Akár most vágunk bele a szolgálatba, akár egy átmenetnél tartunk, nehéz lehet a kormányzás. Hadd osszak meg hét bölcs lépést, amely minden gyülekezeti vezetőnek segít megtalálni az utat az előtte álló új szakaszon át!

A szolgálati vezetés különböző szakaszokból áll, és mindegyiknek megvannak a maga fordulatai és kihívásai. Akármelyik szakaszban tartunk is éppen – akár most vágunk bele a szolgálatba, akár valamiféle átmenetnél járunk – egy dolog biztos: ez egy folyamat.

A vezetés folyamata során folyton új dolgokat fedezünk fel arra vonatkozóan, kik vagyunk, és milyen természetfeletti küldetést ágyazott be Isten a tőle kapott DNS-ünkbe. Rögös lehet az út, de van hét bölcs lépés, amely minden gyülekezeti vezetőnek segít megtalálni az utat az előtte álló új szakaszon át. Ezek a lépések felfedik az új adottságokat, ajándékokat és képességeket, amelyek ahhoz kellenek, hogy haladhassunk előre a szolgálati vezetés útján. Akármennyi időbe telik is, amíg egy szolgálati vezető feltárja természetfeletti küldetése és rendeltetése mélyebb rétegeit, mindenképpen egy folyamaton megy végig, míg oda eljut.

1. Katalizátor

Minden történet elején van egy ösztönző tett, amely mozgásba hozza a szereplőket. Az ilyen pillanatok katalizátorok. Elindítják a folyamatot, amely azzá formál bennünket, akinek Isten megteremtett és szánt.

Ez a szakasz felhívás arra, hogy átállítsuk életünket és új irányt szabjunk neki. A szolgálatban az ilyen katalizátorok sokszor félbeszakítás formájában jönnek. Lehet ez egy váratlan telefonhívás, beszélgetés vagy e-mail. Lehet egy újságcikk vagy egy televíziós dokumentumfilm arról a kérdésről, amely megérintette a szellemünket. Akármi is volt ez, megérintette lényünk legmélyét. Arra késztetett, hogy tegyünk valamit ezzel kapcsolatban. Úgy is mondhatnánk, hogy lelkünk ébresztőórája felébresztette bennünk a természetfeletti küldetést!

Isten az ilyen katalizátor-pillanatok segítségével ragadja meg a figyelmünket, mert valami másra akar elvezetni. Lehet, hogy azt akarja: kezdjünk új szolgálatot, vagy a jelenlegi szolgálatunkkal merészkedjünk új vizekre.

Saját életutamon akkor következett be egy ilyen jelentős katalizátor-pillanat, amikor Chicago kertvárosában szolgáltam pásztorként. Érkezett egy hívás; ez indította el a folyamatot. Annak az egy beszélgetésnek köszönhetően kötöttem ki végül a felsőoktatásban. A vonal túlsó végén levő személy azt mondta, hogy felmerült a nevem egy egyetemi rektori állásra megfelelő személyt kereső bizottságban. Addig sosem gondoltam, hogy a felsőoktatásban kellene szolgálnom, de Istennek más terve volt velem. Akármelyik átmenetet nézem is az életemben, mindegyik egy olyan Istentől jövő katalizátorral kezdődött, amely megragadta a figyelmemet, és beindította az új kalandhoz vezető folyamatot.

2. Mérlegelés

Hogyha Isten új kalandra vagy új irányra ébreszt rá természetfeletti küldetésünk vonatkozásában, szánjunk időt arra, hogy mérlegeljük az életünket! Ez létfontosságú annak megerősítéséhez, hogy az adott katalizátor tényleg Istentől való-e. Gondoljunk át minden eseményt, beszélgetést, amely a munkahelyen, vagy családi, baráti körben, esetleg mentorainkkal zajlott le! Hogy miért fontos ez? Mert ha átgondoljuk, felszínre kerülhetnek olyan események és pillanatok, amelyek alátámasztják a szolgálatunk új, átmeneti időszakának beindításáért felelős katalizátort. Miközben a múlton elmélkedünk és Isten bölcsességét kérjük, felismerünk majd olyan eseményeket és helyzeteket, amelyek megerősítenek, és végső soron megadják a bizonyosságot, hogy elinduljunk a lelkünkben fellobbant folyamat irányába. Ez a mérlegelés megerősíti bennünk az átmenet folytatását.

Amikor a Southeastern University egyetemre kerültem rektorként, volt egy jelentős pillanat, amely megerősítette életutam új irányát. Egyik volt tanárom felkeresett, és kaptam tőle egy könyvet az elnöki vezetésről. Mellékelt hozzá egy meglepő ajándékot: egy esszét, amelyet nála írtam még első diplomám megszerzése előtt. Ezzel szeretett volna megerősíteni új vezetői pozíciómban. Isten sokszor a közelünkben levő emberek által erősíti meg az új irányt számunkra.

3. Döntés

Ha ez a lépés kimarad, a szolgálati átmenet puszta gondolat lesz. Lehet, hogy még nem rendelkezünk az összes válasszal, de döntést kell hoznunk, hogy teszünk valamit az elhívásunkkal kapcsolatban; ez elengedhetetlen ahhoz, hogy betöltsük természetfeletti rendeltetésünket, és jól kormányozzuk utunk következő szakaszát.

Az alapos mérlegelést követően el kell döntenünk, hogy elfogadjuk vagy visszautasítjuk ezt az elhívást. A mérlegelésből meríthetünk bizonyosságot. Ha nem hozunk döntést, a folyamat elakad. A tétovázás bizonytalanságot kelt, frusztrációt okoz személyes és szakmai életünkben egyaránt. Innentől csak úgy tudunk előrehaladni, ha eldöntjük, melyik irányba megyünk tovább.

Ha nem döntöttem volna úgy, hogy elfogadom a kínálkozó új lehetőséget, északnyugatra költözöm és rektorként szolgálok egy egyetemen, az egész folyamat csupán egy szép elgondolás lett volna, semmi más. Keressük Istent, és jussunk döntésre!

4. Megerősítés

Miután léptünk, megerősítést is tudunk szerezni, hogy folytassuk-e az átmenet folyamatát. A megerősítést sokszor imádkozásban nyerjük el. Máskor benső megelégedés tölt el, vagy egy másik személy szavai erősítenek meg. Ebben az időszakban létfontosságú, hogy nyitottan, figyelmesen hallgassunk Isten Szellemére.

Tudatosítsuk: nem minden siker megerősítés, és nem minden kudarc annak a jele, hogy abba kell hagyni! Kérjünk Istentől bölcsességet akarata felismerésére a további lépésekhez!

A megerősítés többféleképpen megszilárdíthatja az útirányt. Egyrészt életünk kulcsfontosságú szereplői, például a mentoraink, vagy akikre vezetőinkként felnézünk, tehetnek olyan látszólag mellékes megjegyzéseket, amelyek éppen kapcsolódnak ahhoz, amin keresztülmegyünk. Másrészt a józan ész is segít. Lehet, hogy a döntés egyszerűen logikus, és nevetségesnek tűnne, ha bármi mást tennénk. Van, amikor nem kedveljük a józan észt, és hajlamosak vagyunk elszellemiesíteni és túlelemezgetni a dolgokat. Vigyázzunk; ne engedjünk ennek teret, mert a végén megbéníthatja az egész átmenet folyamatát! Nem véletlenül kaptuk az agyunkat Istentől; hát használjuk jó döntésekre!

Fiatalkoromban a kaliforniai Bakersfieldben éltem. Az akkori pásztorom elkezdett foglalkozni velem. Azt mondta, észrevett bennem bizonyos tulajdonságokat, és szeretne hetente egyszer mentorálni. Évekkel azelőtt, hogy odajött volna hozzám, én már egyre erősödő vágyat éreztem arra, hogy szolgálatba állhassak, és ez a lehetőség megerősítette azt, ami már egyébként is forrongott bennem. Biztosan tudtam, hogy ezt meg kell tennem. Van, amikor egyszerűen csak tudjuk, és kész.

5. Felkészülés

Ahogy folyamatos növekedéssel törekszünk betölteni természetfeletti küldetésünket az átmenet folyamatában, törekedjünk kihasználni minden alkalmat a növekedésre és a felkészülésre! Ez a fejlődés többféleképpen bekövetkezhet; sokszor formális képzés vagy életesemények által. Akár továbbképzés útján fejlődünk, akár az élet kemény iskolájában – vagy így is, úgy is –, következetesen törekedjünk a felkészülésre!

Minden, ami velünk történik, vagy közelebb taszít természetfeletti küldetésünkhöz, vagy távolít tőle. Mi döntjük el. Tudatosan használjunk ki minden alkalmat adottságaink és ajándékaink fejlesztésére, csiszolására! Isten olyan helyzeteket és lehetőségeket hoz majd elénk, amelyek segítenek azzá a kivételes emberré válnunk, akinek Ő eltervezett. Fogadjuk tárt karokkal a kihívást, a formálás folyamatát, mert biztos, hogy felkészít majd arra, amit Isten tartogat nekünk!

Amikor bakersfieldi pásztorom mentorált, nemcsak kellemes dolgokat tapasztaltam meg, hanem nehézségeket is. Első kézből láthattam, milyen helyzetekkel kell megbirkózniuk a pásztoroknak, és ezeket Isten arra használta, hogy felkészítsen a teljes idejű szolgálatra. Igyekezzünk növekedni és tanulni, hogy felkészülten várjuk, ami ránk következik!

6. Kilépés

Ijesztőnek tűnhet, de az új, átmeneti szakasz csak úgy válik valóságossá, ha kilépünk. Természetfeletti küldetésünk egészségének és növekedésének megőrzéséhez nélkülözhetetlen a kockázat, és az átmenetek tökéletes alkalmat adnak arra, hogy beépítsünk ezt a kockázatvállaló hitet utazásunkba. Amíg nem tesszük meg, amire tudjuk, hogy elhívott Isten, addig csillapíthatatlanul többre fogunk vágyni, és nem tudunk megelégedni azzal, ahol most tartunk.

Tartsuk szem előtt, hogy ha nem lépünk ki, akkor nem ültetjük gyakorlatba a hitünket! A hit nem olyasmi, amiről csak beszélünk, hanem olyasmi, amit a döntéseink által munkálunk ki. Táplálnunk kell magunkban a bátorságot, hogy haladjunk az előttünk kirajzolódó úton. Keltsük életre természetfeletti küldetésünket, lépjünk ki bátran, bizalommal, és legyen bennünk szilárd meggyőződés azzal kapcsolatban, amit Isten felébresztett bennünk!

Elsőkézből mondhatom, hogy ez félelmetes tud lenni. Azt tudom, hogy én így éreztem, amikor a SEU rektora lettem. Óriási volt a felelősség; hónapokba telt, míg megszoktam. Az egyetemnek már két éve nem volt vezetője, és radikális átalakításra volt szükség. Ahogy átgondoltam a dolgokat, eldöntöttem, hogy lépek, és felkészültem erre a pozícióra, az életem dolgai a helyükre kerültek. Tudom, hogy Isten hozott ide, és tudom, hogy Ő fog tovább vezetni. Ugyanezt másnak is megadja. Ő vezetett bennünket idáig, és nem fog otthagyni, ahol vagyunk, mert tovább akar vinni. Hát legyen hitünk, és lépjünk ki!

7. Felfedezés

Természetfeletti küldetésünk gondozásának és az új dolgok felfedezésének folyamata nem áll le azután sem, hogy kiléptünk. Az átmeneti szakaszok utat nyitnak új adottságok, ajándékok és képességek felfedezése előtt. Ha fegyelmezetten misszió-központú életvitelt alakítunk ki, melyben a felfedezést és a növekedést elmélkedés és imádkozás táplálja, meg tudjuk ragadni az átmeneti időszakok lényeges pillanatainak és átéléseinek jelentőségét. Ez pedig lendületet ad, amikor újból belevágunk a növekedés folyamatába.

Éljünk azzal az Istentől kapott céllal és elhatározással, hogy Isten dicsőségére hatást fogunk gyakorolni a világra! Minél inkább törekszünk megvalósítani Isten célját életünkben és vezetői fejlődésünkben, annál inkább azzá válunk, akinek Isten eltervezett. Mindig tágra nyílt szemmel várjuk, milyen új dolgot akar létrehozni Isten a természetfeletti küldetésünkben, és így soha nem szalasztjuk el az új átmeneti időszakokkal járó lehetőségeket!

Akármelyik szakaszánál tartunk is természetfeletti küldetésünk útjának, ez a hét lépés bátorítást jelenthet a kibontakozásban. Erőt nyújthatnak, hogy világos látással, bizonyossággal és meggyőződéssel tudjunk továbbmenni, és így kibontakozhasson a küldetésünk.

Ha tudatosan törekszünk felfedezni természetfeletti küldetésünket, az fokozza életünk és pályafutásunk új megtapasztalásait és lehetőségeit. A szolgálati vezetés véget nem érő folyamat, amely tovább gazdagítja a Királyságért végzett törekvéseinket Isten jó tervének és céljának megfelelően.