Gondoskodás a középkorú gyülekezeti tagokról

Nem a gyülekezet idősebb felnőttjei, és általában nem is kisgyermekes szülők. Ettől függetlenül az életközepi korosztályhoz tartozó gyülekezeti tagoknak is vannak szükségleteik, és sokan közülük úgy érzik, hogy ezt a gyülekezetek figyelmen kívül hagyják.

Az életközépnek nevezett, nagyjából 40 és 65 éves kor közötti időszak az átmenet időszaka. A gyermekek kirepülnek otthonról, és belépnek a felnőttek világába. Az idős rokonok gondozásra szorulnak. A nyugdíjtervezés egyre sürgetőbbé válik.

A gyülekezetben is lehetnek változások. Azok az aktív, hűséges tagok, akik a gyermeknevelés alatt a gyülekezeti élet középpontjában álltak, a következő életszakaszba lépve gyakran láthatatlannak érzik magukat. Néhány középkorú tag csendben visszavesz a gyülekezeti aktivitásból – vagy akár teljesen abba is hagyja a gyülekezetbe járást.

Több mint egy évtizede írok ezekről a kérdésekről. Miután sok gyülekezetbe járó középkorú ember történetét hallottam, úgy döntöttem, közvélemény-kutatást végzek. A nem hivatalos felmérés során 40 év feletti keresztyéneket kérdeztem arról, hogy nőtt, csökkent, vagy stagnált-e a gyülekezeti aktivitásuk, és miért. Több mint ötszázan válaszoltak.

A válaszadók nagyjából fele jelezte, hogy részvételük és aktivitásuk állandó maradt, vagy nőtt. Sokan közülük azt mondták, hogy az életközép új lehetőségeket hozott a növekedés, a szolgálat és a kapcsolatok terén.

A válaszadók másik fele azt mondta, hogy életközepi éveikben visszahúzódtak a jelentősebb gyülekezeti szerepvállalástól, vagy teljesen kiestek a gyülekezetből.

Ez utóbbi csoportban néhány kulcsfontosságú téma került felszínre. Néhányan azt nyilatkozták, hogy a megnövekedett gondozási és munkahelyi kötelezettségek megnehezítették az istentiszteleteken való részvételt. Mások a politikára és az egyházon belüli megosztottságra hivatkoztak. Sokan pedig arról számoltak be, hogy úgy érezték, már nincs hely számukra a gyülekezetükben.

Azok, akiknek a szerepvállalása csökkent, általában a lelki növekedés és a közösség iránti vágyukat fejezték ki. Ugyanakkor gyakran érezték magukat egyedül abban az időszakban, amikor nagy szükségük lett volna a testvéri szeretetre és támogatásra.

Ha a gyülekezeti vezető érzékeny ezekre az állapotokra, akkor a középkorú tagokat saját helyzetükben kell utolérnie, és olyan módon kell feléjük szolgálnia, amely az egész gyülekezet hasznára válik.

Érdemes azzal kezdeni, hogy jobban megismerjük az érintett tagokat és egyéni helyzetüket.

Üres fészek

A felmérésben részt vevők jelentős része ugyanarról számolt be: gyülekezetükben a programok többsége a 18 év alatti gyermeket nevelő családokra összpontosított. Ahogy a gyermekeik elvégezték a középiskolát, és elmentek otthonról, a középkorú tagok kezdték magukat kívülállónak érezni saját gyülekezetükben.

Ebből a csoportból szégyenkezve vallották be néhányan, hogy míg saját családjuk részesült a figyelemben, addig észre sem vették, hogy a gyülekezetben a családokra helyezik a hangsúlyt.

Az X-nemzedék sok gyülekezetben hozzájárult a fiatalokra fókuszáló kultúra kialakulásához. Most, a gyermeknevelés éveit maguk mögött tudva, ennek a generációnak a tagjai kezdik úgy érezni, háttérbe szorultak.

Egyedülálló felnőttek

A felmérésben részt vevők közül többen arra figyelmeztetnek, hogy nehéz lehet egyedül gyülekezetbe járni. Az egyedülálló gyülekezeti tagok gyakran érzik úgy, hogy olyan asztalhoz tudnak csak leülni, ahol kizárólag párok és családok számára terítettek.

A népszámlálási hivatal szerint az Egyesült Államok felnőtt lakosságának közel fele (45%) egyedülálló.

Akár válás, akár házastársuk halála miatt, akár azért egyedülállók, mert nem házasodtak meg, gyakran még élesebben érzik a családközpontú gyülekezeti kultúra és saját tapasztalataik közötti méretes szakadékot.

Gondozók

Fájdalmas történeteket hallottam arról, hogy milyen nehéz kapcsolatban maradni a gyülekezettel, miközben ápolni kell valakit.

A Centers for Disease Control and Prevention (CDC – Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ) szerint az amerikai felnőttek mintegy egynegyede nyújt díjmentes gondozást tartós betegségben vagy fogyatékosságban szenvedő személynek. Sokan közülük középkorúak, akik idősödő szülőt, fogyatékkal élő gyermeket vagy krónikus beteg házastársat ápolnak.

Ezek a feladatok megterhelik a gondozókat. A CDC jelentése szerint a díjmentes gondozást nyújtók közül sokan szenvednek depressziótól, szorongástól, megromló egészségi állapottól, pénzügyi nehézségektől.

Abban a gyülekezetben, ahol az ilyen gondozásra saját küldetésük kiterjesztéseként tekintenek, ezek a személyek folyamatos lelki támogatásban részesülhetnek. Sajnos sokan, akik személyesen nem tudnak gyülekezetbe járni vagy a szolgálati tevékenységekben részt venni, magányosan, magukra hagyottan érzik magukat.

Életközepi szolgálat

Természetesen a fenti kategóriák nem fedik le a középkorú emberek tapasztalatainak teljes skáláját. Van, aki a 40-es, 50-es, sőt 60-as éveiben jár, és még mindig óvodáskorú gyermeke van otthon. Más valaki olyan felnőtt gyermekkel él együtt, aki visszaköltözött hozzá. Megint más esetleg unokát nevel.

Életközepi éveinkben – és utána is – életkörülményeinktől függetlenül szükségünk van a gyülekezetünk folyamatos támogatására.

Az istentisztelet, a tanulás, az imádság, a szolgálat és az adakozás mind olyan dolog, amelynek egész életében végig kell kísérnie a hívő embert. A különféle korosztályok gyülekezeti életben való aktív részvételének fenntartása azonban figyelmet, belátást és szándékosságot igényel.

Ha gyülekezeti kultúránkat mindenki számára befogadóbbá szeretnénk tenni, akkor a párbeszéddel kell kezdenünk. Beszélgessünk azokkal a középkorú gyülekezeti tagokkal, akik még eljárnak a gyülekezetbe. Ha lehetséges, beszélgessünk azokkal is, akik már elmentek.

Hogyan használják ajándékaikat a középkorú tagok, akik továbbra is aktívak a gyülekezetben? Milyen gyakorlatok és programok segítik őket abban, hogy életüknek ebben a szakaszában Jézus egyre érettebb követőivé váljanak?

Azok esetében, akik csökkentették részvételük szintjét, van-e mód arra, hogy a gyülekezet jobban támogassa, bátorítsa őket?

Bár kényelmetlen lehet olyan személlyel beszélgetni, aki már nem jár az alkalmainkra, ez mégis értékes perspektívát nyújthat, és egyben lehetőséget is adhat az újbóli kapcsolatfelvételre. Milyen kihívásokkal néz szembe, amelyekről a gyülekezet esetleg tudomást sem vesz?

Az ilyen beszélgetés ötletet adhat a programjainkhoz. A korosztály-specifikus program azonban nem mindig a legjobb megoldás. Fontoljuk meg az alábbi ötleteket a középkorú tagok gyülekezeti bevonására:

• Kínáljunk kiscsoportos és tanfolyami lehetőségeket olyan témákban, amelyek a középkorúakat is érinthetik. Ilyen lehet például a nyugdíjtervezés, az életcél, a hivatás, a segítségnyújtás–gondozás, a hitüket elhagyó felnőtt gyermekek kérdése.
• Bátorítsuk az érett keresztyének és az új hívők közötti mentori kapcsolatokat.
• Szervezzünk nemzedékeken átívelő szolgálati lehetőségeket, például gyülekezeti fizikai munkát, közösségi szolgálatot és rövid távú missziós utat.
• A gondozási teendőket ellátók, válófélben lévők, gyászolók számára gondoskodjunk támogató csoportról.
• Ütemezzünk be szórakoztató, strukturálatlan közösségépítő eseményt, ahol a résztvevők kapcsolatot építhetnek.
• A dicsőítőcsapatba és más, jól látható szolgálati területre minden korosztályból vonjunk be tagokat.

Olyan kultúrában élünk, amely a fiatalságot dicsőíti, és ellenáll az öregedésnek. Sajnos ez a hozzáállás néha a gyülekezetbe is belopódzik.

A Zsoltárok 92,13–16 teljesen más képet fest a korosodásról:

„Az igaz virul, mint a pálmafa, magasra nő, mint a libánoni cédrus. Az Úr házában vannak elültetve, ott virulnak Istenünk udvarain. Öregkorban is sarjat hajtanak, dús lombúak és zöldek maradnak, és hirdetik: Igaz az Úr, kősziklám ő, akiben nincs álnokság!”

A gyülekezetnek ezt a képet kell bemutatnia, miközben valamennyi tagot – fiatalt, időset és középkorút egyaránt – a lelki érettségre vezetünk el.