Hívők és hitetlenek mindig egyaránt érdekfeszítőnek találták a jövőbeni eseményeket, az ismeretlent. Rendkívüli elővigyázatosságra van azonban szükségünk, nehogy spekulációkkal tűzdeljük meg Szentírás-értelmezésünket, és hozzátegyünk ahhoz, amit a Biblia ténylegesen mond. Tulajdonképpen ez is hozzátartozik a hitben járáshoz, részletei pedig csak az örökkévalóságban lesznek teljesen világosak. Hadd tisztázzam, hogy hiszek Krisztus testben történő visszatérésében és VALAMENNYI ószövetségi prófécia szó szerinti beteljesedésében. Lesz Jézus Krisztusnak egy ezeréves földi uralkodása. Érdemes gondosan tanulmányozni a Szentírást. Az itt közreadott rövid összefoglaló csupán alap, amire felépítheted azt, amit saját szolgálatodban, vezetői minőségedben hirdetsz/tanítasz arról, ami ezután jön.

Az ezeréves országlás meghatározása

Az ezeréves országlás latin megfelelője, a millennium két szóból tevődik össze: a mille ezret jelent, az annum pedig évet. Ezért szokták Krisztus ezeréves földi uralkodását millenniumnak is nevezni. A Szentírás különböző nevekkel illeti az emberi történelemnek ezt a sajátos időszakát.

  1. Ezer esztendeig tartó uralom (Jelenések 20,4.6)
  2. Izráel vigasztalása (Lukács 2,25)
  3. Izráel megváltása (Lukács 2,38)
  4. Az Úr napja (1Thesszalonika 5,2)

Az ezeréves országlás céljai

Elfojtani minden lázadást a földön (1Korinthus 15,24–28; Jelenések 20,3)
Helyreállítani az igaz és igazságos kormányzást a világon (Ézsaiás 9,6.7; 11,3–5)
Megítélni a föld országait (Máté 25,32.33; Jelenések 19,15)
Beteljesíteni a szövetséget, amelyet Isten Ábrahámmal és utódaival kötött (1Mózes 12,13,15,17)
Teljes mértékben visszaadni Izráel népének és nemzetének a hazájukat (Máté 24,22.31; Ezékiel 36,24)
Felmagasztalni a szenteket (Krisztus hű követőit) Krisztussal együtt (Jelenések 20,4–6) 6)
Beteljesíteni Isten változhatatlan szavát (Dániel 9,24; Cselekedetek 3,20-21; 1Péter 1,10–13)

A. Az ezeréves országlás konkrét jellemzői

  1. A Sátán meg lesz kötözve (Jelenések 20,1–10)
  2. Az ember továbbra is „ádámi” természettel rendelkezik.
  3. A legfőbb hatást az IGAZSÁG jelenti majd, nem pedig a hamisság, mint napjainkban.
  4. Az emberek számára az lesz a próba, hogy elfogadják-e Krisztust önként Megváltójuknak, és engedelmeskednek-e a vezetőknek (a megdicsőült szenteknek) és a törvényeknek.

B. Szó szerinti KIRÁLYSÁG lesz, teokratikus KORMÁNYZATTAL

  1. Krisztus uralkodik a földön közvetlenül Istennek alávetve, ám „vasvesszővel”
    (Zakariás 14,9; Jelenések 19,15) **
  2. Jeruzsálem lesz a VILÁG FŐVÁROSA (Ézsaiás 2,1–4; Zakariás 14,11; Ezékiel 48)
  3. Minden ország legalább évente egyszer elküldi képviselőit Jeruzsálembe
    (Ézsaiás 66,20)

C. Valósággá válik a béke és a jólét

  1. Megszűnik minden háború Krisztus földi uralkodásnak ezer évére (Ézsaiás 2,4; Ézsaiás 65,21–22; Mikeás 4,3)
  2. Bőséges anyagi áldások lesznek (Mikeás 4,4; Zakariás 3,10)

D. Meghosszabbodik az emberi élet

  1. Továbbra is jelen lesz a természetes szaporodás (kisbabák fognak születni) (Zakariás 8,4–5)
  2. Alapból isteni egészség jellemez mindenkit (a betegség lesz a kivétel) (Ézsaiás 35,3–6) 6)
  3. 100 évesen még „gyermeknek” számít az ember (Ézsaiás 65,20) ***
  4. Megváltozik a (mérges és ragadozó) állatok természete (Ézsaiás 11,6–8; 65,25)

*Az, hogy az ember továbbra is ádámi természettel rendelkezik, azt sugallja, hogy nem lesz olyan ártatlan, mint Ádám és Éva volt a teremtéskor. Az emberi természet továbbra is rosszra hajlik. Lesznek a földön olyan emberek, akik átélik a nagy nyomorúságot, és még életben lesznek az ezeréves országlás idején. Bár a Sátán erre az időre meg lesz kötözve, az embereknek továbbra is el kell dönteniük, hogy követik-e Krisztust Megváltójukként.

** Mivel Krisztus „uralkodik vasvesszővel”, biztonsággal feltételezhetjük, hogy nem minden nép (nemzet vagy kormány) fogadja örömmel azt, hogy Ő uralkodik Izráelből Dávid trónján.

*** Az Ézsaiás 65,20-ban az áll, hogy „a legfiatalabb is százévesen hal meg…”, majd így folytatódik: „aki nem ér meg száz évet, átkozottnak számít”. Egyes bibliatudósok ezt úgy értelmezik, hogy életkortól függetlenül csak akkor hal meg bárki, ha halált érdemlő bűntettet követ el. Mások úgy vélik, ez csupán annyit jelent, hogy az átok következményei továbbra is működni fognak a világon.

Ne felejtsük el, hogy a feltámadott és megdicsőült ó- és újszövetségi szenteket többé nem sújtja a halál. Ők együtt „uralkodnak” Krisztussal a helyreállított Királyságban.

Az ószövetségi szentek várták a teljes megváltást; az újszövetségi szentek pedig a keresztre visszatekintve látták a teljes megváltást.

Minden megváltott – minden ó- és újszövetségi szent – Krisztusnak az emberiség bűnéért kiontott véráldozata által nyert üdvösséget. Az ember és az Atya Isten kapcsolatát/közösségét semmilyen más módon nem lehet helyreállítani.

Krisztus földi uralma alatt minden élő ember, zsidó és más nemzetbeli egyaránt lehetőséget kap arra, hogy elfogadja Krisztust Urának és Megváltójának. Aki korábbi nemzedékekben élt és halt meg, és úgy döntött, hogy elutasítja Őt, az nem kap „második esélyt” (Zsidók 9,27).


Ezek a gondolatok és megadott igehelyek elindíthatnak a megfelelő irányba az eszkatológiai események lenyűgöző tanulmányozásához. Emlékeztetőül azért hadd jegyezzem meg: noha a Biblia megad néhány konkrét részletet a jövővel kapcsolatban, ne próbáljunk olyan dolgokat állítani, amelyeket nem tudunk az Igéből alátámasztani! A nagy Isten, akinek kész terve van az egész történelemre vonatkozóan, a maga időzítésének megfelelően véghez fogja vinni azt.

A SÁTÁN VÉGSŐ VERESÉGE

Isten még egy utolsó lehetőséget ad az embernek, hogy önként válassza az Ő szolgálatát. Amikor Krisztus ezeréves földi országlása a végét ér, elengedik a Sátánt „börtönéből”, ahol megláncolva tartották (Jelenések 20,7). Akármilyen hihetetlen, még mindig lesz, aki vonzódni fog a nagy csalóhoz. Hogyan lehetséges ez, miután békében éltek Krisztus uralma alatt? Az ember még mindig ádámi természettel rendelkezik, ez pedig az önző érdekek kielégítésére törekszik (Jelenések 20,8.9). Az ember természeténél fogva lázadó.

Ez a végső jelenet véget vet az időnek. Amint a Sátánt kiengedik börtönéből, sereget gyűjt az általa megtévesztett emberekből a Jeruzsálemben élő szentek ellen (Jelenések 20,8.9). Isten mennyből küldött tűzzel semmisíti meg a Mindenható szellemi ellenségének ezt a végső támadását (Jelenések 20,9). Péter apostol utolsó levelében szól arról, hogy közeleg „az Úr napja” (2Péter 3,10). „A mostani egek és a föld pedig… megmaradtak, hogy tűznek tartassanak fenn az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára” (2Péter 3,7). „De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek” (2Péter 3,10). Ez természetesen egy jövőbeni eseményre vonatkozik, azonban nem lehetetlen, hogy Péter prófétai módon olyasmiről beszél, amit ma atomháborúnak neveznénk. Sok ország rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel, és ha egy globális konfliktus során jelentős számban vetnének be ilyen fegyvereket, elképesztő pusztítást lehetne véghez vinni – több millió emberélet veszne oda, egész városok hevernének romokban, az egész ökoszisztéma teljesen felborulna. Valóban, tudományosan is lehetséges, hogy a keletkező hő közvetlen hatásaként még a hidrogén és az oxigén is szétválna a vízmolekulákban (H₂O). Amiről János prófétai módon írt a Jelenések könyvében (mialatt fogolyként Patmosz szigetén tartózkodott), talán a manapság használatos fegyverek leírása volt. János az általa ismert nyelvezettel és fogalmakkal próbálta visszaadni azt, amit a Szellem mutatott neki.

Akkor a Sátán, a megtévesztő egyszer s mindenkorra vereséget szenved. „Az ördög pedig, aki megtévesztette őket, a tüzes és kénes tóba vettetett, ahol a fenevad és a hamis próféta is van, és gyötrődnek éjjel és nappal örökkön-örökké.” (Jelenések 20,10). „Ha valaki nem volt beírva az élet könyvébe, az a tűz tavába vettetett” (Jelenések 20,15) ezzel a szentségtelen hármassággal együtt. Ez a második halál (Jelenések 20,14). Ezzel az igazság győz a gonoszság felett – mindörökre.

AZ ÚJ ÉG ÉS AZ ÚJ FÖLD

A Sátán legyőzése csupán a történet egyik oldala. Péter így folytatja: „De az ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakik” (2Péter 3,13). Mivel a történelemben az Isten ítéletét kísérő esemény, amelyre Péter is utal (2Péter 3,5–7), az „özönvíz” volt (1Mózes 6–9), sok bibliatudós úgy véli, hogy az „új föld” egy megújult vagy megtisztított föld lesz, ahogyan az özönvíz után is volt.

Sokszor felmerül a kérdés, hogy vajon miért lesz „új ég” is, nem csak „új föld”. Érthető, ha erre azt a választ adjuk, hogy még az általunk mennynek nevezett helyen is foltot ejtett a bűn. Noha Isten nem tűrte el Lucifer (a Sátán) és csatlósai trónbitorlási kísérletét, jelen voltak ott. Ahhoz, hogy a teljes teremtett világ, ahol élőlények lakoznak, maradéktalanul igaz legyen, valahogyan meg kell tisztítani az örökkévaló birodalmat.

Az „új föld” fővárosa az „új Jeruzsálem” lesz, amelyről részletes leírást olvashatunk (Jelenések 21,9–22,5). A város mérete döbbenetes. Megközelítőleg 1400 mérföld (2240 km) széles, hosszú és magas, tehát kocka alakú lesz. Ez a minden kor valamennyi szentjének örök otthont adó hely minden szempontból tökéletes lesz. „És semmi nem lesz többé átok alatt a városban, hanem az Isten és a Bárány trónja lesz benne: szolgái imádják őt, és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon. Éjszaka sem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön örökké (Jelenések 22,3–5) (kiemelés tőlem).

Ennek a korszaknak a drámai lezárása még sokkal többről szól. Most azonban beszéljünk csak arról, hogy az Ő őszintén elkötelezett tanítványai számára vannak olyan igei irányelvek, amelyeket hűségesen be kell tartani, amíg az Úr vissza nem tér menyasszonyáért.

  1. A. Járjunk hitben – és soha nem látásban
  2. (Róma 4; Zsidók 11)!
  3. B. Éljünk Isten kegyelmében és az Ő kegyelme által (Róma 5,1.2; Efezus 2,4– 10)!
  4. C. Teljesedjünk be Szent Szellemmel (Cselekedetek 2,4; Galata 5,22–25)!
  5. D. Egyre növekedjünk a szentségben és az igaz életben
  6. (2Korinthus 3,18; 1Péter 1,13–16)!
  7. E. Hagyjuk, hogy életünk minden területén a szeretet irányítson
  8. (Máté 22,37.38; 1Korinthus 13; 1János 4,7–12)!
  9. F. Igyekezzünk engedelmeskedni a nagy missziói parancsnak, míg csak vissza nem tér Krisztus (Máté 28,18–20; Márk 16,15–18; ApCsel 1,8)!
  10. G. Várjuk izgatott örömmel a Gyülekezet elragadtatását (Jelenések 22,17)!

A lelkesítő igazság az, hogy JÉZUS HAMAROSAN VISSZAJÖN! Először Gyülekezetéért jön el (ez az elragadtatás), majd testben visszatér a földre (ez a megjelenés). Milyen dicsőséges jövőt tervezett el Isten az Ő gyermekei számára! Mekkora öröm lesz örökké együtt lenni Urunkkal és Megváltónkkal!

Hirdessük ezt a dicsőséges üzenetet – amíg Jézus vissza nem jön!

Szerző: Dr. H. Maurice Lednicky

Dr. H. Maurice Lednicky 1963 óta az amerikai Assemblies of God pünkösdi felekezet felszentelt szolgálattevője. Szerző, evangélista, pásztor, misszionárius és a Central Bible College (Springfield, Missouri, USA) egykori rektora