2024. Szeptember 15.Lecsendesedés Istennél zajos világunkban
„Hallod ezt?”
Én (Robert) tettem fel ezt a kérdést a fiamnak egy nemrégi kiránduláson az észak-karolinai Blue Ridge-hegységben. Amikor a fiam azt válaszolta, hogy nem hall semmit, mondtam neki, hogy pont ez a lényeg.
A szolgálatban töltött zsúfolt hónapok után ez a hely azt nyújtotta, amire a legnagyobb szükségem volt: a csend felfrissítő hangját. Időnként mindannyiunknak szüksége van rá.
Nehéz lehet elcsendesíteni lelkünket Isten jelenlétében, miközben ilyen zajos világban élünk, de mindenképpen szükség van rá.
Márk evangéliuma feljegyez egy olyan időszakot, amikor Jézus arra biztatta tanítványait, hogy menjenek szabadságra a szolgálatból:
„…Így szólt hozzájuk [Jézus]: Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé! Mert olyan sokan mentek hozzá, hogy még enni sem volt idejük. Elhajóztak tehát egy lakatlan helyre magukban.” (6,31–32)
Néha szükségünk van rá, hogy elvonuljunk a zajtól. Nem csak a hallható zaj verseng a figyelmünkért és vonja el azt. Napjainkban a zaj vizuális, technológiai, és még pszichológiai is. Többek között okostelefonunk és online szokásaink zajosítják életünket, elménket és szolgálatunkat.
Eközben a szorongás és a depresszió egyre nagyobb méreteket ölt. Ilyen környezetben a gyülekezeti vezetőnek szüksége van arra, amit egyre nehezebb megtalálni: a lelki nyugalomra.
Szünet
Jézus mondta: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.” (Máté 11,28–29)
Az egyetlen módja annak, hogy életünkből és elménkből eltávolítsuk az elerőtlenítő zajt, ha tudatosan belépünk Isten jelenlétének csendességébe. Maga Jézus „azonban visszavonult a pusztába, és imádkozott.” (Lukács 5,16) Nekünk is ezt kell tennünk – mégpedig gyakran!
A csend a lelkigondozás legerősebb terápiás eszközei közé tartozik. A néma szünet felidéz bennünk dolgokat, megragadja a figyelmünket, elmélkedésre hív. A lelkigondozás során a csend teret teremt a lelkigondozott számára, amelyet ő szükséges – olykor átformáló – felismerésekkel és érzelmekkel tölthet meg.
Bizonyított tény, hogy a technológiától való függetlenedés és a csendes elmélkedés, ima testi előnyökkel is jár: többek között csökkenti a vérnyomást, fokozza a koncentrációt, csillapítja a stresszt, nyugtatja a száguldó gondolatokat, javítja az alvást, és serkenti a kreativitást.
Van, aki számára a csend megfélemlítő lehet. A zavaró tényezők megakadályozzák, hogy szembenézzünk belső énünkkel – félelmeinkkel, bűneinkkel, történetünkkel, gyengeségeinkkel, fájdalmainkkal, kétségeinkkel, a megbánt dolgainkkal. Pedig éppen ezeket a terheket akarja az Úr levenni a vállunkról, a magányos tér csendjében.
Amikor félreállítjuk a zavaró tényezőket, figyelmesen közeledhetünk Istenhez, minden érzékszervünkkel a Szentlélek sugallatára hangolódva. Ha lecsendesítjük a lelkünket, jobban meghallhatjuk Isten „halk és szelíd hangját” (1Királyok 19,12).
Béke
Ha csendben Isten jelenlétébe lépünk, és megtapasztaljuk az általa felkínált békét, az némi alkalmazkodást igényel.
Dávid király így fejezi ki ezt: „Uram, nem fuvalkodik fel a szívem, nem kevély a tekintetem. Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem. Inkább csitítottam, csendesítettem lelkemet, mint anya a gyermekét. Mint a gyermek, olyan most a lelkem.” (Zsoltárok 131,1–2)
Minden szülő hallotta már az éhes csecsemő kétségbeesett sírását. Ahogy a gyermek érik, túljut ezen a szakaszon. A zajos követelőzés fokozatosan átadja helyét a bizalom, az elégedettség és a rendíthetetlen szeretet növekvő érzésének. Hasonlóképpen Dávid is megtanulta, hogy Isten maradandó jelenlétének biztos tudatában lelkét lecsendesítse.
Nem elég beterveznünk az Istennel töltött csendességet a napirendünkbe. Meg kell tanulnunk a lelkünket lecsendesíteni Isten jelenlétében, vigasztalást találni jóságában, ahelyett, hogy csak átadnánk neki követeléseink listáját, mint váltófutásban futó a botot. Rendszeresen le kell lassulnunk, és a jelen pillanatában újra felfedeznünk, mire gondolt Jézus, amikor azt mondta: „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek…” (János 14,27)
A belső erő csak akkor növekszik, ha kilépünk a körülöttünk lévő világ kakofóniájából, letesszük a terheinket, és belesimulunk Isten szelíd ölelésébe. Ha ez következetes gyakorlattá válik, akkor lelki és érzelmi lengéscsillapítóként szolgál az élet kihívásaiban. Az Ézsaiás 30,15 szerint: „…A béke és a bizalom erőt adna nektek!…”
Tempó
Tudatosan lassítanunk, tevékenységünket időnként csökkentenünk kell. Amikor a lelkünk elcsendesedik, a szokásos életritmusunk megváltozik, és zsúfolt programunkat szellősebbre vesszük, hogy meghalljuk, mit mond Isten. Hogyan néz ki mindez a gyakorlatban?
Kezdjük azzal, hogy keressünk egy csendes helyet, ahol egyedül lehetünk. Ez lehet nem szokványos fotel a gyülekezeti irodában vagy otthon, de akár csendes zug is a szabadban. Olyan hely legyen, ahol nem zajong körülöttünk semmi. Kapcsoljuk ki a telefont, csukjuk be a laptopot. Ha szükséges, tegyünk táblát az ajtóra.
Lélegezzünk mélyeket, és pihenjünk meg Isten jelenlétében. Pihentessük a szívünket és az elménket, amíg Dávidhoz hasonlóan azt nem mondhatjuk, hogy „csitítottam, csendesítettem lelkemet”. Amikor egy-egy projekt, feladat vagy félbe hagyott munka elvonná a figyelmünket, engedjük el őket. Az is megoldás lehet, ha felírjuk, ami eszünkbe jutott, és így majd később vissza tudunk rá térni.
Ez az elmebeli elfordulás a projektjeinktől és odafordulás Isten jelenléte felé az a „jobb rész”, amelyet a betániai Mária választott. Jézus így szólt Mária elfoglalt nővérének: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” (Lukács 10,41–42)
Szánjunk időt arra, hogy elcsendesedve leüljünk Jézus lábához (Lukács 10,39). Merüljünk el Isten jelenlétében. Kérjük a Szentlelket, hogy jöjjön be a térbe. Várjunk Istenre, miközben róla, az igéjéről és a jelleméről elmélkedünk. Várakozással figyeljünk. Ehhez csendben kell maradnunk, és egyre jobban az ő hangjára kell figyelnünk.
A csend eleinte erőfeszítést igényelhet. Lehet, hogy a testünk lenyugszik, de az elménk továbbszáguld. Ha a mentális zaj egy része továbbra is megmarad, ne adjuk fel! Csitítsuk le, rendeljük alá aggodalmainkat. Ez gyakran időt vesz igénybe.
Ne felejtsük el, hogy az ember általában természetes módon ragaszkodik a zajhoz, mozgáshoz, elfoglaltsághoz. Ajánljuk fel ezeket Istennek „áldozatul”. Kezdjük kicsiben, ha le kell csendesítenünk a lelkünket. Időzzünk jelenlétében, és tartsuk minden pillanatát becsesnek.
A kulcs az Istennel való találkozás. Ne a cselekvésre összpontosítsunk, hanem egyszerűen csak arra, hogy időt töltsünk vele. A Zsoltárok 46,11-ben ezt olvassuk: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” Itt nem arról van szó, hogy valami hatalmas kinyilatkoztatást kapunk – sokkal inkább arról, hogy jobban tudatában legyünk Isten személyének.
Várjuk el, hogy az élő Isten megjelenjen ezekben a bensőséges pillanatokban! A jelenlétében töltött időért adjunk hálát!
Ne feledjük, mennyei Atyánk is nagyon várja az együtt töltött időt! Erre a fajta közösségre teremtett bennünket. Ez az igazi otthonunk – menedékünk, megpihenésünk helye.
Dr. Robert C. Crosby az Emerge Counseling Ministries elnöke, szerző, konferenciák előadója és a Southeastern University egyetem (Lakeland, Florida, USA) gyakorlatiteológia-professzora. Több, mint 25 évig szolgált pásztorként. Megjelent könyvei többek között: „The One Jesus Loves (Thomas Nelson)”, „The Teaming Church: Ministry in the Age of Collaboration”, valamint a „Conversation Starters”.
Dr. Donald A. Lichi az Emerge Counseling Ministries nyugalmazott alelnöke.