Tíz lecke, ami segíthet a következő válsághelyzetben – mert egészen biztosan lesz ilyen.

The Life of Reason (Az ész élete) című művében így figyelmeztet George Santayana filozófus híressé vált idézetével: „Akik elfelejtik a múltat, arra ítéltetnek, hogy megismételjék.” Ez igaz ugyan, de nem mindig elég emlékezni.

Jómagam hasznosabbnak tartom a gyakran Winston Churchillnek tulajdonított mondást: „Egy válsághelyzetet se hagyj kárba veszni!”

Tehát tanulnunk kell a nehéz időkből, és lépéseket tennünk a pozitív változás irányába. A COVID-19 rámutatott, hogy közel sem rendelkeztünk kellő felkészültséggel a válsághelyzetekre. A jelenlegi helyzet azonban segíthet kialakítani válaszreakciónkat a következő krízisre.

Nem szeretnénk elsiklani afölött, amit ez a világjárvány taníthat nekünk, a Gyülekezetnek. Íme tíz lecke, amely segíthet megbirkózni a jövőben biztosan – és nem csak talán – bekövetkező válsághelyzetekkel:

1. Hozzunk létre rugalmas rendszereket!

Egy válsághelyzet természeténél fogva bizonytalanságot hoz magával, éppen ezért létfontosságú, hogy alkalmazkodóképes rendszereink legyenek. Ezt úgy is mondhatnánk: boldogok a rugalmasok, mert nem fognak eldeformálódni.

Crisis Leadership (Vezetés válsághelyzetben) című könyvében Tim Johnson kétféle krízisről beszél. Mindkettő rugalmas válaszreakciót követel.

Az egyik típusú krízis váratlanul keletkezik – ilyen lehet például egy tornádó. Mind a magán-, mind a közszolgálati szektorban vannak katasztrófavédelemre kiképzett csapatok, melyek az ilyen típusú krízisekre reagálni tudnak. Ha felkészítesz embereket a gyülekezetedben, beazonosítod a megfelelő készségekkel és forrásokkal rendelkező személyeket, és összeállítasz egy válságkezelő vezetői csapatot, a gyülekezeted felkészültebben néz a következő váratlan krízis elé.

A másik típusú krízis hosszantartó. A pandémiára mindkettő igaz: meglehetősen hirtelen kényszerítette lezárásra az országot, ugyanakkor összetettebb, hosszabb távú következményekkel is jár.

A válsághelyzetek mindkét típusa rugalmas, gyors fordulatra kész rendszereket igényel – akár arról van szó, hogy áthelyezzük a találkozókat az online térbe egy világjárvány idejére, akár arról, hogy segélymunkásokat küldjünk ki egy természeti katasztrófát követően.

Ahhoz, hogy minden egyes felmerülő szükséget be tudjunk tölteni, elengedhetetlen, hogy alkalmazkodóképesek maradjunk, amíg változékony a helyzet. A rugalmas rendszereknek köszönhetően könnyebb megőrizni a nyugalmat, elvégezni a szükséges átalakításokat, bevetni az erőforrásokat és felvázolni a hatékony szolgálat egyértelmű következő lépéseit.

Ezek a válaszreakciók bizalmat ébresztenek az általunk vezetett emberek körében. Elkezdenek hinni abban, hogy együtt meg tudjuk csinálni, és velünk együtt ők is át fogják vészelni a válsághelyzetet.

2. Sem a túlreagálás, sem az alulreagálás nem jó.

Gondoljunk arra a pillanatra, amikor 2001. szeptember 11-én George W. Bush elnök kisgyerekeknek tartott felolvasást! Andrew Card vezérkari főnök belépett, közel hajolt, és odasúgta Bushnak, hogy egy második repülőgép is nekiütközött a Világkereskedelmi Központnak New Yorkban. Egyértelművé vált, hogy támadás érte Amerikát.

Mi volt Bush első reakciója? Folytatta az olvasást. Később egyesek bírálták ezért a döntésért, de Bush azt mondta, nem akarta megijeszteni a gyerekeket.

Nehéz megmondani, hogy egy adott válsághelyzetben milyen reakció nem túl kevés, de nem is túl sok. Nyilván nem érdemes úgy kirohanni a teremből, mint akinek ég a haja. De nem is szabad semmibe venni a valós problémákat, és vég nélkül folytatni, mintha mi sem történt volna.

Jóból kiváló című könyvében Jim Collins elmeséli James Stockdale altengernagy történetét, akit a vietnámi háború alatt foglyul ejtettek. Stockdale volt a legmagasabb rangú tiszt a hadifogolytáborban. Fogvatartói megkínozták, és azt hajtogatták neki, hogy nem fog életben maradni. Mégsem így lett.

Stockdale később így nyilatkozott: „Sosem szabad elveszítenünk azt a hitet, hogy végül mégis győzedelmeskedni fogunk, viszont azt sem szabad hagynunk, hogy ez a hit átvegye az önfegyelem helyét, mely ahhoz kell, hogy szembe tudjunk nézni az adott pillanat legkegyetlenebb tényeivel, akármik legyenek is azok.”

A realista és optimista látásmódnak ezt az egyensúlyát nevezi Collins Stockdale-paradoxonnak. Stockdale szerint az elkeseredés és a halál azoknál a foglyoknál következett be a legnagyobb valószínűséggel, akik nem néztek szembe a valósággal.

Az altengernagy így fogalmazott: Voltak, akik azt mondogatták: „Karácsonyra otthon leszünk.” Aztán eljött a karácsony, és el is múlt. Utána azt mondták: „Húsvétra hazajutunk.” Jött a húsvét, és el is múlt. Aztán jött a hálaadás, majd megint a karácsony. Összetört a szívük, és belehaltak.

Ugyanígy most is voltak olyan gyülekezeti vezetők, akik azt mondták márciusban: „Áprilisban már újra összejöhetünk.” Aztán: „Húsvétkor már újra tarthatunk alkalmakat”. Ezek az emberek hosszú távon demoralizálták a gyülekezetüket. Megtanultuk, hogy a Gyülekezetnek realizmusra és reményre egyaránt szüksége van. Ez segít, hogy a reakciónk se túl sok, se túl kevés ne legyen.

3. Keressük Istent!

Az Apostolok cselekedeteiben Jézus követői is mintha egyik válsághelyzetből a másikba kerültek volna. A Gyülekezet minden egyes nehézségben Istent kereste imában (pl. Cselekedetek 4:1–31; 12:5–17; 16:25–34). Sok tekintetben elmondhatjuk, hogy a Cselekedetek könyve a meghallgatott imádságok sora.

Fontos, hogy válsághelyzetekben a mi első reakciónk is az ima legyen. Ahogy S. D. Gordon író megjegyezte: „Ha már imádkoztunk, mást is tehetünk, de ha még nem imádkoztunk, akkor nem.”

Az ima állandóan elérhető erőforrás a hívők számára.

4. Törekedjünk az egységre!

A krízis nem létrehozza, csupán felfedi és felerősíti a megosztottságot. Amerikában ezt láthattuk a maszkviselésről és a lezárásokról szóló vitákban, valamint a George Floyd halálát követő faji megosztottságban. Nem meglepő, hogy ezek a konfliktusok begyűrűztek a gyülekezetekbe is.

A bizonytalanság és széthúzás légkörében fontos, hogy a helyi gyülekezet az egység és a tisztánlátás helye legyen. Végtére is Jézus éppen ezt kérte követői számára (János 17:20–21). Hogyan érhetjük el az egységet, amelyet Ő nekünk szán?

Először is, mélyebbre ható közösségre van szükség. Azzal mutathatjuk meg a világnak, hogy Jézus tanítványai vagyunk, ha félretesszük a nézetkülönbségeinket, és egyszerűen szeretjük egymást (János 13:35). Ez azt jelenti, hogy betöltjük a konkrét szükségeket, imádkozunk egymásért, és bátorítjuk egymást a hitben ahelyett, hogy a közösségi média felületein vitatkoznánk.

Másodsorban, mélyebbre ható szövetségre van szükségünk. Krisztus iránti odaadásunknak arra kell késztetnie, hogy az Ő példáját kövessük, és másokat magunk elé helyezzünk (Filippi 2).

Harmadsorban, mélyebbre ható elhívásra van szükségünk. Ez visszavisz a küldetésünk kérdéséhez: miért vagyunk itt? És a rendeltetésünk fényében milyen hozzáállást kell választanunk egy krízis kellős közepén?

Ha szeretnénk a bizonytalanság és megosztottság idején a nagyobb egység felé elmozdulni, erre jó bibliai módszer az, ha a gyülekezetek vezetői összegyűlnek, és keresik Isten akaratát (Cselekedetek 15).

Isten nézőpontjának megértése után közölhetjük a gyülekezettel: „Lehetséges, hogy gyülekezetként nem értünk egyet mindenben, de a pásztorok és a vezetők átbeszélték, átimádkozták a dolgokat, és arra jutottunk, hogy az előttünk álló időszakot a következő intézkedésekkel fogjuk átvészelni…”!

Szóljatok egységben, azzal az őszinte bizonyossággal, hogy Istentől vettétek el a vezetést! A bizonytalan időkben a tisztánlátás előmozdítja az egységet.

5. Lépjünk ki az épület falain túlra!

Az emberek évek óta mondogatják, hogy az egyháznak nem szabad az épületről szólnia. Az Úr gondviselő keze egy időre mindnyájunkat elmozdított az épületünkből.

Rá kellett jönnünk: evangélizálásunk eddig nagyrészt abból állt, hogy elhívtuk az embereket a gyülekezetbe, és nem abból, amit Jézus nagy missziói parancsa megfogalmaz: „Menjetek el, és tegyetek tanítványokká…” (Máté 28:19, kiemelés tőlem).

Tizenévesként versenyszerűen sakkoztam. Az egyik módszer, amellyel próbáltam javítani a játékomon, az volt, hogy levettem a vezéremet. Aki nem jó a sakkban, az túlságosan hajlamos a vezérére hagyatkozni.

Az istentisztelet és a gyülekezeti épület hosszú ideig olyan volt, mint a vezér a sakkjátszmában: sokkal inkább központi szerepet kapott, mint kellett volna. A legjobb szolgálat az, amit a környezetünkben végzünk.

Nyilván lényegesek az alkalmaink. Az összegyülekezést tartsuk nagyon fontosnak és értékesnek! De térjünk vissza ahhoz a bibliai elgondoláshoz, hogy a Gyülekezet nem a világtól elszigetelt klub, hanem Isten népe, mely Isten küldetését végzi az Istenre rászoruló világban!

Az egyház a halál szélén állók megmentésére szolgáló tábori kórház, nem pedig a múlt bálványozására emelt múzeum.

6. Összpontosítsunk a tanítványképzésre!

Túl sokan vannak a gyülekezetekben, akik tanítványképzésért a kábeltelevízió adásaihoz, szellemi formálódásért pedig a közösségi oldalakhoz fordultak. Komolyan kell vennünk, mennyire fontos belenevelni a hívőkbe a látást egy olyan alternatív, Isten királyságáról szóló közösségről, amely szembemegy a kultúrával – és kinevelni belőlük a politika és a szakértők iránti odaadást.

2020-ban kiderült: a Gyülekezet, ahelyett hogy reménysugarat gyújtana megosztott országunkban, sok esetben maga is ezt a megosztottságot tükrözi.

Azt szeretnénk, ha az örökkévaló Ige változatlan igazságai, és nem a tévelygő világ változékony nézetei formálnának bennünket. Az online szolgálat, a kis csoportok és a hűséges igehirdetés fokozott alkalmazásával az Élet Kenyerét adhatjuk az emberek elé, ellensúlyozva ezzel a médiafogyasztás egészségtelen étrendjét.

7. Legyünk innovatívak!

A You’re It (Rajtad a sor) című könyv három helyiség – a pince, a műhely és a laboratórium – metaforájának segítségével írja le, hogyan reagál az agy válsághelyzetben.

A pince az alacsonyabb szint, a biztonságos hely. Ide menekülnek az emberek, amikor lecsap a tornádó. Normális reakció, hogy fedezékbe sietünk, amikor krízishelyzet áll elő. A pandémia kezdetén az emberek túlélési üzemmódba kapcsoltak, és úgymond lesiettek a pincébe. Ekkor történt, hogy elfogyott a boltok polcairól a vécépapír, a kézfertőtlenítő és a konzervleves.

Csakhogy a pincéből nem lehet vezetni. El kell jutni a műhelybe ahhoz, hogy olyan új szokásokat és mintákat alakítsunk ki, amelyek igazodnak a jelenlegi helyzethez. A műhely azt jelenti, hogy elvezetjük az embereket egy új kerékvágásba. Itt tesszük fel a kérdést: mit jelent ez hosszú távon?

A válsághelyzetek közti időszakban – és bizonyos mértékig a krízisek idején is – szükséges a laboratóriumban is dolgoznunk. Itt fejlesztjük ki az új ötleteket a jövőbeni válsághelyzetekre.

Krízisben is jöhetnek létre új vívmányok, ahogyan tanúi lehettünk új szolgálatok születésének a járvány alatt. De még jobb, ha a következő válsághelyzetet megelőző szélcsendes időszak alatt fejlesztünk és készülünk!

8. Tudnunk kell, mi az, ami nem alku tárgya.

Öt összetevőt kell észben tartani a válsághelyzet során:

• Küldetés

• Látás

• Alapértékek

• Stratégia

• Felépítés

A küldetésünk, a látásunk és az alapértékeink nem változnak válsághelyzetben sem. Ezek nem képezik alku tárgyát. A stratégia és a felépítés azonban változik.

Egy válsághelyzet csatakiáltásként kell, hogy szolgáljon a Gyülekezet számára, hogy sokkal nagyobb hévvel összpontosítsunk a küldetésünkre. Az evangélium bemutatása, megosztása, a szenvedők felé tanúsított törődés, az Isten és mások iránti szeretet soha – még válsághelyzetekben sem – opcionális. Ha egyáltalán változik bármi a küldetéssel, a látással és az alapértékekkel kapcsolatban, csak még inkább középpontba kell kerülniük a nehéz időkben, amikor minden más háttérbe szorul.

A küldetés az, amire Isten elhívott. A látás az, ahogyan teljesítjük. A gyülekezetek a küldetésüket a közösségükre sajátosan jellemző látás segítségével töltik be.

A járvány közepette voltak gyülekezetek, amelyek az éhezők táplálását helyezték előtérbe. Mások a kórházi dolgozók felé szolgáltak. Voltak olyanok is, akik kimondottan az idősek felé fordultak. Egy adott gyülekezet környezete szabja meg, hogyan szolgálhatják tagjai a változatlan küldetést.

Stratégiánkat és felépítésünket ugyanakkor a helyzethez kell igazítani. Jó példa erre a Wheaton College általam vezetett Billy Graham Központja. Küldetésünk, látásunk és alapértékeink változatlanok maradtak a pandémia alatt. Graham arról beszélt annak idején, hogy világviszonylatban is evangélizálásra és misszióra ösztönző és képző központ legyünk; ez ma is így van. A stratégiánk azonban jelentős változáson ment át az elmúlt hónapokban.

Már nem fizikai találkozókra gyűjtöttük össze a globális vezetőket, hanem a Zoom, a Microsoft Teams és egyéb digitális platformok segítségével találkoztunk. A felépítésünk is változott. A küldetésünk, a látásunk és az alapértékeink azonban változatlanok maradtak.

9. Felkészítés és felhatalmazás

Egy-egy válsághelyzet emlékeztet arra, hogy szükség van az emberek felkészítésére és mozgósítására, akár erdőtűzzel, akár hurrikánnal, akár egy vírussal kell szembenéznünk.

A gyülekezetek számára ez azt jelenti, hogy jóval több tagot kell bevonni a misszióba. Ilyen pillanatokra vonatkozik az Efezus 4:11–12: Krisztus „adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére”.

Az 1995-ös Apollo-13 című film egyik jelenete bemutatja, mi történhet egy krízis kellős közepén. az Apollo-13 bajba került. Nem működtek a légtisztítók. A NASA tudósainak meg kellett találniuk a módot egy lehetetlennek tűnő helyzet megoldására. A csapat azonnal neki is látott a probléma megoldásának.

Fel kell hatalmaznunk az embereket, hogy kitalálhassák, hogyan oldjanak meg nehéz feladatokat válsághelyzetben. Sokkal ügyesebbek a gyülekezetünk tagjai, mint ahogy arra a jelenlegi felkészítés és felhatalmazás szintjéből következtethetnénk.

A járvány kezdete óta sok kiscsoport-vezető végzett figyelemre méltó szolgálatot az embereivel rengeteg helyen. Készítsük fel, ruházzuk fel hatalommal munkatársainkat és a laikus vezetőket, és adjunk szabad kezet nekik, hogy többet tehessenek, mint amennyit mi magunktól tehetnénk!

10. Törődjünk a városunk lakóival!

Zakariás próféta szavai ma is érvényesek: „Az özvegyet és az árvát, a jövevényt és a nincstelent ne sanyargassátok, és ne tervezzetek egymás ellen magatokban semmi rosszat!” (Zakariás 7:10).

Az amerikaiak rengeteg szabadságjogot élveznek. Vannak viszont olyan keresztyének, akik túlhangsúlyozzák a szabadságot a veszélyeztetettek rovására.

Isten arra hív bennünket, hogy törődjünk a társadalom peremére sodródottakkal, az összetört életekkel, a szenvedőkkel, és másokat tartsunk fontosabbnak magunknál. Nekünk is könyörületre kell indulnunk azokon, akik olyanok, mint a pásztor nélküli juhok, ahogyan Jézus is tette (Máté 9:36–38). Oltalmaznunk kell azokat, akik sebezhetők.

Tegyük fel újra a kérdést: miért vagyunk itt? És a rendeltetésünk fényében milyen hozzáállást kell választanunk egy krízis kellős közepén?

Nagyapám, aki zászlóaljparancsnok volt a New York-i tűzoltóságnál, komoly hatást gyakorolt rám kiskamasz koromban.

Emlékszem, gyakran mondogatta: „Eddie, mi azok vagyunk, akik futva igyekeznek a tűz vagy a válsághelyzet felé, ahonnan mindenki menekül.” Adja az Úr, hogy a Gyülekezet tudjon tanulni ebből az időszakból, és felkészültebben futhasson a misszió felé válságos időkben is!