A COVID-19 járványhoz kapcsolódó korlátozások nyomán a legtöbb lelkipásztor „tévés prédikátor” lett. Valamilyen módon átvittük a prédikálást és tanítást az online térbe, hogy így tovább hirdethessük az evangéliumot, és kapcsolatban maradhassunk a gyülekezetünk tagjaival.

A pásztorok igen hamar magas nézettségről számoltak be, sokszor a COVID előtti látogatottságnál is magasabbról. Én örülök annak, hogy sokan bekapcsolódtak, meghallgatták az üzenetet, és válaszul Jézusba vetették a hitüket.

A járvány minden nehézsége ellenére sokan úgy fognak visszatekinteni erre az időszakra, mint olyan időre, amikor Jézus radikálisan átformálta az életüket. És ez ünneplésre ad okot a mennyben is.

Másfelől viszont azzal is tisztában vagyunk, hogy a COVID felgyorsította azt a folyamatot, melynek során az emberek a személyes gyülekezetbe járás helyett az online istentiszteleteket választják, és egyszerre több gyülekezet alkalmaiba is bekapcsolódnak.

Akik gyakran tűntek fel különböző gyülekezetekben, azokat ezelőtt „gyülekezetváltogatóknak” hívtuk. Ennek a kifejezésnek negatív felhangja volt gyülekezeti körökben. Most azonban úgy tűnik, a virtuális gyülekezetváltogatás és egyáltalán a virtuális gyülekezetbe járás megszokott jelenség lett.

A járvány elején a Barna Group felmérést készített hitüket gyakorló keresztyénekről, akik addig legalább havonta egyszer jártak gyülekezetbe, és a következő eredmények születtek:

• 35%-uk járt még mindig ugyanoda, mint a járvány előtt (személyesen vagy online),
• 32%-uk teljesen abbahagyta az alkalmak látogatását (mind személyesen, mind online) a járvány kitörését követő hetekben,
• 14%-uk gyülekezetet váltott,
• 18%-uk elkezdte több gyülekezet istentiszteleteit követni online.

A járvány alatt a rendszeres gyülekezetbe járók kétharmadának változtak meg gyökeresen a gyülekezetbe járási szokásai. Ez nagyon komoly, és ezen a ponton még lehetetlen tisztában lenni ennek a váltásnak a hosszú távú következményeivel. Felvetődik viszont néhány etikai kérdés, amelyet a lelkipásztoroknak mindenképpen meg kell válaszolniuk.

Ezek a kérdések a pásztori lét lényegét érintik.

1. Vajon egy gyülekezetet pásztorolni egyenlő azzal, ha egyszerűen online prédikációkat közvetítünk? Ahhoz, hogy erre válaszoljunk, egy másik kérdésre is felelnünk kell: mi a lelkipásztor? Bibliai értelemben a lelkész az, aki a helyi gyülekezet és közösség tagjait pásztorolja.

Az 1Péter 5:2–3-ban azt olvassuk: „Legeltessétek Isten közöttetek levő nyáját, ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.”

Pál pedig ehhez hasonlóan azt mondta a gyülekezet véneinek a Cselekedetek 20:28-ban: „Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.”

Ezekben az igeversekben a pásztor feladata nem merül ki a nyáj táplálásában; magában foglal minden egyéb tevékenységet, amely szükséges ahhoz, hogy megóvja a juhokat és gondot viseljen rájuk. Át kell gondolnunk, hogy ezeket a dolgokat kellőképpen tudjuk-e végezni online hallgatóság esetében.

2. Ha megnézzük egy gyülekezet online istentiszteletét, az ugyanolyan, mintha tagja lennénk annak a gyülekezetnek? Erre úgy tudunk válaszolni, ha átgondoljuk, mit jelent valójában egy gyülekezethez tartozni. Feltétlenül magában foglalja, hogy szövetségi kapcsolat fűz bennünket a többiekhez, szolgálunk, tizedet fizetünk, és van valaki, akit felhívhatunk válsághelyzet idején, vagy hogy együtt imádkozzunk vele, ha betegek vagyunk.

A tagság a hívők helyi közösségében kétértelmű fogalom, hogyha nincs személyes kapcsolat, illetve ha az adott gyülekezet valójában nem is helyi.

3. Meg kell-e próbálnunk pásztorolni a más gyülekezetbe járó nézőket? Mivel egyre több gyakorló keresztyén „jár” jelenleg több gyülekezetbe is online, fel kell tennünk a kérdést, hogy milyen felelősség terhel bennünket feléjük, valamint a többi lelkész felé.

Először is meg kell határoznunk online közönségünket, vagyis a lehető legtöbbet meg kell tudnunk azokról, akik bejelentkeznek – hol élnek, milyen a hitéleti hátterük: újak-e a hitben, most kezdtek el gyülekezeti alkalmakat látogatni, vagy csak a mi gyülekezetünkben újak?

Fontos megállapítanunk azt is, hogy ezek az emberek a mi gyülekezetünk online tagjainak tekintik-e magukat, vagy csupán alkalmankénti nézők, akik egyébként egy másik gyülekezethez tartoznak.

Az, hogy kik néznek, meghatározza, hogyan viszonyuljunk hozzájuk. Akik más gyülekezethez tartoznak, azokat biztassuk arra, hogy legyenek hűségesek a saját helyi közösségükhöz.

A pásztor bibliai szóhasználattal élve a nyáj őrzője. Ez a metafora már eleve határokat érzékeltet. Ahogyan egy juhász sem szokta egy másiknak a nyáját őrizni, egy pásztornak sem szabad egy másik pásztor gyülekezetét gondoznia.

Azt nem szabhatjuk meg, ki nézze az online alkalmainkat. Van viszont olyan, amit mi irányíthatunk. Azt, hogy mit mondunk, milyen légkört teremtünk, és milyen elvárásokat közlünk. Amikor arra bátorítjuk a hívőket, hogy legyenek hűségesek a helyi gyülekezetükhöz, azzal tiszteljük a többi gyülekezetet és lelkészt, valamint előmozdítjuk az egységet a Gyülekezeten belül.

4. Milyen felelősséggel tartozik egymásnak a gyülekezet közössége és a gyülekezetbe járó tag? A pásztoroknak segíteniük kell, hogy az emberek megértsék, milyennek kell lennie egy gyülekezetnek. Ehhez az is hozzátartozik, hogy szóba hozzuk és példánkkal is bemutatjuk, milyen felelősséggel tartozik a gyülekezeti közösség a tagok felé, és fordítva.

Sosem szabad, hogy a gyülekezeti életünk a Szentírással ellentétes üzenetet hordozzon. És nem szabad olyan szolgálati modelleket hirdetnünk, amelyek aláássák a Gyülekezet hosszú távú hatékonyságát.

Tanítványképzésünknek – mind online, mind személyesen – tartalmaznia kell a gyülekezet és az egyén feladatairól szóló tanítást is.

A helyi gyülekezet felelőssége, hogy gondoskodást, igei tanítást, szellemi vezetést, imát, építést, tanítványképzést nyújtson a tagoknak, valamint lehetőséget adjon Isten dicsőítésére, a közösség gyakorlására és a gyülekezet szentségeiben való részesülésre.

A gyülekezeti tagok felelőssége, hogy imádkozzanak egymásért, törődjenek egymással, tizedet fizessenek és adakozzanak, szolgálják, támogassák és szeressék szellemi vezetőiket, valamint Jézushoz vezessenek embereket, és beépítsék őket a gyülekezet családjába.

Ezek nem lényegtelen kérdések. Könnyen zavarossá válhatnak azonban, vagy akár teljesen el is sikkadhatnak, hogyha az emberek csak online módon vesznek részt az alkalmakon, és csak laza szálak fűzik őket valamelyik helyi gyülekezethez.

Zárszó

Már majdnem egy teljes év eltelt a COVID-19 járvány kitörése óta, és a pásztorok még mindig azt kérdezgetik: „Hol van a gyülekezetem? Ki tartozik a gyülekezetemhez? Vissza fognak jönni a tagjaink? Másik gyülekezetbe kezdtek (vagy kezdenek majd) járni online vagy személyesen? Vagy továbbra is hozzánk tartoznak, de csak online módon? Esetleg teljesen elmaradnak a gyülekezetből?”

A technika lehetőséget ad arra, hogy gyorsan magasabb szintre emeljük az evangélium üzenetének közlését és bemutatását, azon viszont még dolgoznunk kell, hogy meglássuk, hogyan teszi lehetővé – vagy lehetővé teszi-e egyáltalán – a gyülekezet többi, ugyanilyen fontos oldalának bővítését is.

Pásztorokként tisztában kell lennünk azzal, hogy a szolgálatunk esetleg távolabbra nyúlhat, mint amennyire szellemi gondviselést nyújthatunk. Előfordulhat, hogy a karizmánknak, a növekedésre vonatkozó stratégiánknak, az erőteljes evangélizálásunknak és igen, a technikának köszönhetően olyan hallgatókhoz is eljut az üzenetünk, akik nem férnek hozzá tanítványképzésünk folyamataihoz. A technika csodás eszköz, de nem szabad minden kritikától mentesen a keblünkre ölelni. A szolgálók etikai felelőssége, hogy tudatában legyenek, milyen esetleges továbbgyűrűző hatást válthat ki a használata, mert így lépéseket tehetnek a negatív mellékhatások enyhítése érdekében, mialatt előnyeit kihasználva hűségesen végzik igei megbízásukat, és gondot viselnek Isten nyájára.