2019. Június 15.Miután közel negyven éven át szolgáltam főállású lelkipásztorként, illetve interkulturális misszionáriusként Ázsiában, hét éve pedig egy világméretű, vezetőket támogató szolgálat élén állok, lehetőségem nyílt belelátni, hogyan működik valójában a szolgálat a helyi gyülekezetben… mi mozgatja a fogaskerekeket, és mi fokozza a gyülekezet hatékonyságát. Gyakran azok kapják az elismerést a munkáért, akik kinn állnak a színpadon, vagy hangzatos pozícióval rendelkeznek. Köszönet Istennek a teljes idejű szolgálókért, akiket ajándékba kapott Krisztus teste!
Ugyanakkor sokszor azok tartják az élvonalban a gyülekezet hatékonyságát, akik hűségesen szolgálnak a színfalak mögött az „észrevétlen” szolgálati helyeken. Ők azok az emberek, akikre mindig lehet számítani, akik a rivaldafényen kívül szolgálnak, a maga idejében mégis elnyerik majd a hű szolgának járó jutalmat.
Íme, néhány szentírási példa az ilyen szolgálókra:
- Óbadjá története az 1Királyok 18-ban. Óbadjá töretlenül, hűségesen szolgált annak ellenére, hogy nem volt a reflektorfényben, sőt titokban kellett tartania tetteit. Abban az időben, amikor annyi ember megtagadta hitét, népének vezetője pedig üldözte és kivégezte azokat, akik Istent szolgálták, Óbadjá állását, megélhetését, sőt életét kockáztatva szolgált a színfalak mögött, hogy megmentse Isten felszentelt prófétáinak életét.
- Egy másik bibliai példa Áron és Húr, és az, ahogyan a 2Mózes 17-ben tartották Isten prófétájának, Mózesnek a karját. Ugyanúgy szerepet játszottak ők is az Amálék felett aratott győzelemben, mint mindenki más. Bár egyáltalán nem dicsőséges pozícióban, de a győzelem eléréséhez nélkülözhetetlen helyen szolgáltak. Felmentek a halom tetejére, ahol Mózes állt, hogy figyelemmel kísérjék a csatát. Képesek voltak alkalmazkodni, betölteni a szükséget és végrehajtani az Úr akaratát. Mózes tartotta az Úr botját, de ők tartották a kezet, amely a botot fogta!
- Szintén Mózes második könyvében találjuk Becalél és Oholíáb történetét (36. fejezet), akik megértették, hogy Mózes kijelentést, útmutatást és kész terveket kapott az Úrtól. Amikor pedig Mózes megosztotta velük ezeket a terveket, elfogadták látását, és nem kevés időt, tehetséget és energiát áldoztak arra, hogy létrehozzák a szent hajlékot a pusztában, fáradozva azon, hogy a látásból valóság legyen. Szívükkel ÉS kezükkel és elméjükkel is támogatták és végezték Isten királyságának munkáját. Közöttünk élő óriások.
Saját életemben is rengeteg olyan emberre emlékszem, aki megkülönböztetett hűséggel, elképesztő megbízhatósággal és kötelességtudással hajtotta végre feladatait, melyeket vezető pozíciómból eredően én kértem ugyan tőle, de úgy hajtotta végre, mintha közvetlenül Megváltójának dolgozna.
- Ott volt Paul, aki mindenkinél előbb érkezett, hogy kinyissa a templomot, és utolsóként zárt… és évtizedekig hűségesen végezte ezt a feladatot… Óriások, akik köztünk élnek…
- Ott volt Denzel, aki hosszú éveken át 8–11 éves gyermekek számára készített és illusztrált történeteket és üzeneteket… Illusztrációi még mindig élénken élnek bennem több mint 50 év után is. Tőle tanultam a Szentírás történetének szeretetét. Óriások, akik köztünk élnek…
- Aztán ott volt Charlie Book. 1982-ben ott álltam az első sorban egy igen szerény imaházban, amelyben legfeljebb 50 fő számára volt hely, ha dugig megtelt vasárnap délelőttönként. Ott történt, hogy az igehirdetés utáni dicsőítés közben látomást kaptam az Úrtól. Ez nem gyakran történik meg velem, mint ahogy más, hasonló fizikai vagy szellemi megnyilvánulásokban is ritkán van részem, de azon az estén fellebbent a jövőt rejtő függöny, és szó szerint láttam, milyen templomot kell építenünk az Úr akarata szerint, hogy elférjen növekvő gyülekezetünk és megnyerhessük a környéken élőket Krisztus számára. Nem volt semmi pénzünk (a gyülekezet még engem, a pásztorát sem tudta eltartani), de amikor megosztottam gyülekezetemmel a látomásomat, egyből elfogadták, hogy az Úrtól való, és velem együtt elkötelezték magukat a megvalósítására. Másnap Charlie Book egy hatalmas markolóval hajtott be a gyülekezetünk telkére. Én bent tartózkodtam az imaházban, és szó szerint éreztem, hogy remeg a föld. Amikor kimentem, és megláttam Charlie-t a vezetőfülkében, odakiáltottam neki: „Charlie, te mit művelsz?” Szélesen elmosolyodott, majd így válaszolt: „Elkezdjük kiásni az alapot az új templomhoz! Isten majd megsegít!” Maga volt a megtestesült hit, engem is magával ragadott. Csoda csodát követett a következő egy év során, és 12 hónappal később ott ültünk, imádkoztunk és énekeltünk a vadonatúj templomépületben, amelyet szinte teljesen ki is fizettünk. Sosem felejtem el Charlie arcát, amikor így kiáltott: „Elkezdjük…!” Rendkívül fiatal és tapasztalatlan vezetőként nagy szükségem volt arra az erőre, tapasztalatra és bátorításra, amit azon a hétfő reggelen egy Charlie Book nevű férfi részéről kaptam meg. Óriások, akik köztünk élnek…
- Vagy ott van Charles Dove. Ez a férfi történetesen az édesapám, aki csak úgy emlegeti magát: „az öreg”. Fiatalabb koromban sokszor figyeltem őt az évek folyamán, ahogyan a templomépületet javította, mikor lyukas volt a tető, székeket állított sorba, ahogy nőtt a gyülekezet, hűségesen és megbízhatóan kezelte a közösség pénzügyeit, diakónusként szolgált a vezetők között, megvendégelte a hozzánk látogató evangélistákat és misszionáriusokat, gondozta a pázsitot és a kertet a gyülekezeti épület körül… mindezt sok minden mással együtt laikus gyülekezeti tagként végezte. Meglátogatta a betegeket, bátorította a pásztorunkat, és hónapról hónapra odaadta az Úrnak a tizedet és a családi adományunkat akkor is, amikor nehéz idők jártak és szűkösen álltunk anyagilag. Ő tanított az imádkozásra és közbenjárásra, nem egy könyvből, vagy úgy, hogy „megmondta”, hogyan tegyem, hanem úgy, hogy parányi otthonunk egyik szobájából hallottam őt imádkozni minden áldott este azon a 17 éven át, amíg otthon éltem. Ő igazán Isten igéjének embere volt, és soha nem telt el úgy napja, hogy ne ült volna le, és ne olvasott volna (gyakorta hangosan) Isten szent igéjéből… Eszerint élt, járt, és őszinte, hűséges szeretettel volt az Atya gyülekezete, valamint a közösségünkben szolgáló pásztor iránt. Mindezt egyetlen zokszó nélkül tette, elismerést sem várva. Óriások, akik köztünk élnek.
Ezek az emberek mind hatással voltak látásmódomra, szolgálati gyakorlatomra, és a Krisztus testében végzett vezetői munkámra. A bibliaiskola és a teológiai képzés ellenére nem lennék az, aki vagyok, ha nincsenek ezek az emberek és a gyülekezetben vállalt feladataikban tanúsított hűségük. Hálás vagyok értük, és ezt el is mondtam nekik.
Hadd biztassalak arra téged, mint vezetőtársamat, hogy figyelj oda a körülötted élő „Óriásokra”! Azt meg kell mondanom, hogy sokszor nem tartoznak a legkellemesebb modorú emberek közé, és nem mindig könnyű kijönni velük, de hűséges munkavégzésük, tettrekészségük, adakozásuk és imáik „megtartják erőd és látásod karjait”, miközben te azon fáradozol, hogy pásztorként/tanítóként betöltsd elhívásodat közöttük. Tégy róla, hogy meghallják bátorító szavaidat, és vidd őket az Úr elé imáidban! Az evangélium hirdetőjeként ajándék vagy Krisztus testének… Ami pedig őket illeti, ezek az „óriások, akik köztünk élnek,” az Úr személyre szóló ajándékai neked szolgálatod során.
Jeffrey W. Dove a Bible Alliance és Life Publishers International (Assemblies of God; Springfield, Missouri, USA) igazgatója. Pásztorként és misszionáriusként szolgált. 14 éven át hat délkelet-ázsiai ország missziós tevékenységét irányította Bangkokból (Thaiföld)