Nem úgy volt, hogy kitaláltam a glokalizációt, aztán belevágtam. Fokozatosan elkezdtem tenni azokat, amikről ebben a cikkben írok, és így fedeztem fel dolgokat a társadalommal, Isten Igéjével és önmagammal kapcsolatban. Régen rossz érzéssel töltött el, hogy nem rendelkezem klasszikus végzettséggel, de aztán rájöttem, hogy a mozgalmak vezetői általában nem először kitanulmányozzák, majd elindítják a mozgalmakat. A vezetőket bekebelezik a mozgalmak anélkül, hogy ők ezt akkor észrevennék. Én nem vagyok benne egyetlen mozgalomban sem, kivéve azt az egyet, amelyikbe – remélem – beletartozom: ez a globális Jézus-mozgalom.

A gyülekezetplántáló mozgalmak többnyire törzsekre és nemzetekre korlátozódnak. Már nem maradt más, csak egy globális gyülekezetplántáló mozgalom. Olyan, amelyik glokális – egyszerre helyi és globális.

A glokális Jézusról szól, nem a mozgalmakról vagy a gyülekezetplántálásról.

Felejtsük el a gyülekezetplántálást! Pálnak és társainak sem volt gyülekezetplántálási stratégiája Jeruzsálemre, Antiókhiára vagy bármely más helyre nézve, ahova mentek. Megvizsgáltam azokat a helyeket a világon, ahol bámulatos dolgok történnek, és a stratégiának ugyanezzel a hiányával találkoztam. Nem úgy volt, hogy az apostolok előálltak egy tervvel, aztán gyülekezeteket indítottak az elveszettek elérésére. Éppen fordítva! Rajongtak Jézus Krisztusért. Jézus megváltoztatta őket, ők pedig felforgatták a világot (Cselekedetek 17,6). Amikor az emberek telve voltak Jézussal, elkezdtek gyülekezeteket plántálni.

Az első gyülekezet nem csupán Jézus követőinek az evangélizálásra adott válaszreakciója vagy kidolgozott stratégiája miatt indult növekedésnek, hanem azért, mert megélték az evangéliumot. Az első hívők azért hozták világra a gyülekezetet, mert folyt az evangélizálás, és azok a gyülekezetek örökre evangélizáló gyülekezetek maradtak. Manapság azért indítunk gyülekezeteket, hogy elérjük az elveszetteket, de felcseréltük a sorrendet. A mai modern társadalomban a technika lehetővé teszi, hogy elindítsunk egy gyülekezetet Isten nélkül, de ez vajon fenntartható és átformáló erővel bíró gyülekezet lesz?

A gyülekezetnövekedés alternatívája az, hogy a modern korhoz igazítjuk a gyülekezetet; ezzel bizonyos embercsoportokat el lehet érni, és rá lehet venni, hogy járjanak gyülekezetbe. Ettől azonban még nem feltétlenül lesznek tanítványokká. Vezetőként fel kell tennünk magunknak a kérdést: „Hogyan érjük el az embereket? Olyan tanítványokat képezünk, akik megmaradnak a következő nemzedékig? Vagy csak egy egygenerációs guppi-akváriumot töltögetünk?

A világ távoli helyein, ahol nincs gyülekezetplántáló mozgalom, nem úgy zajlik a dolog, hogy az emberek elfogadják Krisztust, aztán másnap reggel azzal a gondolattal ébrednek fel, hogy „most pedig elindítjuk a gyülekezetplántáló mozgalmat”. Nem; az evangélium megváltoztatja őket! Felkelnek másnap reggel, elkezdik továbbadni az evangéliumot, az emberek pedig reagálnak. Összegyűlnek az emberek, és hamarosan létrejön egy gyülekezet, aztán több gyülekezet, végül kialakul egy mozgalom. A történet, a siker és a stratégia mind Jézusról kell, hogy szóljon. Ő nem osztozik a dicsőségén senkivel.

A glokális a Királyság és nem az üdvösség evangéliumának kontextusában értelmezhető.

Lelkipásztorságom első néhány éve alatt azt hittem, hogy ha sikerül valakit elhívnom a gyülekezetbe és megtéríteni, akkor valahogyan megváltoztatjuk a világot. Tévedés! Rájöttem, hogy óriásira duzzaszthatjuk a gyülekezetünket anélkül, hogy tanítványokat képeznénk, hát még bármi megváltó értéket látnánk a gyülekezetünkben! Az emberek megtanulnak kívülről igeverseket, szinte mindent megtesznek, amit kérünk tőlük, és mégsem lesz ragályos hitük. Feltétlenül új mérőszámokra van szükségünk a bemerítkezéseken túl. Persze számoljuk továbbra is a bemerítkezőket, de ennél sokkal többet kell számításba vennünk, és tovább kell várnunk annak meghatározásához, hogy az illető növekszik-e hitében.

Megmondom, mi a különbség. Ha az üdvösségre összpontosítok, lesz egy megtérőm. Ha a Királyságra összpontosítok, akkor is lesz egy megtérőm; de nemcsak egy megtérőm, hanem egy tanítványom is. Tegyük fel a kérdést: „Mi a megtérés értelme?” Az, hogy a mennybe jussunk, vagy gyökeres átformálódás, ami elvezet a mindenség megbékéléséhez?” A válasz nyilvánvaló: is-is.

A hegyi beszéd elénk tárja, milyen egy tanítvány. Mi is ugyanazt az üzenetet hirdetjük, mint Keresztelő János, Jézus és az apostolok: Térjetek meg, mert elközelített Isten (a mennyek) országa!

Mi a NorthWood gyülekezetben úgy szoktuk mondani: “Királyság be, Királyság ki”. Ezt arra alapozzuk, hogy ha a Királyság belénk kerül, utána az fog kiáradni belőlünk. Ez egy isteni áradás. Hogyha jelen van a Királyság, az átfogó és változatlan – nem az érzelmek, a látogatottság vagy a stratégia lesz a mozgatórugója, hanem az, hogy Isten Szelleme összekapcsol bennünket, a megbékélés szolgáit mindazzal, ami elromlott.

Van a Királyság evangéliumának magjában annyi erő, hogy átformáljon egy embert? Hogyne! Van a Királyság evangéliumának magjában annyi erő, hogy átformáljon egy várost? Hogyne! Ezt alátámasztja a történelem és a bizonyságtétel. Csakhogy a kérdés a következő: Azt érjük el, hogy az emberek áttérjenek egy vallásra, vagy hogy átformálja őket a Szellem, és így felforgassák a világot?

A kontextus nem lehet más, csak a Királyság, és Keresztelő János, Jézus és Pál szerint oda az emberek őszinte bűnbánat által juthatnak be.

A glokális a tanítványról szól, nem az igehirdetőről.

Ha gyülekezetplántáló mozgalmat akarunk, az azért lesz, mert Krisztus egész teste előáll, nemcsak az igehirdetők és misszionáriusok. Ha a klasszikus képzésben részesült igehirdetőkre összpontosítunk, sosem lesz belőlük elég egy mozgalom levezényléséhez. Van egy ország, ahol az a mondás járja az új keresztyének körében: „Minden tanítvány gyülekezetplántáló.” Miért is ne? A mozgalmak kikerülnek az irányításunk alól; ebből lehet tudni, hogy mozgalomról van szó. De nem veszítjük el az irányítást, amíg nem kap mindenki esélyt arra, hogy játsszon.

Találkoztam valakivel egy másik országból, aki a gyülekezettel kapcsolatos gondolkodására nézve nyugati. Beszámolt egy szolgálatról: egy helyi vállalkozó több alkalmazottját Krisztushoz vezette. Ez a vállalkozó bibliaórát indított az alkalmazottjainak, és a csoport több mint száz fősre duzzadt. A férfi, aki ezt elmesélte nekem, úgy érezte, a vállalkozónak be kellene vonnia egy lelkipásztort, aki vezetné a csoportot, mert a csoport vezetése már kezd sok lenni a vállalkozónak.

„Dehogy! – mondtam neki. – Valami csodálatos történt: egy laikus elindított egy gyülekezetet! Mondd neki, hogy tanítsa meg a csoportja egy másik laikus tagjának, mit csinált! Ahogy tovább nő a csoport, az új laikus a csoport néhány tagjával együtt indítson el új gyülekezetet az eredeti nagy csoportból!”

A baptisták és a metodisták azért tudtak olyan gyors növekedésnek indulni Nyugaton, mert laikusokra és diakónusokra bízták a prédikálást és vezetést, mivel nem volt elég igehirdetőjük. Az Assemblies of God pünkösdi felekezet is azért növekedett kezdettől fogva, mert a Szellem bárkin keresztül szólt, nemcsak az igehirdetőkön keresztül.

A glokális a társadalomról szól, nem a gyülekezetről.

Amikor a Királyság evangéliuma mozgalmi sebességre vált, nem a gyülekezetet vagy a keresztyéneket fertőzi meg, hanem az egész társadalmat. Ábrahám ígérete egy népre vonatkozott, és minden nép a társadalom szféráiból épül fel. Attól függően, mit olvasunk, 4–14 ilyen szféra létezik.

Mivel pásztor vagyok, és sok önkéntessel van dolgom, emberi erőforrás-térkép segítségével határozom meg az általunk használt szférákat. Így kapnak tanácsot is az emberek az emberi erőforrással kapcsolatban: mezőgazdaság, közigazgatás, kommunikáció, oktatás, egészségügy, természettudomány/technika, közgazdaság és szórakoztatóipar/művészet. (Lásd: szolgálati modell 360 az oldalsávban.)

A vallást nem tekintjük külön szférának. Inkább úgy véljük, a hit jelen van minden szférában, ahol vannak tanítványok. Ezt is fordítva szoktuk csinálni. Létrehozunk gyülekezeteket, aztán reménykedünk, hogy elérik a társadalmat. Pedig úgy kellene, hogy elérjük a társadalmat az egyes szférában jelenlevő tanítványokon keresztül, és a gyülekezet abból alakul ki, hogy a szélek végül visszahatnak a középre. (Ezzel foglalkozik Glocalization című könyvem.)

Amikor a vallás külön szférává válik, versenybe száll a társadalom többi szférájával. Akkor pedig a tanítványság vasárnapi eseménnyé/tevékenységgé válik. Ha a hit jelen van minden egyes szférában, fennáll a villámgyors növekedés és mozgás lehetősége. A hit csak akkor fog összezsugorodni növekedés helyett, ha egy szférára korlátozzuk. Az igehirdetők és vallási vezetők nem a hitet irányítják, hanem a hűségeseket készítik fel az evangélium megélésére. Az emberek első számú szolgálata a munkájuk, nem a vasárnapi gyülekezeti tevékenységeik. Az Efezus 4 azt mondja, a pásztor feladata felkészíteni és hőssé képezni a tanítványt. Mi pedig ezt megfordítottuk. Fontosabbá tettük az igehirdetőt és a prédikálást a tanítványképzésnél.

Gyülekezeteket hozunk létre, és ezek a gyülekezetek növekednek. Tragikus módon azonban nem hoznak lényegi változást a környékükön.

Évekkel ezelőtt felkeresett néhány férfi. Azt tervezték, hogy 1000 megagyülekezetet hoznak létre 2000 vagy még több fővel az USA 50 legnagyobb városában. Azt hitték, ha ezt el tudják érni, azzal átformálják ezeket a városokat. Megmondtam nekik, hogy nem fog működni. Valamivel több mint tíz évvel ezelőtt alig volt háromszáznál több megagyülekezet Amerikában. Ma több mint 1300 megagyülekezet van, számszerűen mégis kevesebben járnak gyülekezetbe, mint 10 évvel ezelőtt. Ha százalékosan nézzük, még rosszabb a statisztika. Néha abban sem vagyok biztos, hogy a megagyülekezetek (pedig én is egy ilyet pásztorolok) nem megaparaziták-e Krisztus testén. A megagyülekezetek Krisztus követőit a vallásos áruk és szolgáltatások fogyasztóivá formálják. Folyton új meg új módszerekkel állunk elő, hogy gyülekezeteinket egyre nagyobbra növeljük, miközben az egyház összességében egyre kisebb Amerikában. Erre az egyedüli válasz a gyülekezetplántálás. A kérdés az, hogy hogyan plántáljunk. És mit. Erről szól a glokális gyülekezetplántálás.

A glokálisnak nem valami intézmény a hajtómotorja, hanem a helyi gyülekezet

Jó, helyénvaló és létfontosságú, hogy a szervezetek, intézmények és felekezetek készítsenek gyülekezetplántálási és missziós stratégiákat. Viszont őrizzük meg az inkubátort a gyülekezetben! Minden mozgalom organikus; a gyülekezetplántáló mozgalmak esetében nincs lehetőség mesterséges megtermékenyítésre. A legnagyszerűbb dolog, amit tehetünk, az, hogy segítjük a gyülekezeteket plántáló gyülekezeteket.

A Glocal.net hálózatunkról kiderült, hogy csupán gyülekezeteink 30 százaléka hoz létre új gyülekezeteket. Sok gyülekezet beszél gyülekezetek létrehozásáról, és olyan hálózathoz akarnak tartozni, ahol születnek új gyülekezetek, ők maguk viszont nem akarják átélni a szülést. Mi ezért újjászerveztük a hálózatunkat. Ahhoz, hogy egy gyülekezet a hálózatban maradhasson, vagy a NorthWood által plántált, vagy plántáló gyülekezetnek kell lennie. A szaporodási ráta drasztikusan megnőtt.

Ha kijelented, milyen DNS-t akarsz, sok szerencsét! Ha viszont a szaporodás révén meghatározod a DNS-edet, az a tiéd. Ezért hívjuk meg a plántálókat, hogy töltsenek egy kis időt a gyülekezetünkben. Azért jönnek, mert nálunk megvan a sokszorozódás DNS-e, és azt szeretnénk, ha a plántálóink ezt átvennék.

Minden gyülekezetnek gyülekezetplántáló központként kell tekintenie magára. A pásztoroknak nem szabad úgy gondolni magukra, mint akik a környezetüket elérni szándékozó gyülekezetnek a pásztorai. Úgy kell gondolniuk magukra, mint misszionáriusokra, akiknek van egy bázisuk, ahonnan kiindulva elvetik az evangélium magjait a környezetükben, gyülekezetté formálva az egész környéket.

A helyi gyülekezet előnye az, hogy számtalan plántálást lehet létrehozni. A fiatal plántálók elérik, hogy időszerű maradj. A szolgálatod nem egy gyülekezetre terjed ki, hanem sokra. Hosszú időn át időszerű maradsz, mert nálad 20 évvel fiatalabb plántálók fognak állandóan hívogatni. A szolgálatod jóval túlmutat az életeden, mert ezek a fiatal plántálók ott vannak a sarkadban.

A legnagyszerűbb mérőszám, amellyel egy pásztornak foglalkoznia kell, az, hogy hány új gyülekezetplántálás indult el az ő gyülekezetének munkája nyomán tavaly. A gyülekezetplántálásnak ugyanolyan természetesnek kell lennie egy gyülekezet számára, mint az adakozás összegyűjtésének vagy az emberek bemerítésének. Azt, hogy egy pásztor szíve hogyan viszonyul a Királyság szolgálatához, nem az tükrözi, mit mond vagy hirdet a gyülekezetplántálásról, hanem az, hogy hány új gyülekezetet indít el.

Amerikában a gyülekezetplántálás legfőbb akadályát nem az elveszettek jelentik; őket nem érdekli az egész. Nem is a gyülekezeti tagok; ők támogatják az új gyülekezetek létrehozását, és büszkék rá, ha sikerül. A legnagyobb akadályt az a pásztor jelenti, aki attól tart, hogy túlságosan közel lesz hozzá a gyülekezet, amelyet valaki elindít.

A glokális az egész világról szól, nemcsak az én térségemről

Az antiókhiai gyülekezet kiküldte Pált és Barnabást misszionáriusként. A missziós gyülekezet misszionáriusokat küld ki. Amikor gyülekezetet hozunk létre, nem egy kertváros vagy város, hanem az egész világ számára tesszük. Az egész világra kiható gyülekezeteket hozunk létre dallasi, portlandi, chicagói, atlantai és egyéb bázisokkal.

Mivel nemcsak igehirdetőket, hanem tanítványokat is használunk, hatalmas munkaerő áll a rendelkezésünkre. Ezenkívül a társadalmat vonjuk be, nem csak a gyülekezetet. Ez mindenki számára lehetővé teszi, hogy bevonja az egész világot. Ennek köszönhetően pedig a legvalószínűtlenebb helyeken is gyülekezetek jönnek létre.

A régi határok (hazai és külföldi, nemzeti és nemzetközi) eltűntek. Jelenlegi gazdasági válságunkkal megkezdődik a kiegyenlítődés a világ többi részének és Amerikának a gazdasága között. Ki mondta volna meg 25 évvel ezelőtt, hogy 500 milliárd dollárral fogunk tartozni Kínának? Mára szorosan összekapcsolódtunk.

Meggyőződésem, hogy tíz éven belül a bolygón mindenki hallani fogja az evangéliumot. Hogy miért? Mert minden eddiginél jobban összekapcsol bennünket a légi utazás és az internet. Nem az jelenti majd a kihívást, hogy útnak indítsuk az evangélium üzenetét, hanem hogy ne vesszen el útközben. Ha az emberiség a Szent Szellem nélkül képes arra, hogy összekösse az embereket a Facebookon, és elvigye a Coca Colát a világ négy tájára, gondoljunk csak bele, mire képes a Szent Szellem!

Meggyőződésem, hogy a nagy missziói parancs betöltése inkább arról szól, hogy bekapcsolódunk abba, amit Isten már végez globálisan, és nem arról, hogy mi indítjuk el, amit szeretnénk, ha ő megtenne. Elővettem egy világtérképet, és összekötöttem rajta a pontokat; nemcsak Dallastól a világ minden tájára, hanem azoktól a helyektől is, amelyek felveszik a kapcsolatot Dallasszal a világ minden tájáról. Olyan ez, mint egy hálózat. Chuck Van Engen ezt nevezte policentrikus missziónak – kezdet és vég nélkül. Oda-vissza érvényes a megosztás.

Nálunk Amerikában nincsenek gyülekezetplántáló mozgalmak. Vannak, akik azt mondják, hogy igen, de nem értek egyet. El kell hagyni Amerikát ahhoz, hogy ilyen mozgalmat lásson az ember. Amíg egy gyülekezetplántáló mozgalom irányítása ki nem kerül a kezünkből, és maradandónak nem bizonyul, környezetüket átformáló gyülekezetekkel, addig talán van egy kis bibliaóránk vagy egy népes alkalmunk, de az nem Jézus-mozgalom. Ha mégis lesz gyülekezetplántáló mozgalmunk, az valószínűleg Amerikán kívülről fog elindulni. Csatlakozunk valaki másnak a mozgalmához, mert alázatra késztet a felismerés, hogy mégsem tudunk mindent.

Ezért van az, hogy a NorthWoodban általában tengerentúli vendégek szolgálnak. Többet tanulunk a keletről érkező pásztoroktól, mint az itteniektől. Új nap virrad; új együttműködés kell. A gyülekezet lassan nagykorú lesz. Senki sem lesz szakértő. Legfeljebb csak abban reménykedhetünk, hogy szakértő tanulók leszünk.