2023. Február 15.A hatékonyabb vezetővé válás kilenc alapelve
Önmagunk vezetése mindenkinek szól. Egészen korán elkezdünk kialakítani egyszerű önvezetési készségeket. Már a szobatisztaságot tanuló kisgyermeknek is meg kell tanulnia saját magától felismerni a szükség pillanatait és a hozzájuk kapcsolódó megfelelő cselekedeteket.
Ahogy telik az idő, egyre nagyobb kihívást jelent önmagunkat vezetni. Az időbeosztástól a feladatmenedzselésig, a költségvetés készítésétől a költségvetés betartásáig, a célkitűzéstől a célok megtartásáig életre szóló feladat elsajátítani, hogyan vezessük önmagunkat. A szobatisztaságot mindannyiunknak sikerült megtanulnunk, önmaguk vezetését azonban nem sokan tudták tökélyre fejleszteni.
Minél feljebb jut valaki vezetőként, annál több feladat hárul rá, és annál fontosabbá válik, hogy vezetni tudja önmagát. Gyülekezetet vezetni nem könnyű – különösen ebben a mostani légkörben, amelyet harag és megosztottság jellemez. De akármilyen nehéz is másokat vezetni, soha nem lesz olyan, akit nehezebb lenne vezetni, mint önmagunkat.
Időnként még a tapasztalt vezetőknek is komoly küzdelmébe kerül összpontosítani, továbblépni a vezetés következő szintjére, egészséges kapcsolatokat ápolni és kordában tartani érzelmeiket. Ezek mind az önmagunk vezetéséhez kapcsolódó területek.
Akár fizetett gyülekezeti munkatárs valaki, akár misszionárius, vezető pásztor vagy körzeti vezető, először is önmagát kell vezetnie. Van, aki ezt művészetnek tartja. Én egyszerűen csak nehéznek.
Még most is csak tanulgatom, hogyan vezessem önmagamat. Nem vagyok szakértő, de felfedeztem kilenc hasznos alapelvet.
1. Hozzuk meg előre a kulcsfontosságú hozzáállásbeli döntéseket!
Gondoljuk át, milyen helyzetekkel találkozhatunk, és határozzuk el előre, hogyan reagálnánk.Például: hogyan fogunk reagálni, ha valaki panaszkodik a prédikációnkkal kapcsolatban? Amikor legközelebb kedvünk lenne dühösen felemelni a hangunkat valamelyik munkatársunkkal szemben, mit fogunk tenni helyette? Hogyan fogunk reagálni, ha a vezetőség nem úgy szavaz, ahogyan mi szeretnénk?
Ha előre végiggondolunk ilyen helyzeteket, az segíthet, hogy jobb döntéseket tudjunk hozni a pillanat hevében. Amikor nyomás nehezedik ránk, visszaállunk az alaptermészetünk szerinti viselkedésre. Ezt csak úgy tudjuk elkerülni, ha jó előre meghozzuk a helyes döntéseket.
Én nem szeretem a konfliktusokat. Ha konfliktussal találkozom, az a természetes reakcióm, hogy visszahúzódom. Ez azonban nem mindig egészséges egy vezető esetében. Eldöntöttem hát, hogy nem fogok megfutamodni a feszültségek elől.
Néhány hónappal ezelőtt úgy éreztem, hogy egy közeli barátom és csapattársam elárult. Első, ösztönös reakcióm az volt, hogy visszahúzódom, és megvonom az időmet és a figyelmemet a vétkes féltől. Mivel azonban előre elhatároztam a reakciómat, a lehető leghamarabb leültem az illetővel. Így már nem tudtam meggondolni magam, és nem tudtam visszahúzódni.
Azt is előre eltökéltem, hogy mi az, amiről vitatkozni fogok a házasságomban. Hogyha valami jelentéktelen dolog történik, nem panaszkodom és nem zsörtölődöm. Hogy miért? Mert már előre eldöntöttem, hogy el fogom engedni.
Önmagunk vezetésével kapcsolatban az egyik legfontosabb szentírási szakasz a Filippi 2,5–8:
„Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.”
Jézus már a kereszt előtt eldöntötte, hogy milyen hozzáállást választ. Azért tudott néma maradni, amikor sértegették és megverték, mert előre eldöntötte, hogy milyen lesz a hozzáállása: az alázatos, engedelmes szolgáé.
2. Menedzseljük meghozott döntéseinket!
Miután előre meghoztuk a döntéseket, aktívan menedzselni is kell őket.
Tegyük fel például, hogy elhatározzuk: formába hozzuk magunkat, és ehhez heti öt nap végzünk valamilyen testedzést. Ennek a döntésnek a menedzselése azt jelenti, hogy kitartunk elhatározásunk mellett akkor is, amikor legszívesebben valami mást csinálnánk. Vagy ha úgy döntünk, hogy minden helyzetben őrizni fogjuk a pozitív hozzáállást, ahelyett, hogy átmennénk kritizálásba, lehet, hogy gyakorolnunk kell, hogy megtartsuk a véleményünket magunknak, amíg nem tudunk valami pozitívat mondani.
A legtöbb ember képes jó döntéseket hozni. Az, hogy valaki önmaga vezetése terén eredményes vagy eredménytelen lesz, ezeknek a döntéseknek a naponkénti menedzselésén múlik.
Aki nem jeleskedik önmaga vezetésében, az figyelmen kívül hagyja az elvein alapuló határokat, és azt teszi, amihez az adott pillanatban éppen kedve van. Ez egészségtelen kapcsolatokhoz, rossz anyagi döntésekhez és szolgálati hibákhoz vezethet.
Mivel keresztények vagyunk, a döntéshozási folyamat számunkra nem csupán akarat kérdése, hanem szellemi gyakorlat is. Pál apostol arról írt, hogy ejtsünk „foglyul […] minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre” (2Korinthus 10,5).
Nem biztos, hogy mindig helyesek a gondolataink. A Szent Szellem segítségével azonban foglyul ejthetjük ezeket a gondolatokat, és tehetjük, ami helyes, akárhogyan is érzünk.
3. Éljünk önzetlenül!
A Filippi 2,3–4-ben azt olvassuk: „…alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.”
Önmagunk vezetésének hiánya gyakran önzésből fakad. Tudom, mi lenne helyes, de máshoz van kedvem. Tudom, hogy nem lenne szabad elveszítenem a fejemet, de dühös vagyok valami miatt, amit valaki más tett. Tudom, hogy nem lenne szabad kritizálnom, de nem értek egyet azzal, amit mások csinálnak. Tudom, hogy helytelen a reakcióm, de egyszerűen nem tartom igazságosnak az adott helyzetet.
A gyatra önvezetés az „ént”, az „enyémet” állítja a középpontba. Ahhoz, hogy jól tudjam vezetni önmagam, mások gondolatait, érzéseit és szükségleteit kell előtérbe helyeznem. A „mások először, én utoljára” gondolkodásnak kell uralkodnia bennem.
Önmagunk vezetése többet jelent annál, mint hogy összhangban élünk saját fontossági sorrendünkkel. Arról szól, hogy az a fontossági sorrend alakítja az életünket, amelyet Jézus határozott meg számunkra. Nem az számít, hogy én mit akarok, hanem hogy ő mit akar. Mi a helyes a Szentírás szerint? Hogyan helyezhetem előtérbe Istent és másokat, és hogyan követhetem Jézus önzetlen példáját?
4. Törekedjünk az önismeretre!
Van egy ismerősöm, aki magas szintű vezető annál a szervezetnél, ahol dolgozik. Ügyes és okos, de az járja róla, hogy nem becsüli az embereket, hanem inkább kihasználja őket. Sajnos ez az ismerősöm nincs tisztában azzal, hogy mennyire megsebzi ez a vezetői stílus azokat, akiket vezet.
Nagyon veszélyes, ha egy vezető nincs tisztában saját gyengeségeivel. Aki hatékony az önvezetésben, az folyton keresi, hol kell még fejlődnie, és másokat is megkér arra, hogy mutassanak rá a hibáira.
Amit nem lát az ember, azon nem fog változtatni. Amin nem változtat, az szokássá válik. A szokásokból pedig életvitel lesz. Az a vezető, aki nem ismeri fel személyes hiányosságait, végül káros szokásokat fog kialakítani.
5. Ha rossz irányba tartunk, álljunk meg!
Amikor a fiam, Parker még kicsi volt, hajlamos volt a rossz helyzeteket még jobban elrontani. Segítettem neki, hogy megtanulja felismerni, amikor egy szituáció rossz irányba tart. Így ha visszafordulni nem tudott is, legalább megálljt szabhatott a negatív lendületnek.
Parkerhez hasonlóan sokan továbblépnek a rosszról a még rosszabbra. Ahelyett, hogy megállnának, további rossz döntésekkel tetézik a rossz döntéseket. Aki hatékony az önvezetésben, az hamar felismeri, amikor rossz irányba tart, és megállítja az adott viselkedést.
6. Alakítsunk ki és tartsunk fenn egészséges szokásokat!
A döntések tettekhez vezetnek. A megismételt tettek szokásokká alakulnak. Aki hatékony az önvezetésben, az egészséges szokásokat alakít ki, és fenn is tartja őket.
Nincs mindig kedvem a testmozgáshoz. Van olyan reggel, amikor fáradt vagy lusta vagyok. De kialakítottam egy szokást a fontossági sorrendemből fakadó döntésre alapozva. Ahányszor betartom, belevésem a szokást az elmémbe és a napirendembe.
Mindenkinek vannak szokásai. Nincs kivétel ez alól. Miért ne alakítanánk hát ki jó szokásokat? A szokásokban az a nagyszerű, hogy mi választhatjuk meg őket.
Pál biztatta a thesszalonikabelieket egészséges szokások kialakítására:
„Kérünk titeket, testvéreink, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, akik elöljáróitok az Úrban, és intenek is titeket. Munkájukért nagyon becsüljétek és szeressétek őket! Éljetek egymással békességben! Kérünk titeket, testvéreink, intsétek a tétlenkedőket, biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez. Vigyázzatok, hogy senki se fizessen a rosszért rosszal, hanem törekedjetek mindenkor a jóra egymás és mindenki iránt. Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1Thesszalonika 5,12–18)
Ebben a listában sok jó szokás szerepel. Szeressük, tiszteljük a vezetőket. Oldjuk meg a konfliktusokat. Figyelmeztessük azokat, akik rossz döntéseket hoznak. Nyújtsunk bátorítást. Segítsünk a rászorulókon. Gyakoroljuk a türelmet és a kedvességet. Válasszuk az örömöt. Imádkozzunk. Mutassuk ki hálánkat. Ezek a szokások ma is ugyanolyan időszerűek Isten népe számára, mint Pál korában.
7. Tegyük azt, ami helyes – a körülményektől függetlenül!
Nemcsak olyankor teszem azt, ami helyes, amikor a körzeti szuperintendensünk társaságában vagyok. Nagyra becsülöm őt vezetőként, és azt teszem, amit mond. De olyankor is helyes cselekvésre vezetem önmagam, amikor nincs a közelben. Törekszem arra, hogy ugyanaz a személy legyek a gyülekezetben és otthon, a nyilvánosság előtt és a magánéletben.
Nagyon gyorsan észre lehet venni, hogy valakinek gondot okoz önmaga vezetése, ha különböző környezetben különbözőképpen viselkedik. Az a pásztor, aki az alkoholfogyasztás ellen prédikál, nyaralása alatt azonban Margaritát szürcsöl, silányul vezeti önmagát. Az a gyülekezeti munkatárs, aki tiszteletet tanúsít a hatalomban fölötte állók felé, azonban rosszul bánik a felügyelete alatt állókkal, pocsékul vezeti önmagát. Az a tanító, aki tizedfizetésre biztat, ám ő maga nem gyakorolja azt, rosszul vezeti önmagát. Az a diakónus, akinek tiszta a beszéde a gyülekezetben, viszont tele van tűzdelve káromkodással a golfpályán, csapnivalóan vezeti önmagát.
Ha pedig valaki nem tudja hatékonyan vezetni önmagát, miért akarnák mások követni? Aki jól vezeti önmagát, az mindenféle környezetben ugyanúgy viselkedik. Jelleme, viselkedése nem szituációfüggő, hanem a döntésein alapul. Aki így vezet, az növeli a bizalmat, a tiszteletet és az elkötelezettséget követőiben.
Pál azt mondta a korinthusi gyülekezetnek: „Legyetek a követőim, amint én is követője vagyok Krisztusnak.” (1Korinthus 11,1)Akik bennünket követnek, Jézust követik ezzel?
8. Azt tegyük, ami helyes, akkor is, ha nehéz, sokba kerül, vagy kényelmetlen!
Bárki képes azt tenni, ami helyes, ha jutalmat kap érte. Bárki képes azt tenni, ami helyes, ha valaki figyeli őt. Bárki képes azt tenni, ami helyes, ha parancsba kapja.
Az hatékony önmaga vezetésében, aki azt teszi, ami helyes, akkor is, ha nem kap érte rögtön jutalmat, ha senki nem tud róla, ha nem követelik meg tőle, vagy a dolog drága, kényelmetlen, kellemetlen vagy fáradságos. Hozza meg előre ezt a döntést – elvből!
9. Hagyatkozzunk Istenre!
Önmagunk vezetése nehéz feladat. A Szent Szellem segítsége nélkül valójában egyenesen lehetetlen. Aki hatékonyan vezeti önmagát, az beismeri gyengeségeit és bukásra való hajlamát. Nem fuvalkodik fel szellemében, hanem alázatos marad, naponként a Szent Szellem vezetésére és az isteni bölcsességre támaszkodik.
A Példabeszédek 2,6–11 elmondja, milyen áldásokkal jár, ha Istenre hagyatkozunk:
„Csak az Úr ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik. A becsületeseknek jutalmat tartogat, pajzsot a feddhetetlenül élőknek. Vigyáz a törvény ösvényeire, és híveinek útját megőrzi. Majd megérted, mi az igazság és a törvény, a becsületesség és az igazán jó út. Bölcsesség költözik szívedbe, és az ismeret gyönyörködteti lelked. Megfontolás őrködik feletted, értelem oltalmaz téged.”
Önmagunk vezetésének útja sok vesződséggel jár. Amikor már azt hiszem, hogy célba értem, új kihívás bukkan fel.
A világjárvány alatt minden eddiginél nagyobb szükségem volt az önuralom gyakorlására. Rengeteg mindenről van véleményem. Biztosan akad köztük olyan is, amely helyes. De azt is tudom, hogy ha folyton mindenről elmondom a véleményemet, azzal felesleges nehézségeket okozok a gyülekezetemnek, és vezetőként elterelődhet a figyelmem a lényegről.
Kedvem lenne határozottan megmondani, ki mit csináljon. Szívesen vitatkoznék arról, miért én látom helyesen a dolgokat. Kedvem lenne számonkérni azokat, akik azóta sem jöttek vissza a gyülekezetbe. Szívesen kiadnám a haragomat és az érzelmeimet a közösségi média felületein. De tudom, hogy semmi ilyesmi nem vinné előrébb Isten országát, és nem építené Isten gyülekezetét.
Ebben az időszakban számomra sok esetben azt jelentette az önmagam hatékony vezetése, hogy lecsuktam a laptopomat, bezártam a számat, és úgy döntöttem, szeretni fogom azokat, akikkel nem értek egyet.
Senki sem mondta, hogy könnyű lenne önmagunkat vezetni. Nagy utazás, életre szóló feladat. Aki hatékonyan vezeti önmagát, az alkalmasabb lesz mások vezetésére és az egészséges, életet adó szervezet irányítására.
Rod Loy a First Assembly of God (North Little Rock, Arkansas, USA) gyülekezet vezető pásztora és az Assemblies of God (Springfield, Missouri, USA) pünkösdi felekezet egyik vezető presbitere