Szívünket rabul kellene ejtenie, milyen szenvedélyesen gondolkodik Isten a sokféleség dolgáról. Az Efezus 2 fényében hogyan alkalmazzuk ezt a modellt saját helyzetünkre?

Egy belvárosi kávézó teraszán üldögéltünk a cincinnati toronyházak árnyékában – két ohiói pünkösdi pásztor –, és kavargattuk a csészénkben feketéllő ruandai nedűt, közben pedig a szívünket foglalkoztató látásról beszélgettünk.

Pásztortársam megkérdezte: – Mit tanácsolnál, hogyan vezethetném úgy a (közepes méretű, elővárosi) gyülekezetemet, hogy többnemzetiségűvé alakuljon? Nagyon a szívemen viselem ezt a kérdést. Nem maradhatunk úgy, ahogy vagyunk. A városunknak szüksége van erre a változásra. A gyülekezetünknek is szüksége van rá. De amit nem tudok, azt nem tudom.

Nem tőle hallottam először ilyet. Úgy látszik, Isten mostanában egyre többeknek a szívére helyezi, hogy a gyülekezetnek a mennyországot kellene visszatükröznie a földön.

Mi, a cincinnati Peoples Church gyülekezet 20 év alatt váltunk 98 százalékban homogén, fehér ingázók gyülekezetéből 50 százalékban nem fehér gyülekezetté, ahol több mint 30 nemzet képviselteti magát. És a tagságunk a faji indulatoktól fűtött idők ellenére 25 százalékban afroamerikai. Ezt az Úr vitte véghez.

Elgondolkodtam barátom őszinte kérdésén, és úgy éreztem, azt kell válaszolnom: – Kezdd a teológiával! Akármit is teszel, alapozd a Szentírásra! Számíthattok rá, hogy a pokol harcolni fog ellenetek, és szükség lesz rá, hogy a látásotok Isten Igéjében gyökerezzen.

Megosztottam vele a többnemzetiségű gyülekezet igei modelljét az Efezus 2 és 3 alapján. Rabul ejti a szívemet, és lenyűgöz, milyen szenvedélyesen gondolkodik Isten erről a témáról.

Az efezusi modell

Az újszövetségi Efezust hasonlíthatjuk a mai amerikai társadalomhoz. Az istenfélő pogányok, konzervatív zelóták, piactéri liberálisok, bálványimádók, bennszülöttek és nemzetközi bevándorlók keverékének köszönhetően a várost etnikai, gazdasági és vallási szempontból egyaránt sokféleség jellemezte. A Római Birodalom harmadik legbefolyásosabb városaként a mai Törökország nyugati csücskében elhelyezkedő népes kikötőváros kozmopolita olvasztótégelynek számított.

Az efezusi gyülekezet szintén gyűjtőhely volt – Krisztusban egységre jutott, Szellemmel teljes, evangéliumban gyökerező embereké. Ez a sokszínű közösség ismertté tette „Isten sokféle bölcsességét” a városban és „a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt” (Efezus 3,10). Felfigyeltünk erre? A gyülekezet nemcsak a társadalomra hatott és az evangéliumot terjesztette; az, ahogyan Krisztus-központú módon tudott sokszínű egységben létezni, figyelmet követelt a szellemi világban is.

Pál azt mondja a korábban különböző és ellenséges zsidóknak, görögöknek és rómaiaknak erről a sokszínű egységéről, hogy ez „Krisztus titka”, amelyet a Szent Szellem jelentett ki (Efezus 3,4–6). Krisztus hosszú időn át rejtve maradt titka lett nyilvánvalóvá abban, ahogyan ez a gyülekezet összekovácsolódott. Gondoljunk csak bele!

Civakodó társadalmunknak nagy előnye származna ilyen prófétikus, békéltetést hozó, Isten országát képviselő gyülekezetekből. Egy ilyen mozgalom a pokol kapuit is megrendítené.
Az Efezus 2-ben Pál vonzó képet tár elénk, amely egyben a modern kori, sokféleségükben is egységes gyülekezetek modellje is. Miután kibontja az evangéliumot, hozzákapcsolja a sokszínűségében egységes helyi gyülekezet elgondolásához. Ez az üzenet alkalmazható minden felállásra – akár vidéki, akár elővárosi vagy nagyvárosi gyülekezetről van szó.

Az evangélium

Pál így ír az Efezus 2,1–2-ben: „halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek…”. Krisztus előtt nem voltunk képesek igazodni Isten tökéletes tervéhez; szellemileg halottak voltunk. „De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt […] Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka” (4–5.8 v.).

Eddig elhangzott az, amit az evangélium lényegének tartunk. A 10. versben Pál rátér az üdvösség céljára, és rámutat, milyen hatást tud gyakorolni az, ha különböző hátterű megváltott emberek egységre jutnak Krisztusban. „Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett […]”. Isten tehát azért üdvözít, hogy cselekedjünk. Jó dolgokat. Hogy a társadalomra kiható jó dolgok történjenek Isten teremtő keze nyomán bennünk és általunk, Jézuson keresztül.

Életem nagy részében úgy olvastam az Efezus 2,1–10 szakaszt, mint ami csak nekem szól személy szerint. Nyilván vonatkozik rám is személyesen, de jelentőségének magasabb szintjét akkor értjük meg, ha az egész helyi gyülekezet modelljeként olvassuk. Az igék mind többes számúak. Pál az etnikailag és kulturálisan sokszínű efezusi gyülekezethez szól.

Az Efezus 2 következő szakaszából jól látszik ez. Pál teljes természetességgel lép tovább az evangéliumról alkotott hagyományos felfogásunktól – hogy halottak voltunk a bűnben, de most már élünk – arra az emlékeztetőre, hogy Isten keze munkája vagyunk, és jó cselekedetekre tervezett bennünket. Azt szeretné, ha fantasztikus dolgokat tennénk és élnénk át együtt, az Ő megváltott, véren megvásárolt, sokszínűségében is egységes helyi gyülekezeteként.

Az evangélium és a gyülekezet

A Krisztus eljövetele előtti időt kulturális és etnikai elkülönülés jellemezte (Efezus 2,11–12). „Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által” (Efezus 2,13). Az evangélium a zsidókat és a görögöket – két olyan csoport tagjait, akik korábban gyűlölték egymást – közel hozta Krisztushoz, az ígérethez és egymáshoz.

„Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, […] hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. Megbékéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést önmagában” (14–16.v.).

Emlékezzünk vissza: a 2. fejezet az evangélium újbóli ismertetésével kezdődik. Ezt követően Pál arról beszél, milyen erőteljes a sokféleségében is egységes gyülekezet.

Aki ezt olvassa, abban felmerülhet néhány ellenvetés:

  1. „Ez kimondottan az efezusi gyülekezetre vonatkozik. Nálunk nincsenek zsidók és pogányok.” Jó, de ez az etnikai és kulturális különbözőségekről, a vallási és világnézeti eltérésekről is szól. Ilyenek sincsenek a közösségetekben?
  2. „Ez az egyetemes egyházra vonatkozik. Mi köze ennek a helyi gyülekezethez?” Pál nem „egyházat” (ekkleszía) említ, hanem egy testről (szóma) beszél. Egy helyi gyülekezetnek címezi levelét: az efezusi gyülekezetnek, amelyet ő személyesen is pásztorolt (ApCsel 20,31). Igaz, Pál szavai érvényesek az egyetemes egyházra is, de nem a helyi efezusi gyülekezet rovására.

Isten nyilván sosem kérne olyat, hogy vonjunk be a helyi gyülekezetbe olyan embereket, akik nincsenek a közelünkben, de mi a helyzet azokkal, akik viszont ott vannak? Ha etnikai sokszínűség nem is jellemző a környékünkre, mi a helyzet a másfajta – például társadalmi-gazdasági – sokféleséggel?

Pál mindig egy adott helyzetre nézve ír, még akkor is, amikor az egyetemes egyházhoz szól minden időkre vonatkozóan. Meggyőződésem, hogy Krisztus Szelleme Pál által úgy képzeli el, hogy megváltottak sokféleségükben is egységes gyülekezetei jönnek létre, ahova csak eljut az egyház.
Pál a 2. fejezetnek ezt a szakaszát ezzel a magasröptű ideállal zárja az efezusi gyülekezetre nézve. A 19. versben azt mondja: „Ezért tehát [ti, a pogányok Krisztusban] nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek [a Krisztusban élő zsidóknak] és háza népe Istennek…”.

Többé nem idegenek Neki, ahogy egymásnak sem. Képzeljük csak el, milyen befolyása lehetne az ilyen gyülekezeteknek a fajilag, etnikailag és politikailag széttöredezett közösségekre Amerika-szerte!

Figyeljük meg, mi következik a modellnél: „akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, és akiben ti is [valamennyien] együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által” (21–22. v.). Ez aztán a teljes mértékben pünkösdi gyülekezet! Egyetlen, Szellemmel teljes test a korábban elkülönült csoportokból.

Létezik, hogy elsiklottunk efölött, hiába kap jelentős hangsúlyt az Újszövetségben? A sokféleségében is egységes, egyetlen gyülekezetről szóló látás kinyilatkoztatását nevezi Pál „Krisztus titkának”. Olyan, mintha azt mondaná Pál által a Szent Szellem: „Ez az én országom titkos receptje!”

Az Efezus 3,10-ben még hozzáteszi: „hogy ismertté legyen most az egyház [a sokféleségében is egységes egyház] által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt Isten sokféle bölcsessége”. Vagyis Isten az Ő sokféle bölcsességét a sokféleségében is egységes egyház által juttatja kifejezésre – ráadásul nem is csak a földön, hanem a szellemi világban is. Bárcsak felismernénk, milyen színtéren állunk!

Az Efezus 4–6 további része azt fejti ki, hogyan lehet együtt megélni ezt a titkot. Ha az egész levelet a 2,15 szemüvegén át nézve olvassuk el, felfedezhetjük a szövegkörnyezetben rejlő gazdag mélységet, és kiábrázolódik előttünk a mennyet visszatükröző egyház alapvető fontosságú modellje (Jelenések 7,9). Úgy vélem, ez Isten stratégiai terve minden helyi gyülekezet számára.

Amikor Pál elbúcsúzik az efezusi vénektől az ApCsel 20,27-ben, azt mondja: „Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát.” Tehát valami különlegeset adott az efezusiaknak. Egyedül náluk töltött három évet, könnyek között tanítva éjjel és nappal, hogy táplálja és óvja a véren vásárolt, sokféleségében is egységes testet, őrizve a nyájat (ApCsel 20,28.31). Az Efezusi levél részletezi ezt az átfogó célt, és ráirányítja a reflektorfényt a gyülekezeti modellre.

Az Efezus 2 ilyen értelmezésének fényében hogyan alkalmaznánk ezt a modellt a saját helyzetünkre, különösen, ha a mi környékünkre nem jellemző a sokféleség? (Ld. a diagnosztizáló kérdéseket)

Helyi gyülekezetünk és az evangélium

Minden gyülekezetnek és pásztornak szükséges gondosan tanulmányoznia a környéken élők közösségét, hogy megértse, mi jellemzi őket – demográfiai, etnikai, történelmi, gazdasági, szellemi, generációs, társadalmi és egyéb szempontból.

Úgy kell gondolkodnunk, mint akik eléretlen népcsoportok között misszióznak, és imádkozó szívvel fontolgatják, hogyan ültessék el és öntözzék az evangélium magját hűségesen, hatékonyan, az adott környezethez igazítva és az aktualitást megőrizve.

Jézus a vére árán vásárolt meg embereket mindenféle háttérből, törzsből és nemzetből, hogy egy családhoz tartozzanak (Efezus 2,15; Jelenések 5,9). Fontos ugyan megkérdezni, hányan járnak a gyülekezetünkbe vasárnaponként, de mi lenne, ha felmérnénk a gyülekezetbe járók sokféleségét is?

Ha úgy véljük, a mi környékünkre nem jellemző a sokféleség, vajon csak az etnikai szempontot vesszük figyelembe? Mi a helyzet a politikai, jövedelmi vagy életkori sokféleséggel? A szerfüggők és családtagjaik elérésével? A menekültekkel, bevándorló munkásokkal vagy nevelőcsaládokkal? És mi a helyzet _ (egészítsük ki mi!)?

Hogyan valósíthatjuk meg ezt? Hirdessük Jézust és az Ő országát mindenütt! Vigyázzunk, hogy az Ő országát hirdessük szavainkkal és tetteinkkel, nem pedig valami másik evangéliumot (például politikai ízű, felvizezett, nacionalista vagy vallásos evangéliumot)! Jézus ezt így fogalmazta meg: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Máté 5,16).

Az 1Korinthust Efezusból írta Pál, míg a 2Korinthust valószínűleg röviddel azután, hogy onnan elment. Lehetséges, hogy még friss hatással volt gondolkodására az efezusi modell, amikor megírta a 2Korinthus 5-öt, a megbékélésről szóló remekbe szabott fejezetet. A 17. versben így írt: „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.”

Közvetlenül ez előtt, a 16. versben azt mondta Pál: „Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint”, azaz a világ nézőpontja szerint. Ez nekünk, vezetőknek is szól. Ha nehezünkre esik a régi természetünk előítéleteitől mentesen járni, nehezen fogunk mindenkit elérni az evangéliummal. Szolgálatunkat nem határozhatják meg kulturális preferenciáink, előítéleteink vagy politikai nézeteink. Máskülönben csak hozzánk hasonló embereket fogunk vonzani, nem pedig azt az egyházat, amelyért Jézus kifizette az árat a kereszten.

Nem szabad világi nézőpont alapján szolgálnunk a helyi közösség felé; csakis az evangélium erejétől áthatott, Krisztus-központú, Isten országára jellemző nézőpont szerint. Régen halottak voltunk vétkeinkben és bűneinkben, most azonban életre keltünk Krisztussal együtt. Akik távol voltak és akik közel voltak, azok most már „egy test, és […] együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért” (Efezus 3,6).

Ma olyan gyülekezetek után sóvárognak az elveszettek Amerikában, amelyek ezt a valóságot tükrözik. Társadalmunknak pontosan az Efezus 2 gyülekezeti modelljére van szüksége.

Zárszó

A pásztor barátom később küldött e-mailt a részletes tervéről. Idén ősszel tart majd egy prédikációsorozatot „A látás: EGY” címmel, a János 17,20–23 és az Efezus 4 alapján.
Nekifogott kidolgozni egy három évre szóló stratégiát, hogy lefektesse az igei alapot, átgondolt változásokat vezessen be a sokféleség felé történő nyitás irányába, és megosszon megbékélésről szóló történeteket, kihangsúlyozva a laikus vezetők hősies erőfeszítéseit. Törekszik a baráti kapcsolatok tudatos építésére a már meglévő néhány másféle taggal; megnyitja a szívét, hogy tanuljon tőlük, és kikérje a gondolataikat és segítségüket a következő lépésekhez.

Önkéntelenül is elmosolyodom, amikor arra gondolok, milyen gyümölcsöző munka vár rá. Azóta egyébként gyakrabban imádkozom érte. Hiszen ha az efezusi gyülekezeti modell igei látása alapján vezetünk, a pokol visszavág. Hogy miért? Mert a városunk lakói megtapasztalják a sokféleségében is egységes Gyülekezet gyógyító hatását, és Jézus még többet kap meg abból, amiért olyan nagy árat fizetett (Jelenések 5,9–10). Az ellenség pedig mindkét eredményt gyűlöli.

Szerző: Chris Beard

Chris Beard a Peoples Church (AG) vezető pásztora Cincinnatiben.