. Epp,Junia: The First Woman Apostle (Minneapolis: Fortress, 2005).
11. David M. Scholer, “Galatians 3:28 and the Ministry of Women in the Church,” Theology, News and Notes (June 1998), 19–22. o.