Tíz lecke Pál apostoltól

Az új év kezdetén nem igazán értjük az optimizmust. Az elmúlt három év nem volt könnyű. Megtapasztaltuk, milyen a globális világjárvány, továbbá faji feszültségekkel, politikai megosztottsággal, ellátásilánc-problémákkal, nemzetközi konfliktusokkal és növekvő inflációval kellett szembenéznünk – és még nem látjuk a fényt az alagút végén.

Jakab szavai kihívást jelentenek számomra ezekben az időkben: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek…” (Jakab 1,2)

Szeretek rámutatni Isten erőteljes ígéretére ebben a szövegben: „hitetek próbája állhatatosságot eredményez.” (3. vers) Még prédikáltam is erről. De a csüggedés közepette néha nehezen tudom magam mindezt befogadni.

Figyeljük meg azonban a megfogalmazást: „Teljes örömnek tartsátok” (kiemelés tőlem). Ez azt jelenti, hogy tudatosan el kell döntenünk: az öröm gondolkodásmódját fogadjuk el. Bármivel is kell szembenéznünk az előttünk álló hónapokban, remélem, komolyan tudjuk venni Jakab parancsát: azt választjuk, hogy a megpróbáltatások és nehézségek ellenére örömben élünk.

Hogyan lehetséges ez? Hogyan tekinthetjük teljes örömnek, amikor fájdalmas időszakon megyünk keresztül? Hogyan bízzunk Istenre örömteli beállítottságunkat, amikor körülöttünk minden szétesni látszik? Hogyan tarthatjuk meg az örömünket, amikor a gyülekezetünkhöz tartozó családok szenvednek, és a gyülekezetünk a talpra állásért küzd?

A filippiekhez írt levelében Pál apostol bemutatja nekünk, hogyan lehet úgy átmenni egy-egy fájdalmas időszakon, hogy közben nem veszítjük el az Úr örömét. Ő maga több szenvedést viselt el, mint bármelyik lelkipásztor vagy gyülekezetalapító, akivel én valaha találkoztam. Feldühödött vallási csőcselék üldözte, megverték, megkorbácsolták, megkövezték és hagyták meghalni, letartóztatták és bebörtönözték, és hajótörést szenvedett. Mindezek ellenére mégis megőrizte az Úr és az emberek iránti szeretetét.

Bár Pál börtönben volt, amikor megírta, a filippiekhez írt levelet gyakran nevezik az „öröm levelének”. Az apostol Jézus iránti szenvedélye és szívének öröme végig nyilvánvaló benne.

A filippiekhez írt levélben tíz dolgot láthatunk azzal kapcsolatban, hogy miként vezessünk örömmel a nehéz időkben. Ezek a leckék éppúgy aktuálisak napjainkban, mint Pál apostol korában.

1. Mindenek előtt imádkozzunk!

Pál nem a saját helyzete miatti panaszkodással nyitja levelét, hanem a másokért mondott imáira való utalásokkal (Filippi 1,3–11). Imái örömteljesek voltak, tele hálával a filippiek lelki növekedéséért. Szenvedése ellenére örült annak, hogy mások virágoznak.

Az ima kulcsfontosságú az örömteli benső fenntartásához. Nem számít, min megyünk keresztül, Isten megérdemli a dicséretünket. Még mindig megmenti az elveszettet, megszabadítja az elnyomottat, helyreállítja a házasságot, és hazahozza a tékozló fiút. Még amikor ez nem is látszik azonnal, ő a mi érdekünkben végzi a munkáját.

A Róma 8,18-ban Pál így ír: „Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.” Ha nem feledkezünk meg Isten jóságáról, jó cselekedeteiről és a számunkra tartogatott sok jóról, akkor ezzel azt választjuk, hogy örülünk.

2. Ne hagyjuk abba az örvendezést!

Pál felismerte, hogy bebörtönzése az evangélium előmozdítását szolgálta – a börtönben, és azon kívül is (Filippi 1,12–14). Úgy döntött, a küzdelmei nem tántorítják el elhívásától, inkább lehetőségként tekint rájuk.

Néhányan rossz indítékkal prédikáltak, és megpróbáltak még több bajt okozni neki (15–17. vers), ő azonban még ebben a fájdalmas helyzetben is meglátta a jót: „…Az a fontos, hogy bármilyen módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok…” (18. vers)

Az elmúlt három év nehéz volt a lelkipásztorok számára. Sokan küzdöttünk azért, hogy a kihívásokat az evangélium előmozdításának lehetőségeként lássuk. A leállások, korlátozások és zavarok miatt időnként korlátoltnak, beszűkültnek éreztük magunkat. Talán még olyan pillanat is volt, amikor a megpróbáltatást nagyon a szívünkre vettük.

Az ilyen napokon a erős a kísértés, hogy visszavonuljunk vagy feladjuk. De megbízatásunk van, ezért nem adhatjuk fel!

Ehelyett kérhetjük Istent, hogy segítsen megragadni az új szolgálati lehetőségeket, és nyissa fel a szemünket, hogy meglássuk, mit cselekszik. A körülményeink változhatnak, de az Úr soha nem változik. Küldetése halad. Ez a tény nagy örömet kell, hogy okozzon nekünk.

Isten még mindig királyi trónján ül. Nem stresszel, nem aggódik. Jézus életeket formál át a szolgálatunkon keresztül. Az, hogy részt vehetünk országának építésében, még a nehéz időkben is örömre ad okot.

3. Éljünk bátran Jézusért!

A tudat, hogy a filippi gyülekezet komolyan imádkozik érte, nagy vigaszt és örömöt jelentett Pál számára (Filippi 1,19).

Az emberek érted is imádkoznak. Sokan közülük talán soha nem beszélnek neked erről, de Isten előtt közbenjárnak érted. Nem vagy egyedül a szolgálatban! A Szentlélek ereje és Isten népének imái támogatnak téged.

Nem volt rá garancia, hogy Pál túléli a helyzetét. Végső reménységét azonban Krisztusba vetette. „Ezért szívemből várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok” – írja. „Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.” (20–21. vers)

Saját szavainkkal összefoglalva: „Amíg élek, minden pillanatban Jézusért élek, amikor pedig elhagyom ezt a földi életet, Jézussal leszek.” Hogyan veszíthetünk ezzel a szemlélettel? Pált semmi sem tántoríthatta el attól az örömtől, hogy Jézusnak szolgál.

A 27. vers a kedvencem az egész Szentírásban: „Csak ti Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek…” Ez kellene, hogy legyen minden lelkipásztor, sőt Jézus minden követőjének célja.

A fájdalom és a bizonytalanság ellenére is maradjunk teljes odaadással Jézus személye és küldetése iránt. Ne olyan szeszélyes dolgokban reménykedjünk, mint a látogatók száma, az adakozás mértéke, az internetre feltett igehirdetés megtekintéseinek száma – de akár mondhatnám a testi egészségünket is. Krisztusban reménykedjünk, és örüljünk a kiváltságnak, hogy hűségesen szolgálhatjuk őt. Jó és nehéz időkben egyaránt éljünk mindennap Isten dicsőségére, és vezessük az embereket őhozzá.

4. Tegyünk úgy, ahogy az Úr tett!

Mielőtt Pál szenvedett volna az Úrért, az Úr szenvedett Pálért – és ugyanúgy értünk is. Ennek fényében az apostol arra hívja fel a filippiek figyelmét, hogy ne tegyenek semmit önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem kövessék Jézus példáját (Filippi 2,1–8).

Sőt, azt mondja nekik, hogy „az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt”, aki „szolgai formát vett fel” (5–7. vers).

Micsoda kiváltság úgy szolgálni másokat, ahogyan Jézus szolgált felénk! A zsidókhoz írt levél 12,1–2 szerint: „…állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült.”

Jézus az, akit utánoznunk kell. Ő értünk és előttünk szenvedett. Ézsaiás Krisztust a „fájdalmak férfia, betegség ismerője” megnevezéssel illette (Ézsaiás 53,3). Jézus „…ujjongott Jézus a Szentlélek által…” (Lukács 10,21). Ugyanúgy ismerte a fájdalmat, mint mi, de mindig is az örökkévalóság szemüvegén át szemlélte a dolgokat, és szolgáló hozzáállása volt.

Amikor úgy érezzük, hogy leginkább feladnánk, vagy minden öröm elszállna belőlünk, emlékezzünk Jézus példájára. Ő úgy tartotta meg a motivációját, hogy a nagy, távlati képet, a rá váró örömteli győzelmet tartotta szem előtt.

Amikor nehéz időszakban szolgálunk, kérjük a Szentlelket, hogy töltsön fel az Úr örömével. Személyes példánk segít majd az embereket Jézushoz vezetni, aki méltó a dicséretünkre, hiszen „…fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Filippi 2,9–11)

5. Vigyázzunk, mit mondunk!

Pál így ír a filippieknek: „Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent” (2,14). Talán olyasmit hallott, ami ennek megírására késztette. Vagy talán csak éppen eleget foglalkozott gyülekezetbe járó emberekkel, és tudta, hogy elkel az emlékeztetés.

Az elmúlt néhány évben szomorúan láttam, ahogy egy-egy lelkipásztor és keresztyén vezető kiakad, az interneten adja ki a gőzt, kifakad azokra, akiknek a pásztorlására hivatott. Az ilyesmi az egyházat megosztja, sok nem hívő ember szkepticizmusát csak mélyíti.

Mindenkinek van véleménye, a szolgálattevőknek is. De nem szabad hagynunk, hogy a személyes nézetünk háttérbe szorítsa az evangélium üzenetét. Sónak és világosságnak kell lennünk, nem pedig ecetnek a sebre, olajnak a tűzre! Bizonyos vezetőkből odavan az öröm, mert a világgal vitatkoznak, zsörtölődnek ahelyett, hogy a világból kivezetnék az embereket.

Néha az a legjobb megoldás, ha nem ártjuk bele magunkat a dolgokba – ha visszafogjuk a nyelvünket, és vigyázunk a szívünkre. Szavának súlya van, ha a vezető az élet igéjére figyel (16. vers). A szószéket az evangélium hirdetésére, ne pedig kulturális vagy politikai kérdésekkel kapcsolatos álláspontunk terjesztésére használjuk.

Ne merüljünk bele annyira a mindenkori aktualitásokba, hogy közben szem elől tévesszük az örökkévalóságot. Emlékezzünk a Kolossé 3,1–2-ben olvasható felszólítására: „Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel!”

Amikor az ideig való dolgokra összpontosítunk, azt kockáztatjuk, hogy elveszítjük az odafennvalók iránti örömünket. Pál visszautasította ezt a csalit. Ehelyett képes volt azt mondani: „…örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal; de ugyanígy örüljetek ti is, és örüljetek velem együtt!” (Filippi 2,17–18)

6. Keressük a partneri kapcsolatokat!

Az egyik fő panasz, amit a lelkipásztoroktól hallok, az, hogy a szolgálat magányos, különösen a vezetés élvonalában. Istennek és népe szolgálatára adjuk oda az életünket, de útközben valahogy elszigetelődünk a szolgálatban.

Pál sem egyedül szolgált, és nekünk sem így kellene. Társai voltak, többek között lelki fia, Timóteus, és munkatársa, Epafroditosz (Filippi 2,19–30). Még bebörtönzése alatt is barátai segítségére támaszkodott; ők könnyítettek a terhén – és a hangulatán (19. vers).

A fájdalom és a stressz elkerülhetetlen. ahogy az is nagyon fontos, hogy a terheket megosszuk másokkal, ha a szolgálatban aktívak, egészségesek akarunk maradni. Egy afrikai közmondás szerint: „Ha gyorsan akarsz haladni, menj egyedül. Ha messzire akarsz jutni, menj a többiekkel!” Én ezt így fogalmaznám át: „Ha sokáig akarod élvezni az Úr szolgálatát, olyan emberekkel végezd, akik örömöt okoznak neked!”

Alakítsunk ki baráti kapcsolatokat. Szánjunk időt és energiát valakire, esetleg egy szűk körre. Vegyünk részt lelkipásztori találkozókon. Ne mulasszuk el, hogy együtt étkezzünk a csapatunk tagjaival. Adjunk lehetőséget másoknak, hogy mellettünk szolgáljanak, miközben vezetjük, fejlesztjük őket.

7. Bízzunk Istenben!

Hatalmas értéket jelent, ha vezetőként fejlődünk, tudományos felkészültségünket csiszolgatjuk, befolyásos gondolkodókkal ülünk egy szobában, előre lépegetünk szakmai életpályánkon, és hosszú ideig dolgozunk ott, ahová Isten helyezett bennünket. Minden lelkipásztornak egész élethosszon át tanulnia és fejlődnie kell.

A magabiztosságunk azonban nem a növekedésünkből, akadémiai eredményeinkből, készségeinkből vagy kinevezésünkből kell, hogy fakadjon. Olyan vezetők vagyunk, akiket a Szentlélek töltött be, és ő vezet. Jézusba vetett hitben járunk.

Pál azt mondta a filippieknek, hogy mindenekelőtt az Úrban bízzanak. Miután megosztotta saját lenyűgöző élettörténetét, azt írja, hogy mindez semmit sem ér Jézus megismeréséhez képest (Filippi 3,3–8). Az elért dolgokat valójában gőzölgő szemét- vagy trágyakupachoz hasonlította.

Annak ellenére, hogy az apostol minden idők egyik legjobb szolgálati életútjával rendelkezett, tudta, hogy az igazi díj az, „hogy Krisztust megnyerjem, […] Istentől van igazságom a hit alapján” (8–9. vers).

„Hogy megismerjem őt” – írja, „és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra.” (10–11. vers)

Olyanok vagyunk, mint a mókusok: hajlamosak vagyunk rá, hogy saját erőnk és képességeink szerint csak fussunk, fussunk a mókuskerékben. Ha valami rosszul sikerül, vagy ha valaki megsérül, segítségére sietünk. Indítékaink nemesek, de az erőnk véges. Amikor pedig kimerít bennünket, hogy saját erőnkben bíztunk, elszáll az örömünk.

A világjárvány elején egy másik lelkipásztorral reggeliztem. Mint minden lelkipásztor barátomtól, tőle is megkérdeztem: „Hogy vagy? Hogyan tudod kezelni ezt a sok őrültséget, ami körülöttünk történik?”

Ő nyugodtan ennyit mondott: „Jól vagyok. Számomra nem igazán változott semmi.”

Ő volt az első, akitől ezt hallottam. Tovább erősködtem, arra gondolván, hogy talán csendben megosztja velem néhány válságos pillanatát. Mire ő: „Ezek a dolgok nem lepték meg Istent. Semmi sem zavarta meg a kora reggeli együttlétemet vele. Továbbra is minden reggel találkozunk, és azt teszem, amit nekem mond. Semmi sem változott!”

Isten arra hívott el minket, hogy Jézust kövessük, nem pedig hogy a karrierünket építgessük. Arra hívja fel a figyelmünket, hogy hitben járjunk, ne félelemben. Meg kell tanulnunk, hogy örömünket – minden más törekvés előtt – Krisztus követésében találjuk meg. Ahogy bizalmunkat Jézusba vetjük, a béke és az öröm tölti be a szívünket.

8. Összpontosítsunk a jövőre!

Israel Houghton „Moving Forward” c. dala az elmúlt néhány évben személyes csatakiáltásommá vált. A szövege azt hirdeti: „Nem megyek hátra, előre haladok. Hirdetem: múltam benned véget ért. Minden újjá lett, életemet átadtam Krisztusnak!” Ez arra emlékeztet bennünket, amit Pál apostol a Filippi 3,12–14-ben írt:

„…Igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus. Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.”

A világjárvány okozta zavarok idején a feleségemmel abba a helyzetbe kerültünk, hogy kifejeztük egymásnak és Istennek a gyászunkat. Gyászoltuk az elvesztett kapcsolatokat, és megsirattuk, ami egyházunk – sőt nemzetünk – számára sem lesz már többé. Aztán eldöntöttük, hogy még mindig van jövője a céljainknak és hivatásunknak, és tovább fogunk haladni a beteljesedés felé.

Pál arra intette a filippi keresztényeket, hogy hitükben maradjanak előre mutatóak, haladjanak tovább. A saját példáján keresztül arra szólította fel őket, hogy ne nézzenek vissza – felejtsék el, ami mögöttük van, és arra nézzenek, ami előttük van.

Tegyük egyik lábunkat a másik elé, és nézzünk Jézusra. Érjük el az elveszetteket. Építsük az egyházat. Tápláljuk az éhezőket. Imádkozzunk a betegekért. És mindenekelőtt növekedjünk a Krisztussal való kapcsolatunkban (10. vers).

Sokan közülünk több időt töltöttek a visszaemlékezéssel, ahelyett, hogy arra összpontosítanának, hogy merre vezet Isten. Az egyház dicsőséges időszaka mindig előttünk van, soha nem mögöttünk!

Ha lecövekelünk a múltnál, a gyászunk megmarad. Ha a régi szép időkre nézünk, nem fogjuk tudni elengedni, hogy az az időszak elmúlt. Ha továbbra is a múlt fájdalmára vagy hibáira összpontosítunk, akkor az életet folyamatosan a veszteség és a bánat szemüvegén keresztül fogjuk látni.

Legyünk futuristák! Nézzünk előre, álmodjunk újra. Isten mindig munkálkodik. Országa mindig előrehalad. Kérd Istent, hogy adjon neked újra látást a szolgálatodról. Aztán igazítsd a szívedet és a fókuszodat az ő tervéhez.

Ne felejtsük el: „Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül” (Filippi 3,20).

9. Örüljünk, és ismét örüljünk!

Ahogyan a levél befejezéséhez közeledett, arra bátorította Pál a filippi híveket, hogy maradjanak meg az Úrban. (Filippi 4,1)

Az örömteli hozzáállásról is üzent nekik: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” (4. vers). Ennek nyelvezete parancsot tükröz. Az örvendezés olyannyira létfontosságú parancsolat a keresztyén ember életében, hogy az apostol ismétléssel nyomatékosít.

Néha úgy tűnik, hogy fájdalommal teli világunkban kevés okunk van az izgatottságra. Oly sok minden elveszi az örömünket – elvonja a figyelmünket az imádattól és az örvendezéstől. Nekünk azonban örvendezésre kell berendezkednünk – ma is, holnap is, és naponta akár többször is azután.

A továbbiakban Pál útmutatást ad, hogyan tegyük ezt. Elmagyarázza, hogy elménket a megfelelő dolgok felé kell fordítanunk:

„Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene.” (8–9. vers)

Ha az elménk és a szívünk a megfelelő irányba néz, sokkal könnyebb lesz újra meg újra örvendezni. Egy időre ne nézzünk híradót. Egy időre korlátozzuk a közösségi médiában való részvételünket. Szánjunk több időt Isten igéjének olvasására és az imádkozásra. Kezdjünk ismét randevúzni a házastársunkkal. Nevessünk sokat a gyermekeinkkel.

Örvendezzünk az Úrban – újra és újra, mindennap.

10. Adakozzunk bőkezűen!

Végül Pál megköszönte a filippiek nagylelkűségét (Filippi 4,10–19), akik hűséges támogatói lettek a szolgálatban.

Odafigyelt rá, hogy ne gyakoroljon nyomást a gyülekezetre az adakozással kapcsolatban. Biztosította a filippieket, hogy megelégedése nem a forrásaitól függ – Isten jó és nehéz időkben egyaránt megtartotta az apostolt, és továbbra is vele lesz. De azt is tudatni szerette volna velük, hogy mennyire hálás az anyagi támogatásuk megújításáért.

A hívek hozzájárulásával Pál és csapata többet tudott tenni a szolgálatban. Nagylelkűségüknek köszönhetően a csapat hirdette az örömhírt, a szegények felé szolgált, és Krisztushoz vezette az embereket. Pál szolgálatának gyümölcsözősége közvetlenül a filippiek támogatásához kapcsolódott, Isten pedig mindezt számon tartotta és a mennyei számlájukon jóváírta (17. vers).

Jézus mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (Cselekedetek 20,35). Ha újra át akarjuk élni az örömöt, adjunk! Támogassuk a misszionáriusokat! Adakozzunk lehetőségeink szerint a szeretetszolgálatok, például a Convoy of Hope számára! Minden hónapban szánjunk időt arra, hogy a városban élő szegényeket szolgáljuk, a szenvedőknek segítsünk! Adjunk többet, mint amennyit eddig valaha is adtunk!

Adjunk bőkezű bónuszt a munkatársainknak. Hívjuk fel a kerületi vezetőinket, és tudassuk velük, hogy szeretjük őket és imádkozunk értük, majd küldjünk mindegyiküknek egy-egy ajándékkártyát.

A nagylelkűség örömöt és áldást szül. Pál írja: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban.” (19. vers)

Adjunk bőkezűen, majd figyeljük, hogyan tér vissza az öröm az életünkbe!

Utolsó szó

Talán azzal küzdesz, hogy az Úr örömének légkörében élj. Az is lehet, hogy keményen dolgozol Istenért anélkül, hogy éreznéd a jelenlétét; esetleg már elfelejtetted, milyen, amikor a vele töltött idő túlcsordulásig feltölt, és ebből osztasz másoknak is. Talán úgy érzed, mintha mókuskerékbe kerültél volna, mert Isten ereje helyett a saját erődre támaszkodva futsz.

A Biblia lapjait átszövő motívum, hogy Isten szeretné, ha az ember megtapasztalná az Úr örömét. Gondoljunk csak ezekre a szövegrészekre:

• „…Az Úr előtt való örvendezés a ti menedéketek!” (Nehémiás 8,10)
• „Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás.” (Zsoltárok 30,6)
• „…Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lukács 2,10–11)
• „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség…” (Galata 5:22).

Kérjük meg Istent, töltsön be bennünket újból Lelkével, és újítsa meg az örömünket. Nevessünk újra! Reménykedjünk újra! Kövessük Krisztus példáját! Tartózkodjunk az értelmetlen vitáktól! Alakítsunk ki együttműködéseket a szolgálatban! Ne feledkezzünk meg arról, hogy Jézusban győzelem vár bennünket! Hagyjuk magunk mögött a múltat! Válasszuk az örömöt – mindennap! Adakozzunk bőkezűen!

Az élet olykor fájdalmas, de ígéretünk van rá, hogy örülhetünk. Ezért: örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!