Emlékszel, mi volt a legjelentősebb gyerekkori élményed a Szent Szellemmel kapcsolatban? Sokan, akik pünkösdiként nőttek fel, azt mondanák, hogy az, amikor bemerítkeztek a Szent Szellembe. Nincs ezzel a válasszal semmi gond, de azért bennem ott van a kérdőjel, hogy ez nem csak beidegződés-e.

Én személy szerint homályosan emlékszem annak a percnek a részleteire. Vannak viszont élénk emlékképeim a Szent Szellem munkájáról az életemben a bemerítkezés előttről és utánról is.

Emlékszem például, hogy amikor a dédnagymamám halála után olvastam a Bibliát, első ízben tudtam biztosan, hogy a Szent Szellem vigasztal.

Emlékszem, amikor felnőttekért imádkoztam, és azt mondták, a Szent Szellem úgy vezetett, hogy pontosan azt imádkozzam, amit hallaniuk kellett.

És több olyan alkalomra is emlékszem fiatal koromból, amikor imádtam Istent, és sírtam jelenlétében, és közben a Szent Szellem gyógyította a szívemet.

Megfigyeltem a gyermekek között végzett szolgálatot Amerika-szerte, és aggaszt, hogy a Szent Szellemről többnyire csak tábori alkalmakon tanítunk, és ott is a Szent Szellemmel való betöltekezésre fektetjük a hangsúlyt.

Sokszor úgy állítjuk be, mintha a betöltekezés a legfőbb élmény, nem pedig a Szellemmel való, egyre mélyülő kapcsolatunk része lenne. A Szent Szellemmel való betöltekezés nem a végső úti cél, hanem egy életen át tartó utazás egyik fontos állomása.

Nyilván bátorítsuk a gyerekeket arra, hogy vágyjanak a betöltekezésre, és örüljünk együtt velük, amikor megkapják ezt az ajándékot. Fontos azonban, hogy olyan fogalmuk legyen a Szent Szellemről, és olyan átéléseik legyenek vele kapcsolatban, amelyek túlmutatnak ezen az egyetlen pillanaton.

Nem kellene a gyerekeknek megvárniuk, míg bekerülnek az ifjúsági vagy felnőtt szolgálatba, és akkor megtanulni, mit jelent Szellemben járni.

Ahhoz, hogy a gyerekek elboldoguljanak a mai kultúrában, és éretté válhassanak hitükben, alaposabban tisztában kellene lenniük a Szent Szellem szolgálatának három összetevőjével:

1. Üdvösség

A Szent Szellem segít Krisztushoz jönnünk. A Szent Szellemmel kapcsolatos tanítások közül a Szent Szellem üdvösségben játszott szerepét szokták a leggyakrabban félreérteni. Isten Szelleme az, aki megítéli a szívünket (János 16,8), és elvezet bennünket az igazságra (János 16,13). A Szent Szellem az, aki megtérésünk pillanatában belénk költözik (Róma 8,9).

Amikor a Szent Szellemről beszélünk a gyerekeknek, nagyon fontos elmondani nekik, hogy a Szellem bennünk lakozása nem egyenlő a Szellemmel való betöltekezéssel. Amikor a gyerekek elfogadják Jézust Megváltójuknak, tanítsuk őket arra, hogy kezdjenek kapcsolatot építeni a Szent Szellemmel, és tanulják meg követni a vezetését! Küldjük őket a Szellemhez, amikor vigasztalásra és segítségre van szükségük!

Sokféleképpen segíthetjük a gyerekeket, hogy megértsék a Szent Szellem munkájának ezt a részét. A legegyszerűbb, ha azzal kezdjük, hogy megtanítjuk nekik, milyen neveket ad a Biblia a Szellemnek – például Pártfogó vagy Vigasztaló.

Beszéljünk gyakran arról, hogyan tudja a Szent Szellem megítélni a szívünket és megmutatni az igazságot! Teremtsünk alkalmat a gyerekek válaszreakciójára, amikor a Szentírásból olvasunk vagy tanítunk! Így megbarátkozhatnak azzal az érzéssel, amikor a Szent Szellem munkálkodik szívükben és elméjükben.

2. Megszentelődés

A Szent Szellem segít Krisztushoz hasonlóvá válnunk. A Szent Szellemmel kapcsolatos tanítások közül a megszentelődésben játszott szerepét szokták a leginkább alulértékelni.

Magyarázzuk el a gyerekeknek, hogy a Szent Szellem bennük és velük együtt munkálkodik, hogy bemutassa üdvösségük eredményét (Filippi 2,12–13)! A Szentírás azt tanítja, hogy a Szellem segít nemet mondanunk olyan dolgokra, amelyek nem kedvesek Isten előtt (Róma 8,13). A Szent Szellem szeretne olyan jó dolgokat megteremni az életünkben, mint a szívesség, a szelídség és a mértékletesség (Galata 5,22–23).

Hajlamosak vagyunk túlságosan leegyszerűsíteni az igei üzenetet, amikor gyerekeket tanítunk. Sok tananyag biztatja a gyerekeket arra, hogy viselkedjenek úgy, mint Jézus, szeressenek másokat, és gyakorolják a türelmet. Azt viszont sokszor elmulasztjuk megemlíteni, hogy a Szellemnek ezek a gyümölcsei csak azért valósulhatnak meg, mert a Szent Szellem termi meg őket életünkben végzett munkája eredményeként.

A gyermekek alkalmain rendszeresen hagyjunk teret arra, hogy meghallják a Szent Szellem hangját! Biztassuk őket arra, hogy írják le vagy szóban mondják el, mit mond nekik a Szent Szellem!

Ezzel aláhúzzuk azt, hogy a Szellem a tanítójuk, és így segíthetünk nekik megtanulni, hogyan ismerjék fel a Szellem hangját. Egyedül ő képes meggyógyítani a sebeiket, szólni a szívükhöz és segíteni nekik, hogy egyre inkább hasonlóvá váljanak Jézushoz.

3. Szellemi ajándékok

A Szent Szellemmel való betöltekezés erővel és bátorsággal ruházza fel a keresztényeket, hogy elérhessék a világot az evangéliummal (ApCsel 1,8). Pünkösd napján Péter olyan üzenetet hirdetett, melynek hatására sokan Jézushoz tértek. Később az apostolok közel s távol hirdették az örömhírt – és a Szellem velük volt, ahogyan Jézus megígérte.

A gyerekeknek hallaniuk kell ezeket a történeteket. Arról is tudniuk kell, hogy Isten Szelleme szeretne munkálkodni rajtuk keresztül a betöltekezésük előtt és után is.

A Biblia azt mondja, hogy a Szellem ruház fel bennünket különleges ajándékokkal, hogy elő tudjuk mozdítani a gyülekezet misszióját (1Korinthus 12,4–11). A Szent Szellem elvezethet bennünket arra, hogy még nagyobb dolgokat is tegyünk azoknál, amilyeneket Jézus cselekedett (János 14,12).

Amikor a Szent Szellemről beszélünk, nem hallgathatjuk el, mi a célja a Szellemmel való betöltekezésnek. Tanítanunk kell a Szent Szellem ajándékairól is.

Lehet, hogy habozunk mindazt megtanítani a gyerekeknek a Szent Szellemről, ami az Újszövetségben szerepel. De ha csak a Szellemmel való betöltekezés kapcsán beszélünk a Szellemről, azzal akaratlanul is azt tanítjuk a gyerekeknek, hogy ez a megtapasztalás a célvonal, nem pedig csupán egy mérföldkő az Istennel való egyre mélyülő kapcsolatukban.

Adjunk alkalmat arra, hogy a gyerekek imádkozzanak egymásért, és biztassuk őket, hogy legyenek fogékonyak a Szent Szellem vezetésére imádkozás közben! Így egyszerűen megtanulhatják, hogyan engedhetik a Szent Szellemet biztonságos környezetben munkálkodni magukon keresztül. Mutassunk példát a gyerekeknek arra, mit jelent a Szellem által vezetve imádkozni másokért, és mutassuk meg nekik, hogyan imádkozzanak erővel és bátorsággal!

Ahhoz, hogy gyermekeink életben maradjanak ebben a kultúrában, sőt gyarapodjanak hitükben, sokkal alaposabban tisztában kell lenniük azzal, milyen szerepe van életükben a Szent Szellemnek. A mi dolgunk nemcsak megmutatni nekik az ajtót, hanem biztatni is őket arra, hogy belépjenek, és nekivágjanak a Szellemmel folytatott életre szóló kalandnak.

+ posts

John Hailes az Assemblies of God amerikai pünkösdi felekezet szinódusának gyermekszolgálatért felelős tanítványképzési koordinátora (Springfield, Missouri, USA).