Már kisgyermekkoromtól kezdve hallottam a Szent Szellem erejéről. Harmadik generációs pünkösdiként egész gyermekkoromban hallhattam, hogy az apám, a nagybátyám és más pásztorok szenvedélyesen arról prédikálnak, hogy az embernek a személyes életében a Szent Szellem erejére van szüksége. Az „erő” szót olyan sokszor használjuk pünkösdi körökben, hogy gyakran túl természetesnek vesszük, felületesen kezeljük, vagy akár rosszul is alkalmazzuk.

A pünkösdi mozgalom korai időszakában Isten jelenlétének megnyilvánulásaként örömmel fogadták a természetfeletti gyógyulásokat és egyéb csodákat. Napjainkban a Szent Szellem erejének csodás, természetfeletti aspektusai szintén a figyelmünk középpontjában vannak. Ebből következik, hogy a köreinken kívül élő embereknek gyakrabban és erőteljesebben beszélünk ezekről a tényezőkről.

Csodálatos a természetfeletti megnyilvánulása, de úgy gondolom, a nem hívő vagy a nem pünkösdi hívő ember számára a Szent Szellem erejének mindennapi életre gyakorolt hatása – azaz az elhívásunknak megfelelő életre való felkészítése – még vonzóbb.

Természetes szinten nem fakad belőlünk, hogy azzá váljunk, aminek Isten akar látni bennünket. A Szent Szellemtől származik az az erő, amely a gyakorlatias, szellemi élethez szükséges. Erő a tiszta élethez, erő az Istennel és emberekkel ápolandó pozitív kapcsolatokhoz.

Az a pásztor, aki szenvedélyes tűzzel hangsúlyozza a Szent Szellem erővel felruházó munkáját a hívő keresztyén életében, és arra bátorítja a gyülekezetbe járókat, hogy Szent Szellembe bemerítkezzenek, meg fogja látni, hogy az emberek motiváltak lesznek a Szent Szellem vezette dinamikus élet megtapasztalására.

Gyakorlati erő

A valódi keresztyén élet megélése nem nehéz – hanem lehetetlen! Segítségre szorulunk, és Isten tudja ezt. Bizonyos velünk született, belső képességekkel teremtett bennünket. Úgy rakott össze, hogy szükségünk legyen Őrá, függjünk tőle.

Sokszor a jelek és csodák, a kegyelmi ajándékok viszonylatában gondolunk a mennyből származó erőre, nem pedig a gyakorlati életünkkel kapcsolatban. A Cselekedetek 1:8-ban „erőként” fordított „dünamisz” kifejezés csodásan átfogó jelentéssel bír. Egyszerűen képességet jelent, és a hétköznapi élet gyakorlati oldalára is vonatkozik. Jézus olyan erőt ígért a követőinek, amely a keresztyén élet minden aspektusát érinti: képességgel ruház fel, hogy az legyek és azt tegyem, aki és ami az Isten tervének megfelel.

Minden egyes személy egyedi. Mindannyian különféle személyes gyengeségekkel küzdünk. A Szent Szellem ismeri a szívünket, a motivációinkat, a személyes hiányosságainkat. Ha rá hagyatkozunk, akkor segít, hogy egyedi életünket engedelmesen élhessük. Az ehhez szükséges segítség – erő – teljesen személyre szabott. A félénk, gátlásos embernek bátorságra lehet szüksége ahhoz, hogy szóvá tegyen bizonyos dolgokat. Az impulzív, beszédes embernek visszafogó erőre, hogy csendben tudjon maradni. A Szent Szellem ereje pont abban lesz segítségünkre, amiben igazából szükséget szenvedünk.

A Szent Szellem munkájára nem csak a vasárnapi összejövetelen, hanem a hétköznapi életünkben – otthon, az iskolában, a lakóközösségben, a munkahelyen – is szükségünk van.

Látványos vagy természetfeletti?

Amikor a Szent Szellem munkájáról beszélünk, általában látható, látványos dolgokra gondolunk. A hétköznapi életünkben viszont nem látványos, feltűnő, hanem természetfeletti erőre van szükségünk. A természetfeletti életmód nem feltétlenül drámai a külső szemlélő számára…

Sajnálatos – és mindig tragikus –, hogy sokan összetévesztik a természetfelettit a látványossal. Ebből következik, hogy a Szent Szellem erejéről alkotott képük korlátozott. A Szent Szellem természetfeletti munkája nem minden esetben látványos. És még ennél is fontosabb felismernünk, hogy nem minden látványos dolog természetfeletti!

A Szent Szellem Cselekedetek könyvében feljegyzett kiáradása után látványos csodák történtek.

„A betegeket is kivitték az utcákra, ágyakra és fekvőhelyekre tették le őket, hogy amikor Péter arra jár, legalább az árnyéka érje valamelyiküket.” (Cselekedetek 5:15–16)

Lukács azt is feljegyzi, hogy „Isten pedig nem mindennapi csodákat tett Pál keze által; úgyhogy még levetett kendőit vagy kötényeit is elvitték a betegekhez, és a betegségek eltávoztak tőlük, a gonosz lelkek pedig kimentek belőlük.” (Cselekedetek 19:11–12)

Ezek a csodák – Lukács szavaival élve – nem mindennapiak, azaz szokatlanok voltak. Nem volt bevett gyülekezeti gyakorlat, hogy a betegeket Péter árnyékába vigyék, vagy Pál kendőivel, kötényeivel gyógyítsák… A beteg embernek a gyülekezet presbitereit kellett magához hívatnia, hogy imádkozzanak érte és olajjal megkenjék az Úr nevében (Jakab 5:14).

Mostanában sok tanítást hallunk a jelekről és csodákról. A Cselekedetek könyvében gyakran találkozunk ezzel a kettős kifejezéssel (2:19, 22, 43; 4:30; 5:12; 6:8; 7:36; 14:3; 15:12).

Jézus egyetlen egyszer beszél jelekről és csodákról. Arra figyelmezteti követőit, hogy ne tévesszék meg őket az utolsó napok hamis prófétái, akik nagy jeleket és csodákat tesznek (Máté 24:24; Márk 13:22).

A kapernaumi tisztviselőnek pedig ezt mondta:

„Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek.” (János 4:48).

Az egyik dolog, amire leginkább szükségünk van: a motiváció. A Szent Szellem a vágyainkat is formálja. Olyasmire is késztet bennünket, amire természetes szinten nem éreznénk késztetést. Ő az, aki a szenvedélyes szeretetünket táplálja.

Imádkozni is segít. Pál szavaival: „Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell…” (Róma 8:26). Arra bátorította a híveket, és velük együtt bennünket, hogy „imádkozzatok mindenkor a Lélek által… teljes állhatatossággal könyörögve valamennyi szentért” (Efézus 6:18). A Szent Szellem általi imádkozás képessé tesz bennünket arra, hogy a saját ismereteinket és bölcsességünket meghaladó módon keressük az Urat és járjunk közben a szentekért.

A Szent Szellem által a hívő keresztyénben termett gyümölcs (Galata 5:22–23) esetleg nem tűnik túl látványosnak. Ugyanakkor ez a bizonyítéka annak, hogy Isten a természetes képességeinket meghaladó módon munkálkodik bennünk. Amikor valaki betekint az életünkbe, és (például a velünk rosszat cselekvők iránti) szeretetet, szomorú időkben is túláradó örömöt, életkrízis idején békességet, a megpróbáltatásokban türelmet, az ellenséges viszonyulásra válaszul kedvességet lát, akkor ezek arról tanúskodnak neki, hogy az életünket nem a saját természetes érzelmeinknek rendeljük alá.

Szolgálattevőkként tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire makacsul ragaszkodhat az ember a saját igazához, és így nem képes megbocsátani a másiknak. A meg nem bocsátás tragikus. Pál egyértelművé teszi, mennyire súlyos károkat okoz Isten céljainak megvalósulásában, és az ellenség malmára hajtja a vizet: „Akinek pedig ti megbocsátotok, annak én is megbocsátok. Mert amit én megbocsátottam, ha volt mit megbocsátanom, az tiértetek volt Krisztus színe előtt, hogy rá ne szedjen minket a Sátán. Az ő szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk.” (2Korinthus 2:10–11).

Nem sokan veszik csodaszámba a megbocsátást, a hitem szerint viszont a szellemvilágban ez igenis az. Lehet, hogy természetes szinten nem tudok megbocsátani valakinek, aki szörnyűséget tett velem. Annak ellenére, hogy nem túl látványos dolog, de ha a Szent Szellem segítségével meg tudok bocsátani és szeretni tudom az illetőt, akkor ez Isten Szellemének a gyümölcse bennem.

Azért kapjuk a Szent Szellem erejét, hogy Istennek tetsző életet tudjunk élni. Az Ő munkája nem mindig látványos, de bizonyítéka annak, hogy bennünk munkálkodik.

Folyamatos töltődés

Az Ószövetségben Isten a mennyből alászálló kenyérrel, mannával táplálta a zsidó népet a pusztában, amikor Egyiptomból az Ígéret földje felé menekültek. A mannát nem volt szabad felhalmozniuk, magukkal vinniük. Annyit kaptak, amennyire szükségük volt.

Ugyanilyen a Szent Szellemmel teljes élet is. Amikor Pál azt írja az efeszoszi keresztyéneknek, hogy teljenek meg Szent Szellemmel, akkor az ott használt igealak valójában azt jelenti, hogy „folyamatosan legyenek telve” Ővele. A feltöltődésnek folyamatosnak kell lennie. Szellem szerint – szellemben – kell imádkoznunk, szeretnünk, élnünk. A Szent Szellembe való bemerítkezés nem egy egyszeri átélés csupán. Szükségünk van rá, hogy folyamatosan telítődjünk. A Szent Szellem pünkösd napján töltetett ki. Attól kezdve folyamatosan fel kell töltenie az életünket.

Jézus a következőket mondta a Szent Szellem belénk költöző erejéről:

„Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem fogadhat be, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.” (János 14:15–17)

Ebben az igeszakaszban Jézus két dolgot ígér. Először is azt, hogy a Szent Szellem velük lesz mindörökké, náluk lakik – állandóság. A másik az, hogy bennük lesz – jelenlét.

A jelekre és csodákra nincs minden nap szükségünk. A Szent Szellem jelenlétére és segítségére viszont napról napra szükségünk van a hétköznapi életünkben. Az erejére szükségünk van a szellemi életünkben, az érzelmeinkben és kapcsolatainkban. A segítsége nélkül természetes szinten nem tölthetjük be azt, amit Isten tőlünk vár.

Hiszek abban, hogy az emberek újra elkezdenek érdeklődni a Szent Szellembe való bemerítkezés iránt a gyülekezeteinkben. Az egyik fő mögöttes hajtóerő pedig az lesz, hogy egyre nagyobb hangsúlyt helyezünk a Szent Szellem személyének és munkájának átfogó jellegére – szélességére és mélységére.

[simple-author-box]

Nyelveken szólás – miért?

Pünkösd napján három egyértelmű jele volt a Szent Szellem kiáradásának: hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás volt hallható, lángnyelvek szálltak le a tanítványok fejére, és különféle nyelveken kezdtek a tanítványok beszélni. A zúgás és a lángnyelvek nem ismétlődtek meg a Cselekedetek könyvében, míg a nyelveken szólás megismétlődött, amikor másokat is betöltött a Szent Szellem (Cselekedetek 2:4; 10:44–46; 19:6). A Szentírás szerint a nyelveken imádkozás több célt is elér a hívő keresztyén életében.

Megerősítés

A nyelveken szólás a Szent Szellembe való bemerítkezés első látható, külső jele. Ezt láthatjuk a Cselekedetek 2:4-ben, 10:44–46-ban és a 19:6-ban is. A 10. fejezet különösen beszédes, mert Lukács feljegyzése szerint a nyelveken szólás győzte meg a zsidó keresztyéneket arról, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Szellem ajándéka. (Cselekedetek 10:46).

Magasztalás

Szívünk imádatát véges elménk nem tudja teljesen felfogni, nyelvünk pedig nem képes jól kifejezni Isten felé. A nyelveken szólás „imanyelvén” szabadon közölhetjük azt, amire véges szókincsünk alkalmatlan.

Misszionárius voltam, így több nyelven is beszédbe elegyedek, de Isten dicsőítésekor elfogynak a szavaim. Amikor nyelveken szólok, maga a Szent Szellem tesz bizonyságot a lelkemmel együtt arról, hogy a szívem imádatát nem saját eszközeimmel, hanem az Ő segítségével tudom közölni (1Korinthus 14:14–15).

Építés

A mennyei imanyelv használata kétféle módon épít: egyrészt építi azt, aki nyelveken imádkozik, másrészt – ha megmagyarázzák – építi a gyülekezetet. Pál azt állította, hogy többet beszél nyelveken, mint a korinthosziak, de ettől függetlenül arra hívta fel a figyelmüket, hogy a közösség épülése érdekében a gyülekezetben a nyelveken szólást magyarázzák meg (1Korinthus 14:3–9).

Közbenjárás

„Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell…” (Róma 8:26).

Amikor Szellem által imádkozunk, nem kötnek bennünket a korlátozott ismereteink. Pál írja a következőket:

„Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által, és legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve valamennyi szentért” (Efézus 6:18).

Isten rajtunk keresztül – a közbenjárásunk által – éri el a céljait másokban.

Évekkel ezelőtt a nagybátyám, Bud Abbott egy szokásos szerda esti biblia- és imaórát tartott a Wisconsin állambeli Superiorban. Az imaalkalom közben a vasútnál dolgozó egyik szent életű diakónus elkezdett csendesen nyelveken imádkozni. A csoport elhallgatott, és mintegy tíz percen át hallgatták, ahogyan Szent Szellem által imádkozik.

Az imádság után felállt egy asszony, aki látogatóban volt közöttük, és a következő bizonyságot osztotta meg: átutazóban volt a városban, amikor látta, hogy az imaházban fel vannak kapcsolva a lámpák. Csendben helyet foglalt a hátsó sorokban. Húsz évet szolgált misszionáriusként Tibetben. Elmondta, hogy a diakónus az általa is beszélt tibeti nyelvjárásban imádkozott, mégpedig egy rettenetes üldözést szenvedő kínai keresztyénért, név szerint. A kegyelem királyi trónusához járul az üldözött keresztyén nevében.

A nyelveken szólás nagyon fontos része annak, amit a hívő ember a Szent Szellem erejéből kaphat. Kedves pásztor testvérem! Vajon elegendő lehetőséget adsz a gyülekezeted tagjainak, hogy Szent Szellemmel betöltekezzenek?