Maradj velem

Hogyan segíthetünk a keresztyének új nemzedékének szorosabb kapcsolatot kialakítani Jézussal?

Türelmetlen, rohanó és zaklatott korban élünk. Hitbeli elődeink olyanokat emlegettek, hogy „átimádkozni”, vagy „elidőzni az Úr jelenlétében” – ezek a kifejezések pedig időráfordításról, hosszan tartó tevékenységekről beszélnek. Mai világunkban az ilyen elgondolásokat vagy ijesztőnek, vagy unalmasnak találjuk.

Sokan vágyakozunk nagyobb szellemi mélységre – talán olyasmire, ami az idősebb nemzedékekkel kapcsolatos tapasztalatainkra vagy emlékeinkre jellemző. Nem sűrűn mondjuk ki hangosan, de ott ég a vágy bennünk, hogy imádkozzunk, elidőzzünk Jézus jelenlétében, és átéljük Isten fenséges közelségét. Csakhogy nem tudjuk, hogyan jussunk el oda.

Felgyorsult világunk miatt nagy kihívás időt találni arra, hogy mélyebbre jussunk. Elfoglalt lelkészek és vezetők vagyunk, beteg világunkban pedig rengeteg a tennivaló. Hajlamosak vagyunk tovább törtetni előre őrült időbeosztásunkkal és felhígult szellemi gyakorlatainkkal. Egyfelől örülünk, hogy tevékenykedhetünk, másfelől viszont szorongás gyötör; ott motoszkál bennünk a felismerés és meggyőződés, hogy szellemi értelemben felszínesebbek vagyunk, mint hitbeli elődeink. Megvan nálunk a kegyesség látszata, de hiányzik az erő. Szeretnénk mi is hőseink szellemi mélységével rendelkezni, de nem tudjuk, hogyan juthatunk el oda a gyakorlatban. A szívünk mélyén tudjuk, hogy ha nem alakítunk ki valódi szellemi mélységet, amely csak abból fakadhat, ha mérhetetlen időt töltünk Jézussal, akkor a szolgálatunk fát, szénát és szalmát fog csak létrehozni (1Korinthus 3,12–13). Vagyis az erőfeszítéseink nem élnek túl bennünket.

Én sem tartok még ott, ahol szeretnék, de hátha biztatást jelent, ha megosztom a saját megtapasztalásomat. Hadd meséljek arról, hogy néz ki az én „maradásom” – egy utazástól mentes, jó napon! Az a szívem vágya, hogy mindenki ihletet merítsen belőle, és tudjon növekedni a saját, személyre szabott „Jézusban időzésében”.

Kétségbeesett szükség

Nálam a Jézusban való időzés szükségből fakad. Fontos összetevő az önfegyelem, de az én esetemben a kétségbeesett szükségből indul ki minden. Tudom, hogy gonosz és álnok szívű, erőtlen csaló vagyok, aki képes bármilyen és minden bűnre, sőt rohanvást igyekszik felé, hacsak nem merít naponként Jézus bölcsességéből, biztatásából, vezetéséből, helyreigazításából, erejéből és magából az életéből. Olyan kétségbeesetten szükségem van Jézusra, hogy ez ad erőt az önfegyelemhez, ez szítja a vágyamat, és ez tetőzik végül a gyönyörűségben. Amiről ezután fogok beszélni, az nem sokat használ annak, aki nem érzi, hogy kétségbeesetten szüksége van Jézusra, és nem tökéli el fegyelmezetten és naponként, hogy mértéktelen időt Rá pazarol. Ez nem könnyű. Ha szeretnénk elnyerni hitbeli elődeink szellemi mélységét, eléggé kell vágynunk rá ahhoz, hogy megfizessük az árát. Az öröm, amelyet a Jézussal való bensőséges kapcsolat és a szolgálatra nyert isteni erő nyújt, többet kell, hogy nyomjon a latban, mint a sekélyes szellemi élettől és hagyatéktól való félelem. Mindkét motiváció helyénvaló, de az örömnek kell előtérbe kerülnie.

Korán az ágyba, korán talpra – és duplázás

Öt éven át tanulmányoztam az eredményes misszionáriusok életét. Egyetlenegyet sem találtam, aki ne gyakorolta volna a Jézusban való időzést. Valamennyien mértéktelen időt töltöttek Jézus jelenlétében, és mindnyájan korán reggel gyakorolták ezt. Mind úgy igazították a lefekvésük idejét, hogy elegendő idejük legyen az alvásra. Mind! Nem vagyok olyan naiv, hogy ne tudnám: ha azt javaslom, hogy adj tizedet az idődből (két vagy több órát naponta), ahhoz bizony le kell mondanod dolgokról. Kezdd a közösségi médiával, a sportműsorokkal, a tévével és a filmekkel! Végezz egyszerű számítást: ha minden reggel két órát Jézussal akarsz tölteni, mielőtt nekifogsz a feladataidnak, gondold át, hány óra alvásra van szükséged, számolj vissza, jelöld ki a lefekvés idejét, aztán pedig kezdd el lenyesegetni a feláldozható tevékenységeket – könyörtelenül.

Nekem személy szerint nem jelent gondot a duplázás. Az imaidőm és a testedzés ideje között sokszor van átfedés. Ezt Jerry Spain misszionáriustól tanultam meg, aki az egyik mentorom. Ő futás közben szokott imádkozni. Én is eltanultam tőle. Lehet egy órát futni (vagy sétálni) és közben végig imádkozni. Egyébként is, ha nem mozgok imádkozás közben, akkor vagy elalszom, vagy elkalandozom. Lehet mosogatni, ruhát hajtogatni, szoptatni, füvet nyírni, munkába autózni… és közben imádkozni. Azt javaslom, kapcsold ki a rádiót, és minden autóban töltött percet használj arra, hogy a menny felé fordítsd a szívedet!

Előbb a Biblia, aztán a reggeli

Először Cal Olsentől, egy másik misszionárius-mentortól hallottam ezt a szlogent: előbb a Biblia, aztán a reggeli. Őszintén szólva, nekem ez a legnehezebb. Számomra az email és a világhírek szalagcímei jelentik a szirének énekét. Ha egyszer kinyitom a postafiókomat, a nap dolgai magukkal sodornak. Amikor felébredek, igyekszem legelőször imára nyitni a számat – röviden köszönni Jézusnak, egyszerű hálaimát vagy segítségkérést megfogalmazni. Aztán megpróbálok egyből az „időzésem” helyére menni, útközben csak a konyhába ugrok be egy csésze chai elkészítésére.

Figyelemeltereléstől mentes zóna

Elengedhetetlennek tartom, hogy egy kellemes helyen legyek, távol a telefonomtól vagy a számítógépemtől. Minden reggel ugyanarra a helyre megyek, és ugyanazt a rutint követem. Ez segít összpontosítanom és elkerülni a figyelemelterelő dolgokat. Összeszedek mindent, amire szükségem lesz – Biblia, napló, áhítatos könyv, toll, olvasószemüveg, memoriterkártyák és chai –, aztán elhelyezkedem, hogy meghalljam, mit üzen nekem Jézus aznap reggel.

Rég halott alakok

Azzal kezdem, amit a Chi Alphánál szolgáló barátom, Eli Gautreux csak úgy hív: „rég halott alakok”. Körülbelül 15 perc alatt elolvasok egy rövid fejezetet egy istenfélő férfitől vagy nőtől, aki előttem járt. Azt vettem észre, hogy a régi idők írói többet sűrítettek egyetlen bekezdésbe, mint a modern szerzők több fejezetbe. Lassan olvasok, aláhúzgálok, és elgondolkodom. Most éppen G. Campbell Morgan The Great Physician (A nagy orvos) című könyvét olvasom, miután nemrég befejeztem John Climacus The Ladder of Divine Ascent (Az isteni feljutás létrája) című művét. Mindenki válogasson kedvére, de az biztos, hogy az olyan férfiaknak és nőknek, mint Kempis, Fénelon, Guyon, Ágoston és hasonlók, komoly mondanivalójuk van.

Szívembe rejtve

Mindenkit biztatok arra, hogy papíralapú Bibliát használjon, és jegyzeteljen bele. Brain Rules (Az agy szabályai) című könyvében John Medina kutatásokkal támasztja alá, hogy a taktilis olvasás – amikor papíralapú könyvet fogunk a kezünkbe, abból olvasunk és abba írunk – drámai módon javít a megjegyzési képességen. Ezenkívül úgy gondolom, érdemes olyasmit a kezünkben tartani, ami csak Isten Igéjét tartalmazza, és nem lehet rajta hozzáférni filmekhez, e-mailekhez, szelfikhez, játékokhoz vagy egyebekhez. Örökség szempontjából pedig nagyszerű ajándék egy szeretettel forgatott, kopottra olvasott, alaposan telejegyzetelt Bibliát hagyni az utódainkra. Láthatják és végigkísérhetik azokat az igéket és igazságokat, amelyek fontos szerepet játszottak hitéletünk útján.

A csendességem része az is, hogy átnézem a kívülről megtanulandó igeverseket. Ezeket 7,5cm x 12,5 cm-es spirálkötésű kartonlapokra írom, és rendszeresen átismétlem. A spirálkötés segít rendszerezni és egyben tartani őket, és az összes verset át tudom nézni körülbelül 5-10 perc alatt. Amikor egy adagot jól megtanultam, jöhet a következő.

Az évek során rájöttem, hogy nem tudom csak úgy kikapcsolni a tisztátalan gondolatokat. Kell valami a helyükre. Amikor mindenféle figyelemelterelő dolgok arra terelik az elmémet, ami a halálra visz, elkezdem idézni a szívembe rejtett igeverseket. Nagyjából úgy működik ez, mint a krokettjáték: a jó gondolat kiüti a rosszat.

Napló és elmélkedés

A naplómat háromféle módon szoktam használni:

  1. Feljegyzek egy összefoglaló gondolatot mindegyik elolvasott fejezetből (vagy fejezet-adagból). Aztán megpróbálom egy tömör egysorosban összefoglalni mindazt, amit olvastam. Ezt a hitet és engedelmességet követelő elvet felírom a lap tetejére.
  2. Leírok egy imádságot.
  3. Van, amikor a Szent Szellem ad egy prédikáció-alapgondolatot, egy kidolgozásra váró ötletet vagy egy továbbadásra szánt bátorítást. Ilyenkor a naplóm végére lapozok, lefirkantok egy rövid megjegyzést vagy egy vázlatot, aztán visszatérek ahhoz, amit a hirtelen támadt ötlet előtt csináltam. Így meg tudom ragadni azt, amit Isten ad, anélkül, hogy kizökkennék az egész „maradás-reakcióból”.

Ima és dicsőítés

Én a jól bevált imádat-bűnvallás-hálaadás-könyörgés szerkezetet szoktam használni. Igyekszem körülbelül 15 percet fordítani mindegyikre. Van, amikor az imádat ideje alatt gitárt pengetve vagy a zongorán pötyögve dicsőítek. A bűnvallás alatt őszintén megvallom az Úrnak a bűneimet, de utána megvallom azt is, hogy Ő jó, erős és hűséges. A hálaadás alatt minden – jó és rossz – személyt és dolgot felhozok, és imádom Istent mindenható jóságáért mindabban, amit tesz vagy megenged. Az imádkozásomból igyekszem legalább öt percig Szellemben imádkozni – ezzel is elismerve, hogy én nem tudom, mit imádkozzak, és teret kell adnom a Szellemnek, hogy Ő imádkozzon rajtam keresztül.

Imaidőmet könyörgéssel zárom. A naplóm utolsó két oldala segít ebben. Az egyiken (amelyet a hét napjainak megfelelően osztok fel), felsorolom azokat az embereket és nemzeteket, akiket Isten elé viszek imában. Ezeket tovább csoportosítom: családtagok, barátok, munkatársak, pásztorok, vezetők, követők és misszionáriusokat igénylő népek. Mindennap imádkozom valakiért mindegyik kategóriából. A másik oldalon azokat a dolgokat sorolom fel, amelyekért magamra nézve imádkozom. Itt szerepel a feleségem is, valamint a fiaim és a közelgő szolgálati események. Ezekért külön-külön imádkozom.

Lényegében tehát körülbelül két órát vesz igénybe a reggeli „maradásom” ideje. (Nem mérem, és nem figyelem az órát; csak addig időzöm, amíg nem végzek.) Általában úgy osztom be az időt, hogy 15 percet szánok a régi íróra, egy órát a Bibliára és a naplózásra, majd egy órát az imádkozásra és dicséretre.

Fohászok

Nem mindenki tudja megtenni, hogy egyszerre két órát vagy még többet szán imádkozásra és áhítatra, de sokan igen. Van, akinek meg kell tanulnia három részletben gyakorolni a „maradást”: egy kis időt reggel, aztán az ebédszünetben, majd este. Azt pedig mindnyájunknak el kell sajátítanunk, hogyan lehetünk tartós, egész napos közösségben az Úrral.

A negyedik századtól kezdve voltak keresztyének, akik úgy próbáltak egész nap imádkozni, hogy szívük vágyát egy rövid mondatba sűrítették – ez általában nem volt hosszabb hét szótagnál, aztán kiválasztottak valamit, ami többször előfordult a nap során (például a csengő megszólalása, vagy egy madár csiripelése), és amikor ez bekövetkezett, elmondták az imájukat.

Én Észak-Afrikában élek, úgyhogy megpróbálom elmondani a fohászomat („Légy közel hozzám, Úr Jézus!”) minden alkalommal, ahányszor hangos dudaszót hallok, vagy ahányszor megnyomom a „küldés” gombot az e-mailfiókomban. Először tudatos döntésként indul, ám ahogy telik az idő, és egyre többször megismételjük, ez a fajta imádság a fejből -lejut a szívbe, és reflexszerűvé, természetessé és állandóvá válik. Az ilyen fohászok segítenek, hogy egész nap Jézussal maradjak.

A maradás nyilván nem korlátozódik az itt említett ötletekre. Nyugodtan válassz olyan módot rá, amely jobban illik a te személyiségedhez és beállítottságodhoz! Szabad táncolni, rajzolni, csendben üldögélni, vagy millió más módját találni annak, hogy elidőzz Jézus jelenlétében. Az alap az, hogy benne legyen a Biblia, az imádkozás és bőséges idő, de nyilván eltérhet az, ahogyan különböző emberek ezt gyakorolják.

Ahogy gyakoroljuk a maradást, és naponta tömérdek időt töltünk Jézussal, Ő is velünk marad (János 15,4–5), és így elkerülhetjük a sekélyes szellemi élet tragédiáját, és alázatos méltósággal járhatunk az előttünk élt szentek lába nyomán – mindezt azért, hogy Isten megdicsőüljön a nemzetek között.

Szerző: Dick Brogden

Dick Brogden Kenyában született, ahol a szülei az Assemblies of God amerikai pünkösdi felekezet misszionáriusaiként szolgáltak. Dick 24 éve gyülekezeteket plántál az arab világban