Első lépcső: Kötődés

Ez úgy alakul ki, hogy két ember egyszerűen elkezd beszélgetni. Ahogy szóba kerülnek a különféle érdeklődési területek, a munka, a karrier, a család, a házassági gondok, kötődés alakul ki. Az emberekben általában nem tudatosul, hogy ezen a lépcsőfokon állnak. Beszélgetés közben egyre több lehetőségük nyílik a másikat foglalkoztató dolgokhoz kapcsolódni. Ahogy egyre jobban megismerik egymást, egyre bensőségesebb a beszélgetés.

Második lépcső: Titkolózás

Ez akkor lesz nyilvánvaló, amikor a két fél már nem beszél másoknak kettejük különleges kapcsolatáról (kötődéséről). Titkolózásuk tovább erősíti a kötődést. Bíznak egymásban, ezért csak a rájuk sajátosan jellemző dolgokról beszélgetnek. Senki más nem értené meg, ezért titokban kezdenek találkozni az őket különösen foglalkoztató dolgok átbeszélésére.

Harmadik lépcső: Randevúzás

Amint elkezdődik a titkolózás, elkezdődik az is, hogy nem helyénvaló helyeken találkoznak egymással – kávézóban, könyvesboltban. Először a nyíltság tűnik a legjobb irányelvnek, elvégre csak egy kávéról van szó. Ehhez a lépcsőfokhoz tartozik az is, hogy előállnak indokokkal, amiért találkozniuk kell. Kitalálnak olyan dolgokat/gondokat, amelyek miatt látniuk kell egymást.

Negyedik lépcső: Intimitás

A kapcsolat ezen a ponton válik barátságból viszonnyá. A pár általában azt hiszi, az intimitás/szex hoz majd teljes lezárást. Ritkán jut valaki ilyen messzire egy viszonyban anélkül, hogy ezzel az véget ne érne. Ellentmondásos módon ez ébreszti rá egy ponton az embereket arra, hogy a kapcsolat túl messzire jutott, de ilyenkor már túl késő.

Jegyzet

  1. Melody Roberts: „A viszony kialakulása – négy lépcsőben”, Ezine Articles, http://ezinearticles.com/?The-Start-of-the-Affair—Four-Stages&id=573596 (utolsó letöltés: 2008. április 28.).

Website | + posts

Dr. Larry E. Hazelbaker az Assemblies of God amerikai pünkösdi felekezet felszentelt lelkésze, a Southeastern University egyetem viselkedéstani és szociológiai tanszékének vezetője és pszichológiatanára (Lakeland, Florida, USA). A Harbor Institute, Inc. nevű, lelkészek és lelkészcsaládok felé szolgáló nonprofit szervezet alapítója és elnöke