Ha annyira fontosak a kapcsolatok szellemi egészségünk, szolgálatunk tartóssága és családunk szempontjából, akkor miért élnek szolgálattevők mégis elszigeteltségben?

Egy körzeti szolgálattevői ebéden így szólt az egyik fiatal pásztor:

– Nem járok az ilyen rendezvényekre. Szerintem ezek csak politikáról szólnak, engem pedig az nem érdekel.
– Nos, ha kizárólag a személyes haszonszerzés és előmenetel érdekében vagy itt, akkor ez valóban politika. De ha a kapcsolatépítés és a mások felé való szolgálat a cél, akkor az már helyénvaló keresztyéni magatartás.

Úgy tűnik, ez a pásztor nem nagyon értette meg a hatékony szolgálat és az idő próbáját is kiálló embertársi kapcsolatok közötti összefüggés lényegét. A közeli barátok támogatása és a belőlük merített erő nélkül nem nagyon tud senki előre haladni. Igaz, hogy a szolgálattevőknek szervezett összejöveteleken nehéz elmélyíteni a kapcsolatokat, de a kezdeményezésre mindenképpen mód nyílik. A felületes találkozókból egész életre szóló barátságok fejlődhetnek ki, amelyek egész életünket és szolgálatunkat gazdagabbá tehetik.

A kapcsolati kezdeményezés és a kapcsolatépítés annyira fontos volt Jézus számára, hogy még mielőtt egyetlen csodát tett volna, az első tanítói körútján már elkezdte magához hívni azokat, akiket ma a Tizenkettőként ismerünk. Tömegek hallgatták üzenetét, látták csodáit, de az Isten királyságának mélyebb igazságait és saját belső gondolatait ezekkel a bizalmába fogadott tanítványokkal osztotta meg. Amikor eljött számára a gyötrelem órája, a hozzá legközelebb állókat vette maga mellé a Gecsemánéban. A János evangéliumának 17. fejezetében feljegyzett közbenjáró imádságában azt mondja, hogy ezeket a barátokat az Atyától kapta (János 17:9).

Ha Isten ajándékaként tekintünk rájuk, akkor nem csak értékelni, hanem gondozni is fogjuk pozitív kapcsolatainkat.

A Tizenkettő körében volt három személy, akiket Jézus közelebb engedett magához. Péter, Jakab és János nem csak a Gecsemánéig jutott el vele, hanem előtte a megdicsőülés hegyére is, ahol olyan átélésben volt részük, amilyenben a többieknek nem. És a három közül is csak Jánost illeti a Biblia „a tanítvány, akit Jézus szeretett” jelzővel (János 13:23). Ez persze nem azt jelenti, hogy Jézus nem szerette a többieket; arról van csupán szó, hogy Jánossal különlegesen szoros kapcsolata volt. Annyira szoros, hogy haláltusája közben őt bízta meg saját anyja, Mária gondviselésével.

Ha ebből azt a következtetést vonjuk le, hogy a kiválasztás során és személyes kapcsolataiban Jézus személyválogató volt, akkor sikerült az egésznek a lényegét félreértenünk… Életével és szolgálatával Jézus azt tanítja nekünk, hogy személyes kapcsolataink – a legbensőségesebbtől kezdve a legfelszínesebbig – széles skálán helyezkednek el. Mindegyik értékes, de nem egyformán. Minél mélyebb a barátság, annál értékesebb.

Barát a szolgálatban

Nem ritka, hogy a legjobb barátainkkal a szolgálat köt össze. Érdeklődési körünk ugyanaz, kihívásaink és nehézségeink hasonlóak. Jót tudunk nevetni a gyülekezeti életből adódó belső vicceken. Semmi különöset nem kell tennünk ahhoz, hogy egymás társaságát élvezni tudjuk. Elég, ha együtt vagyunk. Általában telefonon, SMS-ben, e-mailben vagy a Facebookon tartjuk a kapcsolatot. Egymást keressük meg, ha valakivel beszélnünk kell.

Milyen meddő lenne az élet ilyen barátok nélkül! Ők tartják bennünk a lelket, amikor elbátortalanodunk, gyászunkban velünk sírnak, mellettünk vannak a hullámvölgyben, és velünk együtt visongatnak a hegytetőn. Mihez kezdenénk ezekben az időszakokban, ha nem alakítanánk ki ilyen kapcsolatokat?

Barát a gyülekezetben

Bibliaiskolás korom óta azt hallom, hogy egy pásztor soha ne kössön barátságot gyülekezeti tagokkal. Sőt, az egyik pásztor szerint különlegességének fenntartása érdekében a szolgálattevőnek megfelelő távolságot kell tartania a gyülekezetbe járóktól. Ezzel nem értek egyet! Először is azért, mert a pásztori szolgálatot nem lehet távirányítással végezni, másodszor pedig azért, mert az emberek a hitelességet, és nem a sejtelmes különlegességet keresik.

Pásztori szolgálatom során a legtöbb gyülekezetben két-három férfival szoros kapcsolatban voltam. Ők voltak az én Péterem, Jakabom és Jánosom. Barátságunk olyan szintre fejlődött, hogy lelkemet teljesen kitárhattam, frusztrációmat és személyes kihívásaimat kibeszélhettem nekik. Soha nem jutott vissza hozzám, hogy visszaéltek volna a bizalmas információval. Sokan közülük a mai napig is bizalmas barátaim. Sokszor egyedül éreztem magam azokban a gyülekezetekben, ahol nem alakultak ki ilyen kapcsolatok.

A hosszú pásztori szolgálat elősegíti az ilyen kapcsolatok felépülését. Az idő múltával alapozódik meg a bizalom, nem egyik pillanatról a másikra. A bizalommal jön meg az örömök és bajok őszinte feltárására irányuló vágy. A bizalom olyan kétirányú folyosó, amelyben kölcsönösen ki lehet önteni a szívünket a másik előtt.

Gyülekezeti barátságainkban óvatosnak és bölcsnek kell lennünk. De még akkor is megéri kockáztatni, ha lesz olyan barátságunk is, ami balul sül el, és a másik fél elárul bennünket, mint ahogy ez Jézussal is történt. A tizenegy szoros baráti kapcsolatból fakadó előny miatt megéri elviselni az egy elvesztéséből adódó fájdalmat.

Barát a szolgálaton és gyülekezeten kívül

A baráti kapcsolatokra épülő evangélizálás számos gyülekezetben kiemelt téma – nem érdemtelenül. Az Istentől távol élő szomszéddal vagy idegennel kialakított kapcsolatban jó lehetőség adódhat rá, hogy megosszuk Jézussal kapcsolatos tapasztalatainkat. Nemrégen hallottam egy pásztorról, akinek már majd’ az egész lakókörnyezete a gyülekezetébe jár. Az egész ott kezdődött, hogy a szomszédi kapcsolatokban elkezdte megteremni a Szent Szellem gyümölcsét. Példát állít a gyülekezetbe járok elé, hogy miként lehet mások életére hatást gyakorolni – mégpedig nem pásztorként, hanem szomszédként.

Ugyanakkor azt is le kell szögeznünk, hogy a Krisztustól még távol élő emberrel kialakítandó baráti kapcsolatunk nem függhet a bizonyságtételünkre adott válaszának előjelétől. Nem céltábla az illető, akire kilőjük az evangéliumot. Barátunk, akit az Istennek adott válaszától függetlenül szeretünk. Még ekkor is egy fajta árnyék lesz ott közöttünk, mert „mi köze van a világosságnak a sötétséghez? … Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között?” (2 Korinthus 6:14–15) Ha szellemileg nem gyakorolhatunk közösséget, akkor barátságunk csak korlátozott lehet.

Barát a nehéz időkben

Ki segít át egy-egy nehéz időszakon, ha nincsen erős, megbízható és bizalmunkba avatott barátunk? Kivel oszthatjuk meg fájdalmunkat, frusztrációnkat és félelmünket? Minden egyes szolgálattevő szokott küszködni és fájdalmakat megtapasztalni. Nem jó, ha magára marad ezekben a helyzetekben.

Van olyan pásztor, aki annyira nehezen viseli a nehézséget, akit annyira megdöbbent egy-egy probléma, hogy kihátrál a szolgálatból. A harcos mentalitás helyett a menekülést választja. Vagy még ha marad, és fel is veszi a kesztyűt, érzelmileg és szellemileg a csata annyira kikészíti, hogy saját maga és családja gyógyulása érdekében inkább lemond a pásztorságról. A körülmények függvényében egyik is, másik is lehet akár Isten akarata.

De mindkét esetben felbecsülhetetlen értéke van a közeli barátnak, aki a konfliktushelyzetben végig a pásztor mellett lehet. A baráti kapcsolat évek hosszú sora alatt mélyül el, így nem kell attól félnie, hogy legmélyebb érzései nyilvánosságra kerülnek. Egymás erősségeinek és gyengeségeinek ismerete megfelelő keretet teremt a bátorításra és a figyelmeztetésre. Az együtt imádkozás gyógyír a szívnek. Hitbeli lépés és jó bátorítás.

Amikor néhány évvel ezelőtt az életem egyik szakaszában kiégéssel küszködtem, nagyra tartott barátaim segítettek átvészelni az egészet.

Barát, amikor minden jó és szép

Amikor a szolgálat szekere szalad, amikor a gyülekezet szellemileg egyre jobban lendületbe jön, amikor a közös cél és küldetés teremtette egység nyilvánvaló, akkor azt gondolhatnánk, hogy nem is olyan fontos a barátság. Az áldást és a sikert élvezzük. De a sikernek is megvan a maga veszélye.

A sikerek idején szükségünk van olyan barátra, aki elszámoltat, amikor büszkén felvágunk, arrogánsan, legyőzhetetlenséget sugározva viselkedünk. Szolgálattevőként valamennyien azt valljuk, hogy fontos az elszámoltathatóság – míg valaki meg nem próbál elszámoltatni bennünket… Ekkor azonban egymást kezdjük hibáztatni – akár még barátainkat is –, hogy a másik átlépte a hatáskörét.

Egyszer Riddick Bowe nehézsúlyú ökölvívóbajnokról olvastam. Nem sokkal miután először kiérdemelte a legjobbnak járó elismerést, az első címvédés várt rá. A felkészülési edzés azonban nem haladt jól. Túl sokat bulizott, szórta a pénzt, a napi edzéseket nem vette komolyan. A menedzserét aggasztotta, hogy nyafka hozzáállása miatt Bowe esetleg elveszti a világbajnoki övét. Véleménye szerint az ökölvívó legnagyobb problémája az volt, hogy senki nem volt körülötte, aki hajlandó lett volna neki megmondani, hogy eddig, és nem tovább. Bowe végül elvesztette a meccset, és így a világbajnoki címet is.

Valamennyiünknek szüksége van magunk körül olyan emberekre, akik kimondják, hogy eddig, és nem tovább. Lehet, hogy nem tetszik, de szükségünk van az ilyen barátokra, hogy megkérdőjelezzék hozzáállásunkat, tetteinket, döntéseinket és az irányt, amerre haladunk.  A barátaink nem azért számoltatnak el bennünket, mert nem szeretnek, hanem ellenkezőleg: azért, mert szeretnek. Meg tudják ezzel akadályozni, hogy olyasmit tegyünk, ami végül a vesztünket jelenheti.

Szolgálattevők elszigeteltségben

Ha annyira fontosak a kapcsolatok szellemi egészségünk, szolgálatunk tartóssága és családunk szempontjából, akkor miért élnek szolgálattevők elszigeteltségben?

Földrajzi elhelyezkedés. Van olyan szolgálattevő, aki nem saját döntése, hanem a földrajzi elhelyezkedése miatt szigetelődik el. A szolgálatát távol eső vidéken betöltő pásztor esetleg jó barátaitól is távol él. A közösségi hálózatok előnyét kihasználva tarthatják a kapcsolatot egymással, de ez meg sem közelíti a személyes találkozás minőségét. Sokkal több időt kell szánniuk a kapcsolatépítésre, akár ellazító, akár energizáló kapcsolatról van szó.

Biztonságérzet hiánya. Én magam a félénkséggel küszködtem, ezért próbáltam megérteni ezt a fajta bizonytalanságot. Végül arra jutottam – akár helyes, akár nem –, hogy a félénkség gyökere a büszkeség. Túlzottan érdekel, hogy az emberek elfogadnak-e, vagy inkább elutasítanak. A félénkség rólam szól. Nem az jár a fejemben, hogy miként szerethetek másokat és szolgálhatok feléjük, hanem hogyan viszonyulnak ők hozzám. Így a biztonságérzet hiánya is elszigeteltséghez vezethet.

Függetlenség. A „Nincs szükségem senkire” hozzáállásnak nincs valós alapja. Ha azonban a szolgálattevő mégis így gondolkodik, akkor nem lesz túl sok közeli barátja. Azzal fog büszkélkedni, hogy mit tud egyedül, mások segítsége nélkül megvalósítani. Ez az attitűd azt sugallja, hogy Isten azért elég szerencsés, hogy a szolgálattevő az ő oldalára állt… Ugyanez a függetlenség sokszor a tekintély elleni lázadásban nyilvánul meg, és azoktól idegenít el, akik pont a legszorosabb kapcsolati szövetségeseink lehetnének.

Félelem. A félelem arra késztet bennünket, hogy ne engedjük az embereket karnyújtásnyinál közelebb magunkhoz. „Nem tetszem majd nekik, ha igazán megismernek.” Ha a múltban valaki sérülést okozott nekünk, akkor félünk a szoros kapcsolat kialakításától, hiszen ismét fájdalmat élhetünk át.

Rejtett hiba/bűn. Mindnyájan küzdünk jellembeli hiányosságokkal, de olyan is van, aki rejtegeti a személyes gyengeségeit. Ez lehet éjszakai pornónézés, vagy a házastárs bántalmazása. Káoszra emlékeztető pénzügyi helyzet, vagy az ember erejét leszívó rossz szokás. Az ilyen titkok visszatartanak bennünket a szívünk feltárását és a hitelességet igénylő baráti kapcsolat kialakításától.

Idő. A határidőnaplónk alapjaiban szabja meg életünk keretét, a kapcsolatépítés pedig időigényes dolog. Akaratlanul is a szoros határidők fogságában vergődünk, ami a tudatos kapcsolatépítést szinte ellehetetleníti. A barátaink kezdeményezésére várunk ahelyett, hogy időt szánnánk a baráti kapcsolat kialakítására és ápolására.

Ezek nem leküzdhetetlen akadályok.Föléjük tudunk kerekedni!Bizonyos esetekben Isten közbeavatkozására van szükségünk hozzáállásunk megváltoztatásához, gondolkodásmódunk helyére pakolásához, és ahhoz, hogy új megközelítésből lássuk a dolgokat.Más esetekben nekünk kell kezdeményeznünk, nekünk kell a lehetőségeinket kihasználni, és elengedni a félelmeinket.Az a szolgálattevő, aki nem foglalkozik az elszigeteltség gyökerével, és nem alakít ki erős kapcsolatokat, jó eséllyel elszigetelődik és magányossá válik a jövőben.Aki viszont az évek során jó barátságokat épít ki, élvezni fogja az ezek által a kapcsolatok által biztosított bensőséges biztonságot.