Hét óra körül járhatott, amikor egy hétfő reggelen kiléptem a motel parkolójába Dallasban. Perceken belül több ezer autó zúgott el mellettem a közeli autópálya-csomópontnak köszönhetően. Figyeltem, ahogy ez az emberi méhkas munkába rohan, és hirtelen átfutott az agyamon egy gondolat. Mit mondana Jeremiás próféta ennek a nemzedéknek? Egészen kijózanító megtapasztalás volt. Arra jutottam, hogy ennek a nemzetnek nagyon hasonló üzenetet adna át Jeremiás, mint azoknak, akik Jeruzsálemben éltek Krisztus eljövetele előtt körülbelül hatszáz évvel.

 A síró prófétát elborították az érzelmek; tehetetlenül nézte, ahogy Jehova Istent arcátlanul elveti a saját népe. Nyilvánvaló, hogy szellemi bepillantást nyert Isten szívébe, és prófétai módon szólt jövőbeni eseményekről. Üzenetének nagy részét mégis egyenesen abból merítette, amit látott – a kultúrából, amely egyáltalán nem kereste Isten tetszését, hanem bármit és mindent megtett a személyes vágyak kielégítéséért. Sajnálatos módon még a szellemi vezetők is engedtek a nyomásnak, és közölték Jeremiással, hogy ő csak egy parasztfiú, aki nem a megfelelő üzenetet hirdeti ennek az intellektuálisan előrehaladott nemzedéknek. Béke és jólét – ezt akarták hallani romlott lelkiismeretük megnyugtatására. Egy szerető Isten biztosan nem engedi, hogy saját gyermekeit valami rossz érje! Időközben pedig egyre sűrűsödtek a fejük felett Isten ítéletének vészjósló felhői.

Vajon a mai nemzedék Gyülekezete is belehabarodott a kultúrába? Esetleg hagytuk, hogy a kultúra üvöltő hangja megfélemlítsen? Egyik eshetőség sem igei, és mindkettő nyugtalanító. Isten Igéje határozottan elítéli mind e világ szeretetét, mind az emberektől való félelmet.

Kérésem az, hogy vessünk őszinte pillantást magunkra Isten szentségének, Krisztus áldozatának és saját méltatlanságunknak a tükrében! Isten azt szeretné, ha megismernénk és megtapasztalnánk dicsőségét teljes tündöklésében. A Dicsőség Fejedelméhez fűződő páratlan kapcsolata révén a Gyülekezetnek kellene drámai hatást gyakorolnia a kultúrára ahelyett, hogy az eméssze fel őt. A Gyülekezet sorsa, hogy diadalmas legyen; hogy ne homályba és erőtlenségbe merüljön, hanem kiemelkedjen a bűnös kultúrából – mint só és világosság.

„A világiasság mindent elkövet, hogy lerombolja Isten gyülekezetét. Úgy vélem, ennél szörnyűbb kártevő még nem támadott ellenünk.”

Charles H. Spurgeon

Nagy örömömre egy kiváló lelkészképző egyetem elnökeként szolgálhattam több mint huszonegy éven át. A 2000-es év közeledtével egyik reggeli istentiszteletünkön szégyenkező könnyek között kértem bocsánatot a diákoktól azért, hogy egy erkölcsileg ennyire lezüllött országot adunk át nekik. Hol vallottunk kudarcot? Én még egy olyan Amerikában nőttem fel, amely távolról sem volt ugyan tökéletes, de ahol Isten Igéjét a többség abszolút igazságnak tartotta. A nagy váltás nyilván nem egyetlen hatalmas ugrással következett be, hanem apránként. Csakhogy a Gyülekezet ezekben az apró dolgokban néma maradt. Ma elszörnyednek az élő hitű Jézus-követők, milyen erkölcstelen (sőt akár minden erkölcstől mentes) norma vált általánosan elfogadottá kultúránkban. Vajon a televízió, a filmek és a zene istentelen programja véletlen egybeesés csupán? Az erős hitbeli elkötelezettséget tanúsítók ellen intézett arcátlan támadások néhány szélsőséges alak elszigetelt tettei lennének? Nem hiszem. Kétség sem férhet hozzá, hogy súlyos kulturális válságba kerültünk, és az ellenség Jézus Krisztus Gyülekezetét vette célba a legnagyobb fegyverével.

De hogyan lehet akkor helyénvalóan kiértékelni a kulturális erkölcsöket anélkül, hogy megalkudnánk a hitünkre nézve? Hadd javasoljak egy hármas próbát!

1. Igei abszolútumok

Isten Igéje abszolút igazság, és minden kultúra minden tettének következetesen összhangban kellene állnia a Szentírás elveivel. Egy pluralista társadalomban talán badarságnak tűnhet, hogy ez valaha megvalósuljon. Mi azonban jelenleg a Gyülekezettel foglalkozunk. Hívőkként az Ő Igéje alapján kell mérlegelnünk életünk valamennyi döntését.   

2. Szellemi alkalmazás

A felmérések rendre bámulatos egyezéseket mutatnak a hívők és a nem hívők magatartásformái tekintetében. Az elméleti ismeret önmagában nem elegendő. „A hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” Ha állítólag Krisztushoz ragaszkodunk, de nem lehet bennünket megkülönböztetni attól, aki egyáltalán nem vallja magát hívőnek, az a hit megcsúfolása. A közmondás alapján egész egyszerűen így is mondhatnánk: ha vizet prédikálsz, vizet is igyál!

3. Istennek átadott megvalósítás

A dogmákhoz, hitvallásokhoz vagy gyülekezeti rendszabályokhoz való igazodás pusztán önfegyelem, hacsak nem az Úrral való szeretetkapcsolatból fakad. (Másfelől viszont sok esetben az, ami a „törvénykezés” ellen tiltakozik, nem más, mint a megfeszítést vállalni nem hajlandó testiesség.) Valahol lennie kell egy Gecsemáné-élménynek. Minden életdöntést az örökkévalóságnak, és nem a pillanat élvezetének fényében kell mérlegelni. Ahogy egy régi ének refrénje mondja: „a világ dolgai furcsamód elhomályosulnak dicsőségének s kegyelmének fényében.”

Van, aki azt mondja, már túl késő. A Gyülekezet egyre többet eltűrt és elfogadott a kultúrából, melyben létezik, és ez megfakította dicsőségét. Valóban vannak olyan jelek, amelyek elszomorítják az istenfélő, élő hitű, Krisztust tisztelő férfiak és nők szívét. De reménykedhetünk abban, Akit szeretet és irgalom jellemez.

Az Ószövetség olyan Istent tár elénk, akinek bőven lett volna alkalma lemondani népéről – és rengeteg oka lett volna leírni őket. Mégis, ahányszor csak tiszta szívből megtértek, Ő újra meg újra megbocsátott és szabadulást hozott nekik.

Az Újszövetség hinnünk engedi, hogy a Gyülekezet bármely kultúrában képes életben maradni. Elég csak elképzelnünk a Néró, Domitianus vagy hasonló uralkodók alatt elszenvedett üldözést és bántalmazásokat. Mégis, az erősen ellenséges viszonyulás ellenére a Gyülekezet nemcsak fennmaradt, hanem erőteljes növekedésnek is indult – még a császár udvarában is. Krisztus kijelentése nem veszített érvényességéből. „Én… építem majd fel egyházamat, és a pokol kapui (a pokoli erők) sem fognak diadalmaskodni rajta [sem tudnak megállni vagy megerősödni vele szemben]” (Máté 16:18).

+ posts

Dr. H. Maurice Lednicky 1963 óta az amerikai Assemblies of God pünkösdi felekezet felszentelt szolgálattevője. Szerző, evangélista, pásztor, misszionárius és a Central Bible College (Springfield, Missouri, USA) egykori rektora

Szerző: Dr. H. Maurice Lednicky

Dr. H. Maurice Lednicky 1963 óta az amerikai Assemblies of God pünkösdi felekezet felszentelt szolgálattevője. Szerző, evangélista, pásztor, misszionárius és a Central Bible College (Springfield, Missouri, USA) egykori rektora