A partnerségben gondolkodó szolgálat ereje

A karácsony az ajándékozás és a szolgálat ideje. Évenkénti emlékeztető arra a bibliai igazságra, hogy „jobb adni, mint kapni” (Cselekedetek 20:35).

Bizonyára a ti gyülekezetetek is tervezgeti, hogyan szolgáljon a környéken élők felé ebben az időszakban és akár később is. De hogyan tudnánk a lehető legjobban kihasználni korlátozott időnket és forrásainkat?

Amikor idekerültem a franklini Church of the City gyülekezetbe, ahol jelenleg vezető pásztorként szolgálok, örömmel láttam, hogy a gyülekezet már komoly szolgálatot folytat a környéken. Gyakorlatias, mégis evangélium-központú módokon igyekeztek segítséget nyújtani. Ez a lelkület nem akkor alakult ki, amikor már elég nagyok lettek, hanem kezdettől jellemezte őket.

A Church of the City gyülekezet mindig is egy „jószomszédi” gyülekezeti modellt követett. Ma már négy helyszínen öt helyiségben gyűlünk össze, tehát egy kicsit másképp nézünk ki, mint régen. Alapelvünk azonban nem változott: helyi közösségben helyi szolgálatot végző helyi gyülekezet kívánunk lenni.

Minden gyülekezet rendelkezik egy helyi missziómezővel, egy adott környékkel, egy környezettel, egy Istentől kapott elhívással. Minden gyülekezetnek imában kell elkérnie, hogyan érje el a környéken élőket Jézus Krisztus örömhírével – és oly módon kell szolgálnia, hogy azzal Jézusra mutasson.

Kétféle módszer

Az emberek hatékony elérésével kapcsolatos frusztráció általában nem annyira a vágy hiányából, hanem inkább az iránymutatás hiányából fakad. A gyülekezetek sok esetben azt se tudják, hol kezdjék el a dolgot, vagy nem tudják biztosan, hogyan vigyék véghez a terveiket.

A Church of the City gyülekezet alapításakor a vezetők megnézték, hogyan szokott a gyülekezetek többsége kapcsolatot teremteni a település lakóival, majd kiértékelték, mennyire bizonyulhatnak hatékonynak az egyes modellek a mi környezetünkben. Azt figyelték meg, hogy alapvetően kétféle módszer létezik.

A hagyományosabb módszernél, amit én szolgálat-központú segélyprogramnak nevezek, minden „házon belül” marad. Akár egy börtönszolgálat elindításáról beszélünk, akár egy turkáló beindításáról, a gyülekezet az egész vállalkozást belsőleg oldja meg, beleértve az önkéntesek toborzását és a költségvetés megtervezését.

Első ránézésre úgy tűnhet, hogy az irányítás kézben tartása megkönnyíti a küldetéshez való ragaszkodást. Igazság szerint azonban nincs olyan gyülekezet, amely mindent jól tud csinálni.

Egy olyan pásztornak, aki vezeti a gyülekezetet és hétről hétre prédikál, valószínűleg nincs annyi ideje és hozzáértése, hogy levezényeljen egy ételosztást vagy iskolai felzárkóztató programot. Nem túl valószerű az az elképzelés sem, hogy önkénteseket találjunk, akik képesek vezetni az új vállalkozást. A segélyprogram terjeszkedésével fennáll a kockázata, hogy sok mindent végzünk, ám csak középszerűen.

A másik módszer a partnerségben gondolkodó segélyprogram – a mi gyülekezetünk kezdettől ezt választotta. Így nem a nulláról kellett felépítenünk valamit, hanem megkerestük azokat a már működő szervezeteket, amelyek jól tették a dolgukat. Mi biztosítottuk az önkénteseket és egyes esetekben az anyagi hátteret, a szervezetek pedig a színteret és a lehetőséget.

Fenntarthatóság szempontjából sokkal jobb ez a stratégia. Már léteztek sikeresen működő ételosztó programok. Voltak fennálló ruhagyűjtő akciók. A városnak nem arra volt szüksége, hogy ezekből legyen még egy, hanem emberekre, akik készek odaállni és besegíteni.

A partnerség lehetővé teszi, hogy egymás erősségével ellensúlyozzuk a hiányosságokat. Minden szervezet számára az adománygyűjtés és az önkéntesek toborzása a két legnehezebb és leginkább időigényes feladat. Mi segítséget tudunk nyújtani ezeken a területeken, miközben előmozdítjuk tagjaink egészségét és növekedését.

Kezdeti megközelítésünk, noha hozott némi sikert, nem volt kellően tudatos. Lényegét tekintve jó volt, amit csináltunk, de a kivitelezés módja alaposabb átgondolást igényelt. Ez a felismerés vezetett el a missziós partnerségi stratégia kidolgozásához.

Missziós partneri kapcsolatok

Négy gyakorlati lépés segítségével biztosítottuk, hogy ezek a partneri kapcsolatok ne csak kölcsönösen előnyösek legyenek, hanem azt a missziót végezzék, amelyre elhívásunk van Istentől.

1. Be kell azonosítani a küldetést. Ezen áll vagy bukik minden, hogyha a gyülekezetünk össze akar fogni valamilyen másik szervezettel. Egy missziós partneri kapcsolat létrehozásához először is tisztában kell lenni a küldetésünkkel.

A gyülekezet küldetése természetesen változhat, és változékony a kivitelezéshez alkalmazott stratégia is. Ha igazán meg akarjuk érteni gyülekezetünk lényegét, először vizsgáljuk meg alapértékeinket! Ezek azok a változatlan, alkut nem tűrő alapelvek, amelyek lehetségessé teszik a küldetést.

Missziós partneri kapcsolatainkat az alapértékeink szemüvegén át nézzük. Egyik ilyen alapértékünk a nagylelkűség. Kultúránkban, amely sok esetben szinte megszállottan hajszolja a vagyon és a javak felhalmozását, mi a nagylelkű adakozás és szolgálat királysági elvét követjük. Ez adja segítségnyújtásunk modelljének hajtóerejét, amikor elgondolkodunk egy-egy partneri kapcsolaton.

Egy másik alapértékünk a dicsőítés. A segítségnyújtás lehetőségei nem minden esetben adnak alkalmat hagyományos dicsőítésre. A dicsőítéssel azonban Jézus jelenlétét és hatalmát hívjuk be életkörülményeinkbe. Ez megvalósulhat adás vagy szolgálat közben is, illetve amikor megünnepeljük, amit Isten elvégez rajtunk keresztül.

2. Kezdjük kicsiben! Van a közelben általános iskola, ahol nagy a szükség? Általában az iskola az a hely, ahol nem nehéz nekilátni a szükségek betöltésének és missziós partneri kapcsolatok kialakításának.

Tony Evans, a dallasi Oak Cliff Bible Fellowship gyülekezet pásztora úgy kezdte, hogy felkereste egy közeli iskola igazgatóját, és megkérdezte, miben tudna segíteni a gyülekezetük.

Az iskola vezetősége ebből az egyszerű gesztusból láthatta, hogy a gyülekezet komolyan gondolja a szolgálatot. Nem egy önkéntes látogatott el hozzájuk, és nem az egyik szolgálattevő hívta fel őket telefonon, hanem a vezető pásztor jelent meg személyesen. Ez adta meg az alaphangot a sikeres partneri kapcsolathoz.

A megbeszélés eredménye nem az lett, hogy tömeges istentiszteleteket tartottak az iskolában. Amikor Evans megkérdezte, mire van szüksége az intézménynek, a válasz így hangzott: „Férfiakra, akik eljönnek, felolvasást tartanak a gyerekeknek, és együtt ebédelnek velük.”

A gyülekezet pedig ezt biztosította.

Sokszor egy-egy iskola a legjobb hely egy missziós partneri kapcsolat kialakításának elkezdésére. Az iskolák fontos missziómezőt képviselnek. Olyan gyerekek, felnőttek és családok tartoznak oda, akiknek szükségük van az evangéliumra. Ha azzal a szándékkal megyünk oda, hogy vállaljuk egy alapvető szükség betöltését, valószínűleg további – részben konkrét, részben szellemi – szükségeket is észre fogunk venni.

3. Törekedjünk az apró győzelmekre, és ezekből lépjünk tovább! Hogyha felfigyelünk egy szükségre, amelyet be tudunk tölteni, próbáljuk meg betölteni! Egyik kisebb közösségünk pásztora jó viszonyt alakított ki a helyi rendőrfőnökkel.

Egyszer beszélgettek, és a pásztor megtudta, milyen probléma van az öngyilkosjelöltekkel. A szokásos eljárás során a helyszínre érkező rendőrök ugyanúgy hátra ültették az illetőt, mint letartóztatás esetén.

Szükség lett volna egy speciális kisbuszra, hogy biztosíthassák az öngyilkosjelöltek méltóságának megőrzését, magasabb szintű gondoskodást nyújtva. A rendőrség költségvetésébe nem fért bele a kisbusz megvásárlása, a gyülekezetünk azonban akcióba lépett, és megvettük nekik.

Ezzel nemcsak kézzelfogható módon erősítettük jó kapcsolatunkat a rendőrséggel, hanem erre építhettünk is. Azt akartuk, hogy ha felmerül egy szükség, a rendőrség aggályok nélkül merjen hozzánk fordulni.

Ha kialakul a bizalom a partneri kapcsolatnak köszönhetően, megoldást nyújthatunk a következő szükségre is. Az emberek észreveszik, milyen mértékben gazdagítja a település lakóinak életét a gyülekezet, és nagyobb valószínűséggel fognak ők is segíteni, ha megkérjük őket rá.

4. Pontosítsunk a stratégián! Ne legyen merev a megközelítésünk, hanem legyünk készek a szükség szerinti alkalmazkodásra!

Nagy stratégiák kidolgozása során talán szem elől tévesztjük a győzelmeket, mert egyfolytában az egyetlen nagy cél felé hajtunk. Legyünk készek váltani és alkalmazkodni, hogy csapatunk megragadhassa a kisebb győzelmeket is, és ezekből lendületet merítve magabiztosabbá válhasson!

Dolgozzunk ki olyan stratégiát, mely kissé átszabva több szervezetnél is alkalmazható! Mi azzal kezdtük, hogy a teljes adakozás 10%-át félretettük ezeknek a missziós partneri kapcsolatoknak a kialakítására. Reméljük, idővel sikerül ezt 12 vagy akár 15%-ra növelni. A bővítéssel különböző szervezeteken keresztül még több szükséget betölthetünk anélkül, hogy elölről kellene kezdenünk az egészet.

Létrehoztunk egy gyülekezeti tagokból álló bizottságot a szervezetek átvilágítására és a legjobb módszer megválasztására. Egy éven belül már 24 különböző csoport számára jelenthettünk áldást. Bizalommal vihetjük az egyes szükségeket a gyülekezetünk elé, mert megalapoztuk ezt a bizalmat.

Nagyon fontos, hogy nyomástűrő rendszert alakítsunk ki. A bizottság minden egyes tagja együtt dolgozik egy-egy általunk támogatott szervezettel – nem csupán az elszámoltathatóság miatt, hanem hogy együtt járjuk végig ezt az utat missziós partnereinkkel.

A tagjaink minden héten megkérdezik a partnereket, hogyan imádkozzanak értük, és milyen szükségek merültek fel az adott szervezetnél. Hogyha a közösség szükségeihez egy-egy személyt kötünk, erősödik a kapocs.

Igyekezzünk nevünkkel fémjelezni és reklámozni a segítségnyújtást, pontosan megfogalmazva, mit miért teszünk! Így a gyülekezet tagjai számára mindig szem előtt lesznek a szolgálati lehetőségek, és erősödik a hitelességünk a gyülekezeten belül és kívül egyaránt. Akik soha nem jártak még a gyülekezetünkben, azok is látni fogják, hogyan szolgálunk a város felé.

A gyülekezeten belül kis csoportokhoz kötjük a stratégiánkat. Minden egyes csoport maga választja meg, melyik szervezet felé szeretne szolgálni. Így a csoport tagjai céltudatosabbak, és tudatosan végzik a szolgálatot.

Egyik kis közösségünk felújította a tanári társalgót abban az iskolában, ahol vasárnaponként az istentiszteletet tartják. Nem konkrétan azt a helyiséget használják hétvégeken, de szerették volna valahogy viszonozni a szívélyességet. Ha kiállunk azok mellett, akik gyermekeink oktatását támogatják, azzal azt mutatjuk ki, hogy a város számíthat ránk.

Amikor kitört a COVID-19 járvány, nem tarthattuk tovább az iskolákban az istentiszteleteket. Ez nyilván keményen érintette a gyülekezetünket. De az is aggasztott bennünket, hogyan hat majd ez a válsághelyzet a városunk lakóira.

Voltak gyerekek, akik így nem részesültek személyes oktatásban. Elhatároztuk, hogy pénzzel támogatunk egy helyi, korrepetálást végző szervezetet. Ők meg tudták tenni azt, amit mi nem: azonnali segítséget nyújtottak a tanulásban elakadt diákoknak.

Élelmiszerosztást is szerveztünk, hogy segítsünk azoknak, akik állás nélkül maradtak, és a családoknak, akiknek nem nagyon telt élelmiszerre.

A gyülekezet nemcsak az alkalmakról és a prédikációkról szól, hanem a segítségnyújtásról is. Ki kell lépnünk és változást kell munkálnunk a környezetünkben.

Jakab szavai arra biztatnak, hogy hitünk tettekben is mutatkozzon meg: „Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: »Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól«, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az? Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” (Jakab 2:15–17)

A partneri kapcsolatokban gondolkodó szolgálat elegendő mozgásteret adott arra, hogy gyorsan tudjuk kezelni a felmerülő szükségeket. Azt is lehetővé tette, hogy erős kapcsolatokat építsünk ki a környéken, így könnyebb együtt munkálkodnunk másokkal, és a lehető legtöbbet kihoznunk a segítségnyújtási akcióinkból.

A Prédikátor 4:9–10-ben azt olvassuk: „Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, föl tudják segíteni egymást.”

Együtt erősebbek vagyunk. A partneri kapcsolatok révén változást hozunk, szeretjük felebarátainkat, bemutatjuk Krisztus könyörületességét, előmozdítjuk a Királyság ügyét, és dicsőséget hozunk Istenre.

Hatalmas áldást jelent mindnyájunk számára, hogy ezt a megközelítést választottuk. Egy nagyszabású segélyszolgálat kiépítése és fenntartása helyett több vonalon is mindent beleadhattunk. Így mi, a gyülekezeti munkatársak is levegőhöz jutunk, és komolyabb hatást tudunk gyakorolni a világra. Több embert tudunk elérni az evangéliummal – márpedig ez a fő célunk. És egyre több embert tudunk bevonni a Királyságba azzal, hogy konkrét, azonnali szükségek betöltésén fáradozunk.

+ posts

Jonathan Pitts a Church of the City gyülekezet vezető pásztora Franklinben (Tennessee, USA).

+ posts

Chris Colvin szakterülete a lelkipásztorok és gyülekezetek számára végzett prédikációkutatás. Springfieldben él (Missouri, USA).