Lehetetlen választás

A pénzügyi kötelezettségek válsághelyzetben történő teljesítésének etikája

A 2020-as év első hónapjai válsághelyzetet idéztek elő az egész világon. A COVID-19 világjárvánnyá vált, elérte a társadalom minden szegletét, és kihatott az életünkre, a munkánkra, a kapcsolattartási és istentiszteleti szokásainkra.

Az új koronavírus eddig nem tapasztalt hatást gyakorolt az egészségügyre, a társadalomra és a gazdaságra, sőt az egyházakra is. A személyes találkozás lehetőségétől megfosztott gyülekezetek gyorsan átálltak az online alkalmakra, a pásztorok figyelme pedig a gondoskodás, együttérzés megkívánta feladatokra irányult.

A gyülekezeti vezetők többsége számított a járvány egy másik hatására is: a jótékonykodó adakozás csökkenésére, ami önmagában is válságot képez. Más válsághelyzetekhez hasonlóan ez a mostani is tisztább képet nyújt arról, hogyan sáfárkodunk a gyülekezet pénzével.

Fő kérdésünk az, hogy kit fizetünk ki először, ha pénzügyi vállalásaink meghaladják a bevételt. Ez nagyon gyakorlatias kérdés, ugyanakkor etikai vonatkozásai is vannak. A Zsoltárok 37,21 azt mondja: „Kölcsönt kér a bűnös, és nem adja vissza, de az igaz könyörületes és adakozó.” A Róma 13,7-ben pedig az áll: „Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok.”

Felelősségünk, hogy az üzletek, a munkavállalók és a családok felé betartsuk, amit vállaltunk. Azt is tudjuk viszont, hogy a gazdasági tények időnként nehéz döntésekre kényszeríthetnek azzal kapcsolatban, hogy mire fordítjuk a pénzünket. Ez ugyanúgy érvényes a saját költségvetésünk, mint a gyülekezeti költségvetés tekintetében.

A legtöbb gyülekezeti költségvetés négy fő kategóriát tartalmaz: épületfenntartási költségek, szolgálati költségek, bérek és megtakarítások.

Az épületfenntartási költségekhez tartozik a törlesztőrészlet vagy bérleti díj, a rezsi és a karbantartási díjak. A szolgálati költségek magukban foglalják az egyes részlegek költségvetését, a misszionáriusok támogatását, az evangélizáláshoz és jótékonykodáshoz szükséges pénzeket. A bérek a gyülekezet alkalmazottainak fizetését jelentik, az adóval és a juttatásokkal együtt. A megtakarítások kategóriájába tartozik a tervezett projektekre, valamint a vészhelyzetekre félretett pénz.

De mi történik olyankor, ha gazdasági válság van, és nem tudjuk teljes egészében megfinanszírozni a költségvetést, és kifizetni mindenkit, akinek tartozunk? A hitel törlesztőrészletét fizetjük ki, vagy a munkatársakat? Ennivalót vásárolunk, hogy enni adjunk a környéken élő éhezőknek, vagy tovább fizetjük a vállalt havonkénti összeget a misszionáriusok támogatására?

Ezek nem könnyű kérdések, és nincsenek rájuk könnyű válaszok. Valójában minden helyzet más, ezért nem létezik egyetlen helyes megoldás az összes gyülekezet számára.

Van azonban néhány elv, amelyet érdemes szem előtt tartani, amikor ilyen nehéz döntésekkel nézünk szembe.
Őrizzük meg a nyugalmunkat! Ne essünk pánikba! Ritkán hoz az ember jó döntést, amikor fél. Nagy döntésekről van szó, amelyek valódi emberekre és családokra vannak kihatással, ezért kötelezzük el magunkat arra, hogy reagálás helyett dönteni fogunk!

Kérjünk tanácsot! Ritkán hoz az ember igazán jó döntést, amikor egyedül van. A Példabeszédek 15,22 azt mondja: „Meghiúsulnak a tervek, ha nincs tanácskozás, de megvalósulnak, ha van sok tanácsadó.” Beszéljünk olyan tanácsadóval, akinek az üzleti érzékében megbízunk, és beszélgessünk el olyanokkal is, akik bensőséges kapcsolatot ápolnak Jézussal! Az ilyen helyzetekben a hit és a tények keverékére van szükség.

Szorítsuk vissza a felesleges kiadásokat! Amire nincs szükség, azt meg lehet szüntetni. Fizet a gyülekezet fűnyírásért, kábeltelevízióért, takarításért vagy egyéb fényűzésért? Ezek közül sokat megszüntethetünk, hogy pénzt takarítsunk meg vele.
Állítsuk le a plusz kifizetéseket! Rendszeresen szoktunk extra tőketörlesztést fizetni a jelzáloghitelnél vagy egyéb adósságnál? Ebben az időszakban megtehetjük, hogy csak annyit fizetünk, amennyit feltétlenül kell, és később majd visszatérünk a plusz összegek kifizetéséhez.

Őrizzük a missziós lelkületet! A válsághelyzetek rákényszerítenek, hogy arra összpontosítsunk, ami a legfontosabb a gyülekezetünknek. Nyújtsunk kézzelfogható segítséget a rászorulóknak helyben és misszionáriusoknak globálisan – ez a két dolog elengedhetetlenül hozzátartozik kilétünkhöz, és muszáj, hogy legelöl álljon a fontossági sorrendünkben! Isten megáld bennünket, ha mi fontosnak tartjuk az ő misszióját.

Használjuk fel a tartalékokat! Sok gyülekezetnek van vésztartaléka, és talán felmerül bennük a kérdés, hogy most van-e az ideje, amikor fel kell használni. Most jött el az idő. Használjuk ezt a pénzt az alapvető működés fedezésére, az adósságok és a bérek kifizetésére! Erre való.

Legyünk leleményesek! A kiadások kifizetése nem mindig „mindent vagy semmit” kérdése. Akár egy beszállító, akár egy munkatárs kifizetéséről van szó, oda tudjuk neki adni a pénz felét vagy kétharmadát ahelyett, hogy semmit nem fizetünk? Akármilyen nehezünkre is esik, ha nem tudjuk kifizetni egy számla 100%-át, a valami még mindig jobb, mint a semmi.

Kommunikáljunk! Pénzügyi válság idején rendkívül fontos a túlzott kommunikáció. Soha ne döntsünk személyes beszélgetés nélkül úgy, hogy nem fizetünk egy embernek vagy egy vállalkozásnak! Hívjuk vagy keressük fel személyesen az illetőt, ha csak tehetjük! Mondjuk el, milyen nehézséggel küzdünk, és nyugtassuk meg, hogy fizetni fogunk, de szükségünk van a segítségére a működőképes megoldás megtalálásához! Válsághelyzetben sokszor rugalmasak az emberek, és valóban szívesen segítenek egymásnak boldogulni.

Egy ilyen helyzetben mindenki vesztes. Szinte lehetetlen a döntés. Etikai talány. Ebben a rovatban mindig igyekszem válaszokat adni, erre azonban nem igazán létezik jó válasz.

Ez a válság talán minden másnál jobban rávilágít két dologra: ragadjunk meg minden lehetőséget arra, hogy ne nyújtózzunk tovább, mint ameddig a takarónk ér, és halmozzunk fel tartalékot a bőség idején! Elvégre a tartalék is etikai kérdés.
A Józsefről szóló ószövetségi történet rámutat, mennyire bölcs dolog tartalékképzésre használni a bőség idejét, hogy aztán a szükség idején is meg tudjunk élni. Etikai felelősségünk a tartalékképzés.

Ez a tanács jelenleg talán nem segít, de a jövőben mindenképpen érdemes erre a két pénzügyi célra törekedni:

  1. Az előző év bevételének 90%-áról szóljon a költségvetés, így keletkezik 10% tartalék! Ha növekszik a bevétel, növekszik a képzett tartalék is, így többet tudunk befektetni a szolgálatba. Ha esetleg nem a növekedés éve van, sőt akár egy kis visszaesést is tapasztalunk, akkor is fedezni tudjuk a kötelezettségeinket.
  2. Hozzunk létre tartalékalapot válságos időkre, rendszeresen tegyünk félre bele, és vigyázzunk rá!

Nem a COVID-19 az első olyan válság, amely gazdasági vihart okoz a világon, és nem is az utolsó. Sosem kívánjuk, hogy legyen válság, de jönnek válságok.

Ha a válság ellenére növekedni akarunk, meg kell tanulnunk a fontos pénzügyi leckéket, és innentől kezdve jó sáfárként kell viselkednünk. Így a következő válság bekövetkeztével gyülekezetünk felkészülten tud majd szembenézni a kihívással.

Szerző: Dr. John Davidson

Dr. John Davidson az Assemblies of God amerikai pünkösdi felekezet szinódusának vezetőképzésért felelős igazgatója (Springfield, Missouri, USA)