2019. Október 14.Vezetői leckék olimpikonoktól
Akik az olimpián versenyeznek, azok jól tudják, milyen bölcs dolgot mondott Henry Ford: „Az élet olyan események sora, amelyek mind nagyobbá tesznek, bár ezt nehéz felismerni. A világ felépítése a jellem fejlesztésére szolgál, és fel kell ismernünk, hogy az átélt hátrányok és szomorúságok előrehaladásunkat segítik.”
A II. világháború vége felé Dániában az ország legjobb műlovaglói közé került egy 23 éves nő, Lis Hartel. 1944-ben terhes lett, majd gyermekbénulásban megbetegedett. Bár a betegségtől szinte teljesen lebénult, egészséges kislánynak adott életet. Hartel úgy döntött, nem adja fel a küzdelmet, és újra műlovagló lesz. Edzeni kezdett.
Először csak egyik karját tudta felemelni, és néhány combizmát használni. Aztán négykézláb mászott. Nyolc hónappal a bénító betegség diagnózisát követően mankóval járt. Végül újra lóra ült. Térd alatt mindkét lába teljesen béna volt, de megtanulta ezeknek az izmoknak a használata nélkül is teljesíteni a mutatványokat.
Bár a fel- és leszálláshoz segítségre volt szüksége, Hartel indult Dánia színeiben az 1952-es olimpián, és ezüstérmet nyert egy olyan sportágban, melyet szinte teljes egészében egészséges férfiak uraltak.
Még figyelemreméltóbb ez a teljesítmény, ha tekintetbe vesszük, hogy a díjlovaglás szinte tökéletes összhangot kíván meg ló és lovasa között. A lovas utasításai szinte észrevehetetlenek – egy apró bökés a térddel, egy parányi rántás a kantáron. Hangos parancsszavak egyáltalán nincsenek.
Hartel tovább lovagolt, és az 1956-os olimpián újra ezüstérmet nyert.
Ehhez az olimpikonhoz hasonlóan nekünk is lehetséges a visszatérés hátrányos helyzetből is. Nem mindig elegendő az emberi akarat. De Jézus biztosít bennünket: „Istennek minden lehetséges” (Máté 19:26). Akármivel kell is szembenéznünk, és akármire hív el az Úr, bízzunk benne, hogy Ő segít minden akadályt leküzdeni, és elnyerni a győzelmet!
Victor M. Parachin, felszentelt lelkipásztor és író (Tulsa, Oklahoma, USA)