A prófétálás ajándékának ápolása a következő nemzedékben

Egyszer diákokkal imádkoztam egy alkalom után az Assemblies of God Buenos Aires-i bibliaiskolájában, amikor az Úr adott egy prófétikus üzenetet egy fiatalemberre vonatkozóan.

Ugyanabban a pillanatban egy diák, aki a dicsőítésben szolgált a terem túlsó végében, új éneket kezdett énekelni a Szellemben, és ugyanazokat a szavakat prófétálta, amelyeket én készültem átadni. Később elmondtam ezt a fiatal dicsőítésvezetőnek, és nagy örömöt jelentett neki a tudat, hogy csakugyan a Szellem használta őt. Azt mondta, korábban sosem volt igazán biztos abban, hogy Isten hangját hallotta-e, de most már több hite lesz arra, hogy kimondja, amit kap.

Létfontosságú, hogy megtanuljuk felismerni Isten hangját. Végtére is a prófétálás lényege az, hogy meghalljuk Isten szavát, és a hallott üzenetet megfelelő módon átadjuk. A Jelenések 19,10 szerint „a Jézusról való bizonyságtétel a prófétaság lelke”.

Jóel azt mondta, hogy az utolsó napokban fiaink és leányaink prófétálni fognak (Jóel 3,1). Úgy gondolom, fel kell készítenünk a következő nemzedéket arra, hogy átvegyék mindazt, amit Isten nekik tartogat. Tanítjuk őket a példánkkal arra, hogy hogyan néz ki a valódi prófécia?

Érvek a prófétálás mellett

Fiataloknak és időseknek egyaránt örömmel kellene fogadniuk a próféciát, hiszen életet ad. A prófétálás teret ad arra, hogy Isten szóljon, igazgassa, felkészítse, építse, vezesse, megerősítse, intse és bátorítsa Krisztus testét. Elképesztő módon erősíti az egyházat.

Melyik gyülekezet ne vágyna arra, hogy az egészség e fontos ismertetőjegyei jellemezzék őt a Szellemben? Az apostoli egyházban fontos szerepe volt a prófétálásnak. Pál apostol ezt az utasítást adta a korinthusiaknak: „…buzgón kérjétek a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok.” (1Korinthus 14,1)

A prófétálás a mai gyülekezetek fejlődése és jólléte szempontjából is elengedhetetlen. Ez a fontos ajándék nem szűnt meg működni az idők során, és meg is marad, amíg szemtől szemben nem állunk Urunkkal. Isten ma is szól mind a Biblián, mind övéin keresztül. Továbbra is használja a próféciát egyházának vezetésére ezekben a változékony időkben.

Krisztus mai követőinek tudniuk kell, hogyan mozduljanak együtt a Szellemmel, hogy képesek legyenek átadni és megítélni a próféciákat. Meg kell tanulniuk meghallani Isten hangját. Jézus azt mondta: „Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem.” (János 10,27)

A Sátán fokozza aktivitását ezekben az utolsó időkben, és ez szellemi harchoz vezet. A prófécia az egyik olyan eszköz, amellyel Isten építeni szeretné egyházát, hogy sikeresen vívjuk a harcot.

Az 1Korinthus 14,3-ban az áll: „Aki pedig prófétál, emberekhez szól, és ezzel épít, bátorít, vigasztal.” Egy másik fordítás szerint: „Aki pedig prófétál, embereknek beszél épülésére, intésre és vigasztalásra.”

A prófécia sok esetben azt támasztja alá, amit már éreztünk, vagy olyan útmutatást ad, amely összhangban áll azzal, amit Isten másutt mond. A prófécia bátoríthat, buzdíthat. Amikor vigasztalásra van szükségünk, Isten adhat együttérző üzenetet, amely vigasztal és támaszt nyújt.

Van, aki az építést emeli ki ebből a versből, és azt állítja, hogy a prófécia soha nem lehet negatív vagy helyreigazító jellegű. Pedig az építés sem mindig pozitív. Egy üzenet akkor épít, ha jobbítja az elmét vagy a jellemet. A dorgálás is vezethet javuláshoz.

Hogyha Isten rámutat problémás területekre, azzal segít az egyes embereknek vagy a gyülekezet egészének véghez vinni a megfelelő változtatásokat. Az ilyen próféciának azonban mindenképpen olyan érett embertől kell érkeznie, aki szeretetteljes, alázatos, és akinek a bűnök, a hibák összetörik a szívét.

A Szellem kijelentheti azt is, hogy mi következik, hogy felkészülhessünk, megerősítést kapjunk Isten akarata felől, és bátorítást nyerjünk. Hogyha egy másik hívőtől kapott prófétai üzenet összhangban áll a Szentírással és azzal, amit mi is éreztünk Istentől, az bizonyosságot jelenthet arra nézve, hogy Isten vezet.

Egyszer egy másik államban utaztam, és úgy éreztem, meg kell állnom egy számomra ismeretlen AG pünkösdi gyülekezetnél. Az alkalom alatt az Úr adott nekem egy prófétikus üzenetet a gyülekezettel kapcsolatban. Miután befejeződött az előrehívás, odamentem a pásztorhoz, és elmondtam neki és a többi jelen lévő vezetőnek, hogy érzésem szerint mit üzen Isten. A pásztor szeme megtelt könnyel, és azt mondta, azon a héten én vagyok a harmadik vendég náluk, aki ugyanazt prófétálja. Nagyon szeretem, amikor Isten ilyen megerősítéssel lep meg bennünket.

Az Úr sokféle módon, időben és helyen szólhat hozzánk. A Szellem adhatja például a prófétálás ajándékát egy istentiszteleten, a dicsőítés alatt, írás közben, színielőadáson vagy a képzőművészeten keresztül, prédikálás vagy tanítás során, de akár lelkigondozás közben is. Ez történhet akkor, amikor előremegyünk imáért, vagy kint vagyunk a parkolóban, de akár az ülésteremben, a kórházi váróteremben vagy a boltban is. Isten időzítése nem mindig felel meg annak, amire számítanánk, de mindig tökéletes.

Ezért olyan fontos, hogy egész héten maradjunk ráhangolódva Isten hangjára a gyülekezeten belül és kívül is. Isten bárhol képes szólni hozzánk, de figyelnünk kell. Isten keresi a figyelmes szíveket.

Prófétálás az Ószövetségben

A Zsidókhoz írt levél szerzője azt mondta: „…régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által…” (Zsidók 1,1)A próféták mindenképpen fontos szerepet játszottak az ószövetségi korban.

Az Ószövetségben kettős feladat hárult rájuk: át kellett venniük, majd hűségesen tovább kellett adniuk az isteni üzenetet. A prófétára használt három héber kifejezés ezeket a feladatokat tükrözi.

A héber hozeh vagy ro’eh szó a prófétának arra a szerepére utalt, hogy megragadja Isten üzenetét, ahogyan azt Isten kijelenti neki. Ezt a két szót gyakran úgy fordítják: „látó” (tehát olyasvalaki, aki látja, mit akar tenni vagy mondani Isten).

A nábí a leggyakrabban előforduló héber kifejezés a prófétára az Ószövetségben. Az üzenetet szóban, írásban vagy egyéb formában átadó próféta megnevezésére szolgál.

Mindegyik héber elnevezés a folyamatos isteni kommunikáció emberi oldalaként beszél a próféta szerepéről. A próféták Istentől láttak és hallottak valamit, azután megérezték, mikor van itt az ideje, hogy szóljanak.

Az Ószövetség tele van jól ismert próféták, például Ezékiel, Illés, Elizeus, Ézsaiás, Jeremiás és Zakariás szavaival. Említ kevésbé ismert prófétákat is, akik szintén segítettek megtartani Isten népét a jó úton. Több női próféta (nabía) is volt az Ószövetségben, többek között Mirjám, Hulda, Ézsaiás felesége és Debóra, aki nemcsak prófétaként szolgált, hanem bíró és katonai vezető is volt Izraelben.

Az ószövetségi próféták kulcsfontosságú szerepet játszottak Júda és Izrael igazgatásában. Isten nevében szóltak, intettek a közelgő ítéletre vagy arra, hogy nehogy bálványimádásba essenek az emberek, és megszegjék Isten szövetségét. A vezetők sok esetben tanácsot kértek a prófétáktól, hogy eldöntsék, milyen irányba lépjenek tovább döntő pillanatokban, például háború idején.

Időnként az is előfordult, hogy egy-egy személyt intettek meg a próféták, például amikor Illés szembeszállt Áháb királlyal (1Királyok 18,18–19). Az igazságszolgáltatás kérdéseivel is foglalkoztak (Ámósz 2,6–7; Mikeás 6,8). A próféták mindenben követték azt, amiről Péter így ír: „…sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek.” (2Péter 1,21)

Prófétálás az Újszövetségben

Az Ószövetségben a Szellem leszállt a prófétákra. Pünkösd napját követően úgy működött a prófétálás az egyházban, hogy a Szellem lakozást vett minden egyes hívőben, és egyeseket prófétálásra indított.

A prófétálás az egyetlen olyan szellemi ajándék, amely minden alkalommal szerepel az ajándékok felsorolásánál. A Róma 12,6–8 például arról beszél, hogy „a nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak”, majd a prófétálással kezdi a felsorolást; az 1Korinthus 12,7–10 azt mondja, hogy az ajándékok a köz hasznára adatnak, így a prófétálás is; az 1Korinthus 12,27–31 biztat, hogy törekedjünk „a fontosabb kegyelmi ajándékokra”; az Efezus 4,11 a gyülekezetnek adott öt szolgálati ajándék között említi a prófétákat; az 1Péter 4,10–11 pedig arról beszél, aki „úgy mondja szavait, mint Isten igéit”.

Minthogy a prófétálást mindig említi a Szentírás a különféle ajándékok között, nem szabad elhanyagolnunk.

Az Újszövetség újra meg újra beszél prófétai ajándékkal rendelkező emberekről. Csak Lukács első két fejezetében Erzsébet, Mária, Zakariás, Simeon és Anna mind prófétikus módon szólnak Jézusról.

A korai egyházban irányadónak számított a prófétai tevékenység. A Cselekedetek 11,27–28 beszámol egy Agabosz nevű emberről, aki más prófétákkal együtt utazott Jeruzsálemből Antiókhiába, majd „előállt […], és a Lélek által megjövendölte, hogy nagy éhínség lesz az egész földön”. Lukács hozzáteszi, hogy „ez be is következett Klaudiusz idejében”. Agabosz később azt is megprófétálta, hogy Pált meg fogják kötözni Jeruzsálemben, és átadják a pogányoknak (Cselekedetek 21,10–11).

Antiókhia is kialakította saját prófétai és tanítói körét, idetartozott Barnabás, Simeon, Lúciusz, Manaén és Pál (Cselekedetek 13,1).

A jeruzsálemi zsinatot követően a résztvevők két prófétát választottak ki, Júdást és Szilászt, hogy ők közöljék a zsinat döntését a pogányokkal (Cselekedetek 15,22.32). Harmadik missziós útját követően Pál Fülöp evangélistánál szállt meg, akinek „négy hajadon leánya” volt, „akik prófétáltak” (Cselekedetek 21,9).

Sokan tisztában voltak a bibliai próféta elhívásával. A prófétákat felismerte és elismerte a helyi gyülekezet – vagy az Ószövetségben a törzsük –, mint akiket Isten választott ki a prófétai szerepre.

A prófétálás átszőtte az újszövetségi egyház életét is. Akik hiteles prófétai szerepet töltöttek be, azok nem önmagukat nevezték ki. Nem az volt a céljuk, hogy konferenciatermeket töltsenek meg, vagy nevet szerezzenek maguknak. A prófétálás általában a helyi gyülekezet kontextusában történt, vagy hívők körében, és nem másoktól függetlenül. A keresztyének nem pénzért prófétáltak, és nem is ígértek minden napra egy próféciát. Alázatosan elismerték, hogy minden prófétai tevékenységnek Isten Szelleme a forrása.

Voltak hamis próféták is mind az Ószövetségben, mind a korai egyházban. Ma is láthatunk példákat igaz és hamis próféciákra is. A kérdés az, hogy mivel tudnánk elősegíteni a prófétai ajándékok egészséges, hiteles kifejezését gyülekezetünkben.

Hiteles prófétálás ma

Az igaz próféciák bizonyos típusú emberektől származnak. Fontos, hogy akiket Isten használ a prófétálásban, azok kapcsolódjanak egy helyi gyülekezethez, ahol ismerik és számonkérhetik őket. Legyenek alázatosak, becsületesek, szentek, szolgáló lelkületűek. A prófétálás megfelelő működéséhez éppen ezért elengedhetetlen az erőteljes tanítványképzés.

A prófétai munka olyan, mint a jéghegy. Az alapjai 90%-ban rejtve maradnak az imádkozásban, és mindössze 10% az, ami látszik. A rejtekhelyen az Úr formálja azokat, akiket elhív, segít nekik növekedni az Úr félelmében, hangja felismerésében és a készségben, hogy azt tegyék és mondják, amit ő szeretne.

Figyeljük meg, kik azok, akik eljönnek az imaórákra! Egyszer szerveztem egy csoportot közbenjárók számára, akik hetente összejöttek. Rendszeresen időt szántunk arra, hogy csendben figyeljünk az Úrra. Azután amikor megosztottuk egymással átéléseinket, sokszor azt vettük észre, hogy Isten arra indít bennünket közösen, hogy ugyanazokért a dolgokért imádkozzunk, ugyanazokra nézve legyen hit bennünk. Minden gyülekezet létfontosságú részét kellene képzeniük az ilyen lehetőségeknek, hogy várjunk Istenre, és figyeljünk az ő hangjára.

A hiteles próféciának olyanoktól kell származnia, akik kapcsolatban állnak Istennel, és hallják az ő hangját (Jeremiás 23,16–18). Üzenetük nem származhat máshonnan, csak Isten jelenlétéből. Soha nem fakadhat emberi bölcsességből, kulturális nyomásból, politikai indítékból vagy akár személyes vágyakból vagy érzelmekből. Máskülönben könnyen előfordulhatnak hamis próféciák.

Az Efezus 4,11-ben felsorolt szolgálati ajándékok mind működhetnek informális, természetes módon is. Egy pásztor nem áll elő azzal, hogy „így szól az Úr: most pásztorolni foglak benneteket”. A tanító egyszerűen fogja magát, és tanít, az evangélistának pedig nem esik nehezére továbbadni az örömhírt. Ugyanígy a prófétálás ajándéka sem kizárólag formálisan működhet. Egy keresztyén átadhat prófétikus üzenetet mindenféle felhajtás nélkül, ha egyszerűen elmondja valakinek Istentől kapott meglátását.

A prófétálás szerepet kaphat nemcsak az istentiszteleteken, hanem vezetőségi vagy bizottsági megbeszéléseken is. Útmutatást adhat a gyülekezet döntéshozásában, stratégiai tervezésében és kormányzásában. A prófétai szolgálat megváltoztathatja a gyülekezet haladási irányát, és áttörést hozhat a megértésben.

Törekednünk kell arra, hogy irányadónak tartsuk a prófétálást a gyülekezetben. Kell, hogy még több ember legyen hajlandó időt szánni Isten hangjának meghallására és elérhetővé válni, hogy Isten használhassa őt a prófétálás ajándékában. Mentorálnunk és biztatnunk kell az embereket arra, hogy bekapcsolódjanak a Szellem mozdulásába.

Tanítás a prófétálásról

Sok fiatal felnőtt, akivel találkozom, szívesen hallana tanítást a Szent Szellem ajándékainak használatáról. Meg kell tanulniuk, hogyan, mikor és hol adják át prófétai üzeneteiket. Útmutatás nélkül sok esetben otthagyják az egész folyamatot. Elvégre nagyon nem szeretnének hibázni.

Fontos, hogy a gyülekezet vezetői képzést, mentorálást nyújtsanak, és alkalmat adjanak az embereknek arra, hogy hitbeli lépéseket tegyenek. Segíteniük kell a hívőknek, hogy ne csak a magabiztosságban, hanem bölcsességben is növekedjenek.

Ha például az ifjúsági alkalmon arra bátorítjuk a fiatalokat, hogy imádkozzanak egymásért, és mondják el, amit hitük szerint az Úr mond nekik, az teret biztosít a fiataloknak szellemi ajándékaik használatára.

Természetesen arra is tanítanunk kell az embereket, hogy fogékonyak legyenek Isten időzítésére és iránymutatására. Pál azt mondta, hogy a keresztyének törekedjenek a prófétálásra, de azt is hozzátette: „…minden illendően és rendben történjék!” (1Korinthus 14,39–40)Elvégre „Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene” (1Korinthus 14,33).

Ha valaki kap egy üzenetet, nem biztos, hogy ott és akkor azonnal el kell mondania. Van, amikor egy másik időpontra és helyszínre vagy legalábbis az alkalom más pontjára szól az üzenet. Az is előfordulhat, hogy Isten rámutat: ezt most nem kell megosztani, csak közbenjárásra való.

A próféciák megítélése

Ahol létezik hiteles, Szellemtől vezetett prófétálás, ott a Sátán is aktívan igyekszik leutánozni és elrontani a valódi ajándékot. Körültekintőbben kell kezelnünk ezt a dolgot.

Isten népének kezdetektől akadt dolga hamis prófétákkal. Azonban sosem az volt rá a megoldás, hogy véget vetettek minden prófétálásnak. A Szent Szellem elfojtása megszomorítja az Urat.

Pál így írt a thesszalonikabelieknek: „A Lelket ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg, de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok!” (1Thesszalonika 5,19–22)

Az 1János 4,1-ben pedig az áll: „…ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba.”

A Máté 7,15-ben Jézus azt mondta: „ Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik báránybőrbe bújva jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.”

A hamis próféták olyanok, mint a farkasok: megtévesztés útján befurakodnak, hogy felfalják a juhokat. Fel kell ismernünk és el kell távolítanunk a veszélyt, mielőtt túl késő lenne. Ez kifejezetten a gyülekezeti vezetők felelőssége. A pásztornak törekednie kell rá, hogy növekedjen a helyes megítélésben, és kész legyen leállítani mindent, ami nem helyénvaló és igei.

Az, hogy mi  a probléma kezelésének legjobb módja, az az adott helyzettől függ. Van, aki jó szándékú, és egyszerűen azért prófétál tévesen, mert nem elég érett szellemileg. Olyan is van, aki magára akarja vonni a figyelmet. Mások szándékosan hintik el a zűrzavar és megosztottság magjait.

Bölcsességre és a Szent Szellemtől kapott meglátásra van szükség. Volt már olyan, hogy félbeszakítottam azt, amit hamis próféciának tartottam, és rászóltam az illetőre, hogy hallgasson el. Volt, amikor félrevontam a „prófétáló” személyt, és úgy adtam neki útmutatást. Volt olyan is, akit meg kellett kérnem, hogy távozzon. Sőt olyan is előfordult, hogy valakit ki kellett kísérni az alkalomról tébolyult, zavaró kitörése miatt, amely inkább rá, mint Istenre irányította a figyelmet.

A Máté 7,16–18 a hamisság kiváló próbaköve: „Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, a rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt.”

Ha a Szellem munkálkodik valakinek az életében, az illető olyan szellemi gyümölcsöt fog teremni, amely Jézusra mutat. Aki szellemi tekintélyt tulajdonít magának, ám a Szent Szellemtől elszakadva cselekszik, az rossz gyümölcsöt terem – rothadt, öncélú termést, amelynek semmi köze Isten szívéhez, jelleméhez és kinyilatkoztatásához.

Amikor valaki átad egy próféciát, másoknak az a dolguk hogy gondosan mérlegeljék, ami elhangzik (ld. 1Korinthus 14,29). Ha segíteni akarunk az embereknek, hogy különbséget tudjanak tenni az igaz és a hamis próféciák között, biztassuk őket a Biblia forgatására! Az igaz prófécia mindig összhangban áll a Szentírással.

Isten soha nem fog ellentmondani igéjének, viszont felülmúlja várakozásunkat, és meghaladja értelmünket (Ézsaiás 55,8–9; Efezus 3,20). Tehát ha egy prófécia emberileg lehetetlennek hangzik, attól még nem feltétlenül hamis. Isten mindenható.

Nagy szükség van a helyes megítélésre a gyülekezetben. Az utolsó idők történéseiről beszélve Jézus azt mondta: „Akkor sokan eltántorodnak, elárulják és meggyűlölik egymást. Sok hamis próféta támad, és sokakat megtévesztenek.” (Máté 24,10–11)

Nem szabad megdöbbennünk, ha csalók bukkannak fel. Jézus előre figyelmeztetett velük kapcsolatban. Ahhoz, hogy az egyház felkészült legyen, ismernie kell Isten igéjét, Isten Szellemét és Isten hangját.

A vezetők feladata, hogy leszámoljanak mindennel, ami megbontja a rendet, ugyanakkor bátorítsák és örömmel fogadják a valódi próféciákat. Szükségünk van arra, hogy a Szellem összes ajándéka működjön gyülekezeteinkben. Nem szorulhat háttérbe a prófétálás éppen akkor, amikor az embereknek olyan nagy szükségük van arra, hogy Istentől halljanak.

Pünkösdi hívőként mindenképpen abban reménykedünk, hogy soha nem lesz már olyan a helyzet, mint Sámuel idejében volt, amikor „ritkaság volt az Úr igéje, nem volt gyakran látomás”. Szellemtől vezetett prófétálásra van szükség, amely az Istenre való figyelés mély kútjából származik.

+ posts

Dr. Carolyn Tennant, a minneapolisi North Central University egyetem nyugalmazott professzora docensként tanít Springfieldben (Missouri, USA) az Assemblies of God amerikai pünkösdi felekezet teológiáján. Tennant a Catch the Wind of the Spirit – How the 5 Ministry Gifts Can Transform Your Church (Fogjuk be a Szellem szelét! – Hogyan képes átformálni gyülekezetünket az öt szolgálati ajándék?) című könyv szerzője, és Joseph Girdlerrel (az Assemblies of God Kentucky Ministry Network doktori fokozatú szuperintendensével) közösen a Keys to the Apostolic and Prophetic – Embracing the Authentic – Avoiding the Bizarre (Az apostoli és a prófétai kulcsai – Elfogadni, ami hiteles, kerülni, ami bizarr) című könyv társszerzője.

Olvass tovább