Akár a szószéken állsz vagy egy nyitott téren, akár egy csarnokban beszélsz vagy egy kávéházban, akár egy tucatnyi ember vagy ezernyi keresztyén előtt beszélsz, fontos mindig feltenni a következő kérdést, mielőtt átadod az üzenetet: Miért figyelne rám bárki is?

Ez a kérdés alázatra int és megnyugtat. Alázatra int, mert ha őszinték vagyunk magunkkal, akkor be kell, hogy valljuk, hogy szükségünk van Isten vezetésére, és hogy semmi sem a saját érdemünk. Be kell látnunk, hogy semmivel sem vagyunk jobbak, mint a közönségünk.

Megnyugtató, mert ha őszintén állunk meg Isten előtt, beismerve a szükségeinket, akkor elismerjük, hogy Tőle vannak az ajándékaink, az elhívásunk, és Ő az, aki által befolyásunk van a Krisztus testére.

Meggyőződésem, hogy két tényező befolyásolja, hogy az emberekre hatással van-e egy prédikátor szolgálata: (1) milyen mértékben építi az üzenetét Isten Igéjére, és (2) milyen mértékben tükrözi az Igét az adott prédikátor élete.

Minden alkalommal, amikor kiállok az Oklahoma City-béli Emberek Gyülekezetének növekvő és sokszínű hallgatósága elé, újból és újból felismerem, hogy mekkora szükségben vannak, és mekkora potenciál rejtőzik bennük. Tudom, hogy szükségem van arra, hogy Isten képessé tegyen engem. Ismét megtapasztalom, hogy az Ige minden kérdésünkre választ ad, és az én engedelmességem és alávetettségem által tudja ezeket a válaszokat megadni nekik a Szent Szellem.

Az igéből prédikálj

Dan Anderson pásztor, az Oklahoma-béli wewokai Első Baptista Gyülekezet vezetője volt a pásztorom középiskolában. Kendőzetlen és tömény igazságokról prédikált az Igéből. Nem emlékszem, hogy valaha is megpróbálta volna megnyerni egyik vagy másik jelöltnek a gyülekezetet, amikor választási év volt. Nem tudok felidézni egy alkalmat sem, hogy valaha is hóbortos vagy divatos teológiára alapozta volna a tanításait. Egyszerűen csak az Igét hirdette.

„Hirdesd az igét,” bátorította Pál apostol Timóteust, „állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással” (2 Timóteus 4:2).

A tanítók gyakran elfeledkeznek a szolgálat ezen alapvető eleméről. Ha a szeszélyeink, a politika, vagy a személyes véleményünk eltereli a figyelmet Isten Igéjéről, akkor azzal csökkentjük az esélyét annak, hogy hatással legyünk az emberek növekedésére. Az emberek az Igéből akarnak hallani tanítást és prédikációt. Ha valóban rá vannak hangolódva a Szent Szellemre, akkor nem akarnak egy olyan prédikátort hallgatni, akinek nem az a szándéka, hogy hirdesse az evangéliumot, és lássa, ahogyan az emberek élete megváltozik Jézus Krisztus ereje által.

Az Ige hirdetése sokkal több, mint a homiletikai ismereteink bizonyítgatása, vagy a szövegmagyarázói ügyességünk fitogtatása. Azon túl, hogy Istentől ihletett módon kell kihirdetnünk az Igét, újra meg kell ismertetnünk Isten szívét azokkal, akik felé szolgálunk.

Szeretettel kell prédikálnunk. Minden üzenetnek hordoznia kell azt a szeretetet, amely motiválta Istent az Ő Igéjére. Nem engedhetjük meg, hogy a dogmák megfojtsák a szeretetre való képességünket és felelősségünket.

A szolgálatom korai szakaszában voltak olyan időszakok, amikor valószínűleg kemény, ítélkező és kritikus voltam a hallgatóságommal. Utazó evangélista voltam, és tudtam, hogy az a felelősségem, hogy felkavarjam és tettekre sarkalljam a hallgatóságomat. De növekedett az Krisztussal való kapcsolatom, valamint a prédikátori és tanítói képességem, és megtanultam, hogy hogy az teremti meg a legjobb közeget a változásra, ha szeretettel hirdetem az igazságot.

Minden üzenet által, amit elmondok, azt akarom, hogy az emberek megérezzék Isten legjobb tervét az életük felől – a házasságuk, a családjuk, a gyermekeik, a karrierjük és a pénzügyeik felől. Az a vágyam, hogy újra felfedezzék Isten mindent körülölelő szeretetét, amely életre kelti az Ige igazságait az életük minden területén.

Könyörülettel hirdessük Isten Igéjét. A könyörület által tudunk azonosulni az emberek fájdalmával, kísértéseivel és reménytelen időszakaikkal. Sok ember úgy jön el a gyülekezeteinkbe vasárnaponként, hogy az elmúlt hetük csak bizonyíték volt arra, hogy az életük szét van esve – a házasságuk darabokban, a vállalkozásuk tönkrement, a gyermekük szenvedélybeteg vagy egy életstílus foglya. Mit látunk, amikor ránézünk a gyülekezetünkre?

„Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani” (Márk 6:34). Jézus könyörületességgel fordult a tömeghez. A tanításai is a szükségeik felé való könyörületességből fakadtak. Az Igét és Jézus életét olvasva megismerhetjük az Ő látásmódját. Az üzeneteink életmentőek lehetnek az embereknek; minél erősebben érzékelik az üzenet megváltó és helyreállító mivoltát, annál inkább megnyílik a fülük hallgatásra és fogják alkalmazni a hallottakat.

Kegyelemmel kell hirdetnünk az Igét. Könnyen megfertőz bennünket az elvárás szellemisége, akik írunk, tanítunk, vagy emberekkel foglalkozunk a munkánk során. Virtuális listát írunk mások élethelyzetéről, és az alapján bánunk velük, hogy mennyire felelnek meg az elvárásainknak.

A gyülekezet a megmenekülés és a gyógyulás helye. De nagyon gyakran teremtünk olyan közeget, ahol az elveszettek úgy érzik, hogy kívülállók – még akkor is, ha elég bátrak voltak eljönni közénk. Mindezt fájdalmat okoz Istennek. El kell hívnunk az embereket a gyülekezetbe, és feltétel nélkül elfogadni őket. És ezt az elfogadást tükröznie kell a prédikációinknak is.

De nem azt mondom, hogy el kell fogadnunk és egyetértenünk a bűnnel, vagy annak a romboló következményeivel. Egyáltalán nem. Pál apostollal együtt ezt vallom: „Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem? Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne? Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk” (Róma 6:1-4).

Ugyan úgy bűnnek fogom nevezni azokat az életstílusokat, motivációkat, kisebb és nagyobb mindennapi cselekedeteket, mint amiket a Biblia is annak nevez. De sosem akarom az kommunikálni az emberek felé a tanításaimban, hogy A, B, C vagy D dolgot kell cselekedniük ahhoz, hogy elfogadjam őket. Az az imám, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy egy vendég eljön az Emberek Gyülekezetébe, mindent meg tudjak tenni azért, hogy kapcsolatot tudjak teremteni közte és a Mennyei Atya között. Hogy minden szó, amit kimondok, meghívás legyen a számukra.

Az életed legyen a prédikáció

Pál azt mondta Timóteusnak, hogy az Igét hirdesse, mert tudta, hogy Isten Igéje a szolgálat egyetlen biztos alapja. Pál azt is megértette, hogy meg is kell élnünk az Igét, nem csak prédikálnunk. „Senki meg ne vessen ifjú korod miatt,” írta Timóteusnak, „hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tiszta életben” (1 Timóteus 4:12). Egy másik pártfogoltját is hasonlóan intette: „Te magad légy példaképük a jó cselekedetekben, mutass nekik a tanításban romlatlanságot és komolyságot, beszéded legyen feddhetetlen és egészséges, hogy megszégyenüljön az ellenfeled, mivel semmi rosszat sem tud mondani rólunk” (Titusz 2:7-8).

Pál nem azt állította, hogy Timóteus vagy Titusz tökéletes példát állítanak. Egyikünk sem ért még célba szellemileg; mindannyian úton vagyunk még. Pál maga is elismerte: „Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már a célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus.” Ezt össze is kötötte a szolgálatával azáltal, hogy azokhoz szólt, akiknek Krisztus által szolgált: „Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban való jutalmáért” (Filippi 3:12-14).

Az egyik nagyszerű módja annak, hogy az embereket Krisztushoz vezessük az, ha rájönnek, hogy ez egy közös utazás. Hasonlóan azokhoz, akik felé szolgálok, én is növekszem a kegyelemben, amikor alkalmazom azokat az elveket, amiket az Ige tanít. Hadd emeljek ki négy lehetőséget, amikor példamutatás által tudunk vezetni.

1. A kapcsolatainkban

Szoktam beszélni a gyülekezetemnek a házasságomról, és arról, hogyan növekszem férjként. Őszintén elmondom nekik, hogy Isten formál apaként, és hogy türelmesebbnek kell lennem a gyerekeimmel.

Elismerem, hogy a kapcsolataim nem csak a családomon belül jelentenek kihívást. Hogy amikor valaki az agyamra megy, nehezen tudom kontrollálni magam.

De a sikereimet is megosztom a gyülekezetemmel. Hogy heti rendszerességgel igyekszünk randizni a feleségemmel, és hogy ezáltal mennyire közel kerülünk egymáshoz Tiffany-val. Anélkül, hogy bujaságokról beszélek, azt kommunikálom a gyülekezetünk felé, hogy erős és intim házasságban élünk.

Az én első számú szolgálatom nem a gyülekezet, hanem a feleségem és a gyermekeim. Mindig elmegyek a gyerekeim meccseire. Etetem őket. Olvasom nekik az Igét. Tiffany és én minden este imádkozunk velük. Így vezetem az életünket, és erről beszámolok a gyülekezetünknek is. Megpróbálom beleszőni a családi szokásainkat az üzeneteimbe, mert ez által tudom motiválni és inspirálni az embereket arra, hogy ők is Istenre és az Ő igazságaira építsék a családi életüket.

2. A prioritásainkban

Az ima, a böjt és a személyes igetanulmányozás az én prioritásom otthon, és a szolgálatomban is. Még mielőtt a családom felkelne, olvasom az Igét, és egyedül, személyes időt töltök az Úrral. Csatlakozom a szolgálói csapatomhoz a szellemi megújulásban.

Minden évet egy 14 napos imával és böjttel kezdünk. Elöl járok mindebben. Nem kérem meg a gyülekezetemet és a csapatomat, hogy vágjon bele egy 14 napos böjtbe nélkülem. Ebben a két hétben az egész gyülekezet csatlakozhat az imaalkalmakhoz reggel 6-tól 7-ig és déltől 1-ig. A szolgálói csapatnak legalább 8 ilyen imaalkalmon kell részt vennie. Én még többre elmegyek. Több alkalomra megyek el, mint bárki más, mert példát kell mutatnom az Istennel való kapcsolatommal.

A fizikai és szellemi egészség kiegészíti egymást. Heti 3-4-szer járok edzeni. Péntekenként szabadnapot veszek ki. Egy kipihent, egészséges életmódot mutatok be a csapatomnak, és tőlük is elvárom, hogy ezen prioritások mentén éljenek. Ha nem tudsz heti egy napot kivenni, akkor nem vagy egészséges.

Néhányan úgy beszélnek az leterheltségről, mintha egy szellemi kitüntetés lenne: „Istennek hála, olyannyira növekszünk, olyan elfoglaltak vagyunk, hogy még szabadságot sem tudok kivenni.” Ezt nem tudom elfogadni. Én kiveszem a szabadságomat. Nemrégiben ezt mondtam a gyülekezetemnek: „Tudom, hogy néhányan ezt mondjátok: ’Pásztor, hiányzol, amikor nem vagy itt.’ Nos, ti is hiányoztok, de ettől még igen is el fogok utazni.” Nevettek, de megértették a lényeget.

3. A pénzügyeinkben

Keményen dolgozok, hogy jó példa legyek az Isten szerinti sáfárságra. Befizetem a tizedemet. Adakozom. Annyit adok, amennyi már fájdalmas. Amikor arra kérem a gyülekezetet, hogy a tizedén felül ajánljon fel adományt az épület javításaira, akkor tudom, hogy nekem kell példával elől járnom. Áldozatot kell hoznom, ha azt akarom, hogy Isten felfakassza az adakozás szellemét az emberekben.

Tiffany és én azon dolgoztunk a 20-as éveinkben, hogy kifizessünk minden tartozásunkat, így mára semmi tartozásunk nincsen, kivéve a házunk hitelét. Egy adósságmentes életet élünk. Lehet, hogy nem a legszebb autókat vezetjük, de ki vannak fizetve.

Azért döntöttük el, hogy felszámoljuk az adósságainkat, mert úgy láttuk, hogy a túlzott hitelvállalás a mohóságból fakad. Nekünk is meg kell küzdenünk azzal, hogy kitartsunk, és ne dőljünk be a kultúránk materialista nyomásának. Isten segítségével odaszántuk magunkat, hogy sosem engedjük bele magunkat olyan adósságba, amely hatással lenne a tizedünkre vagy adakozásunkra. Nem akarjuk, hogy bármi is elterelje a figyelmünket Istenről, és a Tőle kapott céljainkról. Így élünk, és ezt az igazságot prédikálom.

4. A fájdalmunkban

Az első építési projektünk 8 évvel ezelőtt majdnem megsemmisített engem. Mire összegyűjtöttük a pénzt, megvásároltunk 50 hektár földet, és felépítettük az első épületünket, fel akartam mondani.

Amikor éppen egy fájdalmas időszakon megy át az ember, nagy a kísértés, hogy megengedjük, hogy a fájdalom formálja a prédikációinkat. Ez megmutatkozhat annyiban is, hogy a hangsúly áttevődik az öröm teológiájáról Jób teológiájára. Sok fájdalom rajzolódik ki a Bibliában. De a körülmények sosem vehetik át a Szent Szellem szerepét, mint inspirációforrást.

Most már tudok mesélni arról, hogy milyen nehéz időszakokon mentem keresztül, és mit tanultam meg általuk, mert már a megfelelő perspektívából látom ezeket az eseményeket. A fájdalmam nem diktálhatja az üzenetem tartalmát. Amikor ezekről mesélek, az emberek meglepődnek. Akkoriban senki nem mondta volna, „A pásztor hamarosan összeomlik, közel áll ahhoz, hogy felmondjon.” Isten kegyelmének hála, be tudom mutatni, hogyan kell kezelni a feszült időszakokat.

A feszültség embereken és helyzeteken keresztül is megnyilatkozhat. Kaptam már támadást embereken keresztül, láttam már, hogy emberek rosszkedvűen és dühösen hagyják el a gyülekezetet, és hallottam már embereket bántóan és igazságtalanul beszélni rólam és a szolgálatomról. De eldöntöttem, hogy Isten segítsége által, a fájdalmam sosem fog megnyilatkozni a prédikációimban. Néha a legnehezebb emberek az első sorból néznek rád, de fontos, hogy sose az ellenségeidnek címezd az üzenetedet. Még ha valakivel konfliktusod is van, az üzenetednek akkor is Ige-alapúnak kell lennie, könyörülettel és szeretettel megtöltve.

Prédikálj, és ők hallgatni fognak

Amikor az Igére alapozod a prédikációdat, és az életed összhangban van vele, akkor az emberek követni fogják a vezetésedet. Azt fogják látni, hogy az életed és az üzeneteid egybeolvadnak, bizonyságot téve a feddhetetlenségedről.

Még a hibáid is bizalmat és hatékonyságot adnak neked, ha ilyen kapcsolatod van az emberekkel.

A gyülekezetünk néhány éve vasárnap esti alkalmakat indított. Januárban kezdtük el, és 9 hónap távlatából a látogatottságunk tűrhető volt. De nem értük el azt, amit el akartunk érni. Késő őszre megérett bennem a gondolat, hogy ennek véget kell vetni. Így ki kellett állnom a gyülekezet elé.

„Mint pásztorotok,” mondtam, „azt mondtam nektek, hogy elindítjuk a vasárnap esti alkalmainkat. Azt hittem, működni fog a dolog, de nem működött.”

Egy egész prédikációt arra szántam, hogy elmondjam, miért indítottuk el a vasárnap esti alkalmakat, miért nem működtek jól, és miért hagyjuk abba. Hibát követtem el, de beismertem, és ezáltal hitelt nyertem a gyülekezet szemében.

Lehet, hogy te is olyan helyzetbe kerülsz, hogy egy megnevezett cél nem válik valósággá. „Áprilisra megépítjük ezt az épületet, és be is költözünk.” De júniusban még mindig a régi épületben vagytok. Legyen elég bátorságod őszintének lenni az emberekkel. Az őszinteség hitelt ad. Az emberi mivoltod beismerése megerősíti a vezetői pozíciódat.

A bizalom növekedéshez vezet. Amikor 2011 augusztusában elindítottuk az alkalmainkat a második helyszínünkön, hatalmas sikereket értünk el a bizalom által. 500-600 embert kértem meg, hogy támogassa az új helyszínt, és kövesse az alkalmakat minden héten videó közvetítésen keresztül. Nem volt könnyű döntés ez számukra, de meghozták, mert hittek ebben a látásban. Az ő bizalmuk következtében több, mint 1000 ember látogatja az alkalmakat azon a helyszínen.

Miért is akarna valaki minden héten személyesen hallgatni engem, nemhogy videón? Biztos nem Herbert Cooper miatt. Az én szavahihetőségem Isten szavahihetőségén alapszik, és minden, ami vonzó az életemben, az a Szellem munkájának a gyümölcse.

Isten előtti alázattal, megtörtséggel, és egészséges félelemmel mondhatom, hogy elérkeztem arra a pontra, amikor a gyülekezetem megbízik bennem. Mind a gyülekezetem, mind a bizottságom bizalmát elnyertem. Nagy megtiszteltetés, amikor a társadalomban befolyásos férfiak és nők, akik saját vállalkozásaikat vezetik, ezt mondják: „Pásztor, megbízunk benned. Bízunk a vezetésedben. Követünk téged.”

Azért imádkozom, hogy sose vegyem készpénznek a bizalmukat. Minden üzenet elmondása előtt, amit a Szent Szellem a szívemre helyez, meg akarok állni Isten előtt ezzel a kritikus kérdéssel: „Miért figyelne rám bárki is?” Meg akarom hallani a Szellem megnyugtató válaszát, hogy Tőle van az üzenet, hogy az Igéből származnak az igazságok, amiket elmondok az embereknek, és hogy Isten előtt megáll mind az igazság, mint az, ahogy kihirdetem azt.