Az alábbi bibliai elveket követve a mai édesapák életet adó áldást közvetíthetnek gyermekeik felé, és megláthatják, amint örökké tartó gyümölcsök teremnek az életükben.

A Szentírás egyik legmegrendítőbb családi jelenete, ahogy Jákób (a későbbi Izráel) pátriárkát több mint egy évszázadon át tartó, viharos életet követően Egyiptomban utoléri a halál. Fiai összegyűlnek halálos ágya mellett, ő pedig kimondja az igazságot velük kapcsolatban (1Mózes 49:1–28). Őszinte szavai kihirdetik Isten áldását és némelyiknél a fenyítését is: „…megáldotta őket; mindegyiket a ráillő áldással áldotta meg” (28. vers).

A Teremtés könyve őszintén elénk tárja, milyen családi dinamika működött Isten választott népének formálódó nemzetségeiben. Jákób atyai kiértékelése tükrözi mind a dicséretes, mind a szégyenteljes mérföldköveket, amelyeket évtizedeken át megfigyelt fiai életében. Jákób maga is fondorlatos cselszövéssel fosztotta meg saját bátyját, Ézsaut atyjuk, Izsák áldásától. Felmenői, Izsák és Ábrahám sem voltak hibátlanok, noha a hit emberei voltak.

Ebből a történetből azonban leszűrhetnek egy csodálatos igazságot a mai apák: az Istent félő édesapa az életet átformáló isteni hatás eszközévé válhat gyermekei életében. A Biblia első könyve résnyire nyitja az Isten által vezérelt, hathatós apaság ajtaját. Ahogyan Jákób is tette, az apák ma is életet adó áldást közvetíthetnek gyermekeik felé, és megláthatják, amint örökké tartó gyümölcsök teremnek az életükben.

Ez az áldás messze túlmutat a szavakon, még az imádságos szavakon is. Magába foglalja az apa teljes lényét, és kihat mindarra, amivé a fia vagy lánya válik majd.

Jelenlét

Kultúránk elhiteti az apákkal, hogy elég, ha virtuálisan vannak jelen, úgy is képesek formálni gyermekeik életét. Pedig az üzenetek vagy facebookos like-ok sosem helyettesíthetik azt a hús-vér kapcsolatot, amelyet Isten elképzelt apa és gyermekei között. Gondoljunk az 5Mózes 6:6–7 versekre: „Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz!”

Ezeknek a mondatoknak minden része személyes kapcsolatról beszél, a teljes kép pedig azt mutatja, hogy a nap tele van tűzdelve beszélgetésekkel. Persze, időt követel tőlünk a munkánk, az iskolai programok és a családon kívüli kapcsolatok is, de ha célul tűzzük ki, hogy amikor csak lehet, személyesen ott legyünk egymás számára, ezek a lehetőségek megsokszorozódnak majd.

Rengeteg szülő próbálja a nap téves felszabdalásával alkalmazni ezt a szakaszt. „Elég, ha reggel csinálunk valamit, meg persze a közös étkezésnél…”

Kiindulópontnak nem rossz, de tanuljuk meg beépíteni ezt életünk minden területébe! A Mózes 5. könyve arról szól, hogy a gyermekek szüleik minden lépését figyelik: attól a perctől kezdve, hogy kikelnek az ágyból, addig a percig, amíg aludni térnek.

Mivel a gyermekeink bennünket utánoznak, az Ige szerint kell élnünk. Jól láthatóan meg kell élnünk a hitünket, hogy a gyermekeink eltanulják. Nem arról beszélek, hogy: „Ha már így együtt vagyunk a kocsiban, intézzük el az igei beszélgetésünket!”

Sokkal fontosabb, hogy amikor az autóban utazunk, és történik valami, annyira tele legyek hittel és Isten igéjével, hogy az jöjjön ki belőlem, akár egy beszélgetésben, akár vészhelyzetben.

Amikor először hallod gyermeked szájából vissza a saját szavaidat, majdnem biztos, hogy döbbenten reagálsz: „Nem is sejtettem, hogy ezt megjegyzi.”

A Mózes ötödik könyve pont arra figyelmeztet, hogy sose érjen meglepetésként, ha gyermekeink viselkedése tükröt tart elénk. Állandóan figyelnek bennünket, akár szándékosan cselekszünk, akár nem. Az Ige ezt üzeni nekünk: „Mindig tudatosan viselkedj, és hagyd, hogy természetes módon a hit jöjjön ki belőled!”

Példamutatás

„Intelmeket írt Jákób elé, tanítást adott Izráelnek, és megparancsolta őseinknek, hogy adják azokat tovább utódaiknak. Tudja meg ezt a jövő nemzedék, a születendő fiak, és ha felnőnek, beszéljék el fiaiknak, hogy Istenbe vessék bizalmukat, ne felejtsék el Isten nagy tetteit, és tartsák meg parancsolatait.” (Zsoltárok 78:5–7)

De mik voltak pontosan azok az „intelmek”, amelyeket Isten népének adott? Az áldozati szertartások előírásain kívül a mindennapi élet részleteire vonatkozó parancsok. Tehát ahhoz, hogy valóban megtanítsák a következő nemzedéknek Isten törvényét, a szülőknek maguknak is be kellett tartaniuk a Törvény előírásait napi munkájuk és pihenésük során.

Az apáknak úgy kell élniük, hogy a gyermekeik megismerjék Istent, és magukba szívják mindazt, amit Isten nekik szánt. Ennek semmi köze a törvénykezéshez vagy az önigazultsághoz; arról szól, hogy újszövetségi módon úgy éljünk, ahogyan Jézus élt, és életünk példájával rá mutassunk gyermekeink előtt. Így hozhatjuk létre az istenfélő generációk láncolatát nemzedékről nemzedékre.

Legidősebb fiunk, Colby igazán magáévá tudta tenni ezt a gondolatot. Igyekszik megbarátkozni azokkal a gyerekekkel, akik nem erősek a hitben, vagy nem túl jó a családi hátterük, és mi rendszeresen együtt imádkozunk vele értük. Egyik legelső iskolai barátját Isten ismerete nélkül nevelték a szülei, és amikor Colby megajándékozta a srácot egy Bibliával, a szülők visszaküldték vele. Szembeötlő, de egyszerű példa volt ez arra, hogy még a gyermekeink is hatással lehetnek másokra Krisztusért.

Abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy három előttem járó Assemblies of God-generáció hatása alatt szolgálhatok. A dédszüleim segítettek annak a gyülekezetnek a plántálásában, ahol felnőttem, és nagymamám volt az egyik első keresztyén gyermekoktató. Több, mint 60 éven keresztül tanította a gyermekeket, és a Lányklubnak is a vezetője volt. A szüleim a Trinity Bibliaiskolában találkoztak, és apám néhány évig egy német gyülekezet lelkipásztora volt akkoriban, amikor én születtem. Anyámmal együtt igen aktívak maradtak a gyülekezeti szolgálatban. Apám tartotta nekem a gyerekórát.

Példát mutattak előttem a szolgálatra és arra, hogyan lehet élő közösségben lenni Istennel. Életük példájából rengeteg mindent elraktároztam elmémben és szellememben, amit ma hasznosíthatok a közösségünkben végzett gyermekmunkában.

Áldás

Ha egy istenfélő apa élete összehangban van a hitvallásával, szavai mérhetetlen erőt hordoznak gyermeke sorsára nézve. A szóbeli áldásnak kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy megfelelő szellemi védőkorlátokkal nevelje fel gyermekét.

Ha megáldod a gyermekeidet, az nem csupán az ő életükre lesz hatással. A szülő életében is történik valami erőteljes. Igen, nagyszerű dolgokat végez el a fiaimban, ha megáldom őket, de ha én is úgy tekintek rájuk, mint Isten áldásaira, és áldást szólok az életük felett, máshogy fogok nézni rájuk. Nem lesznek teher a számomra. Nincsenek útban. Nem „problémás gyermekek”. Mérhetetlen öröm forrásává válnak, amely átjárja minden porcikámat.

Szolgálati éveim alatt nagyon sok mindent hallottam és láttam családoknál, ami arra utalt, hogy az anya és az apa szíve annyira nincs a helyén, hogy még áldást sem tudnak mondani igazán. Kellemetlen tehernek vagy anyagi kiadásnak, esetleg saját álmaik kerékkötőinek látták a gyerekeket.

Ha egyetlen felkiáltójeles igazságot mondhatnék a mai apáknak, azt mondanám: „Apák, úgy forduljatok teljes szívvel gyermeketek felé, mint aki egy áldással szeretne jól sáfárkodni, nem pedig egy projektet ügyesen lebonyolítani.”

Ha sáfárkodsz azzal, amit Isten a gyermekeid szívében elhelyezett, és segítesz nekik maximálisan kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket az Úrban, sokkal nagyobb sikerre segítheted el őket, mint hogyha saját álmaidat erőltetnéd rájuk.

Egész életemben részesültem szüleim áldásának ajándékában; legutóbb éppen a szolgálati áthelyezésem kapcsán. A dél-dakotai körzeti szolgálatot otthagyva Missouri államba, Springfieldbe költöztünk, hogy a központi irodában szolgáljunk. A szüleim azt mondták: „Nagyon szeretnénk, hogy közelebb lakj hozzánk, de a közelségednél is többre becsüljük az életeden nyugvó isteni elhívást.”

Ez áldás. Azt mondja ki: „Felszabadítalak. Jól akarok sáfárkodni azzal, amit Isten beléd ültetett.”

Ugyanezt szeretném a fiaim számára. Ha azzal sáfárkodom, amit Isten helyezett el a szívükben, és nem kizárólag igazgatni próbálom őket a fenyítés, engedelmesség és a szabályok betartása révén, az megváltoztatja a párbeszédet. Átformálja a gyereknevelésemet.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nincs helye a fegyelmezésnek és az útmutatásnak. Messziről is meg lehet áldani valakit, gyermeket nevelni viszont nem lehet a távolból. Ha megáldod a gyermekedet, de közben nem töltesz vele időt, az olyan üres cselekvés lesz, mint amiről Jakab ír:

„Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: „Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól”, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az? Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” (Jakab 2:15–17)

Saját szavaimmal így fogalmaznám át ezt az utolsó mondatot: „Ugyanígy az áldás is, ha nincs mellette személyes foglalkozás és imádságos terelgetés, halott önmagában”.

Útmutatás

„Hallgass, fiam, apád intésére, és ne hagyd el anyád tanítását.” (Példabeszédek 1:8)

Az Isten igéjére alapozott útmutatás az élet minden területét érinti. A kulcs azonban a folytonosság. Mondok egy példát. Christie és én egészen kicsi kortól kezdve elkezdtük tanítani a fiainkat a bizalom fogalmáról – minél jobban megerősödik a bizalom, annál nagyobb szabadságban lesz részed.

 „Ha megkérünk valamire, és te azt megteszed, erősödik a bizalmunk irántad. Ha viszont megkérünk valamire, és te nem teszed meg, azzal rombolod a bizalmat.” Nemrég Colby fiammal valami egészen másról beszélgettünk, de hirtelen felcsillant a szeme. „Ó, már értem!” – mondta. – „Ha így teszek, azzal megint visszaerősítem a bizalmat.” Nem követte ugyanis a közlekedési szabályokat biciklizés közben. „Bizony, ez nagyon fontos” – mondtam neki – „mert ha látom, hogy betartod a szabályokat biciklizés közben, abból tudni fogom, hogy egyszer majd az autót is rád bízhatom.”

De mi a teendő, ha figyelmen kívül hagyják az utasításaidat, vagy csak tessék-lássék engedelmeskednek? Ilyenkor van szükség a fenyítésre, csak ezt sajnos sokszor rosszul alkalmazzák.

Fenyítés

Az Isten szerinti fenyítés kulcsa az indíték. Nem mindegy, hogy azért fenyíted a gyermekedet, mert azt akarod, hogy megfeleljen az elvárásaidnak, vagy azért, mert azt tartod szem előtt, mi válik majd leginkább a javára. A határok nyilván gyakran elmosódnak. Könnyű azt gondolni, hogy a gyerek érdekében cselekszünk, közben pedig önérdek vezérel.

Sokszor saját egónk foszt meg bennünket az Isten szerint való indítéktól gyermekeink fenyítése során. Nem akarom, hogy az emberek azt higgyék, rossz szülő vagyok, amikor a gyermekem jelenetet rendez az étteremben. Nem feltétlenül rossz, amit tesz, de kínosnak találom. Mi történik a gyermekem lelkében, ha keményen megfenyítem csak azért, mert nem akarom kellemetlenül érezni magam?

Colby 3 éves lehetett, amikor egy lelkész barátom meghívta családunkat egy igen szép étterembe. Ott ültünk együtt Colbyval és a barátom hasonló korú fiával. A srácok egész tűrhetően viselkedtek, nem okoztak kellemetlenséget. De korukból fakadóan igen aktívak voltak, s éreztük magunkon a rosszalló tekinteteket. Egy vendég fel is állt, és a fülünk hallatára így szólt a személyzethez: „Szeretnék átülni a gyermekmentes részlegre.”

Rossz indítékból tennénk, ha azért fenyítenénk meg a hároméves gyermekünket, mert nem tud illedelmesen viselkedni egy felnőtteknek való környezetben. Időnként helytelen indíték alapján cselekszünk – talán gyakrabban is, mint gondolnánk.

Ha viszont imádságos szívvel megvizsgáltuk indítékunkat, nem kerülhetjük ki, hogy meghúzzuk a határokat. És az a legjobb, ha a Szentírásban felvázolt határokat adjuk tovább. Segíthetünk abban, hogy gyermekünk megértse, ha átlépte ezeket a határokat, s jogos a fenyítés. Végső soron, ha a helyes indítékból fakadó szeretetteljes fenyítés összekapcsolódik az Isten által szabott határok rendszerével, gyermeknevelésünk felmérhetetlen hatást gyakorol majd.

Az atyai áldás

Azok az apák, akik elkötelezik magukat arra, hogy gyermekeiket „az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel” (Efezus 6:4) nevelik – jelenlétükkel, példamutatásukkal, szóbeli áldással, útmutatással és fenyítéssel –, utat nyitnak Isten áldásainak a gyermek életében. És ez az út kétirányú. Egy apa áldása magában hordozza azt az ígéretet is, hogy Isten jóindulata nyugszik meg magán az apán.

Egy istenfélő apának határtalan örömet okoz, ha láthatja, hogy fiának vagy lányának hogyan mélyül a kapcsolata Istennel. Ha a szellemi táplálékban részesülő gyermek Krisztus testének érett és gyümölcsöző tagjává válik, megsokszorozza apja hatását a körülötte élők életében. Bár Jákób halálos ágyán keserédes áldást osztott fiaira, életükre gyakorolt hatása kiegyenlítődik a Szentírás mérlegén, és az örökkévalóságig kihat. A ma élő istenfélő apák is ugyanígy az utánunk jövő generációk teljes történetét formálhatják cselekedeteikkel.